Szabadságvágy.
Az ember alapvetően társas lény. Ezért valójában, két ember tesz ki egy egészet. Ezt a tényt, a mi ősi magyar nyelvünk úgy fejezi ki a legegyszerűbben, hogy minden egészséges felnőtt embernek, van „fele-sége”. Ami nem csökkenti a nő szerepét a társas viszonyunkban, hanem éppen ellenkezőleg, kiegészíti a férfi természetes hiányosságait. De mit is jelent ez valójában?
Amíg a férfi, többnyire szellemi gondolkodású racionális értelemmel bír, addig a nő általában, az irracionálisnak tűnő lelki érzelmek fenntartója, a közösségüket jelentő kapcsolatukban. De alapvetően, minden értelmes ember racionális és irracionális is egyben. Mert az egyre fejlettebb szellemi szintű ismereteink ellenére is, képesek vagyunk a lelkünk érzéseire hagyatkozni akkor, amikor beszélni vagy cselekedni kell. Mert az élettársunk személyes érdeke, a mi saját személyes érdekünket is képviseli. Éppen a társas közösségünkben fenntartható nyugalom, harmónia, jólét, és békesség érdekében. Mert a kettőnk boldogsága, csak addig tartható fenn igazán, amíg egymás érdekeit szolgáljuk. Ezt jelenti a szeretet.
Családdá fejlődve pedig, már a gyermekeink érdekeit is figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy közösen lehessünk boldogok. Ezért az értelmes emberi társadalom alapja, mindig a család marad. A családokból felépülő emberi társadalmak azonban, a közösségi életüket szervezett módon élik meg. Mivel a másik családok családtagjai, éppen a mi rokonaink. Ettől vagyunk egy nemzet. Ezt az egyénekre vetített, a biztonságunkat garantálni képes társadalmi szervezettséget, alkotmánynak nevezzük. Amely a társadalmat alkotó emberek alapvető személyiségi jogait és jólétét biztosítja. Éppen azért, hogy a társadalom bármelyik tagja, szabadon tudjon párt választani magának, és boldogságban élő családot alapítani.
Az ősközösségi társadalmakban ezt az alkotmányt, íratlan formában gyakorolták. Mert természetesnek vették azt, hogy a közösségük minden egyes családtagja számára, azonos rokoni szintű jogok és kötelezettségek járnak. A kötelezettségeik azonban, arányosak maradtak a testi adottságaikkal. Így valamilyen formában, mindenki a közösségük érdekében tevékenykedett. A közös jólétükben gyökerező boldogságuk érdekében. Fenntartva a jogok és kötelezettségek természetes egyensúlyát.
A mai civilizált emberi társadalmak, nagyon sokféle elmúlt társadalom erényeiből és hibáiból fejlődtek idáig. A demokrácia tehát, amelyben élünk, jelenleg a legfejlettebb társadalmi szerveződést képviseli. Mert nem a családok képviselik személyesen a közösségi érdekeinket, hanem képviseleti szinten valósul meg a dolog. Majd parlamentáris szinten döntenek a képviselőink arról, hogy a folyton változó életkörülményeink alapján, hogyan módosuljanak azok a törvényeink és törvényerejű rendelkezéseink, amelyek alkalmasak arra, hogy a stabilnak mondható alkotmányunkat kiszolgálják.
Így az alkotmányunk sérthetetlensége, alapvető dolog az emberi közösségünk számára. Vagyis, a demokratikus módon választott képviselőinknek és politikai vezetőinknek, éppen arra kell törekedniük, hogy a demokratikus módon formálható, alakítható törvényeink és törvényerejű rendelkezéseink, a folyamatos változásaik ellenére is, mindig az alkotmányunkban foglalt közösségi érdekeinket szolgálják. Ez a népjólétünk alapja. Ezt a jogi folyamatot ellenőrzi az alkotmánybíróság.
Az alkotmánybíróság alapfeladata tehát, éppen az, hogy az alkotmányunk védelme érdekében, folyamatosan ellenőriznie kell, a demokratikus módon megváltoztatott törvényeinket és törvényerejű rendelkezéseinket. Éppen azért, hogy azok egyike se sérthesse meg, az alkotmányunk alapvető rendelkezéseit. Így az alkotmányunknak, mindig állandónak kell maradnia akkor is, ha a demokratikus módon változtatható jogi rendszerünk folyamatosan módosul is.
