Gondolkodás.
Az elménk, a gondolkodási képességünk agyi szerve, ahogyan azt a tudományos tanok sugallják. De maguk a gondolatok, nem az elménkben születnek. Az elménk, csak kezelni képes a szellemi szintű információinkat képviselő gondolatainkat. Az elménknek, ez az információkezelői képessége, maga a gondolkodás, amelynek mentális agyi folyamatában, minden tudatosodott szellemi gondolatunkhoz, valamennyi mennyiségű lelki érzelem társul. Mert minden olyan szellemi gondolat, amely az elménkben már tudatosodott, lelki érzelmeket vált ki. Továbbá, minden olyan lelki érzelem, amely tudatossá vált az elménkben, szellemi gondolatokat képes ébreszteni bennünk.
Három alapfeladata van az elménknek. Az egyik az, hogy az általa viszonyított anyagi eseményeket, összekapcsolja a viszonyítás pillanatértékeivel, hogy ez által, emlékké formálva, a memóriánkban lineárisan tárolható, mentális információvá alakítsa azokat. Az elménk második alapfeladata az, hogy a benne tudatosodott gondolatainkat és érzelmeinket, közösített értelmű hitté formálja. Vagyis, az elménkben tudatosodott, cselekedetvezérlő mentális utasítássá. Így a szellemi gondolataink informatív értékei, a hitünk tárgyának formáját határozzák meg, míg a hozzájuk társuló érzéseink, lelki tartalommal töltik fel azokat. Hatóképes érzelmi tartalom nélkül a szellemi forma, vagy információt hordozó szellemi forma nélkül a lelki tartalom, teljesen hatástalan az életünkben. Hiába tudatosodtak azok az elménkben. Mert cselekedetvezérlő hitet képviselő mentális utasítás, csak úgy alakul ki az elménkben, ha a szellemi és a lelki adottságaink már egyesültek. Az elménk harmadik alapfeladata pedig az, hogy az emberi agy szerves részeként, az elménkben kialakult hiteink szerint, közvetlenül befolyásolja az agyi alaprezgéseinket. Így a gondolkodás mentális folyamatával, összepárosítjuk a szellemi gondolatainkat a lelki érzelmeinkkel, hogy ez által hitet formálva, megváltoztassuk az agyi rezgéseinket.
Az anyagi létezés minden megnyilvánulása esemény. Az agyi rezgésmódosulásunk lényege pedig, éppen az, hogy közvetlenül képes befolyást gyakorolni az anyagi minőségeinkre. Úgy a testünket képviselő saját anyagi minőségünkre, mint az életeseményeinket képviselő anyagi minőségeinkre. Az anyagi események folyamatosan zajlanak. A mi személyes életeseményeinkké akkor válnak azok, ha részt veszünk bennük valamilyen formában. Akár tudatosan, akár öntudatlanul. Olyankor a mi saját testi szintű anyagi eseményünk, közvetlen viszonyba kerül, az őt érő anyagi jelenségek eseményeivel. Amelyik anyagi eseménnyel viszonyba kerülünk, mindenképpen hatást gyakorol reánk. Valamint fordítva is így van ez, mert amelyik eseményben részt veszünk, azt mi magunk is befolyásoljuk valamilyen szinten. Erről szól a fizika. Így ezek az anyagi események lesznek, a mi személyesen megtapasztalt életeseményeink. Az életeseményeink tehát, olyan anyagi eseményeket jelentenek, amelyek már tapasztalatokkal gazdagították az életünket.
A megtapasztalt életeseményeink tudatosodott emlékei, a memóriánkba kerülnek. Így a memóriánk, olyan információs adatbázist képvisel a tudatalattinkban, amelyben minden életeseményünk emléke megvan. Az elménk ugyanis, a viszonyítás pillanatértékét, összekapcsolja a viszonyított tényező megtapasztalt eseményértékével. Így emlékké formálva, lineáris időrendi sorban képes tárolni a memóriánk.
