Türelem.
A türelem nem más, mint a szeretet legideálisabb fokmérője. Mert a türelem, tökéletesen visszatükrözi számunkra azt, hogy mit szeretünk és mit nem. Hiszen, amit kevésbé szeretünk vagy egyáltalán nem is kedvelünk, azzal szemben nem tudunk türelmesek lenni. Így a türelmetlenségünk, éppen a szeretetünk valamilyen fokú hiányosságát fejezi ki a viselkedésünk során. Azt a tényt, hogy amivel vagy akivel szemben türelmetlenek vagyunk, azt nem vagyunk képesek megérteni, nem vagyunk képesek neki megbocsátani, ezért nem is tudjuk megfelelő módon megbecsülni sem. Így a türelmetlenségünk, szinte mindig a megértésünk, a megbocsátásunk vagy a megbecsülésünk hiányára utalva, éppen azt tükrözi vissza a viselkedésünk során, hogy nem vagyunk képesek abszolút módon Szeretni. Ilyen módon esetleg, csak relatív szeretetet közvetíthetünk. Valamilyen egoista, személyes érdeket képviselve.
A „türelem” fogalmunk szótöve a tűrés. Ami arra utal, hogy valamilyen kellemetlenséget kell eltűrnünk panaszkodás, lázadás vagy éppen zúgolódás nélkül. Miközben elviseljük, eltűrjük az aktuális kellemetlenség reánk irányuló negatív hatását. Akkor is, ha az, kényelmetlen helyzetbe hoz bennünket. Vagy esetleg, valamilyen testi vagy lelki fájdalommal párosul reánk nézve. Tulajdonképpen, olyan kellemetlennek mondható megpróbáltatásokról van szó, amelyeket, ha mégis elviselünk, nem csorbul a szeretetünk türelmének a mértéke.
Így a türelmetlenné vált ember, túljut a mentális tűrőképessége határán. Mert tulajdonképpen, olyan lelki állapotba kerül, amelyben a szeretet nyugodt lelki érzései már kifogytak. Helyüket a felháborodás negatív lelki érzései miatt, a türelmetlenség veszi át. Amely arra utal, hogy már nem képes tovább türtőztetni az indulatait. Nem bírja tovább elnézni vagy elszenvedni azt, amit vele vagy másokkal művelnek. Mert az erkölcsi szintű morális ítélőképessége, már erősen ingerült állapotba került. Így már, nem képes tovább szó nélkül elnézni a megtapasztalt és még mindig folyamatban lévő igazságtalanságot.
Ami arra utal, hogy a szellemi szintű megértés során képes változni a mentális ítélőképességünk. Az olyan szellemi szintű ítélőképességünk, amelyik közvetlen módon befolyásolni képes a lelki érzéseink irányát, erősségét és polaritását. Így a türelem, éppen arról szól, hogy hogyan tudjuk párhuzamba állítani a saját egyéni érdekeinket, a velünk szemben kellemetlenül viselkedők érdekeivel. Vagy esetleg, valamilyen kollektív viselkedésben megnyilvánuló társadalmi érdekkel.
A türelmetlenség kialakulása során, az ember szellemi szintű ingerültségi fokának megfelelően alakul ki a lelki minőségű agresszivitása. Amikor már olyan dolgokat mond vagy tesz, amit szeretetből nyilván nem cselekedne meg. Hiszen a negatív lelki érzései, egészen más szellemi hozzáállást váltanak ki belőle. Mert természetes körülmények között, éppen a szellemi gondolatainkkal fejezzük ki a pozitív lelki érzéseinket. De ingerült állapotban, megfordul ez a mentális folyamat. Mert az ingerült lelki érzéseink fogják diktálni azt, hogy a szellemi gondolataink milyen minőségben fejezzék ki őket. Sok esetben, teljesen meggondolatlanul.
Legtöbb esetben, az egyszerű várakozás teszi az embert türelmetlenné. Az a tény, hogy amit szeretnénk éppen csinálni, azzal nem vagyunk még egyidejűek a lélek jelen pillanatában. Így, még várnunk kell, a szellemi szintű időben várható eseménnyel való tökéletes egyidejűségre. Ez a céltalannak látszó várakozás tesz bennünket türelmetlenné. Mert nem tanultuk meg azt, hogy a várakozási időt, hogyan kell hasznosítani.
