Induktív transzformáció.
Az Univerzum szubjektív alaphalmazában kialakult mágneses állóhullámok szervezik az anyagot egységes halmazszerkezetbe, és tartják a kialakult anyagi struktúrát, általunk viszonyítható fix állapotban. Így minden anyagi halmazt, olyan stabil állapot képvisel, amit a hozzá tartozó mágneses állóhullámok biztosítanak számára. Az energia informatív értéke pedig, az anyagi halmaz viszonyított adatai alapján realizálódik.
Ezt az anyagi stabilitást, az a tény biztosítja, hogy az Univerzum alaphalmazában, a mágneses állóhullámok által állandósított energia, folytonos induktív hatást fejt ki, minden hozzá tartozó agyagi struktúra elektronjaira. Így az elektronok, a hozzájuk tartozó mágneses alapú hatásváltozásokra, azonnal reagálnak, megváltoztatva ez által, az anyagi halmaz viszonyítható állapotát. Ezt fejezi ki, az induktív módon végrehajtott transzformáció, amelynek keretében, egy anyagi halmaz, állapotváltozáson megy keresztül, energia hatására.
Az E=m*c2 képlet értelmében, ami szigorúan Albert Einstein nevéhez fűződik, minden test jól meghatározható energiaértékkel rendelkezik. Ezért, ha gyorsítunk egy m-tömegértékű anyagi testet, akkor a gyorsítás keltette munkavégzés reálértéke által, előbb-utóbb eljutunk egy olyan sebességértékhez, ahol a test belső energiája már nem képes egyben tartani a kérdéses testet. Akkor a test tömegértékének ismeretében, meghatározza a test elbomlásához szükséges befektetett energiaértéket. Így a test belső energiaértéke, és a gyorsításba fektetett munkánk energiaértéke kiegyenlítődik, és a test strukturális adottságait biztosító tömege széthullik, mert a test számára közömbössé válik az a hatásérték, ami egyben tartja őt.
Véleményem szerint valójában, ez a gyorsításra fordított munka, éppen azt az energiaértéket képes kiegyenlíteni, és ez által közömbösíteni a test számára, amelyik az Univerzum mágneses állóhullámai által, stabil létezési állapotban tartja a kérdéses testet. Az energia ugyanis, sohasem a test tulajdona, ahogy azt a „belső energia” fogalma sugallja számunkra. A test tömege, csupán tehetetlenül tűri a reá gyakorolt hatást. Az energia folyamatosan hat a testre, és ez a folytonosság biztosít a test tömeghalmazának strukturális állóképességet, stabilitást.
Az E=m*c2 képletben azonban, a c2 szorzótag, csupán egy nagyon erősen elméleti eleme a képletnek, amely gyakorlati ellenőrzést nem nyerhet sohasem. Azért, mert a fénysebesség mágneses hatássebesség, ezért elérhetetlen az anyagi testek számára. Így a fénysebesség négyzetével való számolás is irreálissá válik azonnal, hiszen egyáltalán nem képes a gyakorlati tapasztalat tényszerűségét képviselni a tudományban. Márpedig, a tudomány alapfeladata éppen az, hogy megismerje a természeti jelenségeket. Ezért, amennyiben ragaszkodunk a gyorsítás keltette munkavégzésbe fektetett energiánk reálértékéhez, akkor annak a v2 szorzótag lehet csak a reálisan elfogadható értéke. Mivel pedig, minden fajta anyagin test másképpen áll ellen, az ő gyorsítása általi sebességnövelésnek, ezért anyagi fajtánként, eltérő ideig kell gyorsítanunk. Így az E=m*c2 energiaképlet úgy módosulhat, hogy E=m*v2*t, Azaz a test tömegét megszorozzuk a sebesség négyzetével, és az elért sebességhez szükséges idővel is, mint új szorzótaggal.
Ma, a tudományos életben, alapvetően kétféle energiáról beszélnek. Helyzeti és mozgási energiákról, amelyek egymásba módosuló tényezők, és éppen a mozgásállapot változás tényét fejezik ki.
Helyzeti energia = Eh = m*g*h = W = m*c2 = Em = Mozgási energia
Ez a két képlet azonban, csak a munkával azonosítható, az energiával nem. Mert a munka nem azonos a munkavégző képességgel. Így nem csoda, ha ma az energia és a munka mértékegysége azonos, annak ellenére, hogy az energia nem munka, hanem munkavégző képesség.
