Elektromosság 2.
Az elektrosztatikus töltést felvenni képes részecskék tehát, vagy töltetlenek, vagy már töltött az elektromos állapotuk. És ez a tény okozza azt a zavart, ami az elektronok által elektromosan töltött testek negatívan telített állapotát jelenti, miközben az elméleti áramirány szerint, anyagi test ilyen elektromos állapotba csak akkor kerülhetne, ha éppen elektronhiányban szenvedne. És a valóságban az elektronok, az áramforrások negatív pólusai felől építik fel az áram irányát, miközben elméletben éppen az képezi az elektronhiányos oldalt. És erre kell „gombot varrnia” minden érdeklődőnek és tanulónak, aki elméleti viszonyba kerül az elektromossággal. Az pedig, elkerülhetetlen, mert az elektromos alapelvek megismerése, az általános oktatás részét képezi.
Az atom szerkezetéből azonnal adódik az is, hogy a töltéssel rendelkező elektron éppen azért kering a proton és a protonokat tartalmazó atommagok körül, mert azoknak olyanok az alkotóelemeik, hogy elvileg, elektromos töltést tudnának átvenni az elektronoktól. Következésképpen, az elektron azért ragaszkodik a protonhoz, mert az lenne számára a legideálisabb elektrosztatikus jellegű kiegyenlítődés lehetősége, ha azt a proton hagyná. De a protonok és az atommagok is forognak, a saját tengelyül körül. Így a velük együtt forgó elektromos mezőik állandóan ütköznek az elektronok körül keringő elektromos mezővel. Addig pedig, az elektronok számára, nem oldódik meg a kiegyenlítődés kényszere. A proton tehát, kationos jelleget mutat, mert elektromos töltéshiánya van. Az elektron pedig, az által, hogy kering az atommag körül, fizikai értelemben véve, tehetetlenné teszi azt, mozgásképtelenné. Mozgása csak a teljes atom mozgásállapot-változásával oldható meg. Az elektron pedig, csak mozogni képes az atommag körül. Anyagi halmazba tömörült atomok esetén pedig, a felszabaduló vegyértékelektronok lesznek a halmazelektronok, amelyek a halmaz peremére szorulnak, mert a töltött részecskék taszítják egymást, és a halmaz külső peremén a legcsekélyebb ez a taszító hatás. Így viszont, a mozgásigényük is jobban kiteljesedhet. És minél több szabaddá vált halmazelektronja, vegyértékelektronja van egy anyagi halmaznak, annál jobb elektromos vezetőnek minősül.
Az atomok szerkezetét is elektromos áram tartja össze. Az elektromos áram ugyanis, nem más, mint az elektronok áramlása. Az elektronok keringése pedig, az atommagok körül, áramlásnak minősül. A keringés ténye, zárttá teszi az elektronok áramlásának útját, így minden atommag körül zárt áramlási kört alakítanak ki, a körülöttük keringő elektronok. Mivel ezt a folyamatot, az áramlásuk útjába helyezett elektromos fogyasztó nélkül hajtják végre, ezért közben konkrétan viszonyítható, objektív értelmű elektromos munkát, nem végeznek. Az objektív értelmű elektromos munka csak akkor viszonyítható az atomok esetében, ha azokat szét akarja bontani az ember. Mivel pedig, az anyagi atom szerkezetét képviselő elektron elektrosztatikusan telített negatív pólusként eleve mozog, míg kering az atommag körül, ezért nincsen külön szüksége az elektronmozgást és elektronhalmozást előidéző berendezésre, amit a telep vagy a generátor jelenthetne csak. És nincsen szükségük fogyasztóra sem az atommag körüli áramlásuk áramlási körében.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor, miért nem melegszenek fel az atomok szerkezetei, ha nincsen fogyasztó az áramlásuk körében? Az igazság az, hogy túlmelegszik, mert éppen az a hatás idézte elő a kialakulásukat, majd halmazba tömörülve a halmazállapot-változásaikat előidéző fázisátalakulásaikat. Ha pedig, most elképzeljük azt, hogy mi emberek, az elektromos munka elvégzése érdekében milyen óriási teljesítményű energiaátalakításra vagyunk már képesek, akkor csupán a fantáziánkra van bízva annak megítélése, hogy az elektronok mekkora energiahasznosítást végeznek az atommagok körül keringve, hogy egyben tartsák az atomok szerkezetét. Az atomok olyan elektromos szerkezetek, amelyek egy időben önmaguk „áramforrásai” és „fogyasztói”. Energiatartalékot pedig, úgy képeznek az atomok, hogy különböző halmazállapotú anyagi szerkezeteket alakítanak ki. Így minden anyagi halmaz, „energiaraktárként” fogható fel. És ezt próbálják igazolni, az anyagelbomlási folyamatok is, a radioaktív anyagok esetében.
