Alany és birtokos eset.
Az alanyeset azt jelenti, hogy egy főnév által kifejezett alany, csak úgy magában, ragozatlanul szerepel. Teljesen kötetlenül. Mint egy szótő. Amelyhez időlegesen, bármilyen rag, jel, vagy képző hozzácsatolható.
A birtokos eset azonban, a birtokraggal kiegészített alanyról szól. Amely az által, az alanyhoz való valamilyen kötöttséget fejezi ki. Az alanyhoz való tartozást. Azt, hogy valameddig, tartós ideig, vagy állandóan, az alanyhoz van kötve, a birtokrag által jelzett tulajdon vagy tulajdonság.
Megpróbáltam gyakorlati szemmel is elképzelni. Majd először, a ház jutott az eszembe. Az ember ugyanis úgy születik, hogy nem rendelkezik azonnal saját lakhatási lehetőséget jelentő családi házzal. Majd az élete során tesz szert saját otthonra. Amit azután már, jogosan birtokolhat. De mindig fennáll a lehetősége annak, hogy bármikor elidegeníthető az. Azaz, más emberek birtokába kerülhet.
A csiga, a kagyló, vagy a teknős azonban, ezzel szemben, eleve saját lakhatást biztosító házzal születik. Az a házuk, az ő saját elidegeníthetetlen részük, tulajdonságuk. Ha mégis elidegenítjük tőlük a házukat, akkor egyszerűen elpusztulnak. Mert nem birtokolják a házukat, sem a csiga, sem a kagyló, sem pedig, a teknősbéka, hanem annak teljes mértékben, az alanyi minőségét képezik. Mert mint személyes tulajdonság, az alanyhoz van kötve állandóan.
Amikor tehát, élő csigáról, kagylóról, vagy éppen teknősről beszélünk, akkor eszünkbe sem jut azokra, a házaik nélkül gondolni. Amikor elpusztulnak, akkor pedig, csigaházról, kagylóhéjról, vagy teknőspáncélról esik szó. Ami ez által, éppen arra utal, hogy a megtalált váz valaha, élőlényt tartalmazott. Amely élőlény alanyi jogon, azaz veleszületett alapon, használta a saját vázát.
Mondanivalóm lényege azonban, nem kimondottan nyelvtani. A nyelvtan csupán segítséget nyújt számomra ahhoz, hogy esetleg, érthetőbb módon fejezhessem ki magamat.
Az én világomban, én magam vagyok, az életem közvetlen alanya. Amikor magamról beszélek, akkor viszony és esetragok nélkül, a kötöttségeim nélküli állapotomról szólok. A viszony és esetragok használatával azonban, éppen azt fejezem ki, hogy a saját alanyi minőségem, milyen viszonyban áll a környezetemmel. Erről szól a birtokos esetem.
A birtokos eset alkalmazásával, mindent elmondhatok magamról, ami hozzám tartozik. Bármit, amivel valamilyen kötöttségi viszonyban állok. Úgy a szubjektív tulajdonságaimat, mint az objektív tulajdonomat. Így beszélhetek például, minden személyes adottságomról, vagy minden olyan tárgyról, ami hozzám tartozik. Mert én magam birtoklom azokat. Amelyek, mint személyes tárgyakat, esetleg ingó vagy ingatlan vagyonomat képezik.
A személyes adottságaimat éppúgy birtoklom elidegeníthetetlen módon, mint például, a csiga a házát. A személyes tárgyaim, az ingó vagy ingatlan dolgaim azonban, a vagyonomat képezik. Míg a személyes adottságaim, szubjektív értéket képviselnek az életemben, addig a többi anyagi dolog, objektív értékeknek minősülnek. Így a szubjektív értékeimet, nem vehetik el tőlem soha, és nem is hagyhatom el azokat. Míg az objektív értékeim, bármikor gazdát cserélhetnek. Vagyis, ha elajándékozom, eladom, elveszítem, elkobozzák, vagy eltulajdonítják, akkor más alanyi szinten meghatározható személy birtokába mehet át.
Ennél fogva, csak olyan értékeket érdemes gyűjteni, amelyek megmaradhatnak az egész életünkben. Amelyek birtoklása nem anyagi dolog, és így, teljesen természetes számunkra. Mert a mi szubjektív, elidegeníthetetlen emberi alaptulajdonságunk. Így a mi szellemi tudásunk valamint, az általuk aktivizált lelki érzéseink, és a kettőjük eredőjeként megnyilvánuló egyéniségünk, mentalitásunk, másokhoz fűződő alapvető hozzáállásunk az igazi, abszolút értékünk. Mert mi magunk is, objektív módon megnyilvánult szubjektumok vagyunk csupán.
