Szellemi, vagy lelki ember legyek?
Az elménk, alapvetően a szellemi gondolatainkra, és a lelki érzelmeinkre képes figyelmet fordítani. Amire az elménk figyelme irányul, csak az tudatosodik bennünk. Így az elménkben, tudatosodott minden szellemi gondolatunk, lelki érzelmeket képes kiváltani, és minden lelki érzelmünk, szellemi gondolatokat ébreszt bennünk. Amelyik gondolatunkra vagy érzelmünkre, az elménk nem fordít figyelmet, az nem is tudatosodik bennünk, és így haszontalanná válik, elhal az számunkra.
A testünk, az Univerzum anyagiságának elválaszthatatlan, szerves része. Relatív tényező számunkra, mert a fogantatásunk pillanatától kezdve a halálunkig, folyamatosan változik. Éppen ugyanilyen módon változik az életünk minden pillanatában, a szintén relatív szellemiségünk is. Mégpedig a megélt élettapasztalataink alapján. A lelkünk azonban, mint az életünk energiája, állandó marad, a teljes élethosszunk idejére. Ennél fogva a lelkünk, a mi abszolút minőségünk. Valójában, a lelkünk „használja”, a megnyilvánulása érdekében, az objektív testünket, és a szubjektív szellemiségünket. Így a lelkünk nem más, mint a mi sajátságos Isteni mivoltunk. Ezért, az életünk energiájaként, hatóképes erővel bír, mégpedig teremtésre képes, céltudatossá formálható lelki erővel. Ennél fogva, a lelki érzéseink és érzelmeink, olyan lelki erőimpulzusaink, amelyeknek polaritása van számunkra. Pozitívnak nevezzük azokat a lelki érzéseinket, amelyek örömöt képesek okozni nekünk, és negatívként értelmezzük azokat az érzéseinket, amelyek nem képesek számunkra örömöt okozni. Ezért sohasem a szellemi gondolatainknak van polaritása, hanem az azokhoz csatolt lelki érzéseinknek.
Az elménk tehát, képes arra, hogy a szellemi gondolatainkra és a lelki érzéseinkre figyeljen, és azokat összekapcsolva, együtt tudatosítsa bennünk. Ez az elménk spirituális képessége. Az a tény, hogy a szellemi gondolat által mentálisan kialakítható elméleti forma számára, hatóképes lelkierőt, „spirituszt” biztosít. Az lesz a mi kialakult hitünk. A legtöbb lelkierő akkor szabadul fel, az életenergiánkat képviselő lelkünkből, amikor a szellemi gondolataink segítségével, valóságos mentális képet alkotunk valamiről. Vagyis, egy reális, élethű elképzelést alakítunk ki. Ezt a mentális szellemi formát képes feltölteni az elménk, a képzeletalkotása közben felszabaduló lelki érzelmeinkkel. Ez a hatóképes érzelmekkel való feltöltés, kondicionálás, az elménk alapvető spirituális képessége.
A szellemi ember elméjét, lényegében a szellemi gondolatai vezérlik. Az elméje úgy működik, hogy miközben az életében észlelt eseményeit figyeli, minden információt kielemez, véleményt alkot azokról, és ezekhez a véleményeihez társítja az éppen felmerülő lelki érzelmeit. Ezek persze, az esetek nagy többségében, lesújtó vélemények, kritikák, ítéletek, ezért többnyire, csak negatív, örömtelen érzelmek kiváltására alkalmasak. Amikor pedig, a negatív érzelmek csatlakoznak, az őket kiváltani képes szellemi gondolatokkal az elménkben, akkor olyan hitet formálunk azokból ott, amelyek megvalósulása, nem képes örömöt okozni számunkra. Így a negatív lelki érzelmeink, gyakorlatilag ellenünk dolgoznak.
A lelki ember elméjét, alapvetően a lelki érzelmei vezérlik. Az elméje úgy működik, hogy az életében észlelt eseményeit, ő is tudomásul veszi, viszont elfogadja őket kritika nélkül. Így nem idegeskedik azokon. Ha jobb megoldást talál az elméjében, akkor azt azonnal elképzeli valóságos realitásként, és ahhoz csatolja, a közben kialakuló örömteli lelki érzelmeit. Így a lelki érzelmei, a legtöbb esetben pozitív, örömökkel teljes szeretetérzelmek. Ha pedig, az élete során negatív érzelmei ébrednek mégis, akkor tudatosan nem figyel rájuk, és szándékosan nem csatol hozzájuk értelmes gondolatokat, hogy azok az ártalmas negatív érzelmek, nehogy károsnak minősíthető, negatív hitté formálódjanak az elméjében. Így mindig, a pozitív érzelmeket hasznosítani képes szeretetben él. Ez az új életforma képviseli azt az életminőséget, amelyben a lelkünk által bennünk élő Isten, rajtunk keresztül munkálkodik.