Az elektronok keringési periódusidejét, a szubjektív alaphalmazban terjedő mágneses hatások könnyen képesek befolyásolni. És az objektív okok miatt megváltozott elektronok keringési frekvenciáinak periódusidői pedig, mindig módosítani iparkodnak a szubjektív alaphalmazban terjedő, és reájuk ható mágneses alapú hullámokat. Így a szubjektív alaphalmaz, amely kívül és belül is, kitölti az atomos szintű anyagi teret, mágneses úton végzi el a stabil periódusidejű frekvenciákon keringő elektronok esetlegesen fellépő frekvenciamódosulásait. Ez az alapvető szubjektív kölcsönhatás működik, az oszthatatlan alapközeg alaphalmaza, és az anyagi halmazok elektronjai között. Ez a közvetlen hatás, teljesen leárnyékolhatatlan, mert az atomok belsejében is éppen ugyanúgy működik, mint az atomok által felépített objektív anyagi világban. Úgy is mondhatjuk, hogy a szubjektív alaphalmaz uralja az anyagi világot az által, hogy az elektronokat meghatározott frekvenciájú keringésre készteti, az atommagjaik körül. Ez a mágneses alapú hatásközvetítési mód biztosítja a valóságunk szubjektív részét. Mert a valóságunk nem csupán objektív, hanem objektív és szubjektív egy időben. Méghozzá, a térfogati arányokat figyelembe véve, az objektívnek mondható valóságrészünk, csupán egy tízezred része a szubjektív valóságunknak.
Az anyagi halmazok kölcsönhatásai közvetlen objektív felületi érintkezés útján jönnek létre, vagy pedig, közvetett szubjektív térfogati módon. Ez a térfogati mód, a szubjektív alaphalmaz oszthatatlan alapelemei által biztosított alapközegben juthat csak érvényre, ahol a mágneses hullámok által biztosítható, az atommagok körül keringő elektronok frekvenciastabilizációja. Így biztosítja az objektívnek megismert anyagi világunk stabilis helyzetét, folytonos mágneses hatásként, az a teremtő „hatás”, amely az egész anyagi világot létrehozta önmagából. Önmagából, mert a teljes anyagi elbomlás után, az anyagot felépítő alapelemek széthullva, újra az oszthatatlan alapközeg aktív és szerves részévé válnak.
Az anyagi elbomlás pedig, csak úgy jöhet létre, ha az adott anyagi halmaz atomjainak elektronjaira, jóval kevesebb keringési frekvenciát biztosít, a mágneses hullámokat közvetítő szubjektív alaphalmaz, mint amennyit az atomjaik eleve igényelnének, a fennmaradásuk érdekében. Szerintem így működnek a radioaktív folyamatok, amelyek spontán anyagelbomlási folyamatoknak látszanak. A radioaktív bomlási folyamatokban, az elektronok kisugárzása, a gyenge kölcsönhatások közé tartozó béta-bomlásban játszik szerepet. Tulajdonképpen, a béta részecskék nem mások, mint az éppen elbomló atomokból nagy sebességgel felszabaduló elektronok. Az atomokból pedig, akkor szabadulhatnak fel azok, ha alfa részecskék is felszabadultak már belőlük. Akkor ugyanis, éppen az atomok egyensúlyi helyzetének fenntartása érdekében, szabadulnak fel a feleslegessé vált elektronok. Így a béta-sugárzás valójában elektronsugárzás. Hatótávolsága levegőben 10-20 cm. Egy alumíniumlemez is könnyen elnyeli. Mivel pedig, a béta-bomlást szabaddá vált elektronok képezik, ezért erős az ionizáló hatásuk. Az ionizáció során pedig, véget ér a sugárzási jellegük, mert visszanyerik keringő állapotukat abban az atomban, amelyet töltéstöbbletük által ionizálnak.
Az elektronok elektrosztatikus töltésének stabil jellegét az a tény biztosítja, hogy a szubjektív alaphalmazzal folyamatosan közvetlen kontaktusban állnak, abban mozognak, miközben keringenek az atommagjaik körül. Az esetlegesen fellépő töltésdifferenciáikat, éppen a szubjektív alaphalmaz egyenlíti ki közöttük. Így minden elektron, azonos elektrosztatikus töltést képvisel az anyagi világunkban. Ezt garantálja a mágneses hatásokat közvetítő szubjektív alaphalmaz.