A memóriánk adatbázisa úgy képzelhető el, mint egy bank trezorja. Különböző „fiókokban” vannak tárolva a különböző időértékekhez rendelt megtapasztalt életeseményeink, vagyis az emlékeink. Így közvetlen mentális viszony nincsen közöttük. Ezek az emlékeink, a mi személyes mentális etalonjaink, amelyeket az elménk, bármikor előhívhat, egy újabb viszonyítás érdekében. Így alakul a memóriánk mentális evolúciós folyamata, amelynek során, egy viszonyítási etalonként kezelt alapemlék, az új tapasztalatok információs tartalmi értékeivel bővül. Persze, csak azokkal az információs értékekkel, amelyeket meg tudunk érteni a viszonyítás során megtapasztalt életeseményekből. Majd az újabb viszonyítás során, a módosult informatív és időrendi értéke alapján, visszakerül a memóriánkba az emlék, további tárolás céljából. Az elménk tehát, nem érzékeli együtt az összes emlékünket a memóriánkban, de bármelyiket előhívhatja, valamilyen újabb viszonyítása érdekében.
A memóriánknak azonban, van egy sajátságos „raktárkezelője”. Ez a raktáros pedig, nem más, mint a mi szellemiségünk. A szellemiségünk tehát, mint a memóriánk adatbázisának a belső raktárkezelője, tökéletesen képes áttekinteni a teljes emléktárunkat. Ezért jó raktárosként, éppen az a feladata, hogy az emlékeink között fennálló mentális hiányosságainkat és hibáinkat, az elménk tudatának a felszínére hozza. Ezek a felmerülő mentális hibák és hiányosságok, a mi saját szellemi gondolataink. Szinte erőszakosan, leállíthatatlanul próbálnak az elménkbe férkőzni, hogy ott tudatosodva, kierőszakolják azt, hogy az elménk foglalkozzon velük. Vagyis, viszonyítsa őket azért, hogy egy már viszonyított emlékhez csatolódva, bekerülhessenek a memóriánk tartalmi adatbázisába. Viszonyítás nélkül ugyanis, a legszebb gondolataink is elhalnak, mert nem tudatosodnak az elménkben. Így a gondolkodás mentális folyamata, olyan tudatos elmetevékenységünk, amelynek keretében, egy új szellemi gondolatunk, egy már meglévő emlékünkkel társulva kerülhet vissza a memóriánkba. Gazdagítva ez által, a memóriánk adatbázisának tartalmi jellegét.
Amelyik szellemi gondolat, vagy lelki érzés, nem tudatosodik az elménkben, mert nem figyeltünk rá, nem is bővítheti a memóriánk tartalmi lényegét, mert egyszerűen feledésbe merülnek azok. A felejtés képessége, olyan hatásosan működik, hogy amire nem figyel az elménk, néhány pillanat múlva, már nem is jut az eszünkbe. Vagyis, már nem tudatosodik az elménkben. Elhal számunkra, mert az elménk figyelmét, nem fókuszáltuk rá. Pedig, az elménk figyelme megosztható. Éppen azért osztható meg, hogy a lelki érzelmeinkre, és a szellemi gondolatainkra is tudjunk figyelmet fordítani, egyszerre. A túlzottan felpörgött, rohanó világunkban azonban, inkább csak a folyton folyvást érkező információkra fókuszáljuk az elménk figyelmét, háttétbe szorítva ez által, a lelki érzelmeinket. Mintha az ember attól félne, hogy valamilyen információról lemarad. Így az információs áradat fokozódásával arányosan, folyamatosan gyengül az érzelmi életünk. Mert az elménk figyelme szétszóródik, hogy minél több információ befogadására legyen alkalmas.
Maga a gondolati információ azonban, új tapasztalati emléket nem teremt, csak a régi emlékeinket képes megreformálni. Mégpedig olyan módon, hogy az elménket folyamatosan leköti addig, amíg gondolkodik. Vagyis, az új információkat, beülteti a régi emlékek információs adatbázisába. Addig azonban, még kevésbé figyel a lelki érzelmeinkre. Így a társadalmi életünk felől érkező információk fogadása és mentális feldolgozása idejére, az érzelmi életünk háttérbe szorul. Így, amíg gondolkodunk, agyalunk, morfondírozunk, mérlegelünk, latolgatunk, fontolgatunk, addig az elménket főképpen, csak információhalmozásra használjuk. A lelki érzelmeinkre, nem fordítunk elegendő figyelmet.