A szubjektív énünk nem más, mint a mi egyéniségünk, személyiségünk. Az egyszerű alanyi minőségünk. Amely legfeljebb, a szubjektív értékeink alapján jellemezhető. Az objektív birtokviszonyok nélkül kifejezhető jellegünk. Amely szubjektivitásunkat, a mindenkori tudatosságunk biztosítja. Ami nem csupán az elménk pillanatnyi tudattartalmán múlik, hanem az elménk háttértárolójának, a memóriánknak a tudattartamán is. Mert a jellemünket, azok a sajátságos hitbéli tudattartalmaink biztosítják számunkra, amelyekre emlékszünk.
Az anyagi szinten birtokolt objektív tárgyaink, csupán olyan birtokviszonyt határoznak meg az életünkben, amelyek a birtokhoz való kötöttségeinket fejezik ki. Ennél fogva, minél több dologgal kerül valaki birtokos viszonyba, annál erősebb kötöttségeket vállal. Ez az objektív kötöttség, azt is jelenti egyben, hogy ahol a birtok van helyhez kötődve, oda köt bennünket is, a vele való birtokos viszonyunk. Egyfajta rabságban tartva bennünket.
Ezért szabad, csak az objektív kötöttséget képező, birtokviszony nélkül élő, szubjektív értékekkel rendelkező ember lehet. Mert minél kevesebb anyagi javakat birtokol valaki, annál szabadabb életet élhet. Ezért mondják azt, hogy akinek nincsen semmije, az egész természetet birtokolja. Mert a természet részeként, önmaga szubjektív elemének érezheti mindazt, amit Isten megteremtett számunkra.
A mai átlagember például, hogy saját otthont teremtsen megának, hitelezőként elkötelezi magát a bankok felé. Ez a banki szintű elkötelezettsége, olyan munkavégzési kényszert ró reá, ami a részletfizetési kötelezettsége miatt, bérrabszolgává silányítja az életét. Amely életfolyamatban, a bérrabszolgasága tényét, az egyszerű objektív birtoklási vágy váltotta ki.
A bankok pedig, mert az ő objektív birtoklási vágyuk személytelen, többszörös értéket szednek be, az általunk vállalt kötelezettség fejében. A valutakeretes adósok esetében például, sajnos kifizethetetlen mértékű adósság halmozódik fel. Mert a hatályos törvények, amelyek lehetőséget biztosítanak a bankok számára, a pénzügyi tranzakciók végrehajtására, nem kötelezik azokat, a tisztességes haszonszerzés kereteinek törvényes betartására. Ami tökéletesen elegendő többletterheket róhatna csupán, az adóssá vált, és hitelt felvett személyekre.
Ahogy a madár, a fészkére száll, és ott neveli a fiókáit, úgy az embernek is saját otthonra van szüksége ahhoz, hogy családi életet élhessen. Így a saját otthon, a közlekedési jármű, vagy a személyes tárgyaink, a mi alanyi jogon járó objektív értékeink. Amit a demokratikus rendben élő nép, minden polgárának biztosítani kell. Alanyi jogon. Ami ezen felül van, az már olyan objektív vagyoni dolog csupán, ami nem a közvetlen személyes megélhetési érdekeit szolgálja az embernek. Ezért, olyan kötöttségek csupán, amelyek az anyagi fölény hamis érzetét biztosítják.
Minél erősebb késztetést érez egy ember, az ilyen objektív anyagi fölény megszerzésére, annál értéktelenebb személynek minősül, szubjektív szempontból tekintve. Mert a szubjektív módon értékes ember, csak a létfenntartásához szükséges anyagi javakhoz ragaszkodik. Egyszerűen kifejezhető alanyi jogon.
Keresztény alapon nyugvó demokratikus államként, a mi alapvető élethez való irányelveinket, a keresztény Biblia határozza meg. Amely már az elején, a teremtés könyvében megírja számunkra, az ideális társadalmi életünk alapját.
„És mondá Isten: teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, mind az egész földön csúszó-mászó állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és mondá nekik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. És mondá Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld területén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.”
Mózes I. könyve – 1. rész – 26-29. vers
A keresztény alaptanítások szerint tehát, Isten nekünk adta mindazt, a lélekkel bíró életminőséget, amit a Földre teremtett. A növényeket és az állatokat, a szellemi szinten gondolkodó értelmes emberi hatáskörünkbe rendelte. A természet tehát, minden értelmes ember közös tulajdona lett. Ahol az „uralkodás” szó azt jelenti, hogy értelmes módon gazdálkodjuk a természeti adottságokkal. Mert a természetnek ebben a bőségében, akkor is könnyedén megélhetünk, ha Isten rendelése alapján szaporodunk, sokasodunk, és benépesítjük a Földet.
