Idő dimenziók.
A dimenzió kifejezés, nem csupán kiterjedést jelent a fizikában, hanem tudományos értékű meghatározottságot is. Így a térnek például, három tudományos szinten meghatározott kiterjedésű dimenziója van. A vonal, a sík és maga a tér. A vonal egydimenziós kiterjedésre utal. Amit egy pontból kiinduló folytonos pontsorozat alkot. Míg a sík kétdimenziós jellegű, ami egy pontból kiinduló vonalakkal, egy vastagság nélküli síkidomot zár be. Egy konkrét területet határolva. A tér pedig, már háromdimenziós módon értelmezhető. Amit egy pontból szemlélve, egymásra merőleges módon kiinduló vonalakkal szemléltetnek. Mint lehetséges síkok halmazát. Amiben az egész testeket lehet szimbolizálni számunkra. Azoknak teljes belső térfogatát is szemléltetve. Viszont a sík, nem képzelhető el a tér nélkül. Mivel a síkok határolják a teret. Illetve a vonal sem képzelhető el a sík nélkül. Mivel vonalat, csak a sík felületére lehet húzni. Vagyis a vonal és a sík, eleve feltételezteti velünk, hogy van a tér. Mert a vonal és a sík, csak úgy képzelhető el. De mindhárom dimenzió, a pontra vezethető vissza.
Az időnek azonban, még nincsen tudományos értékű dimenzionáltsága. Vagyis az idő, tudományos szinten, még nincsen konkrét módon meghatározva. A régi abszolút fizikában, az idő folyamatosan terjedt, egyenletes módon a múlt felől a jelenen keresztül a jövőbe irányulva. Ezért az időnek, abszolút értéke volt. Majd a mai modern fizika az időt relatív módon határozta meg. Minden viszonyítható anyagi szintű részeseménynek, saját mért időértéket biztosítva. Így ma már a köztudatban, ez a kétféle időmeghatározás, teljesen összekeveredett. Mert valójában, abszolútként kezeljük az óráink által mutatott időértéket továbbra is, míg az óra által mért részesemény időket relatív módon fogadjuk el. Ez a tény persze, egyáltalán nem biztosít az idő számára konkrét módon dimenzionált meghatározottságot. Mert az idő teljessége valójában, három jól elkülöníthető részre bontható. Múltra, jelenre és a jövőre vonatkoztatva. Csakhogy, ez a három tényező, merőben különbözik egymástól.
A múltat ugyanis, az emlékeink összegyűjtött részpillanatainak az összessége alkotja számunkra. Míg a jövőt, a múltban formált terveink alapján képzelhetjük csak el. Az előre megtervezett részpillanataink összességeként. Így a múlt és a jövő, konkrét meghatározottság nélkül a végtelenbe nyúlik. Ezzel szemben a jelen, az kizárólag ezt a mostani egyetlen pillanatot képviseli az elménkben. Amikor a jelenlegi pillanatot elvonatkoztatva összekapcsolja az elménk azzal a helyszínnel és emlékkel, amiben éppen vagyunk. Itt és most, a jelen pillanatában. Amikor a múltat vagy a jövőt viszonyítani tudjuk az arra fogékony elménkkel. Ami azt jelenti, hogy a jelen pillanata, látens módon mindenhol ott van a múltunkban és a feltételezhetően lehetséges jövőnkben is. Hiszen a múltunkat, a már megtapasztalt részpillanatok összessége alkotja, míg a jövőnket, az előre megtervezett részpillanataink összesége feltételezi.
Ezt a látszólagos zűrzavart az okozza, hogy az ember eleve hármas felépítésű értelmes lény. A testünk, lelkünk és szellemiségünk hármas szimbiózisa jellemzi. De amíg a lélek, mindig csak a jelen pillanatában aktív, addig a szellemiségünk, éppen a memóriánkban tárolt emlékeink és terveink között kalandozva lehet csak produktív. Ritkán tartózkodik kizárólag a lelki jelenlétünkben. Mert a szellemiségünk, a memóriánk mentális raktárkezelője, így állandóan az emlékeink mentális adatbázisát képviselő pillanathalmazban tartózkodik. Szellemi szinten tudatosítva velünk ez által, az idő folytonosnak látszó jellegét. Amit mindig lelki szinten vehetünk csak tudomásul, itt és most, a jelen pillanatában.
Ami azt jelenti, hogy a lélek számára, csak a jelen pillanata létezik állandó jelleggel. Mindig az a pillanat éppen, amikor lelki erőhatásokat képes közvetíteni, valamilyen reális cél megvalósítása érdekében. Amit többnyire, mindig szellemi szinten határozunk meg előre. Így a reális terveink, olyan szellemi szintű valóságos elképzeléseink, amelyek a hiteinkként úgy valósulnak meg az életünkben, hogy a lelkünk mentális erőhatásokat biztosít hozzájuk. Itt és most, a lelki jelenlét aktuális pillanatában. Így a boldogságra törekvő ember, mindig a lelki vágyait tervezi meg előre szellemi szinten. Mert, ha a lelki vágyaink mindig teljesülnek, akkor boldogok lehetünk. Ha ezt most fizikai szinten próbálnánk értelmezni, akkor az, körülbelül így nézne ki.
