Tér és idő.
Az én elméleteimben, a valóságot két komponens alkotja. A tudomány által megismerni kívánt objektív valóság, és a szubjektív valóság. Az objektív valóság a valóságnak az a része, amely általunk is jól érzékelhető, észlelhető, viszonyítható az érzékszerveink által. A szubjektív valóság pedig, a valóságnak az a része, ami számunkra közvetlenül nem viszonyítható az érzékszerveink által, csupán az objektív valóságra gyakorolt hatása miatt lehet következtetni a létezésére. Ezért a valóság szubjektív része, számunkra egy egészen más világ.
Az objektívnek megismerhető anyagi valóság atomokból épül fel. Ezért, vegyük alapul az atomot. Bármelyik atomot választhatjuk, mert azok analógiásan teljesen egyenrangúak. Ezt úgy értem, hogy amelyik atomnak több objektív alkotóeleme van, annak természetszerűen arányosan annyival nagyobb a kiterjedése, a térfogata is. Az atomokat háromféle alapvető objektív alapelem építi fel. A protonok és a neutronok, az atomok belső magszerkezetét képezve, valamint az elektronok, az atomok külső héjszerkezetét megvalósítva. Az elektronok úgy keringenek az atommagok körül, hogy a pályaívük által határolt térrész körülbelül 10 000- szer nagyobb helyet képvisel, mint az atomot közvetlenül felépítő objektív alkotóelemeinek az együttes térfogati igénye. Ebből azonnal következik az ésszerű megállapítás, amely szerint, ha az atomok objektív alkotóelemei a teljes atomtérfogatnak csupán az egy tízezred részét képezik, akkor a többi térrész az atomok belső, azaz szubjektív valóságát alkothatja csak. Ezért az atomi szintű anyagi létezés, eleve objektív és szubjektív egy időben.
Megszoktuk már, a fizikai tanulmányaink során, hogy az objektív valóságunk alkotóelemei állapotot változtatni, mozogni, csak valamihez képest tudnak. Ez alól az alapszabály alól, az atomok alkotóelemei sem képesek kibújni. Ezért azok is közegben mozognak, és az atomok szubjektív valóságát képező térrészt is, ebből az alapközegből kerítik el az elektronjaik. Mivel pedig, ez az alapközeg, az atomok számára a szubjektív valóságot jelenthetik csak az atomokon belül, ezért én eleve szubjektív alaphalmaznak neveztem el. Következésképpen, ennek a szubjektív alaphalmaznak a közege tölti ki azt a térrészt az atomokon belül, amit az elektronok határolnak a magjaik körül való keringésük közben, és azt a térrészt is, amelyik az atomokon kívül biztosítanak mozgási lehetőséget. Csupán az a kérdés, hogy mi is ez a szubjektív alaphalmaz, amely alapközegként lehetővé teszi az atomi szintű anyagi létezést.
Ha most elméletben, teljesen szétszedünk minden létező anyagi megnyilvánulást, egészen a tovább már oszthatatlan alapelemek szintjéig, akkor egy olyan alapközeget kapunk, amelynek minden alkotóeleme teljesen egyenrangú alaptömegekből áll. A tovább már oszthatatlan alaptömegeket a régi tudósok éternek hívták, míg a mai tudós emberek pedig, a fotonok halmazának nevezhetnék. Az én verziómban szubjektív alaphalmaz a neve ennek az alapközegnek. Az alaphalmaz alaptömegeit én pontoknak neveztem el, az ésszerűnek látszó matematikai dimenzionálhatóság kedvéért. A pontok füzére ugyanis, vonalat alkot, a vonalak halmaza síkot, míg a síkok halmaza valósítja meg a teret. Ez a tér biztosít mozgási lehetőséget minden olyan objektív megnyilvánulásnak, amely éppen belőle, a szubjektív alaphalmazból épült fel, és képezi ma az objektív valóságunk alapját.
