Fénysebesség négyzete.
Amikor Albert Einstein, meghatározta a nevéhez fűződő elegáns energiaképletét, akkor azt a fény állandónak megismert sebességéhez viszonyította. Annak ellenére, hogy a kiterjedt tömeggel rendelkező anyagi minőségek, nyilván nem érhetik el a fény által maghatározott sebességi értéket. Ami azt is jelenti egyben, hogy az energia viszonylatában, a fénysebesség négyzetes viszonya ennél fogva irreális mérték. Legfeljebb a fény esetében használható. Vagyis, az én véleményem szerint, az összetett szerkezetű elektromos anyagi viselkedések tömegértéke, teljesen alkalmatlan arra, hogy a fénysebesség négyzetével megszorozva, az energia reális mértékét ki tudja fejezni.
E = m * c2
Einstein féle energiaképlet.
Erre a képletre hivatkozva állítják azt a tudományos szakemberek, hogy az energia és a tömeg azonos, azaz ekvivalens egymással. Így az állításuk szerint, a fénysebességre gyorsított tömeg energiává válik, valamint a fénysebesség alatti energia, stabilis tömegértéket vesz fel.
Pedig. az E = m * v2 képlet szerint, a v-sebességértéket a c-fénysebesség határáig fokozzák. Vagyis, éppúgy sebességértéket képvisel. Ha azonban a képletet alkotóelemeire bontjuk, akkor végül is a gyorsítás közben elvégzett fizikai munka értékét kapjuk meg.
E = m * v2 = (m*v) * v = L * v = W
Így a híres képlet valójában, egy munkaképletet határoz meg. Ezért lett ez energia és a munka mértékegysége azonos a fizika tudományában. Csakhogy, az energia, mint munkavégző képesség, nem lehet azonos, az elvégzett munka reálértékével. Legfeljebb arányosak lehetnek egymással.
Azt azonban, nagyon jól látta Albert bácsi, hogy amikor az energia munkát végez az elektromos anyagi részhalmazok kiterjedt tömegein, akkor tulajdonképpen, valamilyen mértékű állapotváltozás alakul ki, fizikai munka, amit a sebesség négyzetes viszonyával is ki lehet fejezni. Csakhogy, amikor az energia által ezt viszonyítjuk, akkor az, valamennyi ideig tart. Így az irreális fénysebesség négyzetes viszonya helyett, a valós módon megmért sebesség négyzetes viszonyával kell számolni. Valamint a mért sebesség eléréséig eltelt idővel. Így képlet teljesen átrendezve, a fényhatásokon kívüli más jelenségekre vetítve, így néz ki.
E = m * v2 * t
Ebben az új matematikai képletben, a valóságos módon viszonyított fizikai összefüggések szerepelnek. Ahol az energiát, mint szubjektív munkavégző képességet, csak úgy lehet értelmezni, hogy a valamennyi ideig gyorsított anyagi test sebességének a négyzetes viszonyát veszük figyelembe. A kívánt sebességértékhez szükséges gyorsítási idő figyelembevételével. Ha pedig, ezt a képletet átrendezzük kissé, akkor az energia egy sokkal egyszerűbb képletéhez juthatunk.
E = m * v2 * t = (m*v) * (v*t) = L * s = I * s
Mivel a mozgásmennyiséget kifejezni képes L-lendület és I-impulzus, egymással tökéletesen megegyező matematikai mennyiségek, ezért a fizikai képletekben, bármikor felcserélhetőek.
Lendület = L = m*v = m*(a*t) = (m*a)*t = F*t = I = Impulzus
Ez a mozgásmennyiség megmaradási képlete, ami a hullámokra is igaz.
Mivel, az én véleményem szerint az energia, a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban terjed, a hullámhosszuk mentén egymás után felsorakozott erőimpulzus sorozatokban, ezért a mágneses torlónyomása révén, az Univerzum mágneses erőtere, minden benne megnyilvánult elektromos anyagi részhalmazra, mint égitestekre, az ő kialakult tömegértékeiknek az arányában fejti ki a gravitatív hatását. Mint közvetlen felületi jellegű objektív hatást. Vagyis, a gravitáció jelenségét, nem az egyetemesnek vélt tömegvonzás fiktív hatása idézi elő, hanem a kozmikus szintű mágneses erőtér, szintén egyetemes jellegű torlónyomása.