A lélek által, Isten él bennünk, a szeretetteljes teremtőképesség. Így a lelki érzelmeink, minden esetben teremtésre képes erőimpulzusok, és mindig végre is hajtják a teremtői feladatukat. Az örömtelen negatív érzéseink, kellemetlenségeket okoznak számunkra. Ennél fogva, éppen ellenünk fejtik ki a hatásukat. Így koránt sem mindegy az, hogy milyen szellemi gondolatokat dédelgetünk az elménkben. Célszerű tehát, tudatosan elkerülni azokat a szellemi gondolatokat, amelyek csak negatív érzéseket képesek kiváltani a lelkünkből. A negatív érzések ugyanis, a bennünk élő Isten, közvetlen nemtetszését fejezik ki. Ezért, ha mégis hitté fejlődnek az elménkben, mert óvatlanul, tudatlanul kezeltük a spirituális képességeinket, akkor negatív hitet formálunk belőlük. A hatásuk, vagyis a megtapasztalható megnyilvánulásuk sem okozhat örömöt számunkra.
A lelki vezérlésű ember, gyakorlatilag minden észlelt eseményt jobbá képzel, ha szükség van arra. Olyankor ugyanis, olyan eseménnyel foglalkozik az elménk, amelyik nem tetszik nekünk, de a jogosnak látszó bosszúság helyett, arra fordíthatjuk a mentális képességeinket, hogy elképzeljük az adott esemény valóságát olyannak, amilyennek szerintünk lennie kellene. Így valójában jobbá képzeljük. Minél reálisabb ez az elképzelésünk, annál több örömteli lelki érzést tudunk beleinvesztálni. Mert azok a lelki érzéseink, amelyek a bosszúságainkat szolgálnák, így máris örömérzésekké polarizálódnak bennünk, és a szeretetet szolgálatába állíthatóak. Isten csak így képes rajtunk keresztül élni, és olyan valóságot teremteni számunkra, amelyben öröm az élet. Amennyiben pedig, tartósan fenn tudjuk tartani az örömöket, mert mindig pozitív teremtésben veszünk részt, akkor egyszerűen, boldogságban élhetünk. Az a boldog állapot számunkra az Isten országa, amely ilyen módon, már a földi életükben megtapasztalható.
Milyen események azok, amelyek jobbá képzelhetőek az életünkben? Hát valójában, minden megtapasztalható, vagy megtapasztalt életeseményünk. Akár előre, egy általunk meghatározott módon, akár utólag, egy reálisan átképzelt, sokkal jobb formát öltve. Amikor előre meghatározunk egy életeseményt, akkor gyakorlatilag tervezünk. Ezt már ismeri minden értelmes ember. Ehhez a mentális formát biztosító szellemi gondolatokkal kialakított tervhez csatoljuk azokat a lelki érzéseinket, amelyek már a tervünket is reálissá képesek alakítani bennünk. Éppen az által, hogy már, terv formájában is képes arra, hogy örömérzéseket generáljon bennünk. Vagyis, már a tervünk kialakulásának időszakában, úgy tudunk örülni az elképzelt gondolatnak, mintha az már, megtapasztalt valóság lenne. Csupán arra kell figyelmet fordítanunk, hogy a hátsó gondolatainkra, és a más emberek által közvetített sugalmazásokra alapozott ellentétes értelmű ellentétes értelmű hiteket, már ne alakítsunk ki az elménkben.
Utólag pedig, olyan formában alakíthatjuk a megtapasztalt valóságot, hogy a bosszúság által felhasználható életenergiánkból felszínre törő lelki erőinket, éppen arra használjuk, hogy a megtapasztalt kellemetlen eseményt, sokkal ideálisabbá, jobbá képzeljük el. Így mentálisan idealizálva az esemény valószínűségét, már belső örömérzésekké alakíthatjuk, a bennünk képződni vágyakozó kellemetlen érzéseinket. Így a szellemi gondolataink segítségével, mindig a pozitív lelki szeretetérzéseinket hozhatjuk felszínre. Csak ilyen módon valósulhat meg általunk, a bennünk élő Isteni mivoltunk akarata. Hiszen a jobb dolgokra, és a tökéletesebb eseményekre törekvő vágyaink, mind egy szálig, Isten közvetlen akaratát képviselik bennünk. Engedjünk tehát a vágyainknak, és képzeljük el bátran azok valóságát, minél tökéletesebb részleteiben, mert akkor annál több pozitív lelki érzést tudunk beléjük „szőni”.