Erre, a szellemi értékeket nélkülöző emberek, birtokolni akarják a természetet, vagy annak bizonyos részét. Kirekesztve abból másokat, és az által, uralkodni akarnak a többi embertársuk felett. Teljesen keresztényellenes módon. Ebben a kifordult világban, így került ellenséges viszonyba önmagával, az értelmes emberi faj.
Azért mondhatom azt, hogy önmagunkkal ellenséges viszonyba kerültünk, mert a lélek miatt, Isten egységét alkotjuk itt a Földön. Hiszen, minden embert Isteni minőségű lélek éltet. Az értelmes ember pedig, érzi és tudja ezt. De a spirituális szinten alul-művelt ember, nem értheti a dolgot. Ezért, a többi embertársa fölé helyezi magát. Burkolt vagy nyílt uralkodási szándékkal.
Amelyre, a kapitalista gazdasági értékeken alapuló, magántulajdonon nyugvó jogrendszer biztosít lehetőséget. Mert most még, a jogi rendszerünk alapja a magántulajdon, és nem a jogokat meghatározni képes ember. Így a tulajdonhoz fűződő társadalmi jogok, törvényszerűen elnyomják, az alanyi szinten járó, alapvető emberi jogokat.
Egy Istenhez méltó emberibb jogrendszer, az embert helyezné a társadalmi egyensúlyt megvalósítani szándékozó jogosultság centrumába. Az ember által megszerzett tulajdon helyett. Mert akkor, az alany lenne a jogosult. Az Isteni lélekkel megáldott egyéni ember. Minden birtoklási lehetőség örököse. Amit a világörökségi program is diktál. Nem pedig, az objektív tulajdona. Amit a létszükségletei felett a többi, Isten által jogerőre emelt embertársa elől nyúlt le.
Egy olyan államban, mint a miénk, ahol a gazdasági értékek privatizációja, gátlástalan elosztása, lefosztása zajlik, nem tükröz demokratikus jelleget. Mert a társadalmat alkotó emberek, közvetlen értéket teremtő csoportjaitól veszik el, az ő értékeiket. Mégpedig, a mélyen alulfizetett jövedelem fejében.
Amelyik országban, a demokratikus társadalom néphatalmi békéje és boldogulása a cél, ott nem az éppen hatályos kormány kegyétől függ az, hogy milyen alapvető emberi jogokat élvezhetnek a nép fiai. Hanem a demokratikus rendszerük jogi struktúrájában meghatározott, alkotmányos megállapodásokon nyugszik a dolog. Folyamatosan fenntartva, a nép nemzeti egységét.
Az államiságot biztosító hatályos kormányoknak pedig, ennél fogva, nem veleszületett természetes joga, az állampolgárok megadóztatása. Ők ugyanis, nem királyok. A népnek felesküdött jogi képviselőkként, éppen az alkotmányos alapszabályok betartása és betartatása lenne a feladatuk. Éppen azért, hogy az elemi alkotmányos szabadságjogaink, ne sérüljenek meg, egyetlen állampolgár esetében sem.
Demokráciát jelentő néphatalomról, csak akkor beszélhetünk, ha a hatályos jogrendszer, mindig az emberek alkotmányos szabadságjogait szolgálja. Amint ezek az alapvető alkotmányos szabadságjogaink megsérülnek, a jogrendszer nyilvánvaló hibájából, az a jelenség arra utal, hogy már nem demokratikus a dolog. Vagyis, nem a néphatalom uralkodik. Hanem az ő szolgálatukra jelentkező kormány tagjai uralkodnak, a nép felett. Akik az alkotmány alaptörvényeit is, kényükre-kedvükre formálgatják. Ami természetesen, a demokrácia szempontjából tekintve, alapvetően jogtalan. Egyfajta hamis-demokráciává alacsonyítva a kialakult alkotmányos néphatalmi rendszert.
Ez a hamis-demokrácia, csak addig tartható fenn, ameddig a hatalmától megfosztott nép félrevezetése fenntartható. Ezt a társadalmi félrevezetést szolgálják a hírcsatornáink. Amelyek vagy félrevezetnek bennünket, vagy pedig, olyan egyéb hírekkel árasztanak el minket, amelyek elterelik a nép figyelmét attól, ami a demokrácia szempontjából valós problémát jelenthet.