A tömeg, az anyagi testek tehetetlenségét kifejezni képes külső, objektív tulajdonság csupán. Éppen úgy, mint ahogyan az anyagi testek belső, szubjektív tulajdonsága az, hogy az atomokból összetett szerkezetű és strukturális jellegű közegállapotokkal rendelkeznek. Vagyis, minden anyagi test, szubjektív közeg és objektív tömeg tehetetlenségi állapotokkal jellemezhető. Így a mozgásmennyiséget kifejezni képes impulzus és lendület szabad felcserélési lehetőségéhez hasonlóan, az anyagi test tehetetlenségét képviselő tömeg és közeg állapotok is, bármikor helyettesíthetők egymással a matematikai képletekben.
F / a = m = Tömeg állapot = Anyagi test = Közeg állapot = k = ρ * V
Objektív tulajdonság Szubjektív tulajdonság
Ha tehát, az m-tömeg, az anyagi testek objektív kiterjedését kifejezni képes sajátságos tulajdonsága csupán, akkor erőt nyilván nem is képviselhet. Ezért lett a tömeg, az anyagi testek tehetetlenségét kifejezni képes mértéke. Vagyis, tehetetlen módon közvetítik csupán, az anyagi testre ható erőket. Ha azonban, önálló vonzó vagy taszító erőt tulajdonítunk nekik, akkor azonnal elveszítik az anyagi testekre vonatkozó, tehetetlenséget biztosító jellegüket. Mint alapvető tulajdonságukat. Vagyis, az anyagi testek tömegértékei, mint az ő sajátságos tehetetlen tulajdonságuk, semmiféle egyéb tulajdonsággal nem ruházható fel. Így a „tömegvonzás” fogalma, egy teljesen hamis fizikai állítás.
Mert a tömegvonzás fogalma, logikai szinten éppen azt jelenti, hogy az anyagi testek passzív tulajdonsága, aktív vonzó erőhatással rendelkezik. Ami egy abszurd fizikai állítás. Ezt már Newton is észre vehette volna. De Albert bácsi volt az a briliáns elme, aki vonzó ok és lehetőség hiányában, elvetette a tömegvonzás fiktív elméletét. Amikor a gravitáció jelenségét, az egyetemes tömegvonzás elméletéről, a téridő elméletére cserélte fel. Az Ő relativitásról szóló elméletében. Ahol a gravitációt már nem jellemezte erőhatás, hanem a téridő szövetének, az anyagi szintű égitestek környezetében való elhajlása, görbülése lett a mérvadó. A vonzódás optikai látszatát keltve.
Csakhogy, elkövette azt a hibát, hogy a tömegvonzás fiktív elmélete helyett, a téridő fiktív elméletével rukkolt elő. Hiszen, ahogy a tömeg, csupán egy anyagi jellegű tulajdonság és így erőt nyilván nem képviselhet, úgy az idő is csupán, az elménk szubjektív viszonyítási terméke. Azaz az idő, objektív hatással nem rendelkezik. Így a téridő elméletében, nem képes a valós teret meggörbíteni, negyedik dimenzióként meghatározva sem.
Ezért a gravitáció jelenségéhez, nyilván egészen más hatást kell keresni a reális értelmezés érdekében. Erről utal az Univerzum mágneses erőterének a mágneses torlónyomása. Ami minden égitest anyagi tömegére, annak objektív kiterjedése szerint képes hatást gyakorolni. Vagyis, a kialakult tömegértékükkel arányos módon. A hatási iránya pedig, tökéletesen megegyezik a tömegvonzás vélt irányával. Vagyis, mindig az anyagi szintű égitestek tömegközéppontja felé irányul. Viszont az, hogy hol ébred, hogy honnan irányul az égitestek felé, az is nyilvánvaló. Mert a tömegvonzás elméletében, csak az volt egyértelmű, hogy a vélt hatás, a tömegek felé irányult. Hogy hol ébredt, az titok maradt mindvégig. Pedig, tömegvonzást feltételezve, éppen az égitestek tömegeiben kellett volna ébrednie. Amit sohasem lehetett fizikai szinten kimutatni eddig.
Ha a bioszféránkban felfelé haladunk, és az egyre csak ritkuló légrétegeken keresztül, elhagyjuk a Földünk anyagi minőségeit, akkor a bolygó és csillagközi kozmikus térbe kerülhetünk. Ahol már, az óriási vákuum miatt, nincsen anyagi minőség. Ezért az, már az Univerzum kizárólag mágneses erőtere. Ahol a kozmikus szintű mágneses hullámokban, nem a hullámot alkotó oszthatatlan alaptömegek száguldoznak, hanem csak az energia hatása terjed. A hullámot kialakító oszthatatlan alaptömegek, csupán rezegnek. A mágneses hullámokban, szervezett módon együtt rezegnek. Éppen úgy működik a dolog, mint Newton soros ingája. Vagy másképpen fogalmazva, Newton soros ingáját, egy lineáris felépítésű longitudinális mágneses hullámnak tekinthetjük.