W = m*g*h = m*a*s = (m*a)*s = F*s = W
W = m*c2 = m*v2 =(m*v)*v = L*v = I*v = (F*t) *v = F* (t*v) = F*s = W
A képletsor tökéletesebb megértése érdekében, leírom az impulzus és a lendület, azonos matematikai vonatkozásáról szóló, mozgásmennyiség megmaradási képletét is, mert az előző képletsor közepén egyenlőként értelmeztem őket.
L = m*v = m*(a*t) = (m*a)*t = F*t = I
(Így a lendület és az impulzus, bármikor felcserélhető matematikai tényezők.)
W helyzeti = m*g*h = m*a*s = m*(v/t)*s = m*(v/t)*(v*t) = m*v*v = m*v2 = W mozgási
Mivel azonban, a mai tudományos elméletekben, az energia, és a munka mértékegységei azonosak, ezért ez a matematikailag kiszámított energiaérték valójában, csak munkaértéket képviselhet. Reális energiaképlet akkor válik belőle, ha megszorozzuk a részmunkára fordított időtaggal is. Véleményem szerint, így:
E = W*t = P*t2 Mértékegysége = Joule * sec = watt * sec2
E/t = W = P*t Mértékegysége = Joule = watt * sec
E/t2 = W/t = P Mértékegysége = Joule / sec = watt
Ezért szerintem, az energiából származtatható helyzeti és mozgási energiaviszony a következőképpen módosul:
Eh = m*g*h*t = m*a*s*t = m*(v/t)*s*t = m *(v*/t)*(v*t)*t = m*v*v*t = m*v2*t = Em
Az energia reálértékét ugyanis, akkor kaphatjuk meg, ha a munkavégzés során történő energiafelhasználás idejét is figyelembe vesszük. Az idő, mint szorzótag, az anyagfajtára jellemző energiafelhasználás matematikai mértékét képviseli, a munkavégzés során. Ahogy a munka folyamatában a teljesítményváltozás, vagyis az állapotváltozás képessége tükröződik vissza, úgy az energiában a munkavégző képességé. Ennél fogva, valójában csak energiáról beszélhetünk, amit a tudomány többféle módon is képes kifejezni matematikai szempontból nézve. Ezért számomra most nem az a fontos, hogy hányféleképpen lehet meghatározni az energiát, hanem éppen az, hogy mi is az energia, ami többféleképpen is kifejezhető.
Az energia, olyan szubjektív munkavégző képesség, amely mágneses hullámok által képes elektromos változásokat indukálni egy anyagi test állapotában, az anyagi test elektronjai által. Ez a folyamat a transzformáció jelensége, amelynek során, a mágneses módon érvényre jutó energia, állapotváltoztató munkát végez az anyagi testen úgy, hogy az elektronjait aktivizálja, szigorúan induktív módon. Ha pedig, mi magunk kívánjuk megváltoztatni egy anyagi struktúra állapotát, akkor nekünk kell energiát befektetnünk a vállalkozásba oly módon, hogy munkát kell végeznünk azon. A mi munkavégzésünk során, az anyagi struktúrát úgy változtatjuk meg, hogy az elektronjai állapotát befolyásoljuk, amelynek hatására induktív módon, mágneses hatásváltozás jön létre. Ez a munkánk által okozott mágneses hatás, vagy erősíti, vagy pedig gyengíti, a test állapotát biztosító univerzális mágneses alaphatást. A munkavégzésünk befejezése után pedig, az Univerzum mágneses energiahatása, visszarendezni igyekszik az anyagi szerkezet strukturálisan egyensúlyos alapállapotát.
A munkavégzés által, az értelmes ember, olyan energiaértéket hasznosít, amelyik az általunk befektetett energia munkaértékét képviselve, gyakorlatilag fordított irányultságú ellen-transzformációt hajt végre, amely éppen ugyanúgy, induktív módon érvényesül. Az állapotváltozásba fektetett energiánk úgy hasznosul, hogy az általunk végzett elektromos hatásváltozás által kiváltott mágneses hatás, vagy hozzáadódik, vagy pedig, kivonódik abból a mágneses energiahatásból, amelyik éppen stabil állapotban tartja az anyagi halmazunkat. Ennél fogva, gyakorlatilag kétféle mágneses hatás befolyása alá kerül a kérdéses anyagi halmaz. Az Univerzum felől ható mágneses hatással szemben, amely az anyagi struktúráért felelős, hatást gyakorol az objektív valóság felől indukált mágneses energia, ami a mi munkavégzésünk eredménye. Az általunk megváltoztatott elektromos jellegek ugyanis, induktív módon azonnal befolyásolják, a mágneses állapotokat.