Így a demokratikus módon választott képviselőink alapfeladata eleve kettős. Egyrészről, módosítgatják a törvényeinket és törvényerejű rendelkezéseinket, a társadalmi fejlődésünk függvényében. Másrészről pedig, ellenőrzik azok kormányzati és önkormányzati szintű végrehajtását. Ilyen módon a kormány és az önkormányzatok, nem felettes szervei a képviselőtestületnek, hanem éppen a kiszolgálói.
Úgy is fogalmazhatnám, hogy a kormányzati és önkormányzati munkák, éppen a képviselői testület és az alkotmánybíróság folyamatos ellenőrzése alatt szolgálhatják csak, a népünk nyugodt, harmonikus, boldog, és jóléti érdekeit. Ennél fogva, ha kormányzati és önkormányzati visszaélés történik, akkor az, csak az alkotmánybíróság és a képviselői testület alkalmatlanságát bizonyítja. Akik nem élnek megfelelő módon, a folyamatos ellenőrzési jogkörükkel. Amire a hivatalba lépésük során felesküdtek.
Így a politikai életünknek, éppen arról kellene szólnia, hogy a politikai életre kiképzett szociológusok, jogi és gazdasági szakemberek, együtt irányítsák az országunk gazdasági életét. Éppen azért, hogy az alkotmányunkban rejlő jólét igénye, az egész népünk boldogságát és biztonságát szolgálja. Így a politika gyakorlatilag hozzáértő, szakszerű gazdasági irányítást jelent, amelyben az össztársadalmi haszon és a foglalkoztatottság, egyaránt megvalósul.
Így a jólétre, a biztonságra, a békességre, és a boldogságra irányuló alkotmányos törekvéseinknek, demokratikus módon kell megvalósulnia. Mégpedig olyan módon, hogy az alkotmánybíróságnak és a képviselői testületünk minden tagjának, munkaköri kötelessége az, hogy folyamatosan ellenőrizzék a kormányzati és önkormányzati szintű munkák végrehajtását. Amelyeket a mindenkor hatályos társadalmi törvényeink és törvényerejű rendelkezéseink szabályoznak. Az alkotmánybíróság, a jogi ellenőrzést végzi el, míg a képviselői testület tagjainak inkább, az általuk módosított törvények és törvényerejű rendelkezések gyakorlati megvalósulásra kell fókuszálnia.
De, ha a képviselői testületünk tagjai, be sem járnak a parlamentbe, hogy képviseljenek bennünket vagy, csak aludni járnak oda, akkor hogyan várhatjuk el tőlük azt, hogy az általuk módosított törvények és törvényerejű rendelkezések, kormányzati és önkormányzati szintű végrehajtását ellenőrizni fogják? Vagy, ha az alkotmánybíróság, csak hét év után ítél egy demokratikus módon hatályossá vált törvényt vagy törvényerejű rendelkezést alkotmányellenesnek, akkor sem beszélhetünk folyamatos ellenőrzésről. Ráadásul, nem rendelkezik a károsultak azonnali jóvátételről sem. Ezek a társadalmi szintű hanyagságok, komoly visszaélésekre adnak lehetőséget, a kormányzati és önkormányzati szintű végrehajtást illetően. Hazánkban ma, éppen ez valósul meg.
Ehhez társul még, az a helytelenül bevezetett gyakorlat, hogy az újságírók ki vannak tiltva a parlamentből, és minden olyan társadalmi színhelyről, ahonnan közvetlen tudósítást adhatnának, erről az összetett politikai munkáról. Mert, ha a tömegtájékoztatás precíz és naprakész lehetne, akkor az, törvényszerűen rávilágíthatna mindennemű politikai visszaélésre. A teljesen nyílt és szabad, újságírói munka, a tömegtájékoztatás legideálisabb alapja. De a néptömegek, a különböző pártok által működtetett fórumokon keresztül vannak tájékoztatva. A valós objektivitás helyett, az aktuális pártok szubjektív érdekei alapján.
Ha ez a mostani, hamis demokráciánk jól működne, akkor annak a politikai munkája során, a népgazdaságunk folyamatosan erősödne. Éppen olyan mértékben, mint amennyi közpénzt elherdál ma a kormány. Fordított esetben, biztosítva ez által, a népünk jólétén alapuló szabadságvágyának a megvalósulását. Az alkotmányunkban tehát, a népünk természetes kollektív szabadságvágya testesül meg. A boldogságra, a békességre, a jólétünkre való közösségi szintű törekvésünk. Így az alkotmányunkban, a természetes lelki szintű szabadságvágyunk nyert, szellemi szinten meghatározott jogi formát.
