Istenként élni.
Amikor imádkozunk, akkor Istennel beszélgetünk, állítja a Biblia. A hitünk által megfogalmazott vágyainkat fejezzük ki Istennek, azzal a titkon remélt céllal, hogy Ő valósítja majd meg azt számunkra. Mert Isten a mindentudó és mindenható Teremtő, aki képes arra, hogy realizálja a vágyainkat. Teremtő nélkül, értelmét veszíti a vágyunk, és a belőle származtatható hitünk is.
Én pedig, éppen azt állítom igaz hitemmel, hogy nem Istenhez kell imádkoznunk, hanem Istenként. Azzal a biztos tudattal, hogy Isten, a lelkünk által bennünk él. Ezért, az imáink után, jogosan mondhatjuk azt, hogy „Ámen.”. Vagyis azt, hogy „Úgy legyen. Más szavakkal, kissé magyarosabban értelmezve „Így akarom.”. Mert aki ezt az értelmes határozatot képes bennünk meghozni, az nem más, mint a lélek által bennünk élő Isten. Aki a mi értelmes életenergiánk.
Akiben az Istentudat ilyen módon megerősödik, az egy megvilágosodott emberré válik, és az után már, gondolkodnia, beszélnie, és cselekednie is úgy kell, hogy közben, mindig Istent képviselje ebben a valóságban. Ez az Istentudat tökéletesen átszellemült embert formál belőlünk. Olyan embert, akinek a maximum felé törekszik az önbecsülése, és azzal párhuzamosan, az embertársaink iránti megbecsülése is.
Istenként élni úgy lehet, hogy folyamatosan teremteni kell. Mert Isten a Teremtő bennünk is. Ha felvállaljuk ezt a csodálatra méltó szerepet tudatosan, akkor reánk hárul a teremtés feladata. Így a mindennapi élet dolgait és eseményeit, kritika nélkül kell szemlélnünk, és a benne észlelt hibákat és hiányosságokat, hibátlanná és hiánytalanná kell képzelnünk. A beteg, vagy szegény embereket, el kell tudnunk képzelni a problémájuk nélkül, vagyis egészségesnek, vagy módosnak. Éppen azért, mert a problémákkal küszködő ember, nem képes önmaga Isteni mivoltára koncentrálni. Így azok számára, addig szinte esélytelen az átszellemülés lehetősége, külső segítség nélkül. Ők az elesettek a társadalmunkban. Ezért szükségük van azoknak az embereknek a teremtői képességeire, akik már Istentudattal képesek élni.
Mert Isten, nem pusztán az emberben él, hanem a teljes emberiségben. Mindenkiben egyéni módon nyilvánul meg, mégpedig az alapján, ahogy az adott egyén, a valóságot elképzeli. Amilyen az egyéni valóságképünk, olyanná válunk a megtapasztalható valóságunkban. Így gyakorlatilag, beleilleszt bennünket a saját valóságunkba. A torz valóságkép, torz embert formál belőlünk. Az ideális valóságkép, idealizálja benne az ember lényét is. A legideálisabb szerintem pedig, az Istenazonosságon alapuló valóságkép, mert eleve korlátlan lehetőségeket kínál.
Istenként élni, a lehető legnagyobb mértékű egoizmusunkat jelenti. Mert akkor, az Istentudatos ember, mindenben Istent, azaz önmagát látja. Ezért számára az a legtermészetesebb törekvés, hogy minden, amit észlelhet, hozzá illő módon, szintén tökéletes legyen. Így az élete, a valóság észlelésével szinkronban, a jobbá és hiánytalanabbá képzelés mentális teremtő folyamatával telik ki. Mert az ember rádöbben arra, hogy minden, amit az anyagi világban észlelhet, Isten közvetlen kifejeződése. Van közte természetesen olyan is, amely emberi alkotásként még tökéletlen vagy hiányos, de jobbá képzelhető. Így nem a kritika, az ítélet lesz a fontos számára, hanem az, hogy ideálisabbá váljon a hibás, vagy hiányos dolog. Olyan egyszerűen, mint ahogyan az „i” betűre ráképzeljük a pontot, ha éppen hiányzik róla. Nem bonyolódunk bele az észlelt hiányosságba.
