A lélek ismerete és teljes elfogadása nélkül, nem létezik lelkiismeret. Így a valóságos lelkiismeret Istenismeretet, és Istenelfogadást jelent, mert létező és élő megnyilvánulásként a lelket, Isten kis "sejtjét" nyilvánítjuk meg akkor is, ha esetleg ezt a tényt nem is fogadjuk még el tudatosan. A lelkiismeret segítségével eljutunk, az Istenismereten át, a valóságos önismerethez, ami reális önrendelkezési jogot kölcsönöz számunkra.
Ahhoz, hogy a lelkiismeret mentális jelensége érthetővé váljon előttünk, először a lélek mibenlétét kell megértenünk. Minden ember egy lélek, amely a testet használja az objektív megnyilvánulása céljára, míg a szellemiséget a szubjektív önkifejezése érdekében. Vagyis, cselekedni, vagy cselekedetekben részt venni a teste által képes, míg önmagát kifejezni, vagy más lelkeket megérteni, a szelleme által tud a lélek. Így a lelkünk élete során, a testiségünk és a szellemiségünk folyton megújuló tényezőink, míg maga a lelkünk állandó. A tudomány állítása szerint, a test mintegy hét évente kicseréli az anyagiságát. A lenullázott szellemiségünk pedig, a születésünk pillanatától kezdve, az életünk minden tapasztalati eseményszerűsége által fejlődik, változik, a halálunk pillanatáig. Erre a változásra az új ismeretek és a tapasztalatok élményszerűségei adnak lehetőséget. Csak a lelkünk állandó, abszolút.
Test és szellem, a lélek által nyilvánulhat csak meg az élő emberben. Ezért a szellem a lélek szubjektív, a test pedig, az objektív eszköze a megnyilvánulása időtartamára. E miatt, a lelkünk a mi abszolút tudatunk és az agyunk tudatalatti részében van az anyagi centruma. Szellemi relatív tudatunkból, azaz az agyunk tudati részéből, ide kerül minden viszonyított információ, amely az időcsatolás emlékeként, az ismereteink lineáris halmazát alkotja. Múlt és jövő információit, a szellemi tudat, további viszonyítás céljára előhívhatja a tudatalattinkból. Mivel a szellemi tudat mindig csak azt a pillanatot képes kezelni, amelyikben éppen viszonyít, ezért a lelki tudat mentális raktára állandóan rendelkezésére áll, abszolút módon. Fáradtság esetén ez a raktárkezelés nehezebben megy a szellemi tudatunknak. Lelki tudatunk anyagi székhelye az agy tudatalattijában van, és így objektív eszközként, a test közvetlen vezérlését is elvégzi, az életünk során. Így minden funkció, ami a tudatalattit jellemzi, a lelki tudatunknak köszönhető. A lelki tudat szubjektív megnyilvánulásai a relatív szellemi tudatban az érzések és a megérzések. Mivel tehát, az érzéseink és a megérzéseink abszolút indíttatásúak, ezért sokkal több figyelmet érdemelnek tőlünk.
A léleknek tudományos meghatározásáról nem tudok. A tudományos oldalról a pszichológia tanai foglalkoznak a lelki jelenségekkel. Bár a pszichológia fejlődésével arányosan, egyre jobban kikristályosodtak a lelki indíttatású tevékenységeink is, a lélek fogalma mégis meghatározatlan maradt eddig a szakmai lexikonokban. Pedig, a psziché az jelenti, lélek. Az persze érthetetlen számomra, hogy hogyan foglalkozhatnak a lelki jelenségekkel a pszichológus szakemberek, ha a lélek fogalmi jelentése ismeretlen előttük.
A lélek az élet energiája. Minden élő sejt önálló lélekkel rendelkezik. A többsejtű életformákban is így működik ez. Mivel azonban a sejtjeink egy teljes egységként funkcionálnak, ezért az energiahalmaz olykor a test egy-egy adott pontjába képes összpontosulni. Így ijedtség esetén a test tehetetlen súlypontjába, a gyomorba, felhőtlen öröm esetén pedig, a szívbe. Általában azonban, a test sejtjeiben arányosan oszlik el. Anyagi centruma az agy tudatalatti része. Funkciója szerint működteti, és egymásba tükrözteti a testet és a szellemet. A lélek végül is egy torzításmentes tükör, amely a test és a szellem között úgy funkcionál, hogy a test állapotát a szellem felé, a szellem állapotát pedig, a test felé tükrözi vissza. Így a hibás, negatív gondolatok hibás, negatív objektív állapotot kölcsönöznek a test számára, míg a hibás, negatív torz testtartás hibás, negatív szubjektív gondolatokkal terhelhetik a tudatunkban rejlő szellemiségünket. Ilyenkor a lélek passzív.
Aktívvá tehető a lélek úgy, hogy tudatos önszuggesztiót tartunk. Bár minden gondolatunk önszuggesztív jellegű, de a tudatos önszuggesztió meditatív úton, imáink segítségével indítható el úgy, hogy az ember tudatosan befelé, önmagába fordulva, a saját lelkével beszél. Mivel pedig, a lélek minden élőlényben Isten része, ezért a lelkünkhöz intézett szavainkat, végül is Istenhez címezzük. Ő pedig, abszolút lehetőségekkel bír, kéréseinket teljesíti, ha a hitünket fejezik ki. A lélek egyfajta köldökzsinórhoz hasonlítható, amellyel minden élőlény egy közös energiahálózaton van, ami egy közös energiacentrumról nyer táplálást. Ez az energiacentrum maga az Isten. Istenhez párhuzamosan vagyunk "kapcsolva", egymáshoz pedig, sorba. Így Istentől éppúgy függünk, mint bármely lélekkel bíró élőlény társunktól. Emiatt, bárkinek okozunk lelki torzulást, a szeretetünk hiánya miatt, de az, mindenképp visszahat reánk. Mivel csak az eleve létező tényező képes új létezésként megnyilvánulni, ezért a létezés alapját képező lélek csak halhatatlan lehet, elpusztíthatatlan. Az ember lelke a tudatalattin keresztül érvényesül, mint abszolút lelki tudatunk. Intuitív megérző képességét a lelki tudata által nyerhet az ember.
