Mentális visszacsatolás.
A visszacsatolás azt jelenti, egy elektromos rendszernél, hogy a végrehajtást végző kimeneti paramétereket visszavezetik az áramkör bemenetére, hogy az, vezérlő jelként szabályozza a teljes rendszer optimális működését. Pozitív visszacsatolás esetén, a vezérlőjel erősíti a rendszer működését, míg negatív visszacsatolás alkalmával, vissza-szabályzás valósul meg, vagyis gyengül a rendszer működése. Így a rendszer, önmaga intelligens szabályzását oldja meg, hogy a működése egyensúlyban maradjon, és ne veszélyeztesse magát, a működő alaprendszert. Ennél fogva, minden rendszer intelligensnek mondható, amelyik képes önmagát szabályozni, a visszacsatolásai által.
Negatív értéket képvisel a visszacsatolás akkor, ha általa a rendszer szabályzása úgy valósul meg, hogy a rendszerben megváltozott részparaméterek visszaállítani iparkodnak a rendszert fenntartó alapparaméterek eredeti, optimális állapotát. Így a negatív visszacsatolás, megóvja a rendszert a túlgerjedéstől. A rendszer önmagát fogja vissza, leszabályozza saját magát.
Pozitív visszacsatolásról beszélhetünk abban az esetben, ha a részparaméterek fokozzák az alapparaméterek állapotát, egy optimálisabb rendszerműködés érdekében. Vagyis, az optimális érték felé gerjesztik a rendszer működését. A rendszer egyedül erősíti, kondicionálja, felszabályozza önmagát, külső hatások nélkül.
A mentális visszacsatolás nem más, mint az elmét kiszolgáló információ aktivizálódása, amely a memóriában van tárolva. Ez eleve kétféle módon valósulhat meg az ember esetében. Relatív módon, olyan formában, az életünk során tanult, és megismert szellemi tudattartalmak aktuális alkalmazásával. Amelynek során, egy-egy emléket hívunk elő a memóriánkból, hogy az éppen viszonyított élethelyzethez igazítsuk, illesszük azt, mint megismert analógiát. Abszolút módon pedig, amikor az elménk mentális tudatkapcsolatba kerül az Univerzum abszolút Elméjével, és annak a memóriájából „csapol meg”, aktuálisan szükségszerű tudati tartalmakat, azaz információkat.
A tudattartalom gyakorlatilag, a szükséges tárolt információ az elmében. Ez az információ biztosít lehetőséget arra, hogy általa, szükségszerűen átalakítsuk, az anyagi valóságunkat. Így az általunk átalakított anyagi valóság, olyan új struktúrát biztosító adatokat vesz fel, amit a munkánk révén hasznosult mentális információink biztosítanak számukra. Ha pedig, az átalakulás utáni ellenőrzés miatt, a viszonyított adatok megegyeznek, az elménk tudattartalmában lelt információ informatív értékével, akkor elégedettek vagyunk, mert jól hajtottuk végre, a tudatos természetátalakító folyamatot.
A mentálisan beteg emberek között, sok olyan egyén akad, akinél a mentális visszacsatolás képessége erősen akadozik, vagy egyáltalán nem is működik. Ilyenkor, vagy csak a jelen pillanatában élnek, értelmetlennek látszó lelki életet, mert nem támogatják őket, az intelligenciájukat biztosítani képes megélt emlékeik, és a megtervezett elképzeléseik, vagy csak egy szellemileg vezérelt emlékvilágban élnek, és nem képesek hasznosítani, a lelki értéket képviselő jelen pillanatait.
