Imádkozzunk hatékonyan.
Az ima végén, az „Ámen” szó azt jelenti, hogy „Úgy legyen”, „Úgy akarom”. Ennél fogva, az imának, mindig Isten akaratát kell általunk kifejezésre juttatnia. Azt a jól átgondolt értelmes szellemi megállapításunkat, amellyel a lelki érzéseinket fejezzük ki, a valósághű elképzeléseink szintjén. Ebből kifolyólag, ezek után, soha ne úgy imádkozzunk, hogy azt, egy képzeletbeli Istennek címezzük, hanem kizárólag olyan módon, ahogy azt, a lelkünk által emberként megnyilvánult Isten nevében tesszük.
A szellemileg kifejezhető relatív gondolataink által, az értelmes emberi mivoltunk jut kifejeződésre, amely mindig megpróbál racionális lenni. A racionalitása azonban, általában sajátságos, valamilyen érdeket képvisel. Ezzel szemben, az abszolút lelki indíttatású érzelmi mivoltunk, Isten akaratát képviseli bennünk. Azokat a lelki aspektusainkat, amelyekben a vágyaink indukálódnak. Ezek a vágyak, többnyire mindig, valamilyen hiány pótlására szorítkoznak. Így az imáinkban, azokat az érzéseinket kell a lehető legtökéletesebb módon kifejezni értelmi szinten, amelyek az aktuális vágyainkat képviselik.
Amiben nem hiszünk, az egyszerűen elképzelhetetlen számunkra. Ezt a logikát kifordítva, amiben igazán hiszünk, annak a valóságát, reálisan el kell tudnunk képzelni. Amíg ugyanis, valós dologként elképzeljük, addig nem teszünk mást, mint azt, hogy a hozzá tartozó érzelmeinkkel társítjuk, a mentálisan kialakított értelmi tervrajzunkat. Ebbe az értelmes elképzelésbe integráljuk, beépítjük az érzelmeinket. Ezért a minél reálisabb képzeletben, az értelmi rész a „vázszerkezet”, míg az érzelmi része a valós tartalom. Így a reális elképzelésünkben, az értelmes információ, és az érzelmi hatóképesség társulni fog. Az érzelmeink, tartalommal töltik fel az értelmes elképzeléseinket.
A gondolatnak nincsen önálló polaritása, nincsen hatóképessége, csak informatív értéket képvisel. Ezzel szemben, az érzelmeink, a lelkünk életerejét képviselő hatóképességgel rendelkeznek, konkrét informatív érték nélkül. Polaritásuk van. Ennél fogva, lehet pozitív, azaz számunkra jó, és negatív, azaz rossz indíttatású. Önmagában azonban, minden érzelem, csak arra az egyénre hat, akinek a lelkéből ered. Értelmes információval társítva azonban, kivetíthető az elménkből, célirányossá tehető. Azt azonban tudni kell, hogy az Univerzum legelemibb alapszabálya értelmében, minden akció, reakciót vált ki, így minden célirányossá formált gondolatunk, visszahat reánk is. Nem mindegy tehát, hogy negatív átkokat szórunk egymás felé, vagy pozitív áldásokat.
Amikor a reálisan elképzelt imával, a vágyainkat fejezzük ki, akkor a lelkünk által bennünk élő Isten érzelmi akaratának biztosítunk, értelmes tervet. Így az értelmes képzeletünkbe integrált érzelmeink által, a bennünk élő Isten, az Univerzum teremtő erejét, vagyis a mágneses energiát arra utasítja, hogy az elvárható sorsunkat, az imánk által kifejezésre juttatott vágyaink alapján valósítsa meg. Ez kissé mágikusnak hangzik, mert az is. Aki ugyanis, szeretettel imádkozik, fehér, azaz tiszta mágiát gyakorol.