A szubjektív alaphalmazt kétféle ellentétes alaptulajdonság jellemzi. Alapközegként teljesen kitölti az Univerzumot, ezért, mint közeg abszolút mozgásképtelen. Az alkotóelemei, azaz az oszthatatlan pontok pedig, felfüggesztés és alátámasztás hiányában, állandó mozgásra vannak ítélve. Mivel pedig, teljesen egyenrangú alapelemei az Univerzumnak, ezért önálló helyváltoztatásra képtelenek, így csak rezegni tudnak. Ezért a közeges együttmozgást valósítják meg, amely az együttrezgés által, hullámok kialakítását eredményezi. Az alaphalmazban felépülő hullámok mágneses jellegűek, mert az elektronok hiányában semmiféle elektromos jellegük nem lehet.
Az Univerzum szubjektív alaphalmazában kialakult hullámokban pedig, energiaként az a hatás terjed, amely az alapközeg nyugalmi kényszere és az alaptömegek mozgáskényszere közötti potenciális érdekkülönbözőség miatt, állandóan fennáll. Ez az állandó jelleg, az Univerzum zárt jellegét is igazolja, mert csak a zárt rendszerek energiája állandó. Így az energiát az erőhalmaz biztosítja, amely az oszthatatlan pontok rezgéskényszere miatt egymásnak adódik át, és terjed a hullámok által, 3000 000 km/s sebességgel. Vagyis, nem a pontok, vagy fotonok száguldanak, hanem csupán az általuk közölt erőhalmaz terjed, amit mi energiának ismertünk meg. Így az energia, mint a hullámok által összeadódó részerők eredője, alkalmas olyan hatást gyakorolni az alaphalmazban, amely a valaha fennálló lehetséges totális alapállapot megváltozását eredményezhette. Ennek célja az Univerzális egyensúly kialakítása, megteremtése. Így nyilvánultak meg az Univerzum objektívnak megismert alkotóelemei, amelyek a relatív egyensúlyon alapuló és észlelhető harmóniát valósították meg számunkra.
A sokat vitatott tér tehát, eleve és állandóan létezett, létezik, és létezni is fog az Univerzumban, számunkra a szubjektív valóságot fenntartva. Ehhez képest lehet csak tér-fogata minden objektívnek értékelhető megnyilvánulásnak. Megnyilvánulni pedig, éppen a szubjektív alaphalmazból volt képes bármilyen objektívnek megismert anyagi tényező. Mivel pedig, a szubjektív alaphalmaz, alapvetően állandó rezgésben van, ezért a belőle kialakuló és benne létező anyagi megnyilvánulásokat is állandó változás és mozgás jellemezheti csak. Ezért állítja a fizika azt, hogy ami mozog, az mindig valamiféle anyag, és fordítva, az anyag mindig mozog. Így nem is olyan nagy csoda, ha szinte minden anyagi mozgásforma rezgésnek minősül. Az anyag nyugalma, csak relatív lehet. És így alakult ki a harmónia, amely a relatív egyensúlyon alapszik.
A valóság tehát, számunkra objektív és szubjektív vonatkozású egy időben. Az objektív valóság megismerését célzó tudomány ennél fogva, csak a valóság egy tízezred részére szorítkozik. Természetesen használja a valóság szubjektív részére vonatkozó fogalmakat is a nélkül, hogy ez a tény konkrétan tudatosodna a szakemberek elméleteiben. Így az erő és az energia, valamint a reájuk vonatkozó lendület vagy az impulzus például, szubjektív tényezők, mert objektív vonzatuk csak annyi van, amennyi állapotváltozás viszonyítható a hatásuk által. Nem objektív tényezők, mert csak az objektív valóságban előidézett állapotváltozásaik viszonyítása során lehet következtetni a valós létükre. És ilyen szubjektív tényező minden mágneses hatás is, mint például, esetünkben a gondolat. Ettől válik az ember objektív-szubjektummá, azaz megnyilvánult gondolkodóvá, aki képes lehet arra, hogy megértse az Univerzum működését.
És szorosan ide kapcsolódik az idő mibenléte is. Társadalmi időrendszerünk az anyagi világunkban észlelhető állapotváltozásokra épül. Így a számunkra legtermészetesebbnek mondható mozgásformák képezik az alapját, vagyis a Nap, a Föld és a Hold mozgási periódusainak általunk viszonyított értékei. Így az idő az észlelhető viszonyok viszonytényezője a tudatunkban. A folyton fejlődő tudomány pedig, arra kényszerül, hogy az általunk használt időrendszer alapját képező másodperc, egyre precízebb meghatározását fogalmazza meg. Erre azért van szükség, mert a fejlődő emberi társadalom, egyre többször használja a másodperc erősen tört részeit is ahhoz, hogy az igen gyors lefolyású folyamatok is értékelhetőek legyenek számunkra. Így az idő, mint a tudatunk viszonytényezője, mindig a mozgások értelmezése során, az észlelt alapvető mozgásformákra reflektál, mint valósan létező tényezőre.
