Társadalmi visszacsatolás.
A visszacsatolás olyan elektronikai részlet egy komplex áramkörben, amelyik arra hivatott, hogy a zárt rendszerként funkcionáló adott elektromos berendezés optimális működését szabályozza. A kimeneten érzékelhető változó paraméterek szerint szabályozza ideális módon a bemeneti alapparamétereket azért, hogy a berendezés optimális működésével, megóvja magát, az elektronikus rendszert. Így a visszacsatolással szabályozott rendszer, intelligensnek mondható, mert önmaga állandó ellenőrzését végzi el. Ezért a szabályozott rendszert, ideális egyensúlyban tartják a saját visszacsatolásai.
Negatív értéket képvisel a visszacsatolás akkor, ha általa a rendszer szabályzása úgy valósul meg, hogy a berendezésben megváltozott kimeneti részparaméterek megváltozott állapotai, visszaállítani iparkodnak a rendszert fenntartó bemeneti alapparaméterek eredeti, ideális állapotát. Így a negatív visszacsatolás, megóvja a rendszert a túlgerjedéstől. A rendszer önmagát fogja vissza. Leszabályozza saját működését.
Pozitív visszacsatolásról beszélhetünk abban az esetben, ha a kimeneti részparaméterek megváltozott állapotai, fokozzák a bemeneti alapparaméterek állapotát, az ideálisabb rendszerműködés érdekében. Vagyis, az optimális érték felé gerjesztik a rendszer működését. Így a rendszer, önmagát erősíti, kondicionálja. Felszabályozza a saját működését.
Az értelmes ember attól intelligens, hogy a múltba irányuló emlékei, és a jövőbe irányuló tervei által, képes visszacsatolt állapotban lenni, a mindenkori jelen pillanatában, amelyben éppen viszonyít és tevékenykedik. Így a jelenünk, a mindenkori viszonyításunk pillanata képezi számunkra, az idő abszolút részét, míg a múlt és a jövő, a relatív időérzetünket biztosítja. Mert a múltunk, és a jövőnk is, kizárólag a jelenben viszonyítható. Viszonyított időegységként pedig, relatív értéket nyernek most, az aktív jelenünkben. Így képes alkalmazkodni az ember, a folyton változó külső adottságú valóságához. Ennél fogva, ahogy a statikus, vagyis az állandó dolgok, nem képviselnek informatív értéket, mert nyilvánvalóak azok számunkra, úgy a viszonyított változások informatív értéke határozza meg a kommunikáció, azaz a szükségszerű információcsere lehetőségét, a különböző életképes nyílt anyagi részrendszerek között. Így az értelmes emberek esetében is.
Hasonló módon működik a dolog a társadalmi életünkben. A kommunikáció képességével, társadalmi visszacsatolás valósul meg az életünkben. Pozitív visszacsatolást valósít meg a szeretet, mert a megértés, a megbecsülés, és a megbocsátás képességével, türelmet tanúsít. Így a társadalmi erkölcs fenntartásával éppen arra törekszik, hogy az emberi társadalom, mint egy egységesen zárt biológiai rendszer, együtt fejlődjön. Sokkal ideálisabb feltételek mellett, mintha azt csupán egy, vagy csak néhány ember tenné. Az emberiség fejlődése csak úgy valósítható meg, ha benne minden ember, azonos értéket képvisel. Ez a szocializáció lényege. Amely megteremti és szavatolja a társadalom minden tagja számára, az emberi szinten elvárható természetes szociális alapfeltételeket.
Ezért a szociális vívmányok, éppen azt szorgalmazzák, hogy az emberek ideálisabb életkörülmények között éljenek és tevékenykedjenek együttesen. Éppen azért, hogy a tevékenységükhöz csatolható szeretetük, minél kevésbé csorbuljon. Így például, a tőlük elvárható munkához, munkaszeretet társulhat. Mert a szociális körülmények, éppen azt jelzik vissza, hogy az aktuális munkaadók, milyen mértékben becsülik meg a munkavállalóikat. Ez a megbecsülésük e miatt, a bérezésükben is jelentkezik. Így a közös munka, amit a szociális vívmányok ösztönöznek, közösebb érdekké fejlődhet. Mert az a dolgozó végzi el a munkáját a legideálisabban, aki úgy érzi, hogy őt a munkahelyén tökéletesen megbecsülik.
