Tudomány vagy Isten?
A tudomány és az Istenhit, az értelmes emberi kultúra részét képezik. Elválasztani a kettőt egymástól nem könnyű. Már, csak azért sem, mert a tudomány valamikor, a vallásokból fejlődött ki. Mivel, a papok voltak azok az igazságot kereső írástudó emberek, akik az Isten által teremtett anyagi világunk valóságát, egyre jobban szerették volna megismerni. Így a tudományt, mint a természetre vetített Isteni igazságok felismerésének az eszközét művelték. Így kezdetben, minden tudományos jellegű állítás, Isten dicsőségét szorgalmazta.
Majd, csak később, a tudományos jellegű ismeretek sokasodása után, amikor már egyre több tudományos ágazat kezdett kivirágozni, és a közoktatásnak köszönhetően, a vallás nélküli emberek is megismerhették a tudományos állításokat, akkor kezdett a vallásoktól elszakadni maga a tudomány. De teljesen elszakadni attól sohasem tudott. Oly annyira, hogy a mai napig is vannak vallásos jellegű iskolák az oktatási rendszerünkben. Akik a vallásos hit alapjait és a tudományt, együtt tanítják.
Mert, az emberi elme, hit alapon működik. Mivel, senkinek az elméje sem találkozik közvetlen módon a természettel, amit meg kíván ismerni. Csupán az öt, erősen korlátozott képességű érzékszervünk segítségével juthatunk használható információkhoz, a külvilágot illetően. A tudós emberek elméje is ugyanígy működik. Azzal a különbséggel, hogy az ő elméjükbe, az egyre precízebb méréseik alapján, egyre több és pontosabb információ kerülhet. De maga az információ, akármilyen mértékű mennyiséget képviseljen is, a gyakorlati tapasztalatok nélkül, még nem biztosíthat tudást.
Így a tudományos szakembereknek, éppúgy hinniük kell a méréseik eredményeiben, azok informatív értéket képviselő minőségeiben, mint az egyszerű átlagembereknek, a tanulás által megszerzett ismereteikben. Hiszen ezen ismeretek alapján képzelhetik el a valóságot olyannak, amilyennek a méréseik alapján, elvi szinten el tudják fogadni. Így a racionalitás, éppen azt jelenti, hogy ésszerű, valóságos elképzeléseket tudunk formálni magunknak az elménkben, az informatív értékeket képviselő adataink alapján megismert tényleges valóságról. Éppen azért, hogy célszerű módon tudjunk igazodni ahhoz a cselekedeteink alkalmával. Olyan ésszerűen valóságos, azaz reális elképzeléseket, amelyekkel egyre tökéletesebb módon tudunk igazodni, az elménktől független, tényleges dolgokhoz és eseményekhez.
Ilyen értelemben véve, a tudós szakembereknek is hinniük kell a méréseik eredményeiben, hogy elhihessék, az azok által elképzelhető valóság ésszerű, célszerűen racionális mivoltát. Az egyre precízebb méréseik azonban, egyre precízebb elképzelésekre ad lehetőséget a tudósok számára. De, az egyre racionálisabb elképzeléseik, mindaddig mégis feltételezések maradnak csupán, amíg a gyakorlati tapasztalat, nem igazolja a tudományos jellegű állításaikat. Addig ugyanis, csak a tudós szakemberek valóságról alkotott hiteit fejezhetik ki azok. Hiteket, amit a tudomány irracionálisnak tart. Olyan valóságosnak látszó reális elképzeléseket, amit párhuzamba állítottak a tényleges valósággal.
A tudomány úgy alakul ki, hogy az azonos témakőrrel foglakozó tudósok, összeülnek a konferenciáikon és gyakorlatilag, konzultatív jelleggel megvitatják a tudományos állításaik eredményét. Majd a végén, megszavazzák azok létezési jogosultságát a tudományként meghatározott tudományos állításaik között. Gyakorlatilag, ilyen módon abszolutizálják azt. Etalont formálnak belőle. Így a tudomány valójában nem más, mint a tudós szakemberek kollektív hite. De, vannak olyan tudományos állítások, amelyek komolyan megosztják a tudósok táborát is. Mert egyesek számára, teljesen elfogadhatatlanok azok akkor is, ha már megszavazott, tudományos szinten elfogadott értéket képviselnek is. Ilyen például, az ősrobbanás elmélete vagy akár az evolúció.