Amikor az Istentudatos ember, szemléli a világunk mindennapi eseményeit, akkor önmagában gyönyörködik. Mert az Univerzummal való egységérzete lehetővé teszi számára azt, hogy az értelme által kivetítse önmagát, az objektív egyedisége relatív korlátaiból. A megszokott relatív emberi lehetőségeink, Isteni abszolút lehetőségekké formálódnak. Kiteljesítve ez által az életünket.
Az Istentudatos ember, függetlenné válik a relatív tér, és a szintén relatív idő korlátaitól. Bármikor, és bárhol lehet a világunkban, ahol szükség van az Isteni teremtő képzeletének a képességeire. De nem csupán a bioszféránkat jelentő világunkban, hanem az egész Univerzumban is, hiszen Isteni lényként, univerzális szintű abszolút adottságai lesznek. Értelmi szinten, beleolvad az Univerzum anyagi terét képező mágneses alaphalmazába, ami nem más, mint a világmindenség abszolút Memóriája. Ebben a Memóriában, tökéletes tér, és időfüggetlenség uralkodik, ahol csak az itt, és most létezik. Ez a jelen érzéseinek az univerzális birodalma.
Az anyagi értékek túlhalmozása értelmét veszíti, mert az Istentudatos ember, teljes anyagi függetlenséget képes élvezni. Függetlenné válik attól a kényszertől, hogy az életeseményeink által kínált relatív alkalmi lehetőségekre vadásszon. Mert a legideálisabb abszolút lehetőség a létezésre, éppen Ő maga, az ember Isteni mivolta. Hiszen, tudatosan előre meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek szerint élni szeretne.
Aki ugyanis, az Univerzum mágneses energiáját képes vezérelni az elméjével, az olyan ember, megváltozott információs értéket biztosít az energiát közvetíteni képes mágneses hullámok részére, amely közvetlenül meghatározza az energiafelhasználás módját és idejét, az elektromos anyagi világ valóságában. Így az elektromos tulajdonságokkal jellemezhető anyagi valóság, a mágneses hullámok hatására, induktív módon módosulnak, változnak. Ilyenkor, az energiafelhasználás miatt, állapotváltozás történik az anyagi világban. Az új módosult anyagi állapot pedig, olyan viszonyítható értékeket vesz fel, amelyeket a mágneses hullámok informatív értékei diktálnak számára. Így a viszonyítható állapotváltozás tényszerűségében, a mágneses hullámok informatív értéke, és az anyagi struktúrák viszonyítható adatai között valósít meg transzformációt az energia, mint szubjektív munkavégző képesség.
A haladónak nevezett mágneses hullámok végzik el az állapotváltozás tényét, míg az állónak értékelhető mágneses hullámok, az anyagi struktúrák stabil jellegét biztosítják. Így az emberi elme, valójában mind a kétféle mágneses hullámra képes informatív befolyást gyakorolni, a szabad akaratával. Vagyis, a lelki érzésekkel feltöltött, értelmes szellemi gondolatai által, amit a hite jelent. Az elménkben kialakított hitünk ugyanis, közvetlenül az agyi elektromos rezgéseinket módosítják. Az agyunk pedig, egy biológiai demodulátort valósít meg. Amelynek az a feladata, hogy az elektromos anyagi rezgéseket, mágneses hullámokká alakítsa, és fordítva, az Univerzum felől ható mágneses hullámokat, általunk értelmezhető elektromos rezgésekké formálja.
Ennél fogva, a tudatos teremtés folyamata, olyan agyi tevékenységünk, amelynek során, a memóriánkban tárolt tapasztalati adatok alapján, olyan reális elképzeléseket alakítunk ki az elménkben, amelyek képesek mentális módon kifejezni a vágyainkat. Minél reálisabb mentális képi formát látunk a vágyainkról, annál több lelki érzés szabadul fel a lelkünkből. Ezek a lelki érzések, az életenergiánk erőimpulzusai, és feltöltik az elképzeléseinket hatóképes tartalommal. Ekkor válik minden elképzelésünk hitté. Az ima által pedig, gyakorlatilag kifejezésre juttatjuk a hitünket, mint a mi saját, szabad akaratunkat. Ami nem más, mint a lelkünk által bennünk élő Isten akarata.
Amikor a lelki érzéseink feltöltik a szellemi elképzeléseinket, akkor együtt tudatosodik az, az elménkben, és ez által, létrejön az agyi rezgésmódosulásunk. Ami ilyen módon, a mágneses megvalósulása felé törekszik. Majd mágneses indíttatásra, létrejön az elektromos anyagi megvalósulás is, amely a megtapasztalható valóságunkat, a vágyaink szerint képes formálni.