Az agyunk anyagi szerkezet, így elektromos tulajdonságok jellemzik. Az érzelmeink hatására, megváltozik az agyunk rezgési állapota, ami elektromos rezgésmódosulást eredményez az elménkben. Az ember relatív elméje, folyamatos kényszerkapcsolatban áll, az Univerzum mágneses alaphalmazával, amelyben minden anyagi megnyilvánulás létrejött. Így a mágneses alaphalmaz veszi át, a mi elektromos agyi rezgésmódosulásainkat. Mágneses rezgésváltozást okozva abban.
Az anyagi struktúrákat, mágneses állóhullámok tartják, szerkezeti síkon stabil, viszonylagos helyzetben. Ha ezek a mágneses állóhullámok megváltoznak akármilyen, valamilyen, vagy bármilyen oknál fogva, akkor ahhoz a változáshoz igazodik, az adott anyagi struktúra is. A mágneses állóhullámokban, az energia hatása állandó. Mivel pedig, az energia informatív értéket is képvisel, ezért a mágneses állóhullámok, céltudatos tevékenységet hajtanak végre, az anyagi halmazok stabilizálásával. Így az anyagi megnyilvánulások minden formája rezgésnek minősül, és az objektív létezése, az Univerzum szubjektív alaphalmazában zajló, mágneses alaprezgésekre vezethető vissza.
Az Univerzum mágneses alaphalmazában terjedő energia, informatív értékkel bír. Ezért a mágneses úton terjedő energia, az informatív értékének megfelelően biztosít viszonyítható adatokat, a hozzá tartozó objektív anyagi struktúrák eseményei számára. Mivel a mágneses alaphalmaz információ kezelésére, és tárolására is képes, ezért az Univerzum abszolút Elméjét valósítja meg. Ebben az abszolút Elmében nyilvánultak meg az emberi relatív elmék, amelyek állandó jelleggel, kényszerű tudatkapcsolatban állnak a mágneses alaphalmazzal. Így az Univerzum abszolút Elméje képviseli számunkra, a meg nem nyilvánult Istenséget, a mágneses teremtő erőt, míg a relatív elménket működtető lelkünk, a megnyilvánult Istenség bennünk. A lelkünk is része az Univerzum alaphalmazában funkcionáló energiának, ezért az érzéseink által, hatóképességet biztosít a hozzá tartozó gondolatainknak.
Szellemi síkon, bárki elvonatkoztathat a saját Isteni mivoltától, de lelki síkon, erre képtelen. Azért az ember, eleve egy skizofrén alkat, amíg be nem azonosítja magát Istennel, tudatosan is. Ez a tudatos önbeazonosítás, a megvilágosodást jelenti. Erről szól a Biblia, Ó és ÚJ Szövetségi része. A hangsúly azonban, a szövetségen van, azon a megbonthatatlan elmekapcsolaton, amely tudatosan is kiépíthető. Ez egy spirituális lehetőség, és azt tükrözi, hogy az emberi lélek, és az emberi szellem, milyen viszonyban áll egymással.
Félteértés ne essék, az életünk most is ebben a szövetséges tudatkapcsolatban zajlik. Azzal az alapvető különbséggel, hogy most még, relatív módon használjuk ki az Isten adta lehetőségeinket. Ez azt jelenti, hogy még negatív hitrendszer szerint élünk, és így negatív sorsok valóságát kell megélnünk. Ha azonban, minden ember Istentudatossá válik végre, és tudatosan, a szereteten alapuló pozitív hitrendszert alakítja ki magának, akkor a megélhető valóságunk olyanná válik, amely mindig örömöt, és tökéletes megelégedettséget okoz. Amennyiben pedig, az öröm élménye folytonossá válik az életünkben, az a boldogság állapota, azaz a Paradicsomi létállapot egyéni megvalósulása.