A természetes életvitelünket, mindig előre megtervezett módon éljük. Amit képzeletben előre vetítünk az időben. Mint az elménkben formált hiteinket. Így vannak rövid, közép és hosszútávú terveink is. A rövidtávú terveinkkel, néhány másodpercre vetítjük csak előre a képzeletünkben értelmet nyert hiteinket. Így a közben végrehajtott cselekedeteink, miközben megvalósítják a hitünkben meghatározott terveinket, közel egyidejűek azokkal. Ilyen módon, a rövidtávú terveinkkel kapcsolatban, ritkán alakul ki a türelmetlenségünk.
A hosszútávú terveinkkel néhány órától, akár néhány évre is képesek vagyunk előre vetíteni, az elképzeléseink által előre megtervezett hiteinket. Így azok megvalósulása érdekében, már előre olyan tetteket hajtunk végre, amelyek előkészítik az azokkal való egyidejűség pozitív élményét. Így az a biztos tudat, hogy mindent jól előkészítettünk előre, szinte teljesen közömbösíti a türelmetlenségünk kialakulásának a mentális lehetőségét.
Ezzel szemben, a középtávú terveink, olyan reális elképzeléseink az elménkben, amelyek néhány másodperctől, akár néhány órára vetítik előre a hiteinket. Ezek a középtávú elképzeléseinken alapuló hiteink képesek arra, hogy a sokkal közelebbi egyidejűség elvi lehetősége miatt, türelmetlenné tegyenek bennünket. Mert nemsokára cselekedhetünk az előre kialakított terveink szerint, de még egy kicsit várni kell. Így a teljesen haszontalannak látszó meddő várakozásunk, a türelmetlenségünkben nyilvánul meg. Mert addig, tehetetlen módon unatkozunk.
A türelmetlenségünk lényege tehát, abban rejlik, hogy a meddő várakozási időt, nem tudjuk kellőképpen hasznossá tenni. Vagyis, a lelkünk már aktív módon cselekedne, de szellemi szinten tudjuk azt, hogy még nem jött el az idő. Vagyis, a lelki szintű egyidejűség még nem áll fenn. Mert az események, mindig a lelki jelenlétben történnek. Itt és most, ebben a pillanatban. Amikor erőt vagy energiát tudunk hasznosítani arra, hogy részt vegyünk a pillanat eseményszerűségében. Mert könnyen lehet, hogy csak ebben a pillanatban van rá lehetőségünk.
Hiszen ez a jelenlegi egyidejű pillanat, az előző pillanatban, még csak a lehetséges jövőnket képviselte a memóriánkban. Miközben a következő pillanatban már, csak a múltunkat fogja képviselni a memóriánkban. Ahol a szellemiségünk a mentális „raktárkezelőnk”. Így az idő folytonos tudata az elménkben, csupán a memóriánkban honos szellemiségünk mentális terméke. Tulajdonképpen, az előre megtervezett vagy már megtapasztalt eseményeink emlékei, a hozzájuk rendelt pillanat lelki értékeivel vannak lineáris sorrendben tárolva a memóriánkban. Mint az emlékeinkből álló mentális „raktárkészlet”. Amit a szellemiségünk folyamatosan ellenőriz. Így a terveinkhez és az emlékeinkhez rendelt pillanatértékeket folytonosként értékelve, az idő folyamatos mivoltát tudatosítja az elménkben. Mint mentális terméket.
Ami azt jelenti, hogy lelki szinten, mindig csak a jelen pillanata számít. Hiszen, csak a jelen pillanatában valósulhat meg valós egyidejűség, bármilyen megtapasztalható eseménnyel. Miközben a szellemiségünk, az idő folytonos illúzióját tudatosítja az elménkben. Így szellemi szinten, képesek vagyunk elvonatkoztatni a lelki értelemben hasznosítható jelen pillanattól. Míg lelki szinten, éppen a szellemi szinten értelmezhető idő folytonos jellegétől tudunk elvonatkoztatni azért, hogy a jelen pillanatára fókuszálva az elménk figyelmét, tudatosan is részt vehessünk az események egyidejűségében. A jövőnk tervei és a múltunk tapasztalatai alapján. Így a lelki jelenlétünk és a szellemi szintű időérzetünk, egymással teljesen visszacsatolt módon, folyamatos mentális viszonyban áll egymással. Amibe beleszülettünk, megszoktuk és már egyáltalán nem is zavar bennünket.