Tulajdonképpen, azért osztja meg a tudósok táborát, mert olyan elképzelések azok, amelyek nem nyertek a gyakorlati tapasztalat által, tudás alapú visszaigazolást. Vagyis, csupán reálisnak látszó elképzelések alapján kifejezett hitek azok. Amit a megszerzett vagy a vélt ismeretek alapján formáltak, a reálisnak látszó elképzelések szintjére. De egy értelmes ember reálisnak látszó elképzelése, még egyáltalán nem biztos, hogy egy másik értelmes ember reális elképzeléseiben is megjelenhet. Mert a reális elképzeléseink, a hiteinket juttatják értelmes módon kifejezésre. Az egyéni hozzáállásunkat. Amelynek keretében, a szellemi szinten kezelhető informatív értékeink alapján, olyan valóságos elképzeléseket alkotunk az elménkben, amelyekhez a lelki érzéseinket is hozzáadjuk. Ezért képesek az ilyen elképzeléseink, lelki érzéseken alapúló megnyugvást és lelkesedéssel járó örömöt okozni számunkra.
Amikor ugyanis, elképzeléseket alkotunk az elménkben, a szellemi gondolataink informatív értékeivel, akkor olyan mentális formációkat képezünk el magunknak, amelyek segítségével, azonosulni tudunk a valós dolgokkal és eseményekkel. A lelkünk pedig, ezeket az elképzeléseinket szemléli az elménkben. Örömérzéseket biztosít hozzájuk. Másképpen fogalmazva, szinte tökéletesen visszatükrözzük magunknak azt az elvi lehetőséget, amely szerint igazodni szeretnénk a megtapasztalt valóságunkhoz. Így a képzeletünk által, értelmes módon kifejezésre juttatott hiteink, már olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolataink, amelyekhez a lelki érzéseink mentális erőhatásait is hozzáadta az elménk. Ezek a lelki éréseink motiválnak bennünket a szükségszerű cselekvéseinkre. Amelyek által, közvetlen módon, gyakorlati tapasztalatot szerezhetünk, a hiteinkben kódolt szellemi szintű ismereteinkről.
A tudomány tehát, az alapján fejlődik ki, hogy milyen információkat képesek a tudósok elhinni, igaznak vélni, és azokból az információkból, milyen valóságot tudnak elképzelni. Vagyis, a reális elképzeléseik, milyen mértékben igazodnak a tényleges valósághoz. De, ha a reális elképzeléseink, a hiteinket fejezik ki, akkor ez azt tükrözi, hogy mennyire hiszünk a valóságról szerzett információink és a tényleges valóság közötti fennálló lehetséges azonosságban. Amit csak a gyakorlati tapasztalat igazolhat vissza tudásként számunkra. Ilyen módon, mindig a tapasztalat edzi megszerzett tudássá az ismereteinket.
Ahogy a hit, egyre többféle vallásnak biztosított lehetőséget a társadalmi életünkben, úgy a tudomány hite is, egyre sokrétűbbé vált az idők során. Így alakultak ki, olyan tudományos ágazatok, amelyek ma már, szinte köszönőviszonyban is alig vannak, a többi tudományos irányzattal. Vagyis, ahogy a hit, egyre többféle és egymással eltérő vallásnak adott lehetőséget, úgy egyre többféle tudományos ágazatot is biztosít számunkra ma már. Ilyen módon, ahogy a vallás alapja a hit, ugyanúgy a tudomány alapját is, éppen a hit képviseli.
A „tudomány” szó fogalmi jelentésének az alapja, a „tudás”. Vagyis a tudás, a megszerzett ismeretek informatív értékeinek a gyakorlati alkalmazásán alapszik. Tehát, a megszerzett ismereteink önmagunkban, csak tájékozottakká tehetnek bennünket. A tapasztalatokon alapuló gyakorlati alkalmazásuk nélkül, nem képviselhetnek tudást. Ilyen értelemben véve a mérést jelentő viszonyítások, bármire utaljanak is, csupán informatív értékeket képviselhetnek, a gyakorlati tapasztalatok nélkül. Így a tudós szakemberek, amíg csak mérnek, olyan szellemi szinten kezelhető ismereteket gyűjtenek maguknak, amelyek alapján, újfajta elképzeléseket formálhatnak a tényleges valóságról. Konkrét módon visszaigazolt tudás nélkül.