Bárki kezébe veheti a sorsát. Ugyanannyi, vagy talán, még kevesebb energiát igényel, a szereteten alapuló pozitív hitrendszer kialakítása is. Annyi az egész, hogy az értelmes relatív szellemi gondolataink, mindig hűen szolgálják ki az abszolút lelkünket, és juttassák kifejezésre azokat az érzelmeinket, amelyek a vágyainkra szorítkoznak. Vagyis, ne a felismert problémáinkat ecsetelgessük, firtassuk relatív módon, hanem a reális megoldásra szorítkozzunk abszolút jelleggel, amely képes feloldani a dolog problémás érzetét. Így az imával, azt az ideális állapotot kell elképzelésre juttatnunk, amely a feltételezett létével, már megoldhatná az aktuális problémánkat.
Az életünk során jelentkező problémáink, nem az ellenségeink. Azért gördülnek az életünk akadályaiként elénk, hogy megoldjuk őket. Amennyiben szellemi módon, értelmesen oldjuk meg, az is okozhat örömöt, de a lelki módon történő megoldások, Isteni eredetűek, ezért mindig boldogságot eredményeznek. Ha szellemi síkon oldjuk meg azokat, akkor okosodunk, mentálisan fejlődünk általuk. Ha pedig, lelki síkon szeretnénk azokra megoldást találni, akkor kell a saját Isteni mivoltunkat igénybe venni. Erre való a hatékony ima.
Az ember megpihen, önmagába fordul, és meditatív állapotba hozza az elméjét. Vagyis, kitöröl minden gondolatot az elméjéből. Majd ezt a meditatív alaphelyzetet, átformálja egy aktív, imaginatív mentális gyakorlatra. Ebben az imaginatív gyakorlatban, minden olyan gondolatot összegyűjt az elméjében, amely az adott probléma lehetséges megoldásaként, egy megvalósulásra képes, ideális helyzetre mutat. Egy olyan lehetséges helyzetre, amely képes örömöt okozni bárkinek. Majd az érzéseink vezérlésére hallgatva, realisztikus elképzelést formálunk az értelmes gondolatainkból. Gondosan ügyelve arra, hogy az érzéseink minden lehetséges aspektusa, értelmes kifejeződést nyerjen a tudatunktól. Vagyis, a lehető legrészletesebb szintű mentális képet készítsük el. Ezt úgy tudjuk a legideálisabban végrehajtani, hogy a lehető legalaposabb részletekre menően is kiterjedő módon, képzeljük el a vágyaink által elvárható ideális állapotot. Az apró részletek elképzelései során, kiteljesedik az érzelmi világunk, és lelki indíttatású ható erőként, beépül a mentális képünkbe, hatóképes tartalommal tölti fel azt.
Az objektívnek megismert anyagi valóság, minden észlelhető eseménye, Isten dicsőségét jelképezi. Akármilyen cselekvés, történés, vagy létezés legyen is az. Ezért, amikor önmagunk vágyainak a teljesülése érdekében imádkozunk, akkor végül is, Istent dicsőítjük meg magunkban. Amikor pedig, más emberekért mondunk imát, akkor más embertársunkban dicsőítjük meg Istent. Tudomásul kell vennünk azt, hogy akármilyen anyagi változást szeretnénk elérni az életünkben, Isten mágneses alapú befolyását vesszük igénybe, ezért minden anyagi átalakulás, Isten dicsőségére történik. Ezért hálásak lehetünk Istennek.
