Mozgásmennyiség.
Az Univerzumban állandóként nyilvántartott mozgásmennyiség, kétféle módon nyilvánul meg a valóságunkban. Az anyagi testeket jellemző lendület által, és az esetleges kölcsönhatásuk impulzusértéke formájában. Bár a fizika ma még egyként kezeli a három fogalmat, én mégis határozottan különválasztom őket. Erre az a tény ad számomra indokot, hogy szerintem, alapvetően a mozgásmennyiség az ok, míg az impulzus és a lendület, csupán a tehetetlen testeken megnyilvánult okozatok. Ennél fogva, mivel a mozgásmennyiség megmaradó tényező az Univerzumban, így az okozatai is szükségszerűen állandó jellegűeknek minősülnek.
A szabadon mozgó anyagi test, a mozgásmennyiség lendületét bírja. Kölcsönhatás esetén azonban, ez a lendület alakul át maradéktalanul impulzusértékké. Így az Univerzum alaphalmazától nyert mozgásmennyiség, nem vész el, hanem a lendület, és az impulzus lehetőségei által, hasznosul, hiszen a kölcsönhatás munkavégző képessége révén, állapotváltozást idéz elő, valamely másik test vonatkozásában.
Lendület = L = m * v = Mozgásmennyiség = F * t = I = Impulzus
L --> F = m * a = m * (v/t) = (m*v) / t = I / t = F <-- I
( Ez a mozgásmennyiség megmaradásának a törvénye. )
Az Univerzum alaphalmaza olyan alapközeg, amelyet az oszthatatlan alaptömegek építenek fel. Az alaptömegeknek alátámasztásuk és felfüggesztésük nincsen, ezért állandóan rezegnek. Együttrezgésük által pedig, mágneses hullámokat alakítanak ki. Ezek a mágneses viszonyok közvetítik azokat az alaprezgési impulzusokat és általuk mágneses alapú hullámokat, amelyek az elektromos szerkezetű anyagi testek állandó mozgását kialakították, és fenntartják. Ezért, az anyagi világunkban, az objektív felületi kölcsönhatások esetén, a tehetetlen testek tömegei, maguk szállítják a kölcsönhatásra képes impulzusértéküket, amely addig lendülettel ruházta fel őket. Ilyenek a Newton féle mozgásformák, vagy például, a sugárzás, ahol a lendületben lévő részecskék, maguk közvetítik egyenként, erős lendülettel, a kölcsönhatásra képes impulzusértéküket.
Szubjektív térfogati kölcsönhatás esetén pedig, hullámmozgás alakul ki a különböző részközegek együttrezgő halmazaiban, és így a mozgásmennyiség, a különböző szintű halmazok közegeinek résztömegeire egyszerre adódik át, szintén közvetlen módon. Így a hullámokban, nem a hullámot kialakító közeg részecskéi haladnak sugárzásként, hanem csupán az együttrezgésüknek köszönhetően, az a kvalitatív hatás, amit éppen közvetítenek. Ezért, a hullámokban nem csupán egy impulzus közlődik, hanem a bennük kialakult impulzussorozatok is, amit energiának nevezhetünk, mint szubjektív erőeredőnek.
Tehát, az Univerzumban kialakult mozgásmennyiség éppúgy közlődik F-erő által, közvetlen objektív kölcsönhatási módon, mint E-energia révén, térfogati jelleggel. De mind a kétféle mód, kizárólag közvetlen érintkezésen alapuló objektív lehetőség, csak az energia terjedése sokkal kisebb méretű közegek részecskéinek közvetítő szerepe által jön létre, hullámjelenségek közvetítésével. Így a szubjektivitás, végső soron nem más, mint belső objektivitás.
Az anyagi világunkban, a mozgásmennyiség megmaradási tételét, az ingamozgás szemlélteti a legideálisabban. A fix módon felfüggesztett inga mozgásában ugyanis, egy teljes lengési periódus, egy rezgésnek minősül. Egy periódus, az a mozgási ciklus, amíg egy lengő inga, ugyanabba a kezdeti helyzetébe vissza nem érkezik. Így a kilendített inga, lengése során eljut egy holtpontig, ott leáll a lengése, és inverzzé vált impulzusértéke által, ellentétes irányba, visszafelé kezd új lengésbe. Majd eljut a kezdőpontba, ami most már új holtpontként érvényesülve, ismételten visszafordítja egy impulzussal a lengés irányát. Galilei óta tudjuk, hogy bármekkora legyen is az inga kitérése, a hozzá tartozó lengési idő változatlan marad. Így az inga, folyton azonos rend alapján viselkedik. Bármekkora a súlya, és bármekkora kitérésekkel lengjen is a két szélső holtponti helyzete között, mindig azonos a lengési ideje. Ezt a lengésidőt, csak az ingaszár hosszával lehet szabályozni.
A körmozgás esetei, és a keringő mozgás minden fajtája, szintén a rezgés különféle megnyilvánulási módjai, ahol a kezdőpont, és a végpont azonos pozíciót jelent. Azért, mert a körmozgásnál, egy teljes lengés kitérése után, nem jön létre holtponti állapot, ahonnan visszafelé irányulhatna a megkezdett mozgás. Így a lehetséges holtponton átbillen a folyamat, és ezért a körmozgás, végtelenített lengésnek minősül. Hasonló a helyzet a keringőmozgásokkal is, ahol a keringő részecskék, és égitestek lengési ideje azonos. Ezért a körfolyamatok, és a keringési folyamatok is, rezgésnek minősülnek. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy az anyagi létezése nem más, mint különféle rezgési formák megnyilvánulása.