Ilyen módon, a gyakorlati tapasztalatok nélküli ismeretek, csak a hiteinket alapozhatják meg. A valóságáról alkotható reális, azaz valóságszerű elképzeléseinket. Mert a hit, a nem látható dolgok és események, reális módon elképzelhető valóságán alapszik. Mivel a képzeletünkben, valóságosnak látjuk a hitünk tárgyát vagy eseményét, ezért már, teljes bizonyosságunk lehet annak elvileg lehetséges valószerűségéről.
Vagyis a hit, az elképzeléseink által, mentális módon láthatóvá teszi számunkra azokat a dolgokat vagy eseményeket, amelyek még nem is léteznek a tényleges valóságunkban. Ezért, a megszerzett ismereteink informatív értékei alapján, racionális elképzeléseket gyárthatunk magunknak arról, a még egyáltalán nem is létező valóságról, amit a vágyaink szerint szeretnénk megtapasztalni. Tulajdonképpen, a reális képzelet segítségével, előre megtervezhetjük azok feltételezhetően lehetséges mivoltát.
Ha tehát a hitet, az értelmes emberi elme olyan természetes és racionális alaptulajdonságaként fogadjuk el, amellyel a megtapasztalható valóságunkhoz igazodhatunk, akkor a különböző tudományokat képviselő tudósok hite, valójában nem különbözik, a különböző vallások hiteitől. Legfeljebb abban, hogy egészen más dolgokat és eseményeket képzelnek el valóságosnak. Mert egészen más a hitük témája. Ilyen módon, a „tudomány vagy Isten” kérdése, legfeljebb hitvitát eredményezhet. Amelyben, a tudósok kollektív hite, és a vallásos emberek kollektív hite áll szemben egymással. Istent állítva a hitvitájuk középpontjába.
De minden értelmes emberi élet, olyan „színdarab”, amelyben az ember lelke, mindig olyan szerepet képes csak felvállalni, amit szellemi szinten megtanul magának az élete során. Majd az anyagi szintű tapasztalat gyakorlati szintjén, folyamatosan visszaigazolt tudássá alakítja azokat. Így az életszerepeinket, egy egész életen át tanuljuk. Számunkra fontos és hasznos dolgokat tanulunk és a haszontalanokat, amelyekről nincsen kedvünk vagy lehetőségünk tapasztalatot szerezni, szép lassan elfelejtjük. Ezeknek az életszerepeinknek köszönhetően válhatunk olyan értelmes emberekké, akik a tudományos életben is jeleskedhetnek. Vagy éppen, a vallások területén.
Mivel a tudomány és a vallás közötti hitvita tárgya Isten, ezért Őt is konkrét módon kell értelmezni azért, hogy tudjuk azt, hogy kiről és miről is vitázunk tulajdonképpen. Addig ugyanis, amíg Istenről konkrét fogalmunk nincsen, teljesen felesleges és meddő a vita. Mert ma még, általános jelleggel, minden ember egészen mást ért Isten fogalma alatt. Amikor azonban, már Isten fogalmi jelentése konkrét módon értelmezhető, vallásos és tudományos szempontból is, akkor már az, nem is vita igazából, hanem olyan közös egyezségre való szellemi törekvés, amelyben mindig a relatív emberi értelem győzedelmeskedhet. A közös egyetértés alapján.
Ahhoz, hogy Isten valós mibenlétét megértsük végre, és a fogalmi jelentését konkrét módon meg tudjuk határozni, az abszolút Létezéssel kell előbb tisztába kerülnünk. Mert az én véleményem szerint, az abszolút Létezés, eleve kétféle valóságon nyugszik. Az általunk megismerni kívánt, külsőségekkel jellemezhető objektív anyagi valóságon. Amelynek mindig elektromos vonzata van. Az elektronokra visszavezethető módon. Valamint, az Univerzum szubjektív, azaz belső valóságára. Ami az elektromos tulajdonságú anyagi valósággal szemben, kizárólag mágneses alapú. Így az én véleményem szerint, a mágneses alaphalmaz tölti ki az Univerzumban a helyet és így létezési, mozgási teret biztosít, a benne és belőle megnyilvánult, elektromos anyagi valóság számára. Ami az Univerzum 4-5 %-át teszi csak ki.