Az időrendszerünk alapegységének idealizálása tehát, túlhaladt azokon a pontokon, ami az előző századok időértékelését még tökéletesen kielégítette. Ezért az idő másodperc alapú mértékegységének precíz meghatározása egy tudományos folyamat lett, amelynek még nincsen vége. Minél jobban belemerül ugyanis a tudomány a részecskefizikába, annál gyorsabb ütemű folyamatokat kell szükségszerűen értékelnie, amelyekhez képest, a mai precíz másodperc meghatározás már elavult lesz. Így az Univerzumban zajló jelenségek időbeli megértéséhez előbb-utóbb, az Univerzumban fennálló elemi szintű alaprezgéshez kell igazodni, ami az oszthatatlan pontok között állandó. És ez által válik szubjektívvé számunkra az idő észlelése, mert az Univerzum szubjektív alaphalmazában fennálló alaprezgések képezik a mentálisan megérthető valós előfeltételét is.
Az Univerzum alaphalmazának alapközegén belül az idő nem játszik szerepet, mert az alapközeg eleve mozgásképtelen, hiszen teljesen kitölti a Világmindenséget. Állandó mozgáskényszer csak az oszthatatlan alaptömegeket jellemzi. Így az általuk fenntartott alapvető mozgásviszony az a rezgés, amelyre alaprezgésként az idő lehetséges alapszintű mértékegysége visszavezethető lesz. Erre azért van szükségünk, mert a földi időrendszerünk csak így lehet kompatibilis más égitesteken kialakult, vagy kialakítható időrendszerekkel. Az űrkutatás fejlődése során ugyanis, az esetlegesen szükségszerű időegyeztetésekre is fel kell készülnünk. Más bolygók lehetséges időrendszeréhez képest ugyanis, a földi időrendszer csupán egy zónaidőnek felel majd meg. Mert minden rendszernek más és más a saját kialakult periódusideje.
A tér és az idő meghatározása által is, az emberi elme, mindig a valósan létező tényezőkre reflektálva képes csak definíciókat kialakítani, mégpedig az éppen aktuális mentális fejlettsége szintjén. Ennél fogva, az ember mentális érettsége éppen az által nyilvánul meg, hogy milyen tudományos precizitással képes értelmezni és kifejezni az általa észlelt jelenségeket. Az Univerzumban történő kutakodás olyan viszonyokat tár elénk, az űrkutatás által, amelyek megértéséhez már Univerzálisabb tudásszint szükséges. És ezt az Univerzális tudásszintet célozták meg a relativitás és kvantum-elméletek. Ezek az elméletek rengeteg új jelenségre mutatnak rá, ezért belőlük több új részelmélet ágazódik ki. A relativitás és kvantum-elméletek alapvetően abban hibáznak, hogy bennük nincsen a tér és az idő konkrétan meghatározva. Azért, mert annyira általános fogalmakként szerepelnek, hogy a konkrét meghatározása ezért elmaradt. A tiszta tudománynak azonban, konkrétan megfogalmazott alapigazságokra kell épülnie, amit folyamatosan ellenőrizni kell az emberi fejlődés során.
Ha most, egy kisiskolás gyermeket megkérdezünk arról, hogy mi a tér, vagy mi az idő, jót nevet rajtunk, és nem hiszi el, hogy ezt az alapvető fogalmat mi nem tudjuk. A számítógépes játékok közben tér és idő természetes fogalmakká váltak számukra is, amely különösebb magyarázatra már nem szorul. Még jobban fog kacagni, ha a téridő mibenléte felől érdeklődünk nála. Hiszen ez a fogalom is annyira természetes már számára. Pedig, a tudományban sem a tér, sem pedig, az idő mibenléte nem tisztázott még. Így a téridő mibenléte még zavarosabb. Éppen ugyanígy, konkrét értelmezés nélkül, de természetessé vált általános értelemben használja a tudomány a tér és az idő fogalmait. És így alakult ki a téridő fogalma is, egyfajta logikai manipuláció által. Ha most, ezen ismeretek fényében kellene megfogalmazni a tér és az idő mibenlétét, akkor azok valahogyan így nézhetnének ki.