A mágneses hullámokban tehát, a lendület és az impulzus megmaradási tétele érvényesül. Miközben egy irányba közvetítik, az oszthatatlan alaptömegeinek a rezgési szintű részerő hatásait, folyamatos jelleggel. Ezt a mágneses hullámokban folytonossá vált hatásközvetítési módot nevezhetjük, az energia áramlásának. Így a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciái által az energia, szubjektív munkát is végez, a vele kölcsönhatásba kerülő elektromos anyagi részhalmazokkal. Az energiának ez a szubjektív munkája, az égitestek elektromos anyagi minőségének a közegére fejti ki a hatását. Induktív módon hatást gyakorolva, az elektromos anyagi testen belül, minden egyes elektron elektrosztatikus erőterére. Ilyen módon a mágneses energia, térfogati jellegű közvetett kölcsönhatási formát valósít meg, az elektromos anyagi minőségekben.
Az indukció jelensége pedig, azon alapszik, hogy az anyagi minőségek elektronjai, elektrosztatikus erőteret formálnak, a hozzájuk közelebb lévő oszthatatlan alaptömegekből. Így a mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei között az a különbség, hogy az előbbi mindig lineáris felépítésű, azaz egyenes irányban terjed benne a hatás, addig az utóbbi, mindig centrális alakot ölt. Mert az elektrosztatikussá vált erőterek, hűségesen követik az elektronjaik megszerzett keringő és forgó mozgásformáit. A teljes anyagi test körül pedig, egységesnek mondható elektromos erőteret képez.
Így az induktív viszony azon alapszik, hogy ugyanabban a mágneses alaphalmazban kétféle, egymással teljesen ellentétes hatásirányú erőtér típus munkálkodik. Így megpróbálják egymás hatását a másikra erőltetni, az egyensúly kialakításának a reményében. Így a lineáris jellegű mágneses alaphatás, centrális alakot ölt az elektronok elektrosztatikus erőtereiben. Ilyen módon, közvetve ugyan, de hatást gyakorol az elektronok mozgásformáira. Így az elektronok forgási és haladási sebességét, az elektrosztatikus erőtereik szabályozzák, a mágneses alaphatás mértéke szerint.
Vagyis, a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhosszainak az informatív értékei határozzák meg azt, hogy a frekvenciájuk energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezhet, az általuk szubjektív kölcsönhatásban érintett elektromos anyagi részhalmazokon. Ilyen kozmikus szintű mágneses hatást, már vagy harminc félét ismer a tudomány. Kozmológia állandóknak hívják őket. Amelyek mágneses alapon működtetik, az elektromos tulajdonságú anyagi minőségeket. Rezgési szinten.
Ilyen kozmológiai állandónak minősül, a fény sebessége is. Ahol a fény mágneses összetevője, nyilván láthatatlan előttünk. Éppen ugyanilyen formában, az induktív jellegű elektromos okozata sem látható számukra. Viszont, az induktív viszonyban érintett elektronok mozgásállapotai már, a számunkra látható fény spektrumába tartoznak. Ilyen módon, maga az anyagi minőség az, ami a látható fény hatását produkálja számunkra. Megközelítőleg visszatükrözve számunkra azt a szubjektív sebességértéket, amellyel az energia hatása terjed a mágneses hullámok frekvenciáiban. Így lett a fény sebessége számunkra, kozmológiai állandó. Ezért a fény sebességének a négyzetes viszonyával számolni, csak a fény esetében érdemes.
Tulajdonképpen, ezért kapta Albert Einstein a fizikai Nobel-díjat. Mert észrevette azt, hogy az anyagi közegekben megjelenő fénnyel megvilágított fémlemez szabad elektronjai, nyilván a hatáskiegyenlítő induktív folyamatok miatt, elektromos munkavégzésre lettek alkalmasak. Ez a felfedezése lett a fotócellák alapja. Amit ma már, az elektronikában és az elektromos vezérlástechnikában, széles körben használnak.
Így az összetett szerkezetű anyagi minőségek, az atomokat is bele értve, olyan szekunder jellegű elektromos másodrezgéseknek minősülnek, amelyeket a mágneses alapú primer alapregések idéztek elő és tartanak fenn. Kivétel nélkül. Beleértve, az értelemmel bíró emberi létformákat is. Így az élőlényeket mágneses módon működtetni képes energia hatását, a lélek fogalmával azonosíthatjuk. Mint reánk irányuló kozmológiai állandóval. Így lett a lélek, az életünk energiája. Amely biológiai szintű és elektromos jellegű lelki érzéseket generál bennünk. Ezek a lelki érzéseink, mint bioelektromos impulzusok, olyan mentális módon irányítható erőhatások, amelyekkel az életfeladatainkat tudjuk ellátni, a számunkra természetessé vált mozgás képessége által.