A lélek, az életünk energiája. Így a lelki érzelmeink, olyan erőimpulzusaink, amelyek a mi saját hatóképességünket képviselik az anyagi létezésünk eseményeiben. Úgy a saját testünk anyagi eseményeiben, mint a bennünket érő anyagi szintű életeseményeinkben. A szellemi gondolataink tehát, meghatározzák a kívánt formát, hogy mi történjen az anyagi eseményeinkben, míg a lelki érzelmeink, hatóképes erőimpulzusokként, végrehajtják azokat. Így az elménkben zajló mentális gondolkodás egyetlen reális célja az, hogy a lelki erőhatásaink, amelyeket az érzelmeink képviselnek, szervezett formában legyenek felhasználva, az életünk mindennapi minőségét javítva. Így az életminőségünk szempontjából tekintve, az elménk feladata nem az, hogy a folyton kavargó gondolatainkhoz némi érzelmet csatoljon, hanem éppen az, hogy a pozitív lelki érzelmeinkhez, értelmes formát, reális elképzelést biztosítson, a gondolataink által.
Maga a gondolat, nem képvisel semmiféle hatóképességet, mert csak az anyagi esemény formáját határozhatja meg. Ennél fogva, polaritást sem biztosíthat. Nincsen tehát, pozitív gondolkodás. Ezzel szemben, a lelki érzelmeink, hatóképes erőimpulzusokat jelentenek. Amennyiben örömöt okoznak számunkra, pozitív, vagyis hasznos a hatásuk reánk nézve. Amennyiben azonban, nem képesek örömöt okozni nekünk, akkor negatív, vagyis ártó minőségűeknek számítanak. Így a helyesen használt emberi elme, akkor hasznos számunkra, ha a pozitív érzéseinknek, értelmes gondolatokat biztosítunk. Vagyis, a bennünk felgyülemlő lelki hatóképesség számára, a vágyainkat kifejezésre juttató, értelmes szellemi formát biztosítunk. Kikerülve közben tudatosan, a kellemetlen változásokat kiváltani képes, negatív lelki érzéseinket.
Így kétféle, a tudatos elméjét használó embertípus van. Szellemi, és lelki indíttatású. A szellemi ember, a sokféle gondolatához próbál, némi érzelmet csatolni az elméjével. Ilyen ma a civilizált emberek kilencven százaléka. Míg a lelki ember, éppen fordítva, a különböző lelki érzelmeit próbálja, szellemi síkon alátámasztani. Így a szellemi ember azért fecsérli el az életenergiáját, mert mentálisan véve, nagyon szétszórt. A lelki ember pedig azért, mert éppúgy biztosít gondolati formát a pozitív érzelmeinek, mint a negatív érzelmei számára. Így az életét, a pillanatnyi indulatai határozzák meg. Ez főképpen gyermekeknél működik ilyen módon.
Az elménk helyes használata akkor valósul meg, ha a kellemes, számunkra pozitív lelki érzelmeinket szolgálják ki folyamatosan, a szellemi gondolataink. Vagyis, a bennünk ébredő lelki vágyhoz társuló pozitív érzéseinknek, értelmes gondolati formákat biztosítunk. Ezt úgy tudjuk megtenni a legegyszerűbben, ha az elménkben, tudatosan elképzeljük a vágyott anyagi dolog, vagy egyéb anyagi esemény reális valóságát. Minél valóságosabb a kép, amit elképzelünk, annál több érzelem társul hozzá. Ezért annál valószínűbb az, hogy a vágyunk mentális terve, a megvalósulás szintjére kerül. Hiszen minél több érzelem integrálódik, sűrűsödik az értelmes elképzelésünkbe, annál erősebb agyi rezgésmódosulást képes kiváltani a tudatos elménk.