Kérdés az, hogy az egyidejűség aktivizálható pillanatáig, amíg várakoznunk kell, addig mivel hasznosítsuk az időt ahhoz, hogy a várakozási időszak ne legyen számunkra meddő. Mert, csak a meddő időszak haszontalan számunkra, ami a tétlenségből fakadó türelmetlenségünk alapja. Mivel a körülöttünk zajló események addig is történnek, ezért célszerű azok valamilyen állandó jellegű hatására figyelmet fordítani. Például, a szél zúgására, a falevelek susogására, a madarak csicsergésére, vagy bármire, ami folytonosan észlelhető. Bármelyik érzékszervünkkel. De olvashatunk, rejtvényt is fejthetünk, vagy csak szabadon gondolkodhatunk is valamin addig. Mert az emberi elme, ha valamilyen folytonos dologra koncentrálhat, akkor mindig meditatív állapotba kerül. Mert a meditatív elmeállapotnak, nagyon sokféle olyan fokozata van, amelyik igen hasznos számunkra.
A meditációs gyakorlatok lényege az, hogy az emberi elmét kitisztítjuk a szellemi gondolatok aktív jellegétől, így az elménk, a lelki jelenlétünkre lehet fogékony. Így szellemi szinten, a lelki jelenlét mentális állapotában tartózkodhatunk tartósan. A meditációnk teljes idejére. Ami azt jelenti, hogy sokkal hosszabbnak élhetjük meg a lelki jelenlét pillanatát. Ezért a meditációs hatás, mindig pihentető jellegű és kevésbé öregíti az embert. Mert az elméje, nem a szellemi szintű időérzetében tartózkodik, hanem a lelki jelenlét aktuális pillanatát éli meg. Bármeddig tartson is az.
De az emberi elme, mindig meditatív állapotba képes kerülni, amíg a szellemi képességeinket, a lelki jelenlét aktuális pillanatára tudjuk fókuszálni. Amikor a szellemiségünk, nem a jövő terveiben vagy a múlt emlékeiben kalandozik éppen, hanem a lélek jelenleg aktív folyamatos cselekedeteit szemléli. Ezért, amelyik lelki szinten irányított cselekedetünkre, szellemi szinten is oda tudunk koncentrálni, az kevésbé fáraszt bennünket. Mert teljes lelkesedéssel, beleéljük magunkat. Mert gyakorlatilag, a lelki és szellemi adottságaink, teljesen egyidejűek mindvégig, a cselekvési folyamat során.
Ezzel szemben, ha a lelki szinten irányított rutinos cselekvésünk közben, szellemi szinten a múltunkban vagy a jövőnkben kalandozik az elménk, akkor mentálisan sokkal jobban elfáradunk. Mert az elménk, sokkal több részfeladatot lát el, mintha csak az adott feladat megoldására koncentrálnánk. Ami teljesen kimerítő tud lenni számunkra. Ráadásul, az ember sokkal jobban öregszik. Mert nem a lelki jelenlét aktív eseményében tartózkodik az elméje, hanem a szellemi szinten értékelhető idő mentális folytonosságában kalandozik közben. Ami azonnal ráterhelődik az anyagi jellegű szervezetére is.
Természetesen a türelmetlenségünket, más zavaró tényezők is kiválthatják. Például, ha az igazságérzetünk sérül meg. Ha a társadalmi életünket valamilyen igazságtalanság zavarja meg. Amikor szellemi szinten megítéljük valaki cselekedeteit azért, mert az, nincsen szinkronban a mi lelki elvárásainkkal. Mert sérti a mi megszokott, így teljesen természetes szeretetérdekeinket. Zavarja a komfortzónánkat. Amelyben nyugalomban és teljes biztonságban érezhetjük magunkat. Ezért tanította Jézus azt, hogy „NE ÍTÉLKEZZETEK”. Mert az ítélet, mindig valamilyen kellemetlen szellemi gondolat által aktivizált negatív lelki érzéssel párosul.
Ahol a kellemetlen szellemi gondolatok, kiutat találnak ugyan a verbális módon kifejezett szavaink által, de az általa aktivizált negatív lelki érzések, mindig bennünk maradnak. Pszichoszomatikus jellegű testi elváltozások beteges állapotait előidézve a szervezetünkben. Mert a nyugodt, kiegyensúlyozott természetes testi állapotunktól eltérően ideges, feszült helyzetbe hoz bennünket bizonytalan időre. Olykor, még a nyugodt álmainkat is megzavarva napokig. Az ilyen feldúlt lelki állapot, amit a szellemi szintű ítéletünk generált, a kellemetlen gondolataink hatására, teljesen tönkre tehetik a lelkünk által fenntartott egészségünket.