A hála érzése mögött rejlik minden öröm, ami boldoggá tehet bennünket. A hála érzése, olyan felemelő, csodálatos sikerélmény bennünk, amely közvetlen módon képes visszatükrözni számunkra azt a tényt, hogy a lelkünk által bennünk élő Istennel, közös akaraton voltunk, és ezért jött létre a várt objektív anyagi változás. Vagyis, az abszolút érzelmi, és a relatív értelmi mivoltunk, együtt jutott érvényre, a teremtés folyamatában. Csak a lelki indíttatású érzelmi vágy, önmagában kevés a változáshoz. Az értelmes szellemi hozzáállás önmagában, szintén hatástalan. Az érzelmeink értelmes kifejezésére van szükség ahhoz, hogy az elvárható változás létrejöhessen. Erre való a hatékony ima. Aki képes arra, hogy egy értelmesen kigondolt mentális képet, a képzelete szintjén, tökéletesen valóságosnak ítéljen meg, és az érzelmei által, szubjektív belső tartalommal töltsön fel, máris egyesítette Isten akaratát, a vágya sajátságos elképzelésével. Mert a lelkünk által bennünk élő Isten akaratát, azok az érzéseink jelentik mindig, amelyek az aktuális elképzeléseinkhez társíthatóak.
Az érzések nélküli cselekedetek Istentelenek, míg az értelem nélküliek, embertelenek. Nagyon sok példát lehetne itt most felsorolni, az ilyen csonka cselekedetekre, amelyek zűrzavart okoznak az emberi társadalomban, de ezek többnyire arról ismerhetőek fel, hogy nem okoznak örömöt. Ahhoz, hogy örömteli érzéseket biztosítson egy cselekedet, arra van szükség, hogy az érzelmi, és az értelmi énünk, szinkronban, harmóniában, egyensúlyban legyen. Minél tökéletesebb ez az egyensúly, annál erőteljesebb lesz a hálával teljes öröm érzése akkor, amikor a megvalósulás létrejön. Ebben a felszaporodott örömérzésben nyilvánul meg a hála érzése, ami az Istennel való szövetség legcsodálatosabb bizonyítéka.
A keresztény emberek vezérimájában, a „Mi Atyánk.” -ban, elhangzik a kifejezés, mi szerint, „Legyen meg a Te akaratod.”. Ezt, van olyan hívő ember, aki naponta, akár többször is elimádkozza magában. A tartalma már szinte mellékes, mert elhadarják, és csak az a tudat ad némi megnyugvást számukra, hogy imádkoztak. Pedig, a végén elhangzó „Ámen” kifejezés arra utal, hogy úgy legyen, úgy akarom. Eleve, nem is hozhatnék ilyen döntést, ha nem élne bennem Isten, a lelkem által. Ha csak ember lehetnék, akkor nem lehetne szabad akaratom, amely akár Isten ellen is szólhat. A szabad akarat képességével, csak azért bírunk, mert Isten, bennünk sem korrigálja önmagát. A szabad akarat, csupán azt jelenti, hogy a hiteinket, minden befolyástól mentesen, szabadon alakíthatjuk ki. Az Isteni eredetű, abszolút lelkünk által kifejezésre juttatott hiteinket Isten, mint az Univerzum teremtő ereje, megvalósítja számunkra, de megélni, tapasztalatot szerezni arról, nekünk magunknak kell. Ez a tény tesz bennünket felelőssé. Még önmagunkkal szemben is.
A hívő emberek, általában véve, a saját vallásuk dogmáinak az áldozatai. A vallásuk írja elő számukra tematikus módon azt, hogy egy rajtuk kívül álló Istenséget, milyen módon tiszteljenek. Az egyre szaporodó keresztény vallások például, ugyanazt a Bibliát használják, csak különböző módon értelmezik. Ezért nem értenek egyet. Amennyiben egyetértenének, akkor már, nem is kellene különbözniük. Az én általam diktált alapelvek, csupán az én vallásomat fejezik ki, így bárki azonosulhat velük, bárminemű kötelezettségtől függetlenül. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy ezek is a Bibliában lejegyzett igazságokra épülnek.