Az agyi rezgésünk lényege az, hogy az anyagi létezésünk tudatos elektromos impulzusait, mágneses impulzusokká alakítsa, és a mágneses hullámok rezgésinformációit, anyagi elektromos rezgésekké formálja. Vagyis, egy biológiai demodulátort, kétirányú átalakítót alkot. Az anyagi létezés terét biztosító Univerzum mágneses alaphalmaza, és az ember elektromos anyagi halmaza között. Éppen azért, hogy induktív kapcsolatot tartson fenn, a kétféle memória között. Az ember, elektromos alapon működő relatív memóriája, és az Univerzum, mágneses alapú abszolút Memóriája között.
Erre a folyamatosan fenntartott elmekapcsolatra azért van szükség, mert a kétféle módon működő elme, végül is, egy és ugyanaz. Mert a relatív nem más, mint az abszolút, anyagban elkülönült része. Így az emberi relatív elme nem más, mint az Univerzum abszolút Elméjének, a testünkben elhatárolódott relatív része. Ezért írja a Biblia azt, hogy az Istent képviselő abszolút Elme bennünk lakik, a templomai, vagyis a testi felépítményei vagyunk. Mert mi magunk is olyan relatív elmével rendelkezünk, amelyik szerves része, az Univerzum abszolút Elméjének. Vagyis, Istennek. Ezért a lélek által, minden ember, Istent hordozza önmagában. Ez az emberi lélek, képes arra, hogy pozitív lelki indíttatású értelmes élőlényként, azonosuljon az Univerzum abszolút Elméjét megvalósító Istenséggel. Hogy egyként, tudatosan az egység részévé váljon. Ez a megvilágosodás lényege. Így a megvilágosodott ember, már Isten „szemével” érzékeli a megtapasztalható valóságot.
Ez azt jelenti, hogy a megtapasztalható életeseményeknek, nem csupán a helyét, és az idejét képes a viszonyításai közben észlelni, hanem az elektromos anyagi eseményszerűséget meghatározó mágneses energiaviszonyokat is. Így egyfajta teljes érzékelés által, okot és okozatot egy síkon értelmezhet. Aki az okot, és az okozatot együtt érzékeli, Istenné vált. Azért, mert Isten csírája, minden tudatos emberben ott van. Így az elménkben zajló mentális gondolkodás egyetlen reális célja éppen az, hogy a tudatos ember, ráébredjen végre, az Isteni önazonosságára. Ez egy olyan mentális evolúciós folyamat, amelynek keretében, a memóriánk olyan emlékezeti tartalmakkal telik fel, amelyek között alig van már hiba és hiányosság. Így a gondolatokat képező szellemi aktivitásunk elcsitul. Ezzel párhuzamosan, megnövekszik a lelki aktivitásunk, hiszen a szellemi gondolataink helyett az elménk, a lelki érzelmeinkre fókuszálja a figyelmét. Csupán arra kell gondot fordítanunk, hogy pozitív érzésekkel éljünk.
Ez úgy érhető el a legegyszerűbben, ha tudatosan nem figyelünk a szellemi gondolatainkra, hanem helyette, a pozitív érzelmeinket részesítjük előnyben. Majd az elménkben tudatosodott pozitív érzéseinknek, mindig olyan mentális formát biztosítunk, amit éppen a soron következő vágyunk sugall. Így a vágyunk, felveheti a hozzá tartozó szellemi formát, miközben pozitív érzelmű tartalommal telítődik. Így természetesen, azonnal kiváltja az elektromos agyi rezgésmódosulásunkat, amely a neki megfelelő mágneses hullámok kialakulását eredményezi. Olyan mágneses hullámokét, amelyeket csak az Univerzum mágneses alaphalmaza, tehát az abszolút Elme képes kezelni. Vagyis, Isten.