Maga a test, tehetetlen az energia hatásával szemben. Ezért az energia, olyan alapállapotra kényszeríti az anyagi testeket, amelyikben a stabilitása a legnagyobb. Abban az egyensúlyos állapotban igényli ugyanis a test, a legkevesebb energiát. Így az energia-minimumra való törekvés, az egyik általánosnak tekinthető természeti törvényszerűség, amit felismert már az ember. Olyankor azonban, amikor egy anyagi test felveszi az egyensúlyos nyugalmi állapotát, akkor éppen az őt befolyásoló energia hatásának engedelmeskedik tehetetlenül. Tehetetlenül, mert tömege van. Olyan tömege, amely sok kis résztömegből tevődik össze, azaz közeget alkot.
tömeg = m = ρ* V = k = közeg
Az F-erő objektív hatás, objektív munkavégző képesség, amely a testek tömegei között fejti ki felületi hatását, míg az E-energia szubjektív hatás, szubjektív munkavégző képesség, és a test közegének résztömegeire gyakorol térfogati hatást egyszerre. Így a tehetetlenség fogalma, amit a tömeg képvisel a test objektív viszonylatában, kiteljesedik a szubjektív lehetőségekkel, amit a test közege képvisel. Így nyerhetnek értelmet a szubjektív térfogati kölcsönhatások, mint például, a mágneses vonatkozású közeges hatásformák. Ezért, az induktív transzformációt, mindig a mágneses kölcsönhatások végzik el, az Univerzum részhalmazai között, közeges módon. Mert a közegek éppen olyan tehetetlenek, a számunkra láthatatlan energiával szemben, mint a tömegek, a számunkra látványos erő hatásával szemben. A tömegérték ugyanis, a testek objektív felületi tehetetlenségét fejezi ki, míg a közegérték, a testek szubjektív térfogati tehetetlenségére utal. Induktív transzformáció elképzelhetetlen a szubjektív térfogati lehetőségek nélkül.
A matematikai transzformációk olyan fizikai folyamatokat próbálnak geometriai módon leképezni, amelyekben egy vizsgált test mozgásállapot béli változását értelmezik, tudományos keretek között. Erről szólnak Zénon mozgásparadoxon elméletei, vagy a Galilei, a Lorentz, vagy például, a Minkowski féle koordináta-transzformációk. Ezekben az esetekben azonban, kizárólag a mozgások által észlelhető állapotváltozásokra szorítkoznak. Értelmezni próbálják a mozgásállapotok változásait a nélkül, hogy az állapotváltozás okaira fényt derítenének. Az énáltalam felvázolt induktív transzformáció azonban, az anyagi mozgások mellett, a halmazállapot változásokat is értelmezi, mégpedig úgy, hogy az Univerzum alaphalmazában kialakult mágneses hullámok által közvetített energiák, közvetlenül az anyagi halmazok elektronjaira fejtik ki az állapotváltoztató hatásukat. Az anyagi testek pedig, tehetetlenül tűrik ezeket az állapotbefolyásoló hatásokat. Mégpedig azért, mert a közegállapotuk miatt, a szubjektív tehetetlenségük is érvényesül. Ezt a szubjektív tehetetlen állapotot befolyásolják a mágneses hullámok, mégpedig az anyagok elektronjain keresztül, az induktív transzformációt alkalmazva.
Az elektronikus szakemberek már megszokták azt, hogy az elektromos változások induktív módon jönnek létre, és az is ismert tény, hogy a transzformátorok is induktív lehetőségek alapján működnek. Mostantól pedig, azt is meg lehet majd érteni, hogy a mozgások, és egyéb állapotváltozások is, egyfajta induktív transzformációként értelmezhetőek.
Matécz Zoltán
2011.03.21.
matecz.zoltan@gmail.com
