Antigravitáció.
Az anyagi testek háromdimenziós kiterjedése, mindig az origónak nevezett kezdőpontra vezethető vissza, ami a testek, koordináta rendszerben való kialakulására utal. Így a pont képezi, az elemi alapkiterjedést, mint alapdimenziót. Amit az Univerzum oszthatatlan alaptömege jelent.
Alapdimenzió, alapkiterjedés – Oszthatatlan pont
- Egységnyi kvantitatív kiterjedés.
Egydimenziós kiterjedés – Vonal
Kétdimenziós kiterjedés – Sík
Háromdimenziós kiterjedés – Tér
A kiterjedést biztosító mértani dimenziók által, valamely megnyilvánult anyagi test térfogata határozható meg. Így a térfogat azt jelenti számomra, hogy az Univerzum abszolútnak értelmezhető teréből, mennyi helyet foglal el az adott anyagi test. Vagyis, hogy az abszolút végtelen méretű viszonyíthatatlan térből, mennyi viszonyítható, relatív teret zár magába az adott anyagi test. Ezért az anyagi testek, belül „üregesek”. Olyanok, mint a szivacsok. Az atomi szerkezetük belsejét ugyanis, ugyanaz a tér tölti ki, mint amelyikben megnyilvánultak. Mégpedig, kilencezer kilencszázkilencvenkilenc ezrednyi részben. Mert a protonok, neutronok, és elektronok, mint objektív alkotóelemek, a teljes atomtérfogatnak, csupán az egy tízezred részét képezik. Ezért az anyagokat, éppen az összetett atomi szerkezetük miatt, elektromos tulajdonságok jellemzik, míg a teret, kizárólag mágneses adottságok határozzák meg.
A teret, az Univerzum oszthatatlan alaptömegeinek a teljes halmaza képezi, mint egységes alapközeg. Amelyben az anyagi létezések elektromos eseményei zajlanak. Ez a tér, nem összetett részecskékből áll, ezért elektromos vonzata nem lehet. Így ebben a térben alakulnak ki a mágneses hullámok, amelyekben az energia és az információ terjed. A frekvenciával jellemezhető mágneses energia végez induktív munkát, az elektromos tulajdonságú anyagi halmazokon, és a mágneses hullámhossz által képviselt információ ruházza fel az anyagokat, számunkra viszonyítható adatokkal. Kérdés az, hogy hogyan teszi ezt, az Univerzum szubjektív alaphalmaza?
Mivel az elektromos anyagi események, a mágneses alaphalmazban nyilvánulnak meg, ezért az alaphalmaz, minden anyagi változásról tud, és minden anyagi vonatkozásra képes hatást gyakorolni. Mégpedig induktív módon. Így az Univerzum szubjektív alaphalmaza valósítja meg az abszolút Elmét, vagyis a mindenható és mindentudó Istent.
Isten az embert, a saját képére és hasonlatosságára teremtette. A saját „tükörképére”, értelmes elméjű élőlényeknek teremtett bennünket. Ezért az értelmes ember, mindig az abszolút Isteni értelmet tükrözi vissza, valamilyen sajátságosan relatív formában. De ezt teszi minden egyéb megnyilvánult anyagi képződmény is. Az élettelen testek tudatos értelem nélkül, míg az élőlények, ösztönszerű értelemmel. Így a megnyilvánult anyagi halmazok viszonyítása során az, az univerzális mágneses információ tükröződik vissza számunkra, éppen az anyagi halmazok viszonyítható adatai által, amelyik konkrét módon meghatározta azt, hogy a mágneses energia, milyen mértékű induktív munka árán tartja azokat, számunkra viszonyítható állapotban. Ezt a viszonyítható állapotot pedig, az anyagi halmazok létezését igazolni képes kiterjedésekkel ellentétesen, egyfajta ellentétes irányultságú, számunkra láthatatlan „beterjedés” jellemzi. Amit behatásként, a mágneses hullámok alakítanak ki.