Ezért tette hozzá Jézus azt is a tanítása során, hogy „BOCSÁSS MEG”. Nem egyszer, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. Mert, amit megbocsátasz, azt már eleve nem kell megítélned. Így az ítéletalkotás hiányában, megmaradhat a szeretetedben mindaz, amit meg tudsz bocsátani. Vagyis, a minél előbbi megbocsátás által, tulajdonképpen önmagunknak teszünk szívességet. Hiszen, akinek megbocsátottunk, a legtöbb esetben, nem is igazán tud róla. Ezért az ítéletalkotás kényszere nélkül vagy a megbocsátás lehetőségével élve, kevésbé válunk türelmetlenekké. Megmaradhatunk a szeretet nyugalmában.
Sokszor türelmetlenekké válunk a stresszes helyzetekben. Amikor a nyugalmat biztosító mentális komfortzónánkat valamilyen külső körülmény megzavarja. Így a stressz, olyan zavaró körülmény, ami ellen nehezen tudunk bármit is tenni. Szerencsés ember az, aki figyelembe sem veszi őket. Mert a stressz ilyen módon, nagyon sok ember életét teheti tönkre. Éppen az által, hogy megzavarja a türelmes, nyugodt lelki állapotunkat.
A nyugodt, türelmes ember tehát, sokkal egészségesebb életet élhet, elvileg sokkal hosszabb ideig. Mert a pszichoszomatikus eredetű betegségek kevésbé alakulnak ki a szervezetében. Így sokkal több örömöt élhet meg szeretetben. Ami a boldogság alapja. Ezért, aki a szeretet türelmével képes élni, az Isten rendelése alapján, boldog lehet. Mert a lélek által, éppen azért élteti az embert Isten, hogy boldog legyen. Így Isten, mindig velünk van az életünk során.
A lélek által folyamatosan éltet bennünket. Ha probléma elé állít bennünket az élet, akkor mindig küld számunkra egy lelki vágyat. Ami a számunkra legideálisabb megoldás mentális jellegű vizuális képe. Egy intuitív képzetként jelenik meg az elménkben. Nincs más dolgunk, mint a szellemi gondolataink segítségével, valóságosnak elképzelni a lelki vágyainkat és az ÁMEN kifejezéssel, a tudatos teremtés hatáskörébe rendelni azokat. Ez az aktív ima lehetősége bennünk. Így, akinek a lelki vágyai Isten segítségével szép sorban megvalósulnak, az boldog életet élhet szeretetben. Végtelen türelmet tanúsítva. Mert, miért is idegeskedne olyan ember, aki a tudatos teremtés lehetőségével, minden problémát meg tud oldani, Isten segítségével.
Mert Isten tűrőképessége határtalan. Hiszen, abszolút módon szeret mindent és mindenkit. Hiszen az összetett szerkezetű elektromos anyagi világ minden lehetséges objektuma, a mágneses valóságból és abban nyilvánult meg. Így a mágneses valóság biztosít mozgási, létezési teret az anyagi valóság számára. Az Univerzum mágneses valósága, ami a benne található kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhosszaiban kódolt informatív értékei miatt, az abszolút Elmét valósítja meg. Amelynek szintén abszolút értékű Öntudata és Tudatossága van. Amit Istenként tisztel az idealista filozófia.
Isten biztosítja tehát, azt a „testet” mágneses alaphalmazként, amely mozgási, létezési teret biztosít, az elektromos anyagi minőségek számára. Így számunkra is. Ezért, a megnyilvánult elektromos anyagi minőségekben, önmaga objektív megnyilvánulásait szemléli. Végtelen szeretettel. Az abszolút Szeretet végtelen Türelmével. Mint amikor az ember, a sajt testét szemléli és nem haragszik önmagára akkor sem, amikor valamilyen betegség gyötri belül. Ilyen „beteges” lények vagyunk mi is mindaddig Isten szervezetében, amíg a szeretetet nem művejük abszolút módon. Végtelen türelemmel.
Matécz Zoltán
2024.10.06.