Az Istentagadó ember esélytelen, mert a negatív mentális hozzáállása miatt, csak öntudatlan módon képes használni azokat az Isteni lehetőségeit, amely a megnyilvánult ember természetes adottságai. Tudatosan elnyomja az érzéseit, mert a racionalitásra való igénye ezt megköveteli. Így inkább, ésszerű kíván lenni minden cselekedetében. Sajnos, az érzelmekkel többnyire, nem is tud mit kezdeni. Hátrányos helyzete akkor válik nyilvánvalóvá, amikor szorosabb, érzelmi alapú emberi kapcsolatba bonyolódik. Számára az már, megoldhatatlan feladat. Ezért van a sok válás, a sok értelmetlen barátságfelrúgás, és az azokból adódó ellenségeskedés. Az ilyen ember sokkal többet él haragban, gyűlöletben, mint szeretetben, mert csak önmagát képes valamennyire szeretni. Kizárólag egoista módon. Tudatlansága miatt nem látja tisztán azt, hogy a relatív értelem egyetlen feladata az bennünk, hogy világosan kifejezésre juttassa az abszolút érzelmeinket.
Az Istenkáromló ember, többnyire olyan Istentagadó egyén, aki a saját lelki önvalóját gyalázza, vagyis a lelke által benne élő Istent szidja csupán. Ez az önbecsmérlés nevetségesnek látszik a kívülállók számára, de valójában, sajnálatra méltó. Az Istenkáromló élete, telve van feszültséggel, önellentmondással, mert a lelki és a szellemi egyensúlya, igen labilis. Ez a belső ellentmondáson alapuló stresz, csupán szellemileg vezérelt racionális gondolatokkal, nem oldható fel. Az érzelmekkel való egyensúly, a belső feszültségoldás előfeltétele. Ha pedig, Isten voltát beazonosítjuk végre, az emberi érzéseket kifejező lelki mivoltunkkal, akkor már nem is irracionális a dolog. Sőt, mi több, ez a lehető legreálisabb, megvilágosult tisztánlátásunk előfeltétele.
Ahhoz tehát, hogy az imánk igazán hatékony legyen, arra van szükségünk, hogy a lelkünk, és a szellemiségünk spirituálisan szövetséges viszonyát megértsük. Hogy racionális legyen számunkra, az Istenhez fűződő viszonyunk. Mert Isten benne van minden elektromos alaptulajdonságot mutató anyagi megnyilvánulásban. Közvetlenül, induktív módon, mágneses hatások által, befolyásolja azok esemény szintű létezését. Így a mi anyagi létezésünk eseményét is. A lelkünk tehát, az a mágneses alapú hatóképesség bennünk, amely az életünk energiájaként használja a testünket objektív módon, és a szellemiségünket szubjektív módon, a megtapasztalható megnyilvánulásához. Így a test objektív módon fejezi ki a lelkünk állapotát, míg a szellemiségünk szubjektív módon. Ebből azonnal következik az is, hogy a relatív szellemiségünk alapfeladata az, hogy érthető módon juttassa kifejeződésre, az abszolút lelkünk érzelmeit. Vagyis, éppúgy szolgálja a lelkünket, mint ahogyan a testünk is.
Emberré azért váltunk a történelem során, mert képesek lettünk arra, hogy a relatív szellemi tudatunkkal, elnyomjuk az érzelmeinket, vagyis háttérbe szorítsuk, az abszolút értékű lelkünk által bennünk élő Istent. Így az érzelemszegény egoista alaphelyzet, Istentelenné változtatta az ember mivoltát. Ha pedig, az érzelmeinket kiszolgálva élünk szellemi életet, akkor Isteni lényekké válhatunk ismét, akik Isteni cselekedetekre lehetnek képesek. Minél több érzelmi alapú Istenember él egy társadalomban, annál ideálisabb társadalmi rend alakítható ki abban. Mert a közösségi érdekek teljesülése közben, maradéktalanul teljesülnek az egyéni érdekek is. Mivel az egyének alkotják a közösséget, és e miatt, az egyéni érdekek együtt képezik a közösségi érdekeket is. A két érdek nem különülhet el, ideális esetben összefonódik. Mint az emberi szellem, a lélek érzelmeit kifejezve, közvetlen szövetségben.