Amikor az Univerzum mágneses alaphalmazából, közvetlenül jutunk információkhoz, akkor gyakorlatilag, közvetlenül az abszolút Elméből nyerünk olyan információkat, amelyekre éppen szükségünk van. Azért, mert hiszünk a felmerült probléma mentális megoldási lehetőségében, és ennél fogva, éppen a hitünk alapján juttat, az abszolút Elme információhoz bennünket. Ez a heuréka szintű mentális élmény, amely olyan információt képvisel az elménkben, amely nem a mi relatív szellemiségünk terméke. Vagyis, nem mi dolgoztunk meg érte, a gondolkodás képessége által, hanem csupán elfogadtuk azt az Univerzumtól. Mert fogékonyak lettünk az Univerzum üzeneteire.
A mágneses alaphalmazban kialakult mágneses hullámok határozzák meg, az anyagi halmazok eseményszintű, strukturális létezését. A mágneses állóhullámok, az anyagi stabilitást biztosítják. A mágneses haladó hullámok pedig, az anyagi létezés strukturális változásait befolyásolják. Így a mi saját testünket biztosító anyagi létezésünk, a reánk vonatkozó mágneses állóhullámoktól függnek. A testi változásaink, illetve a megtapasztalható életeseményeink pedig, a mágneses haladó hullámoktól. Így a hiteink által kialakított agyi rezgésmódosulásaink, nagyon finoman ráhangolják, a mi saját létezésünket biztosító mágneses állóhullámainkat, a kívánt anyagi eseményekre. Így a valóság, amit megtapasztalhatunk, hittel tudatosan szabályozható. Mivel a létezésünket, és a létezésünket befolyásolni képes életeseményeinket sorsnak nevezzük, ezért a sorsunk tudatosan szervezhetővé, értelmes módon befolyásolhatóvá válik.
Félreértés ne essék, most is magunk alakítjuk a sorsunkat, csak éppen, nem tudatosodik bennünk. Mivel főképpen szellemi emberek vagyunk, ezért az összevissza csapongó gondolataink alapján, hol pozitív, hol pedig, negatív érzelmeket csatolva hozzájuk, hogy cselekedetvezérlő hitekké alakuljanak az elménkben. Így hol örömöt, hol pedig, bosszúságot okoz a megvalósulásuk. Felelős energetikussá kell válnunk ahhoz, hogy az életenergiánk pozitív érzései segítségével, jól szervezett, örömökkel teljes sorsot formáljunk magunknak.
A természetes gondolkodásunk képessége tehát, az elménk olyan mentális folyamatát jelenti, amelyben a szellemi gondolataink által fejezzük ki, a folyamatosan fenntartott pozitív lelki érzéseinket, a vágyaink megteremtése érdekében. Ezt azért vagyunk képesek megtenni, mert emberként, még öntudatlan Istenek vagyunk. A lélek által ugyanis, Isten él bennünk. Így minden reális elképzelésünk egy imánk, vagyis olyan meghatározásunk, amely képes a valóságunkat befolyásolni. Az ima végén elhangzó „ÁMEN” kifejezés pedig, azt jelenti, ÚGY LEGYEN”. Vagyis, a bennünk élő Isten, hozzájárul ahhoz, hogy a reálisan elképzelt hitünk, a megvalósulás szintjére kerüljön. Tehát, az általunk kifejezésre juttatott Isteni akarat, megvalósuljon az életünkben. Istent képviselni, csak úgy tudjuk a valóságban, ha Isteni önazonossággal élünk.
Ide illik egy Bibliai idézet az Ó Szövetségből.
„Én mondottam: Istenek vagytok ti * és a fenségesnek fiai ti mindnyájan:” Zsoltárok könyve 82.6.
Továbbá, ezt igazolja, és megerősíti az Új Szövetségben Jézus is.
„Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek * vagytok? „János.10.34.
Jézus gyakorlatilag, már akkor úgy magyarázta a rabbiknak, hogy ha mindannyian az Isten fiai vagyunk, ahogy a Bibliájuk megírta, akkor Ő maga is joggal nevezheti önmagát, Isten fiának. Vagyis, Istennel azonosan létező életminőségnek. „Én és az Atya * egy vagyunk.” János.10.30.
„Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: * hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én őbenne vagyok.” János. 10.38.
„Ha azokat isteneknek mondá, a kikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható),” János.10.35.
Matécz Zoltán
2012.06.18.
matecz.zoltan@gmail.com