A mágneses alaphalmazt, az Univerzum egységnyi méretű, tovább már valóban oszthatatlan alaptömegei építik fel. Mivel az elektromos megosztás képességével csak összetett szerkezetű anyagi minőségek rendelkezhetnek, ezért a szubjektív alaphalmaznak jutott, a mágneses hatások közvetítésének a kényszere. Az oszthatatlan alaptömegek tehát, egy egységes alapközeget építenek fel, amelynek minden alkotóeleme rezeg. Egy mátrix jellegű egységes közeget alkotva. Mert a stabil felfüggesztés és a fix lerögzítés hiányában, az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan keresik. Egymást félre tolni vagy félre lökni önerőből képtelenek. Így az állandó rezgéseik közben, szervezett együttes rezgéseket valósítanak meg. Amit a kozmikus szintű mágneses hullámok képviselnek.
A kozmikus szintű mágneses hullámok, longitudinális felépítésűek. Éppen úgy működnek, mint Newton egyenes irányú soros ingája. Ahol az egymás után fonállal felfüggesztett golyók, egymáshoz érve, egy hosszú golyósort alkotnak. Ha az első golyónak lendületet biztosítunk, akkor az, egyetlen közvetlen érintkezésen alapuló impulzus által közvetíti a második golyó felé azt az erőt, amit a lendületébe invesztáltunk. Majd ez az impulzus, hullámszerűen végigfut a teljes golyósoron. Az utolsó golyó kilendülését előidézve. Mert az utolsó golyó, a további impulzusátadás lehetősége nélkül, a saját kilendülésére fogja használni azt az erőhatást, amit az utolsó előtti golyótól kapott.
Ha pedig két, három, négy, vagy éppen több golyóval kezdjük a rezgési folyamatot, akkor a golyósor végén két, három, négy, vagy éppen több golyó fog kilendülni. Szigorúan megtartva a rezgési folyamatban, a hatásmegmaradás fizikai törvényét. Nos tehát, a mágneses hullámok ugyanígy működnek. Egyenes irányban közvetítve, a mágneses hullámban közvetíthető rezgési szintű részerő hatásokat. Így minden mágneses hullámot, eleve kétféle adottság jellemez. A hullámhossz és a frekvencia.
A hullámhossznak szerintem, informatív értéke van. Mert az határozza meg, a mágneses hullám irányát és célját. Míg a frekvencia által, a rezgési szintű impulzusok terjednek. Egymás után felsorakozott erőimpulzus sorozatok által. Ezt a mágneses hullámokban folyamatossá vált hatásközvetítési módot nevezhetjük, az energia áramlásának. Így az energia áramlása során, nem a hullámot felépítő oszthatatlan alaptömegek száguldoznak a fény sebességével. Hanem csupán, az általuk rezgési szinten közvetíthető hatás terjed. Mint az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű erőhatásainak az egy irányú, folyamatossá vált közvetítési módja. Mint egy irányú hatáspumpák.
Így az oszthatatlan alaptömegek nyugalmi helyzete, számottevően nem változik a rezgésük során. Éppen úgy, mint ahogyan Newton soros ingájában, a golyók nyugalmi helyzete sem változik. Kizárólag az utolsó golyók fognak kilendülni. Ez a végső kilendülés a mágneses hullámokban, mágneses torlónyomást eredményez. Amit bármivel szemben érvényre juthat, amivel a mágneses hullám közvetlen érintkezésen alapóló fizikai kölcsönhatásba kerül. A mágneses hullámoknak ez a torlónyomása, mágneses erőtérré alakítja, az Univerzum teljes mágneses alaphalmazát.
Az elektronok pedig, ugyanazokból az oszthatatlan alaptömegekből építik fel az elektrosztatikus erőtereiket, mint amelyik a mágneses alaphalmaz egységes közegét alkotja. Így a kétféle erőtér között az a különbség, hogy a mágneses erőtérben egyenes irányú, azaz lineáris a hatásközvetítés lehetősége. Míg az elektronok elektrosztatikus erőtereiben, mindig centrálisak azok. Azaz, hűségesen követik az elektronjaik kialakult keringő és forgó mozgásformáit. Így a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellen munkálkodik. Ennek a kétféle rőtérnek a folyamatos egymásra hatását, induktív viszonynak nevezzük.
