Idő differencia.
A differencia szó fogalmi jelentése főképpen, valamilyen eltérésre, különbözőségre, megkülönböztetési képességre utal. Így a társadalmi életünk minden területét átfedi. Ha például, egy adott számot kivonunk egy másik nagyobb számból, akkor a különbségüket képviselő eredmény, a két szám differenciája lesz. Amiben azok különböztek egymástól a kivonás előtt. Vagyis, ha a kivonandó számhoz hozzáadjuk a kivonás által biztosított differenciált különbséget, akkor ugyanazt a számot kapjuk eredményül, mint a kisebbítendő szám maga. Vagyis, megszűnik közöttük a differenciát jelentő eltérés.
Így az egyes és a kettes szám szimbóluma között a különbség, éppen egy. Mivel a kettes szám, éppen eggyel több, mint a kettes szám. Az összes többi számjegy szimbóluma pedig, éppen annyi egyessel különbözik az egyes számtól, amennyi az előtte lévő szám számértéke. Így például, a 10-es szám és az egyes szám differenciája, éppen 9 lesz. A 11-es szám szimbólumáé pedig, éppen 10. Így, ha a differenciát kivonjuk a teljes számértékből, akkor mindig az egyes alapszámot kapjuk eredményül.
A differencia szó egyik jelentése, az értelmes emberi elme természetes elvonatkoztatási, megkülönböztetési képességére utal. Amivel képesek vagyunk észrevenni a különbségeket jelentő differenciákat. Amivel viszonyulni tudunk a folyton változó anyagi valósághoz. Így a viszonyítási képességünk, éppen azt jelenti, hogy az elménkkel, folyamatosan differenciálunk az anyagi valóságban. Mindig az eltéréseket, a különbségeket keressük, hogy természetes módon tudjuk igazodni a változásokhoz. Így különböztetjük meg például, a térbeli változásokat, vagy akár, az időt is.
Az anyagi létezés nem más, mint a térbeli állapotváltozások folytonossága. Amely állapotváltozásokban mi mindig, csak a jelen pillanatát tudjuk érzékelni. Azaz, mindig egy aktuális pillanatnyi állapotot. Azt a pillanatnyi állapotot, amelyikben mi magunk is változást tudunk előidézni. Így, mindig a jelen pillanatában érzékeljük az időt is. A tapasztalatainknak azokat az emlékeinkben tárolt időpillanatait is, amit a múltunk képvisel. Vagy éppen, ami a múltunkban előre megtervezett jövőnkre utal. Ilyen módon differenciálunk, az elménk jelen viszonyítási pillanatából, a múltunk vagy a jövőnk lehetséges részpillanataira. Amelyik pillanathalmazt, a memóriánkban tárolja az elménk. Az a tény tehát, hogy az elménk képes elvonatkoztatni a viszonyítási képességünk jelen pillanatától, azt jelenti számomra, hogy a múlt már megtapasztalt vagy a jövő egy elképzelt részpillanatát vetíti elénk az elménkbe a memóriánkból. Vagyis, éppen most emlékszünk azokra.
Ahogy egy folyó vizébe nem léphetünk kétszer, hiszen az állandóan elfolyik, úgy az idő is egy folytonosságot mutat számunkra. Akkor is, ha az elménk, mindig csak a jelen pillanatát képes viszonyítani. Mégpedig azért, mert a memóriánkban tárolt emlékeink és terveink minden egyes részfolyamata, egy-egy részpillanathoz van társítva. Így, amikor elvonatkoztatunk a jelen pillanatától, akkor a memóriánkban tárolt emlékeink közül választunk ki egy számunkra fontos másik részpillanatot. Ami már a múltunkat képviselve megtörtént. Vagy amelyik a terveiket képviselve, majd meg fog esetleg történni a lehetséges jövőben. Azt szemléljük a jelen pillanatában.
Az elménknek ez az elvonatkoztatási képessége abból adódik, hogy a memóriánkban, a szellemiségünk a mentális „raktárkezelőnk”. Jó raktárosként, mindig a rendelkezésére álló mentális raktárkészletét szemléli. Így mindig a múltban vagy a jövőben kalandozik. Folytonossá téve számunkra ez által, a mentális időérzetünket. Ha talál egy logikai hibát vagy hiányosságot, akkor azt, azonnal felküldi az eménkbe tudatosodás céljából. Ezek a mi napi szintű szellemi gondolataink. Ami akár több száz is lehet egy nap. Miközben a lelkünk, a jelen viszonyítási pillanatát uralja az elménkben.
Amikor tehát, elvonatkoztatva differenciál az elménk, akkor a lelki jelenlét aktuális pillanatába vetíti, a memóriánkból kiválasztott emlékünk valamelyik szellemi szinten jóváhagyott részpillanatát. Így az elménk, mindig a lelki érzéseinkre és a szellemi gondolatainkra tudatos. Ezért van az, hogy egy régi eseményre emlékezve, mindig ugyanolyan lelki érzések ébrednek bennünk az emlékezés jelen pillanatában. Így, amikor egy értelmes ember felidézi az elméjében a régi emlékeket, akkor ugyanolyan lelki érzések kerítik hatalmukba, mint amilyeneket átélt az esemény tényleges megtörténtekor. Vagyis, a szellemi szinten tárolt emlékeink, képesek ugyanazokat a lelki érzéseket biztosítani számunkra bármikor, amikor emlékszünk reájuk. A jelen pillanatában.