Ezt a tudatos és energikus „beterjedést” is, a kiterjedésekhez hasonlóan, legalább három „dimenzionális” irányú mágneses hullám képezi. Ez azt jelenti, hogy legalább három mágneses hullámnak kell energiát és információt biztosítania ahhoz, hogy az anyagi létezés viszonyítható állapota megvalósulhasson. Ez a „beterjedés”, a mi viszonyításra képes szemszögünkből tekintve, értelmes mágneses behatásnak minősül. Olyan mágneses behatásnak minősül, amelyben a mágneses energia periodikusan érkező erőimpulzusai, folyamatos induktív jelleggel fenntartják az anyagi halmazok eseményszintű létezéseit, míg a mágneses hullámokhoz rendelt információk, a viszonyítható adataikat biztosítják. Így ebben a mágneses alaphalmazban valósul meg a tudományosan vélt gravitáció és az ellentéte, az antigravitáció is.
Az antigravitáció fogalma, a gravitáció tudományos kifejezésének éppen az ellentéte, így az általános tömegvonzással ellentétesen, általános tömegtaszítást jelent. Albert Einstein munkássága során, az a tudományos gondolat hívta életre, hogy az Univerzum tágul. A tágulás pedig, csak akkor képzelhető el, ha a vonzás helyett, taszító erők ébrednek, a tömegértékekkel bíró égitestek között.
Newton korában a gravitáció, a tömegértékkel bíró testek, aktív vonzó hatásán alapult. Einstein azonban, elszakadt az aktív vonzás képességétől, mert számára is értelmetlen volt az, hogy ha a gravitációs vonzóerő, mindig az anyagi testek tömegértékei felé hat, akkor hol ébred? Így Albert Einstein relativitásról szóló elméleteiben, az idő, negyedik dimenzióként meggörbíti a teret az anyagi testek jelenlétében. Így a meggörbült térben, az anyagi testek egymás felé, íves pályán esnek szabadon. Ez által, a vonzódás látszatát keltik, a viszonyítást végző értelmes ember számára. Konkrétan meghatározható vonzó erőhatás nélkül. Így kérdésként merült fel számomra az, hogy a kérdéses antigravitációt, a Newtonféle taszító erőhatás okozza-e, vagy Einstein négydimenziós téridejének ellentétes görbülete?
Albert Einstein számára a nem statikus, azaz változó Univerzum, teljesen idegen elgondolás volt. E miatt, amikor az általános relativitáselméletéből egyenesen következett, hogy vagy tágulnia, vagy pedig, zsugorodnia kell az Univerzumnak, bevezette a kozmológiai állandót, amely látszólag kiiktatta ezt a statikus hatást, és a gravitációs hatással ellentétes irányultságú, antigravitációs jelleget öltött. Így az antigravitációs hatás Einstein számára, a téridő alapvető felépítési szerkezetéből adódik. A tömegtaszításon alapuló antigravitációs hatás, a távolság növekedésének arányában növekszik. Így számomra, éppen olyan értelmetlen dolog, mint a tömegvonzás, csak kifordítva.
Amikor a tömegtaszítási erő a tömegekre hat, akkor nem világos az, hogy hol ébred. Hogy honnan eredeztethető. Éppen ugyanolyan formában, mint amikor a tömegvonzás esetében sem tisztázott még az, hogy a tömegek felé ható vonzóerő, ugyan hol ébred. Amennyiben pedig, az Einsteinféle antigravitációt vesszük figyelembe, amely geometriai magyarázat csupán, az aktív taszítóerő hiányában, akkor pedig, csak a taszítás látszatáról beszélhetünk. Ha azonban, a gravitáció látszatát, a testek jelenlétében meggörbülő tér idézi elő, akkor az antigravitáció látszati jelenségét, éppen a görbület nélküli térnek kellene biztosítania. Annak a térszerkezetnek, amelyikben éppen nincsen anyagi test, amelyik meggörbíthetné azt.
Nézzük most, ezt az anyagi minőségektől teljesen független teret. Az alkotóelemei, az Univerzum egységnyi oszthatatlan résztömegei. Ezek alapközeget alkotva, olyan alaphalmazt képeznek az Univerzumban, amely mozgási, létezési teret biztosít, a benne megnyilvánult anyagi halmazok számára. Így a szubjektív alaphalmaz alkotóelemei, tökéletesen egyforma, egyenrangú „pontok” csupán, amelyek sem felfüggesztve, sem pedig, alátámasztva nincsenek. Egymás alátámasztását, relatív módon oldják meg. Ezért állandó mozgáskényszer jellemzi őket, ami az állandó rezgési kényszerükben jut érvényre. Egymást félretolni vagy félrelökni képtelenek, így a mozgáskényszerüket együttes rezgési kényszer alapján valósították meg. Ebben az állandó jellegű együttrezgésben, bármikor azonnal felépülhetnek és kialakulhatnak a mágneses hullámok, amelyekben a rezgési információk és a rezgési erőimpulzusok terjednek lineáris, azaz egyenes vonalú geometriai alakot öltve, számunkra 300 000 Km/s viszonyított sebességgel.