Az indukció tehát, a mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei között folyamatosan fennálló, közvetlen fizikai kölcsönhatás eredménye. Illetve, az elektronok elektrosztatikus erőterei által felépített elektromos erőterek között fennálló fizikai kölcsönhatás eredménye. Amelyben a mágneses hullámok hullámhosszainak az informatív értéke és a frekvencia energiaértéke alakul át, elektromos okokra visszavezethető formációvá és az elektronok által közölhető erőhatásokká. Vagyis, az indukció transzformálja, alakítja át, modulálja a mágneses paramétereket, elektromos okozatokká.
Az induktív folyamat éppen úgy működik, mint a gépjárműveinkbe épített robbanómotorok. Ahol a lineáris mozgást végző dugattyúk rezgési szintű részerő hatásai, erővel teljes forgómozgássá alakulnak, a főtengelyre vetítve. Így a mágneses hullámok lineáris jellegű energikus, rezgési szintű részerő hatásai, centrális irányultságú forgómozgássá alakulnak, az elektronok elektrosztatikus erőtereire vetített módon. Közvetett módon pedig, forgómozgásra késztetve, a hozzájuk tartozó elektronok mozgásformáit is.
A mágneses alaphalmaz tehát, teljesen kitölti az Univerzumban a helyet. Mozgási, létezési teret biztosítva ez által, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. De az összetett anyagi részhalmazok belső atomos és egyéb rács alapú szerkezeteit is, a mágneses alaphalmaz tölti ki. Így az anyagi világunk valójában, objektív és szubjektív egy időben. Azaz, elektromos és mágneses egyszerre. Ezért lettek azok Maxwell óta, „elektromágneses” anyagi jelenségek. De az indukció jelensége, mégis egyértelműen utal arra, hogy a kétféle erőtér, vagy mező folyamatos egymásra hatásáról van szó.
De ha a légterünkben felfelé haladunk, és elhagyjuk a bioszféránk peremét, akkor már az űrbe kerülünk. Az anyag nélküli, tisztán mágneses valóságba. Ami egy egészen más világ számunkra. Mert az űr, egyáltalán nem üres. Éppen ellenkezőleg, a mágneses alaphalmaz egységes és stabilis közege tölti ki. Amelyben az oszthatatlan alaptömegek, csupán állandóan rezegnek, egy egységesnek mondható mátrix rendszert alkotva. Az abszolút Létezés valóságainak a 95%-át biztosítva. Mint szubjektív valóság.
Az a mágneses alaphalmaz pedig, amelyikben a mágneses hullámhossz által információ alakulhat ki, tárolódhat el, és közlődhet induktív módon az elektromos anyagi részhalmazok felé, elmének és memóriának minősül. Az Univerzum abszolút Elméjének és Memóriájának. Amelynek ennél fogva sajátságos, szintén abszolút értékű Öntudata és Tudatossága van. Ugyancsak abszolút értékű Intelligenciával. Az Univerzumnak, ezt a kozmikus szintű abszolút Tudatosságát nevezi az idealista filozófia Istennek. Így Isten fogalmi jelentése, egyértelműen meghatározható. Isten, az Univerzum kozmikus szintű Öntudata.
Isten tehát, mint az Univerzum kozmikus szintű abszolút Tudatossága, folyamatos mentális viszonyban áll, az emberek által megnyilvánult relatív tudatosságainkkal. Amely relatív tudatosságunkat, az elméinkben kialakuló személyes hiteink képviselik. Az elméinkben kifejezésre juttatott hiteinkkel utalva arra, hogy mit értettünk meg eddig a tényleges valóságból, és milyen módon kívánunk igazodni ahhoz. Ezért Isten, mint az elektromos anyagi valóság induktív teremtője, kialakítja számunkra azokat a mágneses előfeltételeket, amelyek alapján a vágyott események, a képzeletünk által értelmes módon kifejezésre juttatott hiteink alapján történhetnek. Amely hiteink, mint EEG agyi mágneses hullámaink jelennek meg Isten számára.
A lélek által, Isten élteti az ember anyagi minőségét is, induktív módon. Ezért az elménkben jelentkező lelki vágyaink nem mások, mint a reánk irányuló Isteni szándékok. Olyan intelligens mentális erőhatások, amit a szellemi gondolataink informatív értékeivel irányíthatunk, fejezhetünk ki értelmes módon. Így a hiteink, értelmes célokként, már olyan mentális formációkat képviselnek, amelyeket a teremtésre méltó pozitív lelki érzéseinkkel töltünk fel. Azaz éltetünk. Így a szellemi gondolataink informatív értékei képviselik a hiteinkben az értelmes céljainkat, míg a lelki érzéseink biztosítják hozzá, a mentális módon irányítható erőhatásainkat. Ezért, a reális képzelet által, értelmes módon kifejezésre juttatott hiteink, mindig a megvalósulásuk felé fognak törekedni.