W = P * t
Ahol a fizikai W-munka, mint a szellemi szinten előre megtervezett lehetséges állapotváltozás elvi lehetősége, csak úgy valósulhat meg, hogy a P-pillanatnyi teljesítmény által képviselt lelki erőhatásainkat, minden részpillanatban igénybe vesszük a munkavégzés teljes folyamatában. Így az értelmes munkavégzés idejére, tudatosan is összekapcsoljuk a tervszerű szellemi képességeinket a lelki jellenlétünkkel, a teljes munkavégzés idejét biztosítva. Majd a fizikai munka elvégzése után, a következő pillanattól, már csak emlékszünk a munkavégzés folyamatára. Tulajdonképpen, szellemi szinten emlékszünk arra, hogy lelki jelenlétünk munkával elnyújtott részpillanataiban, milyen mértékű állapotváltozást idéztünk elő. Mert a memóriánkban, minden megismert esemény tapasztalati szintű informatív értéke, azonnal fel van jegyezve. Időrendi sorban.
A fent jegyzett fizikai képletben, nincsen konkrét utalás sem a múltra, sem pedig, a jövőre. Csupán az olvasható ki belőle, hogy a lelki jelenétünk által biztosítható pillanatnyi erőhatásunkat, amit a P-teljesítmény tartalmaz, több részpillanaton keresztül is használhatjuk. Ahol P = F * v. Egészen addig használjuk, amíg az előre megtervezett állapotváltozást képviselő fizikai W-munka el nem készül. Vagyis, itt és most a lelki jelenlétünk pillanatában, nem létezik sem a szellemi szintű múlt, sem pedig, a jövő. Legfeljebb csak olyan módon, hogy mentális terv alapján képviselteti magát. Ami alapján a lelki erőhatásainkat, a szellemi szintű informatív értékeink által készített terveinknek megfelelően hasznosítjuk éppen.
Ha azonban, a szellemi szintű múlt és a jövő kérdését feszegetjük, akkor bátran elmondható az, hogy azokra csupán emlékezni tud az elménk. Vagyis, nincsenek meg a lelki jelenlétünk pillanatában. Ezért mondjuk azt, hogy a múlt, az csak volt és emlékezhetünk rá, míg a jövő, az esetleg csak lesz, az előre elképzelt terveink szerint. Ami azt jelenti számomra, hogy a múlt, a tapasztalataink szerint biztosan létezett ugyan, hiszen emlékezünk rá, de a jövőt, csak feltételezni képes az elménk. Hiszen, nincsen róla konkrét tapasztalatunk. Csupán, mint előre elkészített terveinkre emlékszünk. Vagyis az anyagi létezés, egy végtelen folyamatként értelmezhető. Ez persze, nyilvánvalónak látszik a fizikai képletből is.
W = P * t
Ahol a lehetséges jövőt, a W-munka képviseli az által, hogy tudatosan előre megtervezett fizikai folyamat elképzeléséről van szó. Ami akkor valósulhat csak meg, ha a lelki eredetű pillanatnyi erőhatásainkat képviselő P-teljesítményünket, a teljes munkavégzés folyamatában igénybe vesszük. A munkavégzésünk minden részpillanatában. Így a folyamatosan változó anyagi valóságunkban, mi magunk is változásokat idézhetünk elő a fizikai W-munkánk által. Ezért a lélek, mindig azt a fizikai W-munkát végzi el bennünk, amit szellemi szinten előre megterveztünk. Ami azt jelenti, hogy az emberi módon előre elképzelt tervszerű jövő, csak a W-munka által előidézett állapotváltozás eseményének a ténye által realizálódik az elménkben. Mindaddig, csak fikció, elképzelt terv maradhat. A múltunkkal ellentétben, amit már a konkrét módon megtapasztalt részeseményeink emlékei képviselnek.
Ha pedig, a képletet megfordítjuk, akkor a P * t = W formulát kapjuk. Ami már, az általunk elvégzett W-munka tényére utal, amire már emlékezhetünk. Mert a pillanatnyi lelki erőhatásainkat, a P-teljesítmény által, folyamatosan igénybe vettük az általunk előidézett állapotváltozás alatt. Valamennyi lelki eredetű részpillanatot. Mivel azonban szellemi szinten emlékszünk rá, ezért ezek együtt már, valamennyi időtartamot képviselnek a memóriánkban. A múltunk idővel meghatározott szellemi szintű adathalmazát növelve.