Így lakta le hazánkban az állami vezetésünk, a nyugdíjrendszert, az egészségügyet, az oktatást, és minden szociális szférát. Amely a nép, adókkal fenntartott személyes érdekeit képes szolgálni. A rendszerváltás óta, ezek a szociális szférák, szinte teljesen tönkrementek. Miközben az adóink az egekbe szöktek. Pedig, ha csak a szocialista rendszerünk által átadott állapotokat lennének képesek biztosítani, már az is erős visszaesés lenne. Mert akkor, a stagnálásban, számottevő fejlődés nem tapasztalható.
A felelősök bűne ezért, az egekbe kiáltó. Mert miközben folyamatosan lenyúlták a társadalom vagyonát és szociális lehetőségeit, esküvel kötelezték el magukat a nép feltétel nélküli szolgálatára. Ezért a tettük, szigorúan nemzetellenes bűncselekménynek számít. Egyszerű hazaárulásnak. A képviselőink bűneit is beleértve. Akik a parlamenti üléseiken jórészt, csak aludtak, vagy még segédkeztek is ezekben a népünk ellen irányuló bűncselekményekben. Mert a mi érdekképviseletünket, ők is eskü alatt végezték, hanyagul.
Amíg a korrupt kormányaink ellen kell a jogainkat kiharcolnunk, addig azokat a megszerzett jogaikat, társadalmi „vívmányoknak” nevezzük. Mert megvívtunk, megharcoltunk értük, az állami vezetés ellen „győzedelmeskedve”. De amikor elveszítjük az apáinktól örökölt társadalmi vívmányainkat, akkor az arra utal, hogy a demokráciánk nem javult, hanem még romlott is. Mert nem bennünket szolgál a kormány, hanem éppen ellenünk munkálkodik. Ilyen módon, az adóemelések szükségessé és elkerülhetetlenekké válnak. Látszólagosan jogos indokokra hivatkozva.
Így a társadalomban zajló gazdasági aránytorzulás, amit az objektív értékekhez való görcsös ragaszkodás, és az egekbe szökő profit jelent, az egyszerű munkavállaló embereket, az alapvető emberi jogok minősége alá süllyeszti. A saját alkotmányos jogrendjén belül, olyan embertelen szintre kényszeríti, amelyben már, a szubjektív értékeit sem képes őszintén kinyilvánítani. Mert a megalázottsága miatt, olyan terheket cipel, amit nem is saját maga vállalt. Hanem csupán, a társadalom hamis vezetői róttak reá. Mint a nemzet árulói.
Mégpedig az által, hogy olyan jogokat és lehetőségeket biztosítottak a munkaadók és bankok kezébe, amelyekkel azok erősen visszaélve, megalázhatják azokat az embertársaikat, akiktől a működési feltételeik függnek. Hiszen lássuk be nélkülünk, munkavállalók nélkül, a munkaadók és a bankok is, teljesen feleslegesek lennének. Így ők, látszólag a mi érdekünkben, olyan méltatlan emberi sorsra kényszerítenek bennünket, amely már bűnösökké minősíti őket a társadalmunkban. Ezt a bűnt pedig, a személytelenné vált állam viseli. Mert jogot biztosít az állampolgárok megalázhatóságra.
A megalázott ember pedig, éppen az emberi méltóságát veszíti el az által, hogy az alapvető alkotmányos jogai helyett, az eltorzult alkotmányos kötelezettségei szerint kell élnie. Holott az alapvető alkotmányos szabadságjogainknak, éppen azt kellene biztosítania számunkra, hogy alanyi jogon, a társadalomban kialakult birtokviszonyoktól függetlenül szabadon, az értelmes embernek megjáró méltósággal élhessünk. Akik továbbra is alkalmasak arra, hogy demokratikus módon, tökéletes néphatalmat gyakoroljanak.
Ilyen módon, a munkavállaló embereket képviselő egyéni alanyokat, megfolytja a társadalmi szintű birtoklás kényszere. Mert szellemi szinten, azaz a szubjektív birtokviszonyaik alapján, még nem nőttek fel a társadalmi vezetőik ahhoz a nemes feladathoz, amely alapján, demokratikus módon vezethetnék a hazánk alkotmányos rendjét. Pedig, az alkotmányunk szövege, és a személyes esküjük, alanyi módon, mindvégig erre kötelezik őket. Mégis az uralkodás és a birtokszerzés kényszere hajtja őket. Szánalmas módon.
Matécz Zoltán
2016.05.29.