A dolog azért működik így, mert a mágneses hullámokban a hatásközvetítés tempója fénysebességű. Míg az elektromos anyagi valóságban, legfeljebb egyharmad fénysebességet érhet el. Ezért, az EEG-agyi mágneses hullámainkban megjelenő hiteink, mint mágneses hullámok, az elektromos anyagi eseményszerűségeink elé „kúsznak”, és átállítják számunkra azokat az induktív feltételeket, amelyeket a lelki vágyaink szerint határoztunk meg. Így a megtapasztalható anyagi eseményeink, már a hiteinkben megfogalmazott vágyaink szerint fognak alakulni. Isteni rendben.
Ezért, minden kedves Olvasómnak azt ajánlom, hogy minden este lefekvés után, amikor már az elméje kissé megnyugodott, képzeljen el néhány olyan dolgot vagy eseményt valóságosnak, amit másnap, a lelki vágyai szerint szeretne megtapasztalni. Majd térjen nyugovóra azzal a biztos tudattal, hogy másnapra mindent jól megtervezett magának előre. Másnap pedig, tapasztalja meg az Isten által induktív módon formált csodákat, amelyek mindig boldogabbá tehetik az életét. Ez, az igazán hatásos esti ima lényege. Mert a képzeletünkbe ágyazott imáink, mindig hatásosak, hiszen azokkal, már a teremtésre méltó pozitív lelki érzéseink mentális erőhatásait irányíthatjuk. A megvalósulásuk érdekében.
Ha pedig valaki, a materialista neveltetésének köszönhetően, nem jutott még el Isten fogalmi jelentésének a megértéséig, akkor számára, az Istentagadás marad mentális opcióként. De azt tudomásul kell vennie, hogy tagadni, csak egy valós dolgot vagy eseményt lehet. Hiszen, ami nincsen, azt tagadni sem kell. Az Istentagadás ténye tehát, nem szünteti meg a teremtő Isten létét. Csupán azt fejezi ki, hogy az adott relatív elmével rendelkező értelmes ember, nem hisz Istenben. Mivel Istenben hitetlen, ezért természetesen, nem követi a vallásos szintű alapelveket sem. Ami persze, nem is olyan nagy csoda, hiszen a vallásokat képviselő papok sem így ismerik Istent. Mert, ha így ismernék és így is magyaráznák Isten létezését, akkor az, egyértelmű lehetne bárki számára. De ma még, minden értelmes ember, egészen másképp tudja megfogalmazni Isten mibenlétét. Még a hívő, vallásos emberek is. A papokat is beleértve. Ezért Isten valóságától, néha egészen távol kerülnek.
Ha azonban, elfogadjuk a tudomány azon állítását, amely szerint a világmindenség anyagi minőségei, csak 4-5%-ot képviselnek az Univerzumban, akkor azt is elképzelhetjük, hogy a mi maréknyi méretű agyunkban, a relatív elménk, sokkal kevesebb agyi mágneses adottságokkal rendelkezik, mint a kozmikus szintű abszolút Tudatosság. Azaz Isten. Aki önmaga mágneses valóságából teremtette meg induktív módon, azt a 4-5%nyi elektromos anyagi valóságot. Isten tehát, az abszolút Intelligenciájának köszönhetően, beállította azokat az induktív paramétereket, amelyek kozmológiai állandókként működtetik, ezt a parányi kiterjedésű objektív anyagi valóságot. Tökéletesen finoman hangolt módon. A tudomány pedig, a kozmológiai állandókat felismerve, már nyíltan intelligens Univerzumról beszél. Egyre közelebb kerülve, Isten fogalmának tudományos értékű meghatározásához.
Ahhoz tehát, hogy Isten fogalmi jelentését megértsük, nem kell vallásos embernek lenni. Elég, ha értelmesek vagyunk. Amikor pedig, Isten fogalmi jelentése, már tudományos értéket is képvisel, akkor már teljesen felesleges az a kérdés, hogy „tudomány vagy Isten”. Pusztán arra lesz szükség, hogy a sokféle vallási felekezet, ugyanolyan módon értelmezze Istent, mint a tudomány. Amelynek keretében, a vallási különbözőségeik is elsimulhatnak végre.