Amikor a tudatos mentális visszacsatolás nem működik egy egészséges embernél, akkor annak alapvetően két oka lehet. Az egyik az, hogy kevés a szükséges mentális tudattartalom, a kívánatosan elvárható átlagos alapműveltséghez képest. Vagyis, még tanulatlan, tudatlan az illető. A másik ok pedig, hogy valamilyen hirtelen fellépő izgalmi helyzet miatt, egyszerűen leblokkol a mentális visszacsatolási képességünk. A szükséges tudattartalom megvolna ugyan a szellemi memóriánkban, de az elménk nem kapcsol, nem csatol vissza. Ilyen a megfeleléstől való félelem, a vizsgadrukk például. Ilyenkor az érzelmileg támogatott lelki hozzáállásunk, egyszerűen leblokkolja, a szellemi vonatkozású értelmi lehetőségeinket biztosítani képes, mentális visszacsatolási folyamatainkat.
Az ember attól intelligens, hogy a tudatalattiként ismert memóriájában tárolt emlékei által, képes mentálisan visszacsatolt viszonyban lenni, a mindenkori jelen pillanatához, amelyben éppen viszonyít. Így a jelenünk, a viszonyításunk pillanata képezi számunkra, az idő abszolút részét, míg a múltunk és a jövőnk, a relatív időérzetünket biztosítja. Mert a múltunk, és a jövőnk is kizárólag, a jelenben viszonyítható. Viszonyított időegységként pedig, relatív értéket nyernek most, a jelenünkben. Így képes alkalmazkodni az ember, a folyton változó külső adottságú anyagi valóságához.
A tudatos lelkünk, mindig a jelen pillanatát uralja. Ezeknek a megélt jelen pillanatainak a halmaza biztosítja számunkra, a szellemi tudattartalmainkat. A múltunkat, amire emlékezni tudunk, és a jövőnket, amelyről realisztikus elképzelésünk lehet. Ilyenkor elvonatkoztatunk a jelen pillanatától. Egyfajta mentális időutazást végzünk azért, hogy az emlékeinket, és a terveinket, visszacsatoló információkként tudjuk használni most, a jelenünkben. Vagyis, azokat a szellemi tudattartalmakat, amelyeket az elménk kezelni képes. Így a mentális visszacsatolás azt az elmefolyamatot jelenti, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a tudatos lelki jelenlétünkben, emlékezni tudjunk a szellemi tudattartalmainkra, mint a memóriánkban tárolt belső információs háttérre, amelynek visszacsatoló, azaz befolyásoló hatása lehet, a jelenben végrehajtható cselekedeteinkre. Ezeket a belső tudattartalmainkat etalonként használja a lelki tudatunk a jelenünkben, ami így, a pillanatnyilag érvényre juttatható intelligenciánkat fejezi ki.
Az a bevált gyakorlat, hogy az elménk képes kezelni a mindenkori jelenünkben, a szellemi szintű memóriánkban eltárolt, etalon értékű tudattartalmakat, az emlékeinket, és a terveinket. Vagyis, az elménk attól intelligens, hogy képes visszahívni a jelenbe, és kezelni a pillanatnyi lelki megnyilvánulásunk érdekében, a szükséges mentális visszacsatolásainkat biztosító, szellemi tudattartalmainkat.
A relatív emberi elme információs értéket képviselő tudattartalmainak a megvalósulása, egyszerű természetátalakításnak minősül számunkra. Az Univerzum abszolút Elméjét képező tudattartalom információinak a megvalósulása pedig, nem más, mint a teremtés aktusa. Az Univerzum teremtő ereje ugyanis, mint mágneses hullámok által terjedő energia, amelyik megvalósította az általunk használható objektív anyagi valóságot, tudatos információhalmaza, azaz abszolút memóriájú Elméje a világmindenségnek.
Az Univerzumot is, mint zárt energetikai rendszert, olyan visszacsatolás tartja, számunkra viszonyítható relatív egyensúlyon alapuló harmóniában, amely az indukció jelenségén alapszik. A primer Univerzumban megnyilvánult, szekunder anyagi részrendszerek, elektromos tulajdonságokkal jellemezhetőek, mert az anyagi elektronok aktuális mozgási körülményei határozzák meg, az anyagi struktúrájuk halmazszintű viszonyítható állapotait. Ezzel szemben, az Univerzum kilencvenkilenc százaléka, nem anyagi vonatkozás, így elektromos jellege sincsen. Kizárólag mágneses adottságok jellemzik. Így az anyagi valóság elektromos adottságait, a mágneses módon terjedő energia, információs értékei tartják stabilan viszonyítható állapotban.