Negatív visszacsatolást valósít meg a szeretet hiánya. Amikor türelmetlenek vagyunk egymással szemben, mert hiányzik belőlünk a megértés, a megbecsülés, és a megbocsátás iránti készség. Ezért a szeretet hiányával, csak erkölcstelen lehet az ember. Mert nem képes a másik ember felé úgy viszonyulni, hogy az ő alapvető életfeltételeit biztosítani képes szociális érdekei ne csorbuljanak. A munkaadó és a munkavállaló viszonyán alapuló példán értelmezve, csupán kényszermunka alakulhat ki, amely csak az ideális teljesítmény rovására tartható fenn. Ilyen feltételek mellett, a munkavállaló csupán bérrabszolga, mert csak minimális érdeke fűződik ahhoz, hogy a munka elvégzése maximális mértékű és precíz minőségű legyen. Mert hiányzik a munkaszeretet a tevékenységéből. Hiszen sem a szociális körülményei, sem a bérezése nem tükrözi a munkaadója felől irányuló megbecsülését.
A bérezés mértékét mindig úgy kell meghatározni, hogy a munkavállaló saját otthoni szociális körülményei, folyamatosan fenntarthatók legyenek belőle. Még akkor is, ha a gazdasági érdekek változásai miatt, megváltoznak a szociális igényei is. Amikor ugyanis, a társadalmi életünkben változik valami, akkor a megváltozott alapfeltételek függvényében, minden más is változik egyben. Ezt biztosítják, a szereteten alapuló pozitív visszacsatolások, és a szeretet nélküli negatív visszacsatolások is. Pozitív és negatív irányba szabályozzák a társadalmi életünk menetét, így azok hol örömöt, hol pedig, bosszúságot okoznak nekünk.
A társadalmi visszacsatolás lényege is éppen az, hogy a társadalmi események, jól képzett szakemberek által ellenőrzött módon, szakszerűen, jogilag tisztán, és a lehető legoptimálisabb módon legyenek szabályozva. Csak így képviselhetik azok, a társadalom valamely részegységének, vagy az egészének az érdekeit. Fabatkát sem ér az a politikai munka, amelyik nem a pozitív visszacsatolást szorgalmazza a társadalmi életünkben. Amikor ugyanis, a társadalom dolgozó polgárai választják meg a saját politikai vezetőiket, akkor joggal várhatják el azt, hogy azok a személyek, a lehető legideálisabb társadalmi együttélés érdekében tevékenykedjenek. Minden olyan határozatuk, amelyik össztársadalmi megszorítást képvisel, antiszociális. Mert a természetes módon elviselhető és elfogadott adózás mellett, olyan adóterheket ró a társadalom egyéni tagjaira, amelyeknek a súlya alatt, a kevésbé szocializálódott emberek gazdasági szempontból megroppanhatnak. Ez már negatív társadalmi visszacsatolásnak minősül.
Kevésbé szocializálódott állapotúnak minősül minden olyan ember is, aki ideiglenesen önként mondott le, a szükségszerű anyagi javai érdekében, az alapvető szociális igényeiről. Mert banki kölcsönökből finanszírozza az ésszerű életkörülményeit. Amennyiben azonban, az önkéntes lemondásaival párhuzamosan, előre nem látható társadalmi szintű megszorítások érik, könnyen beleroppan a felhalmozódott gazdasági terhek súlyába. Sajnos, ma ez jellemzi a társadalmunkat. Hiszen az alapvető szociális körülményeit, szinte mindenki banki kölcsönökből finanszírozza. A közben kialakuló társadalmi megszorítások azonban, előre nem látható kényszerekként sújtják a lakosságot. A jól szervezett politikai munkának, éppen arról kellene szólni, hogy társadalmi megszorítások ne fokozzák feleslegesen, a szükségszerűen megállapított alapvető adóterheinket.