Az Istenhitre, az elménk meditatív állapota biztosított lehetőséget eddig is. Mert meditatív állapotban az elménk, a folyton kavargó szellemi gondolataink helyett, a lelki érzéseinkre tudatos. Azokon keresztül pedig, Istenre. Az örök lelki jelenlétre. Így meditatív állapotban az elménk, bármilyen kozmikus szintű információt letölthet, az Univerzum mágneses alapú abszolút adatbázisából. Csupán az a kérdés, hogy milyen módon juthatunk meditatív elmeállapotba?
A szellemiségünk, a memóriánk mentális „raktárosa”. Jó raktárosként, folyamatosan a rendelkezésére álló emlékeink mentális adatbázisát szemléli. A múltunk emlékeit és a jövőnkre irányuló terveinket. Így a szellemiségünk, mindig a múltban vagy a jövőben kalandozik. De, azonnal meditatív elmeállapotba kerülünk, ha a szellemi képességeinket, kizárólag a lelki jelenlétünkre koncentráljuk. Így a koncentrált tudatos cselekvés, a jelenre fókuszált gondolkodás, a képzeletalkotás, a jelenben tartja a szellemi képességeinket. De éppúgy a jelenre leszünk tudatosak, ha szándékosan kiiktatjuk a szellemi gondolataink aktivitását. Olyankor az elménk, a lelki jelenlétre tudatos. Isten kozmikus szintű mentális adatbázisára.
Vagyis, amikor egy tudós ember például, tudatosan gondolkozik valamin és erősen agyal, akkor az elméje, meditatív állapotban van. A jelen pillanatára fókuszálva. Ilyen módon, éppen arról kap kozmikus szintű információt, amiről gondolkozik. Hiszen a szellemi gondolatai által formált reális elképzeléseit, éppen a kozmikus szintű informatív értékek fogják kiegészíteni számára. Mivel, éppen azért gondolkodik, agyal valamin, mert az, nincsen meg a saját mentális adatbázisában. Viszont, ebben a meditatív jellegű elmeállapotában, tökéletesen kiegészülhetnek az ismeretei, a kozmikus szintű adatbázis informatív értékeiből. Ez, az úgynevezett „heuréka” élményhez vezethet. A megtaláltam élményhez.
Mert Istentől, mindenki a hite szerint kap bármit is. Így az elmélkedő ember, éppen arra kap választ Istentől, amin elmélkedik. Hiszen amire most gondol, amit valóságosnak képzel, az nem más, mint az ő hite. Ezért Isten, segít neki abban, hogy minél tökéletesebb módon tudja elképzelni azt, amin ilyen meditatív elmeállapotban éppen agyal.
De, ilyen kinyilatkoztatások által Ismerte meg az emberiség Istent is. Amikor Istenről agyalva, meditatív elmeállapotba kerültek az emberek. Mert, aki Istenről gondolkodva került meditatív elmeállapotba, az Istenről kapott információt. A régi idők prófétái, nem töltötték tele a fejüket a televízió és a rádió ezernyi híreivel. Sokkal tisztább aggyal gondolkodva kerültek meditatív elmeállapotba. Ilyen módon, sokkal tisztább kozmikus szintű információkhoz jutottak. Istent illetően is. Így alakultak ki a vallási irányzatok.
Mert az elménk, éppen úgy működik, mint egy mentális adó-vevő berendezés. A hiteink segítségével ugyanis, adásokat közvetítünk, az Univerzum kozmikus szintű mentális adatbázisába. Feltöltjük azt információval. A lelki vágyaink és az egyéb meditatív elmeállapotunk segítségével pedig, kozmikus szintű adásokat fogadunk, az Univerzum abszolút értékű mentális adatbázisából. Információkat tölthetünk le onnan. Vagyis, Istentől. Ilyen módon, teljesen elválaszthatatlanul, mentális szimbiózisban élünk Istennel. Mágneses alapú szimbiózisban. Az agyi mágneses hullámaink segítségével. Amelyekben a hiteink jelennek meg Isten számára. Azok a reális elképzeléseink, amelyek szerint elfogadjuk a tényleges anyagi valóságot és amelyek alapján, igazodni szeretnénk annak megnyilvánult dolgaihoz és eseményeihez.