Ebből következik az is, hogy a legszebb gondolataink, érzések nélkül, vagy a legcsodálatosabb érzéseink, gondolatok nélkül, nem képezhetnek hit általi szabad akaratot az elménkben. Így elhalnak azok. Vagyis, hatás nélkül, elcsitulnak az elménkben. A feledés homályába vesznek. Ezért nem képesek arra, hogy az anyagi valóságunkat formálják, a reális elképzeléseink szerint. Hiszen az érzéseink nélkül, nincsen reális elképzelésünk. Ami realizálódni képes az elménkben, azok számára, éppen a lelki érzéseink képesek valós értéket kölcsönözni. Pusztán a szellemi gondolatainknak, nincsen olyan értéke, ami realitást mutathat. A gondolatok ugyanis, csak információs adatokat hordoznak, így kizárólag az elképzeléseink formáját képesek meghatározni. Akárhogy alakíthatjuk ezt a mentális képi formát, lelki érzések nélkül, nem nyernek reális értéket számunkra. Pedig, csak a reális értéket nyert elképzeléseinknek vannak, valóságra törekvő képességei az elménkben, mert azok, agyi rezgésmódosulást váltanak ki.
Sajnos, a negatív hiteink is megvalósulnak az életünkben. Azok a szellemi gondolataink például, amelyek negatív érzésekkel képesek párosulni az elménkben, éppúgy a megvalósulás folyamatába kerülnek, mint a pozitívnak értékelhető hiteink. A mai világunkban, negatív, és vegyes hitrendszer szerint élünk. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok ember, negatív hitek alapján formálja öntudatlanul a valóságát, míg mások vegyes módon, és csak nagyon kevesen vannak olyanok, akik pozitív módon. A pesszimista beállítottságú emberek, negatív hitrendszer alapján élnek. Az optimisták pedig, főképpen pozitív hiteik alapján élik az életüket. Sajnos azonban, a pesszimista és az optimista hozzáállásainkat, az éppen kialakult hangulataink szerint váltogatjuk. Így nagyon vegyes hitrendszert alakítunk ki, és valósítunk meg. Ebben a vegyesnek mondható hitéletben, az érzelmileg biztosítható erőhatások, ellenerőkként jutnak érvényre, hatástalanítva és lerombolva mindazt, ami szép és jó lehet a valóságunkban.
Most, a vízöntő korában, az emberiség szellemi fejlettsége alkalmassá válik arra, hogy elfogadja végre azt a radikálisnak mondható változást, amit az Istennel való tökéletes önazonosság jelenthet. Nem egyedi, hanem kollektív módon. Egyedi módon Jézus már megtette a halak világkorszakának az elején. Mivel azonban, az egyéni különbözőséget a társadalom nem tűrte könnyen, hiszen érthetetlen számára, ezért Jézust keresztre feszítették. Most viszont, a vízöntő világkorszakában már, adottak a szellemi lehetőségek, hiszen egyre több ember áll már, a megvilágosodáshoz közeli mentális tudati állapotban. Egyre kevesebb olyan mentális adatra van szükségünk, amely szerint, szellemileg vezérelt elméjű relatív emberből, lelkileg vezérelt abszolút emberré váljunk. Vagyis, az Isteni önazonosság biztos tudatával rendelkező értelmes emberré.
Isten fogalma, mindig az emberi kultúra részét képezte. A tudomány, és a belőle fakadó ateista álláspont, megpróbálja nélkülözni Isten létének tényszerűségét, de mindezidáig, sikertelenül. Mert az emberek szellemi gondolkodásmódja, erősen megosztott ebben a kérdésben. Ha azonban, az elfajzott vallásokról és a tudományról, mint a banánról, lehúzzuk a félrevezető tévedéseket, és szándékos torzításokat, akkor a kétféle „izmus”, egy közös elméletté, egy egységes világképpé alakítható ma már. Ezen munkálkodok, ezért fut a „tűz”, amit az írásaim képviselnek. Az olvasottság és az érdeklődés, azt igazolják számomra, hogy egyre nagyobb szükség van erre a mentális „tűzre”. Mert egyre többen szeretnének végre, értelmes Istenként élni. Vagy egyenlőre legalább, egy elfogadható valóságképet értelmezni.
Matécz Zoltán
2012.08.12.
matecz.zoltan@gmail.com