A szellemi ember, a lesújtó véleményeit kifejező gondolatai, és a lelki indulatérzései alapján él. Olyan emberi életet, amilyen életet él ma, az emberiség kilencvenkilenc százaléka. Félreértés ne essék, bárki lehet ezzel az életformával is rendes ember. Csakhogy, mivel a lelkünk által Isten él rajtunk keresztül, ezért az a reális cél, hogy szándékosan is Istent éltessük. Azt pedig, csak tudatosan lelki emberré formált egyén képes megtenni tartósan. Alkalomszerűen bármelyikünk megteheti ma is, hogy a pozitív érzéseit követve, szeretettel fordul az embertársai felé, és az, természetesen örömérzésekkel telíti az elméjét. Ilyenkor érezheti az ember valójában, hogy a szeretethez nem kell törvény. Erről beszélt életében Jézus is, amikor tanította a szellemi embereket. A Bibliában lejegyzett csodáit, Ő maga is olyan módon valósította meg, hogy elképzelte az anyagi állapotok létezését olyannak, amilyennek lenniük kellene ahhoz, hogy ne okozzon problémákat, az éppen szenvedőknek.
A szellemi ember öntudatlanul, kontroll nélkül használja az elméje spirituális képességeit. Ezzel, a legtöbbször destruktív hozzáállásával, mindig el akar venni valamit a létezésből, hogy birtokolhassa azt. Ezzel szemben, a lelki ember már, tudatos energetikusnak számít, aki a lelki erőből származó adottságait, mindig céltudatosan, a szeretet érzéseinek a megnyilvánulása érdekében használja. Ez a konstruktív tudati állapot, mindig csak ad, a nélkül, hogy közben hiányt szenvedne. Sőt, éppen ellenkezőleg, még erősödik is ez által. Mert Istentudattal élve, mindent birtokol, amit csak adni képes. Különben nem is rendelkezhetne semmi felett. Hiánnyal küszködve, nem teremthetné ideálisabbá a valóságot.
Csak a teremtésre képes spirituális személyek életében nyer értelmet, minden valóban emberi adottságunk. Azok a szellemi és lelki képességeink, amelyek megkülönböztetnek bennünket a Földön élő többi, ösztönös életformától. Ez a felismerés azonban, felelősséget is ró reánk azonnal, hiszen ha megvan a lehetőségünk arra, hogy jobb világot alakítsunk ki magunknak, akkor meg is kell tennünk azt. A szeretettel vezérelt határozott céltudat, olyan valóságformáló hitet képvisel bennünk, amit csak Isten engedhet meg magának. A tudatosan lelki ember pedig, a teremtő Istent képviseli itt, a Földi életünkben. Az elménknek az a spirituális képessége, amely megkülönböztet bennünket a többi ösztönös életformától, és személyes teremtő Istenekké formálhat bennünket. Túljutva, az eddig megszokott sablonos emberi életminőségen. Amit a lelki érzéseink, céltalan szellemi vezérlése jelent.
Amikor az egyén, tudatosan lelki emberré válik, akkor önként vállalja azt, hogy ezek után, kizárólag a pozitív lelki érzéseit fogja szolgálni szellemi szinten. Vagyis, nem az állandóan változó relatív szellemi gondolataihoz rendeli, az éppen felszínre kerülő lelki érzéseit, hanem azzal éppen ellentétes módon, mindig a szeretetérzéseit fejezi ki, a szellemi gondolatai segítségével. Vállalja azt, hogy a szeretet által elképzelt virtuális valóságban él, mert tudja, hogy azt már, a teremtés hatáskörébe rendelt mentális dogok és eseményszerűségek töltik ki. Teremtő Istenként, előre megéli annak a valóságát, aminek a megvalósulását tudatosan elrendelte szabad akaratból. Így örömérzések éltetik a tervezés időszakában, és a megvalósulás időszakában is.
Az ilyen lelki ember, mindig a jelenben él. Ez azt jelenti, hogy vagy éppen most tervezi az elvárható jövőt, vagy éppen most éli át annak megvalósulását. Ennél fogva, a szellemisége határozott időzavarba kerül, mert az elméje nem tesz különbséget a tervezett, így még virtuális, és a valóban megtapasztalt valósága között. Nem tesz különbséget, hiszen mindkét valóság tudatosodása közben, képes örömteli érzéseket okozni számára. Így ez a szellemi szintű időzavar, a szellemi időérzetet egyfajta lebegő, függő állapotban tartja. Ami azt jelenti, hogy a lelki ember, alig öregszik. Nem képes hatni rá a szellemi idő, mert többnyire, mindig az aktív lelki jelenlétben él.