Mert mi magunk, Isten relatív megnyilvánulásai vagyunk. Abszolút módon. Hiszen, nincsen két teljesen egyforma lelki, szellemi és testi adottságokkal rendelkező értelmes ember a világon. Egyediek vagyunk. Isten sajátságosan, relatív megnyilvánulásai vagyunk. Isten számára gyűjtünk tapasztalatot az életről. Éppen azért, hogy a mi tapasztalataink által, mindent tudóvá legyen a mágneses valóságában. Amit az agyi mágneses hullámainkba kódolt hiteinkkel töltünk fel.
A vallások tehát, sajátságosan általános módon, elfogadják Isten létezését. Így a tényleges valóságot, Isten anyagi szintű kinyilatkoztatásának tekintik. Amelyben az értelmes ember, Isten közvetett megnyilvánulása. Ez stabil lelki közösség biztosít számunkra, alapvető emberi jogokat és kötelességeket illetően, a társadalmunkon belül. Amit az Isteni igazságok irányítanak. A szeretetre alapozott módon.
Az induktív jellegű, Isteni eredetű teremtés folyamata tehát, tényként fogadható el, ami még mindig folyamatosan zajlik. Az elfogadható Isteni igazságok alapján. Ezzel szemben a tudomány, már az alapjainál megtorpant. Mert a mai napig nincsen tudományos értékű konkrét fogalmi jelentése például, a térnek, az időnek, az energiának, vagy akár az információnak. Olyan alapvető tudományos fogalmaknak, amit a tudósaink is, általános értelemben használnak csupán. A konkrét tudományos meghatározásuk hiányában. Ha pedig, a tudományos alapok ilyen labilisak, akkor a reájuk épülő tudomány is határozatlan marad. Ettől relatív a mai modern tudomány. Valamint ettől vált határozatlan módon esetlegessé a valóság, amiben élünk. Amit a kvantummechanika sugall számunkra. Olyan reálisnak látszó fantasztikus elképzeléseket tálalva elénk a tényleges valóságról, amelyekhez képest az Isteni teremtés elve, gond nélkül elfogadható.
Mert, amíg a tényleges valóságot az elképzeléseink szintjén értelmezzük, addig csupán arra kell vigyáznunk, hogy ne rugaszkodjunk el attól távolabbra. Mert, minél távolabb kerülünk a képzeletbeli valóságunkkal a tényleges valóságtól, annál távolabb kerülünk, Isten anyagi szinten kinyilatkoztatott igazságaitól is. Amit az objektív anyagi világ tényleges valósága jelent számukra. Mert a természet megismerése során kialakult tévedéseinkért, sohasem a természet a hibás.
De, ha Isten fogalma, tudományos értékű konkrét meghatározást nyer végre a tudományban, akkor a tudományt művelő tudós szakemberek számára is, megnyílik a precízebb megismerés lehetősége. Mert az objektív valóság által megnyilvánult Istent megismerni, Istennel együtt sokkal könnyebb. Éppen ugyanolyan formában, mint a tudomány kezdetén, amikor még az írástudó papok művelték azt. Úgy is mondhatnám, hogy a tudósok, a tudomány „papjaivá” válhatnak. Ha Istentudatos módon kezdik el végre kutatni, az objektív valóság jelenségeinek a viszonyítható dolgait és folyamatait. Isten anyagi módon megnyilvánult dicsőségét hirdetve.
Mert, ha a mágneses alapú Isten, az elektromos anyagi világ objektív valósága által nyilvánult meg, akkor az anyagi világ megismerése, Isten megértéséhez vezethet. Amelyben az értelemmel bíró ember, önmagára találhat végre Istenben. Mert a lélek által éltetett értelmes emberek, Isten anyagi szintű megnyilvánulásai. Így az ember, anyagi bőrbe bújtatott relatív Isten. Aki a születése pillanatában, Isten lelki szintű ajándékaként jön a világra. Mert Isten, mindig a legjobbat, a leszebbet adja számunkra ajándékba, önmagát. Így lett minden értelmes ember, relatív Isten. Aki önmagára találhat végre, a folyamatosan fejlődő tudomány segítségével. Ezért Istent, nem kell szembe állítani a tudománnyal, hanem éppen ellenkezőleg, mellé érdemes állítani. Mert, amíg Istent keressük a természetben, addig Isten fog megmutatkozni számunkra, egyre tudományosabb jelleget öltve számunkra.
Matécz Zoltán
2023.01.08.