Számunkra az idő alapját, a Nap, a Föld és a Hold égi mozgásformáinak a periodikus ismétlődései biztosítják. Ezek az égi mozgásformák, akármilyen gyorsan történnek is számunkra, csupán kozmikus szintű rezgések. Mivel az égitestek nyugalmi jellegű egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik a periodikus mozgásuk közben. Ezt a mozgásformát képezik le az óráink is. De, ahogy az égre pillantunk, és mindig csak egyetlen pillanatnyi állapotot szemlélhetünk, úgy az óránkra tekintve is, szintén csak egyetlen aktuális pillanat értékét olvashatjuk le róla. Ez a pillanat, körülbelül egy másodpercnyi időegység az égi mozgásformákból. Vagy éppen az óránk lapjáról leolvasva.
Mivel azonban, minden anyagi változás esemény, ezért az általunk észlelt eseményekhez az elménk, automatikus módon hozzárendeli a viszonyításunk aktuális pillanatértékét. Ezért a most viszonyított pillanat, a következő pillanatban, már az emlékeink tárgyát fogja képezni. Míg a következő pillanat, a terveinket vetíti a jelen pillanatának az eseménye elé. Így az emlékeinket, időrendi sorban tudja tárolni a memóriánk. Mint szellemi szinten kezelhető mentális adatokat. Így folytonos időként, csak szellemi szinten tudjuk értelmezni a memóriánkban tárolt részpillanataink egységét. Ezért, a szellemileg torzult emberek, szinte kizárólag a jelen pillanatában élnek. Ilyenek például, az autisták.
Az autisták nagy előnye viszont az, hogy a szellemi gondolataik, nem zavarják meg a lelki aktivitásukat. Mert önálló szellemi gondolataik ritkán vannak. Így az elméjük, szinte kizárólag a lelki aktivitásuk jelen pillanatára tudatos. A lélek azonban, abszolút intelligenciával bír. A szellemiségünk tanult, relatív intelligenciájával szemben. Gondoljunk csak bele abba, hogy egy átlagember például, akkor intelligens igazán, amikor a lelki érzéseit, értelmes módon képes kifejezésre juttatni a szellemi gondolatai segítségével. Mert a szellemi képességeinknek az a természetes alapfeladata, hogy a lelki érzéseinket juttassák értelmes módon kifejeződésre, a beszédünk és a tetteink során. Csak így lehet az ember őszinte.
Ezzel szemben az autisták viselkedését, nem zavarják a szellemi képességeik. Mert közvetlenül a lelki aktivitásukkal viselkednek. Akár megfelel az másoknak, akár nem. Így az életük menetét, sohasem tervezik meg előre. Amikor egy átlagember tevékenykedik, akkor az, szinte mindig előre megtervezett dolog. Így vannak rövid, közép és hosszútávú terveink is. A rövidtávú terveinket, néhány másodpercre vetíti előre az elménk. Így a végrehajtás során, szinte nem is tudatosodik az elménkben az, hogy előre megtervezett módon cselekszünk. A középtávú terveinket, néhány másodperctől, néhány órára is képes előre vetíteni az elménk. Így például, már reggel elhatározhatjuk azt, hogy mi legyen az ebéd és a vacsora. A hosszútávú terveinket pedig, néhány órától, akár évekre is előre tudjuk vetíteni. Mint például azt, amikor szilveszterkor elhatározzuk azt, hogy minden évben ugyanitt találkozunk.
Amikor azonban, nincsen elegendő idő arra, hogy tudatosan is átgondoljuk azt, hogy mit is kellene csinálni egy adott helyzetben, akkor lelki vezérlésre cselekedjük a jót. Mert nem volt néhány másodpercünk arra, hogy szellemi szinten átgondoljuk azt, hogy mit is kellene tenni egy adott szituációban. Akkor mondjuk azt, hogy volt lelki jelenlétünk. Mert például, egy igen veszélyes helyzetben, elkerültük a balesetet. Ami nyilván bekövetkezett volna, ha nem tudunk azonnal ösztönös módon cselekedni. A lélek által biztosított ösztönös cselekvés lehetősége tehát, éppúgy tudatos. Csak igen ritkán használjuk. Az autisták pedig, szinte csak a lelki jellegű ösztöneik alapján élnek.