Ma már, amikor a rendszerváltás óta, tisztességesen „lerabolták” az oktatási rendszerünket, az egészségügyi rendszerünket, a nyugdíjrendszerünket, és minden egyéb szociálisnak mondható társadalmi szféránkat a politikai élősködők, és azok számára, már az alapvető működéshez sem maradt szinte anyagi fedezet, akkor valóban már, csak a társadalmi szintű megszorítások maradnak, hogy a politikai élősködés mértéke fennmaradhasson. A politikai élet ma, egy olyan közösségi szintű társasjáték a hazánkban, amelyben a politikusok játszanak felelőtlenül, a társadalom pedig, finanszírozza az ő egyéni érdekeken alapuló játékszenvedélyüket. Így a társadalmi életünk, a sokféle életfeltételeket szabályozó negatív politikai visszacsatolások miatt, sokkal bonyolultabb lett. Az tény azonban, hogy a politikai „munkából”, elég jól meg lehet élni a hazánkban is.
Egészen más lenne a helyzet, ha a szükségszerűnek beállított társadalmi megszorítások, szigorúan jövedelemarányosak lennének. Akkor ugyanis, éppen az lenne a reális cél, hogy a munkavállalók reálbérei növekedjenek, hogy a társadalmi megszorításokat képviselő közterhek, közel azonos mértékben oszoljanak el az adóköteles egyének között. Így a kisebb jövedelmű egyének, egyszerűen mentesülnének a társadalmi megszorítások adóterhei alól, míg a nagyobb jövedelemmel rendelkező állampolgárokra irányulna csupán a befizetés kötelezettsége. Természetesen, akkor már nem lehetne megszorítás a neve sem, mert megszorításként csak ott érvényesülhet egy kirótt többletadó, ahol eleve kevesebb a jövedelem.
A társadalmi visszacsatolások lényege tehát az, hogy az emberi társadalom, mint zárt biológiai rendszer, csak együtt legyen képes a fejlődésre. Ez az együttes fejlődésünk, mindenképpen spirituális szintű. Nálam ez azt jelenti, hogy az elménkben meghozott döntéseinket, egyre jobban képviselik a szereteten alapuló pozitív lelki érzéseink. Mert a szeretet lelki érzés. A lelkünk pedig, az életünk energiája. Így a folyton kinyilvánított szeretetünk, a lelki energiánk olyan erőimpulzusait képviselik, amelyek spirituszt, hatóképes mentális erőket biztosítanak ahhoz, hogy általuk megvalósítsuk a terveinket, elképzeléseinket, és a vágyainkat.
A spiritusz képviseli, a tetteinket generálni képes lelkesedésünket. Amikor az értelmes embernek, nincsen lelki ereje megtenni valamit, amit a szellemi gondolatai alapján végre kellene hajtania, akkor éppen a spiritusz, a lelkesedés, a lelki erő hiányzik az életéből. Mert az elménkben tudatosodott szellemi gondolatainknak, csak informatív értékei vannak. Ezért, csak formát határozhatnak meg, hatóképes erőket nem képviselnek. E miatt lelki erő szükséges ahhoz, hogy a szellemileg meghatározott szükségszerű változásokat végrehajtsuk. Így az elménk, nem csupán a szellemi gondolatainkra fókuszál, hanem a hozzájuk párosuló lelki érzéseinket is figyelemmel kíséri. Mert a két tényező, együtt képezi azt a hitet, ami alapján végrehajtjuk a cselekedeteinket. Mert az elménkben kialakult hiteink irányítják az agyunkat, ahol a szükségszerű testvezérlésünk megvalósul.
Ma az emberiséget, inkább csak szellemi lények alkotják. A szellemi gondolatainknak az informatív értékei miatt mindig tudjuk, hogy mit kellene cselekednünk, de a lelki érzéseink hiányában, nem mindig van elegendő lelki erőnk ahhoz, hogy megtegyük azokat a tevékenységeket. Ezért a szellemi ember, inkább csak szervező típus. A spirituális fejlődés éppen azt jelenti, hogy mindig nagyobb lehetőséget hagyunk az elménkben a lelki érzéseinknek azért, hogy az életvitelünk tevékenyebb legyen. A lelki érzéseink felszaporodása az elménkben éppen azt eredményezi, hogy megnő a cselekedeteinkhez szükséges lelkesedésünk. A múltunk tapasztalatai alapján szellemileg elképzelt jövőnk érdekében tevékenykedhetünk a jelenben, a lelki érzéseink által biztosított lelkesedéssel. Minél kevesebb érzést csatolunk egy csodálatos szellemi gondolathoz az elménkben, annál kevesebb lesz hozzá a lelkesedésünk. Pedig, a sikerünk záloga, éppen a lelkesedésünkben rejlik.