A Szent Biblia azt állítja, hogy az ember teremtése során, Isten az Ő lelkét lehelte az emberi testbe, amit Ádám, az első ember szimbolizál. Vagyis, az emberben a lélek, Isten lehelete, ennél fogva Istent éltetjük az objektív testünk, és a szubjektív szellemiségünk által. Erről az egységről ír még a Biblia akkor, amikor azt magyarázza, hogy az ember nem más, mint Isten temploma. Vagyis, az emberi test olyan anyagi felépítmény, amelyben Isten lakik, mégpedig a lelkünk által. Így az emberi társadalomban minden ember egy-egy „sejtje”, Isten Szent Lelkiségének, az ő egyéni, sajátnak vélt lelke által.
Legyünk olyan bátrak, és tételezzük fel azt, hogy a Biblia igazat ír, és Isten él bennünk. Akkor ugyanis Isten minden gondolatunkkal és cselekedetünkkel közvetlenül konfrontálódik. Akarva- akaratlanul azonnal megítéli minden akciónkat. Véleményét nem rejti véka alá, hiszen amivel egyetért, lelki egyensúlyt, megnyugvást eredményez bennünk, az öröm érzésével. Amely akcióinkkal pedig, nem ért egyet, akkor a lelki egyensúlytalanság, a mentális nyughatatlanság érzése által, a lelkiismeret-furdalás jelenségét generálja bennünk. Vagyis, Isten nem érzi jól magát az általunk fenntartott templomában, és e miatt, a testünk által fenntartott felépítményét börtönnek érzi. Így jogos felindulásból kellemetlen érzéseket generál bennünk, ami mentális visszajelzés értékével, utal a lelkiismeret furdalás tényszerűségére.
A Bűnbeesés idején az ember önnön anyagi tudatára ébredt, ezt szimbolizálja az Isten által tiltott, a tudás fájának gyümölcséből való étkezés. Az objektív anyagi ön-tudattal párhuzamosan elveszítette ugyanis az ember, a szubjektív mentális Isten-tudatát. Az Isteni mentális közösségből kikerült az ember, amit a paradicsomból való kiűzetés szimbolizál. És éppen ezért íródott a Biblia, mint Isten közvetlen üzenete, az emberek számára. Hogy az öntudatos ember tudatosan is visszanyerhesse az Istentudatát. Az Ó- Szövetségi és az Új- Szövetségi része éppen erről a mentális szövetségről ír. Arról, hogy ez a Szövetség igenis felépíthető és szükségszerű az ember számára. Ez a mi feladatunk, mert nem Isten lett embertudatos, hanem mi emberek lettünk ön-tudatosak, individuálisak, ez által Isten-tudat nélküliek. Az öntudat azonban párosítható, társítható az Istentudattal, de csak szabad akarat által. Ez a Biblia üzenete.
A mai Istentelennek mondható világunkban, már az is szép eredmény egy egyéni embertől, ha Istentudatos életet él a társadalmában. Az Istentudatos ember ugyanis minden más emberben szintén Isten lelkiségét látja, és így Istennek szolgál az embertársai kisegítésével. Segíteni persze, nem mindenáron kell, hanem csak az aktuális szükségek szerint. A segítségnyújtás egyetlen célja éppen az, hogy a segítségre szoruló embertársunkban ne alakuljon ki lelkiismereti válság, lelki egyensúlytalanság. Hogy Isten benne is jól érezhesse magát. A betegnek mondható emberi társadalom éppen attól beteg, mert lelki válságban vannak az egyénei, így az őket éltető Isteni sejtek is. Az Isteni mindent tudást, legyűrte az emberben, az emberi butaság. A magatehetetlen individuális öntudattal vívódik az Isteni lélek bennünk. Isten drámáját éljük meg, reális Istentudat nélkül.
A legtermészetellenesebb érzés a lelkiismeret furdalás, amely a bűntudatot indukálva, a bűnösség érzésével, a félelmet váltja ki. Amikor pedig, a lelkiismeret furdalás miatt a tudati agyrészünket a bűntudat kínozza, akkor a tudatalatti agyrészünk eltelik a tudatiban abszolutizált félelem gondolatemlékeivel, és a büntetéstől való félelmet a tudatalatti megvalósítja számunkra. Így amitől félünk, azt meg kell oldanunk, azzal szembe kell néznünk, hogy megszűnhessen általa a félelem. Félni tehát csak jó dolgoktól érdemes. A lelkiismeret-furdalás Isten lelki üzenete, nemtetszése. Pozitív üzenete pedig, az abszolút öröm érzése.
Annyi mindenre ráakasztjuk már az Isteni jelzőt, ami igen kedves, szép vagy finom számunkra. Sajnos a dolog attól morbid, hogy nem vesszük észre a saját Isteni jellegünket. Pedig, aki tudatosan felvállalja a saját Isteni azonosságát, Isteni lehetőségeket is nyer általa. Ezt garantálja a Biblia, mint Isten írott üzenete. Az ugyanis, a lelkünknek szól.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