Az Univerzum szubjektív alaphalmazát képezi azoknak az oszthatatlan pontoknak az abszolút közege, amelyben a mágneses hullámok kialakulhatnak. Mivel pedig, tovább már oszthatatlan alaptömegek, ezért közeges állapotuk csak együtt létezik, az egész Univerzumra kiterjedően. A pontok tehát, nem testek, ezért elektrosztatikus töltést sem szerezhetnek, így az elektrosztatikus töltésmegosztást sem kell gyakorolniuk. Mivel pedig, ők a legkisebb alkotóelemei az Univerzumnak, ezért ott vannak mindenhol, és kitöltik a teret. Minden létező objektív testben, és test körül. Ők töltik ki azt a számukra gigantikusnak mondható teret is, ami az atommagok és az elektronhéj szerkezeteik között tátong. Ettől szubjektív, azaz belső számukra az alaphalmaz. Mivel pedig, elektrosztatikus töltést felvenni képtelen, ezért éppen ő építi fel azokat az erőtereket, elektromos és mágneses mezőket, amelyek az objektív töltéskülönbözőségek miatt fennállnak az anyagi halmazok között.
Az állandóan rezgő szubjektív alaphalmazban, longitudinális módon alakulnak ki az energiát közvetítő hullámok. Longitudinális hullám esetén, az energia terjedési iránya, megegyezik a hullámot felépítő oszthatatlan részecskék rezgési irányával. Így sűrűsödési és ritkulási helyek követik egymást, miközben az energia közvetítését a hullámmozgást végző részecskék egymásnak adják át, impulzusaik által. Az egymás szomszédságában rezgő részecskék által egymásnak közölt erőeredő okozza, mint tartós impulzussorozatot. Így a folyamatban az impulzus megmaradásának a tétele érvényesül. Mivel az energia terjedéséhez idő szükséges, így a hullám kialakításának helyétől távol lévő részecskék, csak bizonyos idő elteltével kerülhetnek az impulzussorozat átadásának folyamatába, és ez határozza meg az energia terjedési sebességét. A longitudinális hullám, gyorsabban közvetíti az energiát, mint a tranzverzális hullám. Longitudinális hullám mindenféle közegben kialakulhat, de tranzverzális hullám, csak a szilárd testekben. A mágneses hatásokat tehát, longitudinális módon közvetíti a szubjektív alaphalmaz alapközege. Ezt a megbonthatatlan kapcsolatot próbálja értelmezni a kvantumfizika, amikor az elektron és a foton kölcsönhatását vizsgálja. A foton az elemi részecske, az oszthatatlan, ami az én elméleteimben pontként szerepel. A látszat valóban az, hogy a foton száguld fénysebességgel, de a valóság az, hogy longitudinális hullám által közvetíti azt a hatást, amit fényként érzékelünk. És minél közelebbről szemléli a fizikus a longitudinális hullámot, annál jobban tetszik az sugárzásként. Mert az általa közvetített hatás iránya megegyezik a fotonnak nevezett részecskék rezgési irányával. Így az elektronnal való kölcsönhatása esetén, képes úgy nekiütközni, hogy kiüsse azt az atommag körüli pályájáról. Ez a fotóeffektus jelensége.
A fotóeffektus olyan fényelektromos jelenség, amelyben fény hatására bizonyos fémekből elektronok lépnek ki, illetve félvezető kristályokban, elektronok válnak szabaddá, és azok, elektromos munkavégzésre foghatók. Így működik a fotódióda, a fotótranzisztor, a fotóellenállás, a fényelem, a fotócella, Stb. Ha az anyagi halmazzá vegyülés során elektronok léphetnek ki az atomokból, akkor azok vegyértékelektronok lesznek, vagyis olyan halmazelektronok, amelyek elektromos munkavégzésre foghatók. És minél több egy anyagi halmaz halmazelektronja, annál jobb vezetőnek minősül, elektromos szempontból. A fényelektromos jelenség olyan hatása a szubjektív alaphalmaznak, amely a fény valamely frekvenciáján képes némely halmazelektront kitaszítani némely fém vagy félvezető anyag halmazának anyagi tömbjéből. Ezek a kitaszított halmazelektronok végeznek informatív munkát a fényérzékelő készülékekben.
Az elektromosság további magyarázata részemről felesleges, mert azokat már a tankönyvek sokkal ideálisabban fejezik ki. Én csak az alaphatásokat kívántam elemezgetni, ami a szubjektív alaphalmaz és az elektronok között folyamatosan fennáll.
Matécz Zoltán
2010-05-27
matecz.zoltan@gmail.com