A spirituális fejlődés tehát, azt jelenti, hogy folyamatosan egyre több pozitív lelki érzés alapján tudatosítunk az elménkben szellemi gondolatokat. Ezek a lelki érzéseink, éppen a lelkesedésünket fokozzák, mert spirituszt, a jelenben aktivizálható lelki erőket biztosítanak az élettevékenységeinkhez. Ha most, akárki, valaki, vagy bárki, visszagondol az emlékeiben eltárolt életeseményeire, akkor csak olyan emléke hívható elő, amelyhez valamilyen konkrét érzése csatolódott. Az érzések nélküli élettapasztalatok, nem alakulnak emlékké a memóriánkban. Ezért érzi az ember olykor azt, hogy az évek elrepültek a nélkül, hogy bármire is tudna belőlük emlékezni. Mert a monoton, lelki érzések nélküli tevékenységeinkre, nem tudunk visszaemlékezni. Mert nem is érdemes emlékezni rájuk. Hiszen lelkileg, nem is voltunk jelen. Mert hiányzott a lelkesedés a tevékenységeinkből. Az ember csak vegetált, gyakorlatilag nem is élt. Az életérzést a lelkesedésünk garantálja, és az bizony, az emlékeinkben is megmarad.
Amikor csak úgy emlékezik az ember, akkor a megtörtént események lelki adottságai, újra az elménk felszínére törnek. Képesek vagyunk ugyanazt az örömöt vagy bánatot érzékelni, mint amikor gyakorlatilag megéltük. Ezt jelzik az öröm vagy a bánat könnyei. Mert lelkileg ott voltunk az érzéseinkkel, és az emlékezés pillanatában is éppen ott vagyunk. Mintha egy érzelmekkel dúsított mentális időutazásban vennénk részt.
A lelkierőt képviselő spiritusz, félelem nélküli határozott egyént formál belőlünk. Olyan bátor embert, aki céltudatos, akit a nyugtalanító lelkesedése, nyugodt magabiztossággal ruházza fel. Mert elképzelt mentális bizonyosságként fogadta el annak a dolognak a valóságát, aminek a gyakorlati megvalósítása felé a tevékenysége irányul. Számára már nem kérdés az, hogy amit éppen készít, az már az abszolút létezés része. Neki csupán, a relatív anyagi formát kell hozzá biztosítani. Sikerének, ez a biztos tudat az alapja.
A lelki ember olyan egyén, akinek az elméjét, a jelenben aktivizálható pozitív lelki érzései irányítják, és a szellemi gondolatait csak arra használja, hogy azok értelmes formát biztosítsanak a szabad akaratának. Mindig jót akar, így mindig jobbá képzeli a világunk valóságát. Ahol hibát vagy hiányosságot észlel, oda elképzeli az ideális valóságot, és a felfokozott lelki érzései által, megteremti azok anyagi létezését is. Ez a teremtés vagy úgy alakul ki, hogy saját maga cselekszik a megvalósulás érdekében, vagy pedig, olyan módon, hogy a lelki aktivitása, „mágikus” módon teremt anyagi szinten megtapasztalható valóságot, az abszolút létezésből.
Valójában, ez a mágikus módszer nevezhető igazán teremtésnek. A dolog röviden úgy működik, hogy az elménkben, a szellemi gondolatok által meghatározott és reálisan elképzelt formát, a pozitív lelki érzéseink segítségével, tartalommal töltjük fel. Az ilyen módon kialakult reális hitünk, stimulálja, aktivizálja, megváltoztatja az agyi rezgéseinket. Ennél fogva, az agyunk elektromos szerkezete, olyan mágneses rezgéseket gerjeszt, amelyek az elektromos anyagi valóság szükségszerű átalakítására irányulnak. Mégpedig olyan módon, hogy az agyi mágneses rezgéseink, az Univerzum terében, olyan nagyobb energiájú mágneses hullámok vezérlését hajtják végre, amelyek képesek arra, hogy induktív módon megváltoztassák az elektromos tulajdonságú anyagi struktúrák állapotait. Az emberi elme ilyenkor, fehér mágiát gyakorol, mert a feltétlen szeretet érzései irányítják az értelmes gondolatait.