Ha egy tehetetlen test tömege egyenesen, sugár irányban halad, akkor a lendületének köszönhetően, kölcsönhatásra képes mozgásmennyiséget szállít, amely egy aktuális kölcsönhatás alkalmával, impulzusként jut érvényre. A sugárzás jelenségében, a sok, egymás mellett, és egymás után áramló részecske, külön-külön szállítja a mozgásmennyiséget, amelyben így, minden egyes résztömeg, kölcsönhatásra képes, párhuzamos impulzusátadást tud közvetíteni. Ilyen például, a locsolótömlőből kiinduló vízsugár.
A hullámzásban pedig, a stabilnak mondható közeg résztömegei rezegnek csupán, és a szervezett együttrezgésük folytán közvetítik, a kölcsönhatás impulzusértékét. Soros jellegű impulzusátadással továbbítják a mozgásmennyiségeiket, amelyben ezért az energia terjed, mint számunkra szubjektív munkavégző képesség, azaz állapotváltozásra képes impulzussorozat. A longitudinális hullámban, közegsűrűsödések, és közegritkulások valósítják meg, az impulzusok sorozatosan terjedő energikus jellegét. Így az egymás után következő sűrűsödési periódusok, és ritkulási periódusok úgy jelentkeznek, mintha az általuk szállított energia, különböző adagokban, „csomagokban” érkező mozgásmennyiségi érték lenne. Ezért a fizikában, a kvantum fogalma, diszkrét energiacsomagokat jelent. Olyan energiacsomagokat, amelyek mindig frekvenciafüggők. A kvantum frekvenciától való függőségét pedig, az a tény határozza meg, hogy éppen milyen szintű halmaz közege közvetíti, a kérdéses impulzussorozat energiaértékét.
Viszonyítható lendületénél fogva, minden anyag „emlékszik” arra a hatásra, amely őt ebbe az állapotba hozta. Nem azért, mert annyira okos, hanem azért, mert a tömegénél fogva, tehetetlenül viselkedik, a kérdéses kvalitatív hatással szemben. Tehetetlenségének köszönhetően, kénytelen „emlékezni”. Így mindig a kvalitás uralja, a kvantitatív kiterjedéssel rendelkező tényezőket, és ez a viszony, azt a látszatot kelti a viszonyító emberben, mintha az anyag intelligens lenne. A kvalitás önállóan megnyilvánulni nem képes, csak a kvantitatív tényezők tehetetlensége által lehet következtetni a létezésére. Az anyag viszonyítható adatait, a kvalitás biztosítja, éppen az a kvalitás, amelyikkel szemben tehetetlen a test. Ezért, a tömegértékkel rendelkező test kölcsönhatásának pillanatában, az a kvalitás közlődik impulzus által, amelyik ebben a kölcsönhatásra képes, lendületes állapotban tartotta a testet. Annak a hatásnak ugyanis, informatív értéket biztosít a mozgásmennyiség érvényesülése. Amikor pedig, a mozgásmennyiség érvényesül, F-erő vagy E-energia által, valamely kölcsönhatás munkavégző képessége jut érvényre úgy, hogy megváltoztatja a kölcsönhatásban résztvevő testek adatokkal viszonyítható állapotait.
F-erő > Munkavégző képesség < E-energia
Közvetlen objektív módon Közvetett szubjektív
módon módon
terjedő kvalitás terjedő kvalitás
( Sugárzás ) ( Hullámzás )
Munkavégző képességként, az F-erő, és az E-energia számára az biztosít reálértéket, hogy a testtömegek állapotait, a miattuk viszonyítható mozgásmennyiségi értékek határozzák meg. Ebből kifolyólag, az F-erő, és az E-energia, mint kvalitatív munkavégző képességek, nem is viszonyíthatóak, a velük szemben tehetetlenül viselkedő kvantitatív tömegértékek nélkül. Így a lendület és az impulzus, mint a testtömegeken viszonyítható mozgásmennyiségek, a kölcsönhatás módjával utalnak arra, hogy az F-erő, vagy éppen az E-energia, terjedési módját valósítják-e meg.
Így az Univerzumban kialakult mozgásmennyiség egy kényszerhatás, ami az állandó mozgásban lévő anyagi testek vonatkozásában nyilvánul meg, mint lendület, vagy kölcsönhatásra képes impulzus. A mozgásmennyiség megmaradási törvénye miatt, a lendület és az impulzus, egymásba maradéktalanul átszámolható tényezők. De nem ők maguk a mozgásmennyiségek, hanem ők csak az okozatai. A lendület a mozgást valósítja meg, míg az impulzus a kölcsönhatási képességet tükrözi. Azt a fizikai folyamatot, amikor egy kölcsönható anyagi test elveszíti a lendületét, és egyetlen impulzus által lendületbe hozza azt a testet, amelyikkel érintkezett.
Matécz Zoltán
2011.04.25.
matecz.zoltan@gmail.com