Amikor a politikai túlkapások alkalmával, olyan törvények és törvényerejű rendelkezések lépnek hatályba, amelyek természete ellenkezik az alkotmányos alapjogainkkal, akkor azok, elfogadhatatlanok maradnak számunkra. Mert a természetes szabadságvágyunkkal ellenkeznek. Így a hatályosságuk alatt, bérrabszolgákká és elszegényedettekké válnak azok a honfitársaink, akiket sújtanak. Mert számukra, a jogok és kötelességek alkotmányos egyensúlyának a rendje felborul. Alapvető jogokat veszítenek el, és többletkötelezettségekkel lesznek terhelve. Így él ma a társadalmunk nagy része. Ezt mutatja, az indokolatlan elszegényedési folyamatok mellett, a politikai elitnek számító emberek hirtelen meggazdagodása.
Ezért kell az alkotmányunkra, olyan határozott formában vigyázni, miközben demokratikus módon élünk. Mert benne, a népünk kollektív szabadságvágya testesül meg. Amelynek megvalósulása során, az egyéni szabadságvágyunk is teljesülhet.
Mert a szabadságunk, nem csak azt jelenti, hogy békében élünk. Hogy más népek nem viselkednek velünk szemben ellenséges módon. Hanem azt is jelenti egyben, hogy a saját társadalmunk, nem fordul ellenünk. Mert a politikai vezetőink, nem hoznak olyan demokratikus törvényeket és törvényerejű rendelkezéseket, amelyek jogi formában korlátoznak bennünket. Éppen az által, hogy többletkötelezettségekkel terhelnek bennünket. Miközben csökkentik a jogainkat. Ezért a szabadságvágyunk, a jogi terheink szaporodásával arányosan növekedik. Komoly társadalmi szintű ellenállást provokálva belőlünk.
Éppen azért állunk ellen, mert a jogi többletkötelezettségeink hatással vannak reánk. De amíg küzdünk ellenük, addig sokkal jobban terhelnek bennünket. Mert a jogi korlátozásaink, erősen beszűkítik a társadalmi szinten megvalósítható lehetőségeinket. Mivel a pillanatnyi életeseményeink, a politika ellenfeleinkkel szembeni küzdelmünk színtereire korlátozódnak. Így a tiltakozásunk ellenállásával meghatározott mentális álláspontunkkal, olyan korlátokat szabunk magunknak, amelyek a politikai túlkapások küzdőterére kényszerítenek bennünket.
Ezzel szemben, a számunkra elfogadható politikai rendelkezések, amelyek nem sértik az alapvető alkotmányos emberi alapjogainkat, megfelelőek számunkra. Amit elfogadunk, azzal szemben nem alakul ki ellenállást jelentő politikai küzdelem. Ezért az elfogadhatóságukkal kiteljesedik az ember. Szabaddá válik. Amely szabadságban, képesek vagyunk élni, a társadalmi szintű életünk által felkínált lehetőségekkel. Gyakorlatilag életteret nyerve. Az ilyen formában megélt szabadságban a szabadságvágy elcsitul. Mert megvalósultnak értékeli az emberi elme. A szabadságvágy hiánya pedig elégedetté, boldoggá teszi az embert.
Hasonló szabadságvágy alakul ki például, egy rossz házasságban élő pár lelkében. Amelyből legalább az egyik fél, szabadulni próbál. Vagy egy rosszul működő párkapcsolatban kialakult család esetében. Ahol a felcseperedő családtagok számára válik elfogadhatatlanná a szülői párkapcsolat. Esetleg egy barátság vagy munkahelyi viszonyban kialakult társas kapcsolat megromlása is kiválthatja a szabadságvágyunk egy-egy specifikus formáját. Ahonnan az ember menekülni próbál. Mert elfogadhatatlanná vált számára a társas viszony.
A személyes szintű párkapcsolataink elfajulása esetén, többnyire van menekülési útvonal. Mert egyszerűen, kilépünk a megromlott társas viszonyból. De a politikai szinten hozott elfogadhatatlan döntések elől, csak az országunk elhagyásával szabadulhatnánk meg. Ebből a kapcsolatból, nem lehet egyszerűen kilépni. Ezért kénytelenek vagyunk küzdeni ellenük. Társadalmi szinten. Ragaszkodva az alkotmányos rendünkhöz.
De, ha a demokráciánk jól működik, és a demokratikus szintű politikai működése, mindig az alkotmányunkban megfogalmazott érdekeinket szolgálja, akkor szabadok lehetünk. Akkor békességben élhetünk, politikai szintű korlátozások nélkül. Élvezve a természetes szabadságjogainkat. Boldogságban, a szabadságvágy mentális terhei nélkül.
Matécz Zoltán
2019.03.03.