Így a fizikai W-munkavégzés folyamatában valójában, a szellemi szinten formált emberi elképzeléseink tervszerű módon úgy valósulnak meg az életünkben, hogy közben, Isten biztosít nekünk hozzá lelki erőt képviselő pillanatnyi P-teljesítményértékeket. Amit a teljes W-munkavégzés végéig igénybe vehetünk. Vagyis, mivel a W-munkavégzés állapotváltoztató folyamatában a pillanatnyi P-teljesítményértékeink változnak folyamatosan, amelyek a lelki erőhatásainkat biztosítják számunkra, ezért úgy is felfoghatjuk a dolgot, hogy általunk Isten tevékenykedik. Aki a lélek által folyamatosan éltet bennünket. Vagyis Istennek, ezeket a reánk ható folytonos lelki erőhatásait garantáló részpillanatait értékeljük az idő folytonosságaként szellemi szinten. Mindaddig, amíg fizikai munkával értékelhető állapotváltozásokat idézünk elő. Így a materialista alapokat képviselő fizikai képlet valójában, idealista módon értelmezhető.
Így persze, nem is olyan nagy csoda az, hogy az idő fogalma, nincsen megfelelő határozottsággal dimenzionálva még mindig a tudományban. Ha azonban, a tudatos cselekedeteinkkel folyamatosan fizikai viszonyban állunk a természettel, akkor a szellemi szintű idő számunkra nem más, mint az elménk elvonatkoztatásra képes viszonytényezője. Amelyben az általunk hasznosított lelki jelenlétünk részpillanatait, az emlékeink szellemi szinten kezelhető időérzetével kapcsolja össze az elménk. Miközben elvonatkoztat bennünket a konkrét lelki vagy szellemi adottságainktól. De a megtapasztalt múltunk és a jövőnk előre megtervezett emlékei, csak a jelenben értelmezhetőek. Vagyis a szellemiségünk, azért dolgozik a fejünkben, hogy a lelkünk információs igényeit kiszolgálja. Valamint azért, hogy a lelki érzéseinket, minél pontosabban tudjuk kifejezésre juttatni, az egymással fojtatott kommunikációink során.
Ha pedig, tudomásul vesszük azt, hogy a lélek által Isten éltet bennünket, akkor az elménkben tudatosodó szellemi gondolatainkkal, éppen Istent informáljuk a múltunkról és a jövőnkről. Állandó jelleggel. Vagyis, a szellemi szinten formálható, hiteinket képviselő terveinkről. Amit, ha összhangba hozunk a lelki vágyainkkal, akkor Isteni rendelés szerint, boldogok lehetünk. Bármilyen anyagi körülmények között éljünk is éppen. Csupán annyit kell tennünk, hogy a lelki vágyainkat, valóságosnak kell elképzelnünk az elménkben. Ami valóságos akkor lesz igazán, ha önmagunkat is beleképzeljük a vágy szerint formált mentális képünkbe. Az ilyen módon formált elképzeléseink lesznek azok a hiteink, amelyeket Isten megteremt számunkra. Mert a szellemi szinten formált elképzeléseink mentális terveit, szinkronba hoztuk a lelki vágyainkkal. Így azok már, Isten számára teremtési utasításoknak minősülnek. Így élhetünk mentális szövetségben Istennel.
Így Isten, aki a szellemi szintű időérzetünktől független módon biztosítja számunkra állandóan, a lelki jelenlét munkára fogható mentális erőhatásait, vagy megvalósítja számunkra a lelki vágyaink tárgyát vagy eseményét vagy pedig, erőt ad számunkra az önálló megvalósítás érdekében. De tulajdonképpen, mindig az Ő abszolút Létezését éljük meg, relatív emberi módon. Vagyis a lelki jelenlétünket, relatív szellemi irányítással. Így az Isteni minőségű lelkünk, mindig a jelenben tudatos az elménk számára, míg az emberi mivoltunkat képviselő szellemiségünk, a mentális időérzetünket biztosítja számunkra. Ami alapján emlékezhetünk a múltunk már megtapasztalt emlékeire, és a múltban formált terveinkre. De valójában, mindig a lélek emlékezik az elménkben.
Ami azt jelenti, hogy jövő, az valójában nincsen. Az csupán szellemi szintű elvi lehetőségeket képvisel a memóriánkban. Előre meghatározott tervek lehetséges elképzelései alapján. Amit hiteknek nevezünk. A múlt pedig, csak volt. Most, a lelki jelenlét viszonyításra képes pillanatában, csak emlék benne minden eddig felhasznált lelki eredetű részpillanat. Akár hasznosak voltak azok valaha számunkra, akár haszontalanok. Ezért a szellemi szintű idő alapját, továbbra is a lelki jelenlét által biztosított pillanat, mint egységnyi mértékű alapegység biztosítja. Amelyben szellemi módon tudunk mentális erőhatásokat biztosítani, az általunk vágyott állapotváltozások megvalósulása érdekében. Ami az állapotváltoztatásra képes élet lehetőségét garantálja számunkra. Minden egységnyiként értelmezett lelki pillanatban. Amit a másodpercben határoztak meg. Mint az idő egyetlen, konkrét módon dimenzionálható alapegységében.
Matécz Zoltán
2125.06.14.