A teremtés képessége nem idegen az embertől sem. Az ember által ugyanis, Isten nyilvánult meg, az Univerzum intelligens, értelmes teremtője. A mi relatív elménk alkalmas arra, hogy az Univerzum teremtő erejét vezéreljük vele, a saját céljaink elérése érdekében. Mivel a gyermek Isten ajándéka, ezért a gyermekben Isten, a legtökéletesebb abszolút Elme re-inkarnálódik, a népesség szaporulatát képezve. Az emberi test ennél fogva, Isten „temploma”, anyagi felépítménye, mert a lélek élteti. Az a lélek, amelyik az emberi testen kívül, az Univerzum értelmes teremtő erejét képviseli. Ezért kell, a tudatos teremtés elindításához, a lelki indíttatású érzelmeinket biztosítani. Mindegy milyen tudatos gondolat képezi a hitbéli vágyunkat, a lelki érzések nélkül, hatástalanok azok.
Az aktív ima lényege éppen az, hogy tudatosan képzeljük el a hitünk tárgyát, minél realisztikusabb, a legapróbb részletekre kiterjedő formában, meditatív módon, és ennek az elképzelésnek a realitását érezzük át valósnak, szinte már tökéletesen megnyilvánultnak. Érezzük azt, hogy az elménkben objektív értéket nyert értelmes elképzelést, az érzelmeink segítségével, az objektivizálódás, azaz a megnyilvánulás stádiumába rendeltük. Már előre örüljünk a sikeres megvalósulásnak, mert a hitbéli gondolatunkhoz csatolt érzéseink, aktivizálják az agyi rezgésünk megváltozását. Erre a rezgésmódosulásra reflektál az Univerzum teremtő ereje. Ez a mentális visszacsatolás, a megnyilvánult relatív emberi elmék, és az Univerzum abszolút Elméje között valósul meg. Mivel a lélek által, a teremtői képesség bennünk van, ezért az érzéseink segítségével, teremtő impulzusokat adhatunk, az ésszerű elképzeléseinknek. Csak úgy válnak azok, a mi szabad akaratunk által meghatározott hitünkké. Csak az érzésekkel párosuló elképzeléseink lesznek, a mi kifejezésre juttatott hiteink. Univerzális visszacsatoló képességgé, csak a hitünk alakulhat. A reálisan elképzelt dolog fog realizálódni, megvalósulni az életünkben. Ez a mentális visszacsatolás teszi az embert teremtővé, a világ mindenségében.
Nem tudom pontosan azt, hogy mennyi időt vett igénybe az, amíg a teremtő Isten, emberként megnyilvánította önmagát általunk, de az nagyon valószínű, hogy a relatív módon gondolkodó embernek, sokkal több időre lesz szüksége ahhoz, hogy felismerje, és tudatosan is felvállalja végre, az Isteni mivoltát. Hogy a mentális képességeivel úgy éljen végre, ahogyan azt Isten megtervezte. Vagyis, minden ember, az aktuális élethelyzetei alapján befolyásolja az anyagi események alakulását, a szeretet jegyében. Mert csak úgy tudjuk Istent képviselni itt a Földön, ha tökéletesen azonosulunk vele, tudatosan is. Erről szólnak a Biblia szövetségei. Arról a megbonthatatlan szövetséges elmekapcsolatról, amely Isten részéről sohasem szakadt meg. Így kizárólag rajtunk múlik az, hogy az univerzális mentális visszacsatolási képességünket mikortól alkalmazzuk, a sorsunk tudatos megszervezése, és átalakítása érdekében.
Matécz Zoltán
2011.10.30.
matecz.zoltan@gmail.com