A longitudinális jellegű mágneses hullámokban, a hullámhossz képezi a mágneses információt, míg a frekvencia, a mágneses energiát. Így az energia, a longitudinális hullámban egymás után érkező erőimpulzus sorozatok által közölt kvalitatív összhatást jelenti. Éppen olyan formában, mint amikor, a közlekedési lámpák felől periodikusan érkező gépjárművek haladnak, egymás után következő hullámokban. Majd a piros lámpa ideje, olyan kiürülési szünetet biztosít a közút számára, amely után, ismét megnő az adott útszakasz befogadóképessége, és a zöld lámpát követve, újabb gépjárműhullám impulzussorozat érkezhet. Ezek a járművek mind, egyfajta ütközési erőhatást képviselnek, de ameddig együtt haladnak szabályosan, addig az egymással történő ütközésük nem jön létre. Ilyen hullámcsoportokban követik egymást, a frekvenciaértékkel meghatározható erőimpulzus adagok is, a mágneses hullámokban. Egy ilyen erőimpulzus adagot nevez a tudomány kvantumnak. A közlekedési lámpa hasonlata alapján kifejezve, minden zöld jelzés után, egységnyi időperiódusokban követik egymást az elhaladó „gépjárműkvantumok”, gépjárműcsoportok, amelyek mindegyike, egy-egy önálló ütközési erőimpulzussal rendelkezik.
A longitudinális hullámokban azonban, nem történik meg az oszthatatlan kvantitatív alaptömegek aktív haladó mozgás, mert csupán rezegnek azok. Így az erőhatásaikat, szervezett módon egymásnak adják át, így azok egy irányba terjedhetnek, mint kvalitatív hatások. Ezért, a tudományos kvantumok, erőimpulzus sorozatokat jelentenek, amelyek periodikus módon, egymás után következhetnek. Elég félrevezető kifejezés a kvantum fogalma, mert az energiahatást közvetítő alapközeg, oszthatatlan alapkiterjedést biztosító alaptömegeinek az egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik. Csak a kvalitatív hatásuk terjed. Mert csupán rezegnek az oszthatatlan tömegek. Egységes közegként pedig, együttrezgést valósítanak meg. Így az anyagi mozgás mágneses terét, úgy lehetne elképzelni, mint egy egységes mátrix rendszert amely, mint a kocsonya, állandóan együttrezeg. Ez, a teret képviselő valós mátrix rendszer képezi, azt a mértani pontosságú koordináta rendszert, ami a testek kiterjedésének az értelmezése során, realizálódik az elménkben.
Az ilyen módon elképzelt teret, az anyagi testek képtelenek elgörbíteni. Mert eleve, nincs is értelme, hiszen a tér alkotóelemei, az anyagon belül is éppen ugyanolyan módon funkcionálnak. Ha az összetett anyagi minőség, az eseményszintű létezése közben, megbolygatja is a szubjektív alaphalmaz mátrix jellegét, az a változás az anyagon kívül, azonnal rendeződik. Ez a változás azért jöhet létre, mert az elektromos erőteret, és a mágneses erőteret is, ugyanaz a mágneses alaphalmaz alakítja ki. A különbség közöttük csupán annyi, hogy a mágneses térerő lineáris felépítésű, míg az elektromos térerő centrális alakot ölt. Éppen a forgó és keringő mozgást végző elektronokat követve. Így az induktív jelenség, ami az elektromos és a mágneses erőterek folytonos viszonyát jellemzi, éppen arról szól, hogy a tér, a térerők egymásra hatásán keresztül, folyamatosan megpróbálja szinkronizálni a kétféle ellentétes hatást.