Most pedig, nézzük meg a P-teljesítmény, a W-munka és az E-energia fizikai viszonyait, a mozgásmegmaradás tételét képviselő I-impulzus és L-lendület értékeivel értelmezve.
m*v2 / t = (m*v)*(v/t) = L*v/t = L*a = P = I*a = (F*t) *a = (F*t) * (v/t) = I*v/t
L * s/t = L*v = W = I*v = I*s/t
L * s = E = I * s
Mint látható, az energia itt is, a mozgásmennyiség és a megtett út szorzataként érvényesül. Ahol az idő, már látens módon húzódik meg. Viszont, a mozgásmennyiségeket kifejtve, ugyanahhoz a matematikai összefüggéshez juthatunk az energia viszonylatában, mint az írásom kezdetén.
E = L * s = (m*v) * s = (m*v) * (v*t) = m * v2 * t
E = I * s = (F*t) * s = ((m*a)*t) * (v*t) = (m*v) * (v*t) = m * v2 * t
Most pedig, leírom azokat a matematikai összefüggéseket, amelyeket már régebbi írásaimban is kifejtettem ezzel a témával kapcsolatban. Ahol az energia mibenléte, egészen új értelmet nyert számomra. A fizika által tanított és ma még elfogadott energia meghatározásához képest. Ahol az erő, objektív munkavégző képesség. Az elektromos anyagi minőségek tehetetlen tömegei között közlődik, közvetlen felületi kölcsönhatás útján. Míg az energia, szubjektív munkavégző képességet jelent. Az elektromos anyagi minőségű anyagi testek tehetetlen közegei között végbemenő induktív, térfogati jellegű közvetett kölcsönhatás útján.
Teljesítmény, munka, az energia és az erő, a mértékegységeikkel.
P = F*v = (m*a)*v = L*a = I*a = I*(v/t) J/s - W (Watt)
W = (F*v)*t = (F*t)*v = I*v = I*(s/t) J - W*s (Watt-szekundum)
E = (F*v)*t*t = (F*t)*(v*t) = I*s J*s - W*s2 (Watt-szekundum négyzet)
F = W/s = P*t/s = P*t/v*t = P/v N ( Newton)
Ezekből az összefüggésekből, már az energia hatásának a valós értéke, többféle módon is kiszámítható.
E = W * t E = P * t2 E = m * v2 * t E = L * s E = I * s
Jelenleg a fizika tudományában, az energia és a munka mértékegysége azonos. Így az új energiaértelmezés által, az energia mértékegysége, a Joule-szekundum és a Watt-szekundum négyzet lehet. Mértékegységben is megkülönböztetve az energiát, mint szubjektív munkavégző képességet, az általa elvégzett fizikai munkától.
Így a mágneses hullámokban terjedő energia induktív hatása, a számunkra látható fény is. Ezért a fénysebesség tulajdonképpen, a mágneses hullámokban terjedő energia szubjektív hatássebességére utal, objektív módon. Vagyis, az általunk megszokott objektív, általános sebességértékekhez viszonyítva. Ezért lett a fénysebesség értéke állandó. Mivel azonban, a fénysebességet anyagi test nem érheti el, ezért a fényjelenségeken kívül, a fénysebesség négyzetével sem számolhatunk büntetlenül. Így az anyagi testek vonatkozásában, meg kell elégednünk a v-sebességértékekkel és azok matematikai szinten használható négyzetes viszonyaival.
A látható fény, mint anyagi szintű esemény, az erőterekben teljesen láthatatlan számunkra. Ezért a világűrben, a kozmikus szintű mágneses erőtérben, nincsen számunkra látható nyoma. Ott ugyanis, az anyagi minőségek hiányában, nem beszélhetünk a fény általunk megszokott „elektromágneses” jellegéről. Ott csupán, mint általunk teljesen láthatatlan mágneses hatás képes terjedni. Ezért lett a világűr, a „sötét anyag” birodalma. Mert a fizikusok már rájöttek arra, hogy a mágneses erőteret is valamilyen közegnek kell tekinteni, de még nem határozták meg anyag nélküli mágneses térnek. Így benne az energiát is, ”sötét energiaként” értelmezik. Vagyis, nem a kozmikus anyag vagy energia a sötét valójában, hanem a róluk alkotott fizikai ismeretek. Ez azonban, a mágneses erőtérben fénysebességgel terjedő energiahatások jellegén nem változtat semmit.
Matécz Zoltán
2024.02.04.