A felelősség éppen azt jelenti, hogy az ember rádöbben végre arra, hogy Isten nevével nem takarózhat büntetlenül. Az ember szabad lény, bármit megtehet büntetlenül, ami a szeretet erejével átitatott lelki érzéseit képes kifejezni, értelmes szellemi módon. Nem bűn a szórakozás, a munka, vagy a szex sem, ha az érzelmek kifejeződése által, szabad akaratból jön létre. Kényszer alatt azonban, minden esetben bűnként érvényesül, még a legártalmatlanabbnak látszó cselekedet is. Így például, a kényszer-szórakozás, a kényszer-munka, vagy a kényszer-szex, bűnként jut érvényre, mert tudatos, értelmes cselekedeteink ugyan, de egyáltalán nem az érzelmeinket szolgálják. Mert nem okoznak abszolút örömöt. A relatív örömök forrásai azok, ezért terhelnek bennünket.
A hatékony imát gyakorló ember tehát, felelősen gondolkodik, és az élete eseményeiben már, Istent képviseli tudatosan is. Családi, és egyéb társadalmi életét, ennek az alapelvnek veti alá. Tudatosan alátámasztott lelki életével, tisztában van azzal, hogy más emberek, még relatív szellemi életet élnek. Ezért a türelmes szeretet erejével, megbecsül, megért, és megbocsát minden ellentmondást, mert tisztában van azzal, hogy azok is az abszolút létezés részét képviselik. Legfeljebb, tudatosan nem él velük. Életvitele példamutató, mert a jó példa ragadós, és így lehetőség nyílik arra, hogy más emberek is örömmel kövessék.
Egyelőre, azok az emberek jönnek számításba, akik érdeklődést mutatnak a spirituális, és metafizikus jelenségek, és tanok iránt, ők ugyanis, nyitottabbak az új elméletekkel szemben. Ők reformerek lehetnek. A vallásukhoz ragaszkodó emberek, konzervatív hozzáállására számítok, akik számára az új, nyílt eszmék, túl radikálisnak mutatkoznak. Nekik ezt még, meg kell emészteni, meg kell érteni először, mert úgy érezhetik, hogy megtagadják a megszokott hitüket. Át kell előbb látniuk azt, hogy ez nem jelenti a hitük megtagadását, hanem az abban való továbbfejlődésüket váltja ki. Hitükben erősödhetnek ez által.
Amikor cselekszünk, mindig tudnunk kell azt, hogy mit, miért teszünk. Úgy válik a cselekedet értelmessé számunkra. Az ima mentális cselekedet. Ahhoz hogy értelmesen tudjon imádkozni valaki, és hatékonyan, feltétlenül tudnia kell azt, hogy milyen mentális eszközöket használ, és miért. A vaktában elhangzó imák hatástalanok, mint a gyermek esetében, aki elhadarja a „Hiszek egy -et”, lefekvés előtt, vagy az a hívő ember, aki elmondja ugyan a „Mi Atyánk -ot”, csak úgy megszokásból, minden érzelmi tartalom nélkül. Az ilyen imának egyetlen hatásként, az a megnyugtató érzés a jutalma, hogy túl vagyunk végre a napi imánkon. Én pedig, azt javaslom, hogy ne azért könnyebbüljünk meg, mert megadtuk Istennek azt, ami „jár” neki, hanem azért imádkozzunk, hogy értelmes módon nyilvánítsuk ki, a lelkünk által bennünk élő Isten akaratát. „Legyen meg az Ő akarata.”