Ezért a valóságos hit, a legcsodálatosabb Isteni fegyver, a lelki ember birtokában. Mert a hatóképes lelki erőinket, a szellemi gondolataink által, oda irányíthatjuk, ahová csak akarjuk. Így a szellemi gondolataink segítségével „célzunk”, és a lelki erőimpulzusainkkal „lövünk”. Ez a céltudatos teremtés formálja a lelki embert teremtő Istenné. Ez egy spirituális út, amelyen járva az ember, az egyre reálisabb Istenismeretéből, határozott Istentudatra juthat. Vagyis, az Istennel való tökéletes önazonosság biztos érzésére. Ezért, csak a lelki embernek van lehetősége arra, hogy Isteni önazonossággal éljen.
A szellemi ember számára, esélytelen a dolog. A szellemi ember, spirituális szempontból véve, továbbra is tökéletesen fejlődésképtelen. Így mindig relatív ember marad. Valós Isteni mivolta, ezek után is rejtve marad előtte. Mert nem képes, reális tapasztalatot szerezni, önmaga Isteni adottságairól. Hiszen a lelki érzéseit össze-vissza használja céltalanul, olyan valóságot teremtve ez által magának, amelyben nem mindig öröm az élet. A hiteit illetően gyakran célt téveszt. Így éltem eddig én is, és ma már belátom, hogy nem jött be igazán.
Így számomra, ma már nem vitás az, hogy ezek után, a lelki utat kívánom járni, a céltudatossá alakítható szeretet útját. Lelki ember kívánok tudatosan is lenni, akinek esélye van arra, hogy magabiztos teremtővé, vagyis Istenemberré váljon. Valamint, ugyanerre buzdítom minden kedves olvasómat. Ha már tudjuk azt, hogy a lelkünk által Isten él bennünk, akkor ezt az Isteni adottságot, hagyjuk is érvényesülni az életünkben. Ne nyomjuk el továbbra is, a szellemi gondolatokkal erőltetett tudatos alapállásunkkal. Azért vagyunk spirituális lények, hogy értelmes módon éljünk a spirituális lehetőségeinkkel. Hogy az Isteni vágyainkból formáljunk reális hiteket, és céltudatosan rendeljük azokat, a megvalósulás hatáskörébe. Így válhatunk teremtővé.
Nem ez az Istenkáromlás. Istenkáromlásról akkor beszélhetünk, amikor tagadjuk az emberi lélek Isteni mivoltát. Amikor egy rajtunk kívül álló entitást nevezünk ki Istennek, aki csak kritikusan „kukkolja” kívülről az életünk minden vonatkozását, és akivel riogatni lehet a szándékosan elbutított embereket. Bennünket kívülről figyelő, és folyton megítélő Isten nincsen, akitől félnünk kellene. Aki mégis úgy érzi, alaposan félreértette a Bibliát. Nézzük most a Biblia, néhány ide vonatkozó részletét.
Zsoltárok könyve 82. fejezet 6. vers
„Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:”
Apostolok cselekedetei 17. rész 24. vers
„Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő a mennyeknek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.”
Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 8. fejezet 9. vers
„De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.”
János I. levele 4. rész 12. vers
„Az Istent soha senki nem látta: ha egymást szeretjük, az Isten mi bennünk lakozik, és az ő szeretete mi bennünk megteljesedett.”
János evangéliuma 10. rész 34. vers
„Felele nekik Jézus: Nemde meg vagyon-é írva a ti törvénytekben: Én mondám, Istenek vagytok?”
János evangéliuma 10. rész 30. vers és 17. rész 22.-23. vers
„Én és az Atya egy vagyunk.”
„És én a dicsőséget, melyet adtál nékem, nékik adtam, hogy egyek legyenek, miképen mi egy vagyunk.”
„Én ő bennek, és te én bennem, hogy legyenek mind tökéletesek mind egyetembe, és hogy megtudja a világ, hogy én tőled bocsátattam, és hogy te őket szereted, miképen engem szerettél.”
A Szent Biblia tehát, több esetben is kifejti az ember, Isteni mivoltáról szóló álláspontját. Ennél fogva, a lélek által, minden embert Isten éltet. Nincs más dolgunk, mint mentálisan is azonosulni ezzel a teremtői minőséggel. Ez a mi spirituális feladatunk ebben az életben. Minden embernek ezt a célt kell követnie, hogy a személyre szabott életfeladatának, eleget tudjon tenni. Mert a személyes életfeladatot úgy határozta meg az Univerzum teremtője, hogy csak akkor teljesíthető maradéktalanul, ha az életprogramot teljesíteni vágyó ember, Isteni önazonossággal teszi azt. Mert nem élhetjük, a lélek által vezérelt életünket Isten nélkül, mert az életenergiánkat képviselő lelkünk nem más, mint a mi Isteni mivoltunk. Ezért hagynunk kell azt, hogy spirituális módon lelki emberré fejlődve, tudatosan is Isten éltessen bennünket.
Matécz Zoltán
2012.10.07.
matecz.zoltan@gmail.com