Tér: Az objektív valóság számára, a szubjektív valóság biztosít mozgási teret, amelyből kifejlődött. A szubjektív valóságot az oszthatatlan pontok alapdimenziói építik fel, amelyek egy dimenzióban vonalat, két dimenzióban síkot, míg három dimenzióban teret biztosít. Ebben a térben valósult meg az anyagi világ, mint eseményszintű létezés. Így számunkra a valóság, objektív és szubjektív egy időben. Így lett benne az ember az objektív-szubjektum. Azaz megnyilvánult gondolkodó, aki a szubjektív valóság szerves részeként képes tervszerűen gondolkodni, és az objektív valóság részeként is, tudatosan és tervszerűen mozgásállapot változásokban részt venni, önálló, saját akarattal is.
Idő: Az idő a különböző mozgásállapot változások között fennálló és észlelhető viszonyok viszonytényezője, ezért a lehetséges alapegységét, az Univerzumban fellelhető legalapvetőbb mozgásforma képezheti csak. Számunkra a valóság objektív és szubjektív egy időben, amelynek alapja a szubjektív valóság. A szubjektív valóságban állandóan rezgő oszthatatlanok egymáshoz való viszonya rejti azt a periodikus alapmozgást, ami a mozgásformákra visszavezethető időmérés Univerzális alapja lehet. Az emberi szubjektum számára az Univerzális változások folyamatokat jelentenek. Ezért az idő lineáris sorrendű egymás utániságként értelmezhető számunkra, amelyben a múlt, jelen és jövő realizálódik.
Tér-idő: Önálló fogalomként együttesen nem létezik. A tér és az idő egyformán a szubjektív alaphalmazra visszavezethető fogalmak. Így a tér a szubjektív alaphalmaz alkotóelemeinek egymás mellettiségét jelenti, mint az alapkiterjedések alapközegének teljes halmazát, amelyben az objektív valóság alkotóelemei megnyilvánulhatnak és mozoghatnak. Az idő pedig, éppen azt fejezi ki, hogy az egymás mellé kényszerült szubjektív oszthatatlan alapelemek soha nincsenek nyugalomban, állandó állapotváltozással mozognak, abszolút jelleggel rezegnek. Amely alaprezgés az univerzális időmérték alapja lehet.
A szubjektív alaphalmazt felépítő alapelemek is tovább már oszthatatlan objektív részecskék, ezért ugyanazoknak a fizikai törvényszerűségeknek vannak alárendelve, azoknak kell engedelmeskedniük. Következésképpen, a szubjektivitás nem más, mint belső objektivitása egy rendszernek. Ezért az objektív kölcsönhatások mindig közvetlen, felületi érintkezés által jöhetnek csak létre, míg a szubjektív kölcsönhatások közvetett, térfogati módon alakulnak ki, vagyis egy test belső alkotóelemeinek a teljességére hatnak egy időben. Ezért az objektív kölcsönhatásokra mindig erőátadás a jellemző, míg a szubjektív kölcsönhatásokat az energiaáramlás hozza létre. Mivel pedig, az energiaáramlást biztosító szubjektív alaphalmaz alapközege ott van mindenhol, anyagon kívül és belül is egyaránt, ezért az energiaáramlást az anyagi testek megakadályozni képtelenek, legfeljebb befolyásolják annak terjedését. Így az Univerzum alaphalmazában fennálló alaprezgések minden megnyilvánult anyagi szinten továbbadódnak, biztosítva ez által, az eseményszintű anyagi létezés előfeltételeit. Mivel pedig, az összetett anyagi megnyilvánulások részarányos összetevői az oszthatatlanoknak, ezért az észlelhető állapotváltozásaik során kikövetkeztethető periódusidejük is csak arányos lehet az Univerzális alapperiódusokkal, amit az oszthatatlan pontok alaptömegeinek az alaprezgése képvisel. Véleményem szerint, világunkban tér és idő ezen a módon nyilvánul meg.
Matécz Zoltán
2010. 09.02.