Ha tehát, a tér, csak az anyagi kiterjedésekben, és azok közvetlen közelében képes meggörbülni kissé, éppen az induktív viszonyoknak köszönhetően, akkor az anyagi testektől távolodva, egyre tökéletesebb, egységes mátrix rendszert képez. Amelyben sem a feltételezett gravitáció jelensége, sem pedig, a szintén feltételezett antigravitációs jelenség nem jöhet létre. Ha a tér, bármilyen formában görbült lehetne, akkor fogalmunk sem lenne, az egyenes vonalvezetésről. A jól dimenzionálható egyenes szintű vonal fogalma nélkül pedig, az íves és görbe vonal is elképzelhetetlen lenne számunkra. Vagyis, azok a geometriai alakzatok, amelyek mentén, a gravitációt és az antigravitációt értelmezheti ma a tudományos szakember.
Érdekes jelenség még, a levitáció megvalósulása. A levitáció szó fogalmi jelentésének az alapja, a latin „levitas” szóból ered, ami könnyűséget jelent. A gravitációval ellentétben, ami súlyosságra utal. A levitáció az a jelenség, amikor az értelmes ember, az elméje erejét hasznosítva, legyőzi a vélt gravitációs erőt, és a Föld fölött lebeg, akár több méternyi magasságokban is. Vagy valamilyen más anyagi testet késztet lebegésre, pusztán az akaratával. Mindenféle közvetlen felfüggesztés vagy alátámasztás nélkül. A levitáció ténye tehát, a tudatos elme erejét hasznosítja. A levitáció tudományos fogalma azt jelenti, hogy valamely test lebegő állapotban való tartása, elektromos vagy mágneses hatásra a nélkül, hogy egyéb anyagi testtel közvetlen kölcsönhatásban állna. Így az emberi levitáció során, a tudatos elme, éppen a saját elektromos viszonyát változtatja meg olyan formában, hogy az, a mágneses térben, lebegő állapotot biztosítson számára.
A tudományos technika is végez levitációs kísérleteket. Így építettek már mágneses vasutat, amely nem igényel, közvetlenül érintkező sínpályát. Ezért gyakorlatilag nincsen fizikai súrlódás és e miatt, jóval nagyobb sebesség érhető el, sokkal nagyobb biztonság mellett. De erős mágneses mezővel megvalósított diamágneses levitációval, kisebb állatokat is tudtak már lebegtetni. Mert a víz, diamágneses anyagnak minősül. Az élő szervezet pedig, hetven százalékban vízalapú.
Ha pedig, a gravitációval szemben, a levitáció mutat ellentétes viszonyt, akkor minek az antigravitáció fogalma? A „gravis”, azaz súlyos szó ellentéte ugyanis, a „levis”, azaz a könnyű kifejezés. A levitáció, olyan tudatos szabályozási képességet jelent, a nehézségi erőtérben, amely képes sokkal könnyebbé változtatni, az amúgy nehéz dolgokat. Ezzel szemben az antigravitáció, eleve ellentétes erőhatásról szól. Ahol a tömegvonzási erőkkel vagy jelenségekkel szemben, tömegtaszítási erők vagy jelenségek munkálkodnak. De erre, csak matematikai praktikák képesek „bizonyítékot” szolgáltatni. Olyan matematikai praktikák, amelyek a számítógépes virtuális valóságot is képesek „megteremteni” számunkra. Jó lenne tudni azt, hogy hol van a valós tudományosság, és a virtuális tudományosság konkrét határa a matematikában.
Vannak a földi valóságunkban is olyan helyek, ahol a gravitáció anomáliákat szenved. Rómától harminc-hatvan kilométerre van Rocca di Pappa, vagy például, Lengyelországban, Görlitztől nem olyan messzire van Karpatz. De ilyen hely van Máramaros megyében, Kopnikbánya és Budafalva között. Vagy például, Csehországban Lacsnovon. Esetleg Romániában, Aknasugatag közelében. De a világunk több pontján léteznek ilyen helyek. Ezek olyan közkedvelt turistahelyek, amelyeken az üresjáratba tett autók, felfelé kezdenek gurulni. A hengeres vagy gömb alakú tárgyak felfelé gördülnek, és a víz felfelé folyik. Tudományos magyarázat nincsen a megtapasztalható jelenségekre.