A teremtéskor, a Genezis időszakában, már kinyilvánította Isten az akaratát. Az objektív anyagi valóság, meg is nyilvánult az által. Benne az Isteni lélekkel animált, értelmes ember is. Az Éden kertjében, Isten és ember, egységben volt. A bűn választotta el az embert az Istentől. Az a tény, hogy nem az abszolút érzelmei vezérelték az embert, hanem a relatív értelme. Így az ember, a benne élő Isten ellen cselekszik még ma is, amikor az érzelmeit figyelmen kívül hagyva, értelmesen cselekszik. Ez alól, a vallási felekezetekben imádkozó, Istenben hívő emberek sem kivételek. A bűn hatálya alól, egyetlen lehetőség vezet az Isteni önazonossághoz, az pedig, nem más, mint a megvilágosodás, a megváltás aktusa. Ezt a keresztény vallásokban Jézus képviseli, mint Isten egyetlen fia. De a Biblia egy szimbólumkönyv, így szimbolikus benne, még Jézus valós személye is.
Ennél fogva, ha az emberi relatív szellem tudata, megérti a saját lelki Istenazonosságát, akkor megvilágosodik az által, és megkezdődik benne a megváltás mentális folyamata. A saját szellemi relatívságunk, beleolvad a lelkünk abszolút jellegébe. Megteheti, mert a relatív nem más, mint az abszolútból kiragadott részlet csupán. Így az abszolútban létezve, tudomásunk lehet minden lehetséges relatív részletről, de már csak, mint mellékes információkról. Aki Isten szemével az egységes létezést látja, annak számára a relatív részletek, csupán az abszolút szükségszerű összetevői. Így megváltott, megvilágosodott emberként, alkalmassá válik arra, a Bibliában szereplő Jézussal egységben azonosulva, Isten egyetlen fiaként, élje tovább az életét. Az ilyen módon, Jézus Szent Lelkét befogadva, megtisztul az ember, megszentesül, és a relatív szellemi tudata fölé helyezi, az abszolút lelki tudatát.
A mondás szerint, „Minden út Rómába vezet.”. Ebben az esetben, ez szükségszerűen azt jelenti, hogy minden elmélet Istenhez vezet. Akár a keresztény utat, akár a spirituális utakat, akár a kvantumpszichológia által sugalmazott tudományos utat kezdjük el járni, mindenképpen Istenhez jutunk. Az én általam javasolt út, egy olyan ösvény, amely az értelem tökéletesebb kibontakozása mellett éri el, az Isteni önazonosság tudatos szintjét. Minden kedves olvasómnak, jó „utat” kívánok.
Kívánom továbbá azt, hogy a hatékony ima segítségével, képzeljük, és imádkozzuk elfogadhatóbbá, jobbá a világot, amelyben élünk. Imádkozzunk mindenért, aminek az elérését szeretnénk szorgalmazni. Ha a teremtő erőre bízzuk az események menetét, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a megélhető valóságunk, sokkal jobbra fordul. Sohase harcoljunk semmi ellen, mert azzal csak, annak a létjogosultságát erősítjük meg. Inkább imádkozzunk hatékonyan az adott dologgal ellenkezően, és akkor az majd feleslegessé válik a létezésben, és elmarad. Továbbá azt kívánom minden kedves olvasómnak, hogy a hatékonyabb ima érdekében, a jó Isten legyen vele, hogy az érzései által, az „Ő” akarata jusson érvényre.
Akik pedig, megértették ugyan a mondanivalóm lényegét, de még szkeptikusak azzal szemben, kérem, próbálják ki az életük gyakorlatában. Higgyék el, egy-két próbát, igazán megér. Amennyiben a kívánt események, a hitbéli elvárásaik alapján alakulnak, akkor az a tényszerűség, megszünteti a szkeptikus hozzáállásukat, és a hitük reformját automatikusan meghozza. A Bibliában sem mondja Isten, hogy Őbenne kell hinni, csak azt fejezi ki, hogy legyen hitünk. Mert a hit, teremtésre méltó Isten, az Univerzális teremtő erő előtt.
Matécz Zoltán
2011.12.01.
matecz.zoltan@gmail.com