Mivel az elménk, sohasem találkozik közvetlen módon az anyagi valósággal, ezért bíznia kell az erősen korlátozott képességű érzékszerveink mentális üzeneteiben. Ez a bizalom, a hitünk alapja. Hinnünk kell az érzékszerveink üzeneteinek a helyességében. Ezeket a hiteinket erősítik meg a terveink. Amelyekkel az anyagi valóság eseményszerűségeihez illeszkedünk tudatosan. Így a rövid, közép és hosszútávú terveink is a mi személyes hiteinket képviselik. Így a hit, tulajdonképpen kétélű dolog. Mert hit alapján képzeljük el azt a valóságot, amit az érzékszerveinkkel megtapasztalhatunk, és hit alapján képzeljük el azokat a terveinket, amelyekkel az anyagi valóságunkhoz igazodhatunk a cselekedeteinkkel.
Így egy normálisnak mondható áltagember, mindig a hitei szerint él. Vagyis, a szellemi szinten előre megtervezett reális elképzelései alapján. Mert elképzelni, csak azt a dolgot vagy eseményt tudjuk valóságosnak, amiben hiszünk is. Amiben nem hiszünk, az eleve elképzelhetetlen számunkra. Mert nincsen róla olyan szellemi szintű információnk, amivel mentális formában realizálhatnánk az elképzelés szintjén. Ebből persze, az is egyenesen következik, hogy csak abban hiszünk igazán, amit valóságosnak tudunk elképzelni. Tervszerű módon. Így, amikor tervszerű módon elképzeljük a lelki vágyaink valóságát, akkor az elménkben már valóságosnak is látjuk azt. Az elménknek pedig, teljesen mindegy az, hogy valóságos a dolog vagy esemény, vagy csak valóságosnak látszó elképzelés az. Mindenképpen pozitív lelki örömérzéseket társít hozzá.
A lelki vágyainkról elképzelt terveinket pedig, éppúgy előre vetíthetjük, mint a rövid, közép és hosszútávú terveinket. Mert a megtapasztalható valóságunk, mindig a felé fog igazodni. Ami arra utal, hogy mindig a hitünk valósul meg. Az előre megtervezetett valóságunk lesz a megtapasztalásunk ténye. Miért? Mert az elektromos anyagi valóság, a mágneses valóságban működik rezgési szinten. Az elménkből előre vetített hiteink, mint mentális tervek, agyi mágneses hullámokként kerülnek a mágneses valóságba. Abba a mágneses valóságba, ahonnan a kozmikus szintű mágneses hullámok működtetik induktív módon az elektromos anyagi valóságot. A mágneses alapú kozmológiai állandók segítségével, precízen hangolt módon.
Így az elménkből kivetített hiteink, mint előre meghatározott terveink, a fény terjedési sebességével haladva, megelőzik a sokkal lassabb elektromos anyagi eseményeket, és megkeresik a hullámhosszukhoz tartozó, de jóval nagyobb frekvenciájú kozmikus szintű mágneses hullámokat. Majd azokat, az általunk előre megtervezett valóság kialakítása érdekében fogják vezérelni. Megvalósítva ez által, a hittel kifejezett tervszerű lelki vágyainkat. Amelyekkel a lelki vágyainkat képzeltük el valóságosnak.
Így a hiteink, mint agyi mágneses hullámok képesek arra, hogy az általunk észlelhető jelen események pillanata elé hatoljanak a mágneses valóságban és beállítsák számunkra a teremtés induktív előfeltételeit. Mert, ha az anyagi szintű létezés minden formája esemény, akkor az induktív jellegű teremtés folyamatosan zajlik. Erről tanúskodik, a sok mágneses alapú kozmológiai állandó is. Amelyek induktív módon, precízen határozzák meg, az anyagi események elektromos alapú, de sokkal lassabb lefolyású történéseit.
Az általunk meghatározott anyagi jellegű elektromos, szellemi szinten elfogadott idő tehát, a hiteinkkel felülírható. Mert az anyagi események hatás jellegű értékei elektromos úton terjednek. Ami jóval lassabb, a fény terjedési sebességénél. Amellyel a mágneses térben terjed az energia. Így a mágneses alapú kozmikus idő, olyan számunkra, mint a jelen pillanata. Mert a mágneses térben, egyetlen esemény van csupán, mégpedig az, hogy a mágneses hullámok frekvenciáiban, az energia terjed. Ez azonban, nem képvisel objektív változást. Mert csupán rezgésnek minősül. A mágneses hullámot kialakítani képes oszthatatlan alaptömegek együttes rezgésének.
Így az időnek valójában nincsen differenciája. Csak a jelen pillanata létezik. A viszonyítási képességünk aktuális pillanata. Amit az óránkra tekintve realizálhatunk. Ahhoz képest differenciáljuk a múlt és a jövő eseményeit. Vagyis, elvonatkoztatunk a jelen pillanatától. Egyfajta mentális időutazás segítségével, emlékezünk. Ami azt is jelenti egyben, hogy másfajta időutazás nem létezik. Mert az idő számunkra, csupán egy szellemi szintű mentális termék, amit a folyamatosan zajló anyagi szintű állapotváltozások értelmezése során használunk. Visszaemlékezve a memóriánkban tárolt régebbi pillanatokra. Így az idő, valójában nem más számunkra, mint a tudatos lelki jelenlétünk szellemi szintű differenciája az elménkben.
Matécz Zoltán
2024.08.18.