Ezeken a földrajzi helyeken, olyan fizikai ellentmondások, anomáliák uralkodnak, amelyek meghökkentik az érdeklődőket, és a tudósokat is komolyan zavarba hozzák. Gravitációs ellentmondásoknak nevezik őket, pedig, egyáltalán nem azok. A gravitáció ugyanis, tömegvonzást jelent. Ami teljesen független az anyagi minőségtől. Csak az anyagi mennyiség benne a mérvadó. Ha ugyanis, két vagy több tömegértékkel rendelkező anyagi testet összerakunk eggyé, akkor az már, egy teljes tömegértéket fog képviselni. Így például, teljesen félrevezető tudományos magyarázat szerintem, a gravitáció esetében az a feltevés, hogy az anomália helyszíne alatt, nagyobb mennyiségű fém lehet. Az észlelt jelenséget okozhatja ugyan, de a gravitáció hatáskörébe, akkor már nem rendelhető. Mert nem a Föld felszíne alatti agyag teljes tömegének a mennyiségét veszi figyelembe a magyarázat, hanem a benne elkülönült anyagi minőséget. Márpedig, minden anyagi minőség tömegértékkel rendelkezik, és a gravitáció esetében, azok együttes mennyisége lenne a mérvadó. Attól lesz tömegvonzás a jelenség neve. Minden más magyarázat, elvonatkoztat a tömegvonzás témakörétől.
Ma már, a XXI. században élünk, az internetes világ felvilágosult korszakában. A tudomány pedig, még mindig csak ködösít. Nyilvánvaló eseményekről és jelenségekről nem ad felvilágosítást számunkra, vagy csak félreértelmezhető tájékoztatást képes nyújtani, míg az újnak értelmezhető feltevéseit, tanait elvárja, hogy készpénznek vegye bárki. Ma már persze, az is nyilvánvaló, hogy a tudomány olyan szükségszerű intézménye a világunknak, amelyik nagyon sok pénzébe kerül a társadalmaknak. Akkor pedig, joggal várhatnánk el a naprakész tájékoztatásokat, bármilyen témakörben. Mert jócskán megfizetünk a tisztességes ismeretekért.
Szerintem, antigravitáció éppúgy nincsen, ahogy gravitáció sem létezik. Amennyiben ezek a fogalmak, a vélt tudományos tömegvonzást és tömegtaszítást jelentik. Akár valós fizikai hatásokkal, akár geometriai módon leképezett matematikai praktikák által. A tömeg ugyanis, az anyagi testeknek olyan objektív tehetetlenséget kifejező tulajdonsága, amely kizárólag az anyagi mennyiségre utal. A mennyiség pedig, önmagában nem képezhet sem vonzó, sem pedig, taszító erőket. Különben, nem lenne képes, a testek tehetetlen mivoltát kifejezni. Azért, mert a tehetetlenség fogalma éppen azt jelenti számomra, hogy a kvantitatív kiterjedéssel rendelkező anyagi testek, teljesen kiszolgáltatottak, az őket érő kvalitatív hatásokkal szemben, amit az erő és az energia ráhatásai jelentenek. Ráadásul, egy anyagi halmaz objektív tömege, az ő szubjektív közegeként is kifejezhető, de közegvonzás, az eddig sem volt ismert.
Amennyiben tehát, az Univerzum tágulását, csak az antigravitáció képes igazolni, akkor az még, koránt sem bizonyított dolog a tudományban. Mert még a gravitáció jelensége sem teljesen elfogadott. Hiszen a vélt gravitációs hatásokat, a szintén vélt gravitációs hullámok közvetíthetik csak, amit az ugyancsak vélt gravitonok közege közvetít. Ez a hivatalos verzió. Így valószínű az, hogy az antigravitációt is, ugyanezek a feltételezett részecskék közvetíthetik. Ha pedig, a téridő elméletére alapozva, geometriai módon közeledünk a gravitációs jelenségek magyarázata felé, akkor valós erőhatásokról nem is beszélhetünk. Így azok a földi viszonylatokban észlelhető anomáliák, amelyek viszonyított erőhatásokkal fejezhetők ki, nem tartozhatnak a geometriai téridő-magyarázatok hatáskörébe.
Nem is beszélve a levitáció jelenségéről, amelyik sem a gravitáció, sem pedig, az antigravitáció értelmezésével nem magyarázható. Hiszen a levitáció, a tudatos emberi agy olyan hatóképességét jelenti, amely a tehetetlen testtömegekre képes hatást gyakorolni, és a nehézséginek értelmezett vonatkoztatási rendszerünkben, könnyűvé alakítja azokat.
Matécz Zoltán
2013.05.13.
matecz.zoltan@gmail.com