Ma még, feltételekhez kötött relatív szeretet alapján éljük az életünket. Ezeket a relatív szeretetfeltételeinket, éppen a szellemi gondolataink határozzák meg. Azok a szellemi gondolatok, amelyek a megélt múltunkban vagy az elvárható jövőnkben kalandoznak. Vagyis, az elménket elvonatkoztatják a lelki jelenlétünktől. Azaz, elvonják az elménk figyelmét, az éppen most aktivizálható pozitív lelki érzéseinkről. A lelki érzéseink ugyanis, csak a jelen pillanatában aktivizálható lelki erőket képviselnek. Nem irányíthatóak a múltunkba vagy a jövőnkbe. Ezért szükséges az elménk figyelmét, éppen a lelki érzéseinkre fókuszálni. Mégpedig, itt és most.
Amennyiben az ember folyamatosan képes a lelki jelenlétében tartózkodni, akkor az már egy olyan meditatív állapotot biztosít az elméje számára, amelyben nincsen félelem, fáradtság, és bizonytalanság. Az ilyen egyén tökéletes teremtővé válik, mert a szeretetét nem a szellemi gondolatai irányítják, hanem a pozitív lelki érzései. Így a szeretete, relatív szellemi feltételektől mentes lesz, azaz abszolúttá alakul. Az ember, csak így képes megtestesíteni, a lelke által benne élő Isteni minőséget.
A teremtéskor, Isten megteremtette az anyagi valóságot önmagából, és benépesítette azt élőlényekkel. Növényekkel és ösztönös tudatú állatokkal. Ezek az első pillanatuktól kezdve aktívan éltek. Az ember teremtése, egészen másképpen történt. Azt mondta, teremtsünk embert a saját képünkre. Így az angyalok segítségével, megteremtette az embert. Aki passzívan, élet nélkül feküdt a földön. Majd a saját lelkét lehelte az élettelen testbe, amitől az megelevenedett. Számomra ez azt jelenti, hogy Isten, maga vette birtokba az anyagi világban megnyilvánult emberi testet. Ezért az emberi szaporulat azt eredményezi, hogy Isten él rajtunk keresztül. E miatt, minden ezoterikus tan, arról a spirituális szintű mentális fejlődésről beszél, amelynek a lehetséges végeredménye éppen az, hogy az emberi tudat, ráeszmél önmaga Isteni tudatára. Ez a megvilágosodás pillanata.
A megvilágosodott ember, Istenként élhet tovább. Veleszületett Isteni teremtő adottságokkal bír. Mert az elméjét, nem a relatív szellemi gondolatai irányítják már, hanem az abszolút szeretetén alapuló lelki érzései. Ha azonban, valaki túl korán válik Istenné a világunkban, mint például Jézus, akkor őt a kortársai nem képesek megérteni, ezért megölik. Ma már azonban, az ezoterikus műveltség olyan szinten van jelen a kultúránkban, hogy alkalom nyílik általa, a csoportos szintű spirituális fejlődésre. Így a kollektív megvilágosodásra is. Ez a hatás, pozitív társadalmi visszacsatolásként, előkészíti a többi érdeklődő ember megvilágosodási lehetőségét is. Így jön létre az emberiség spirituális reformja. Amelyben a termékeny tudatú emberek, közvetlenül az Isteni szintű teremtőképességüknek köszönhetik a sikereiket.
A jobb világ megteremthető. Ezt a mostani, hibás alapokon nyugvó valóságot is mi, emberek teremtettük magunknak olyannak, amilyen. Mert a relatív feltételekhez ragaszkodó szeretetünk által, csak erre vagyunk képesek. Istentudat nélkül, egy Istentelen valóság alakulhatott csak ki. Így a relatív szellemi szeretetünk által, többnyire csak negatív visszacsatolást tartunk fenn a társadalmunkban is. A pozitív társadalmi visszacsatolás érdekében, lelki szeretetre van szükségünk. Ami a jócselekedeteink lelkierejét képes fokozni, és aktív élettel tölti meg a világunkat. Olyan energiától duzzadó életeseményekkel, amelyekre mindig érdemes lesz visszaemlékezni.
Az Istenismeretünk ezoterikus szellemi szintű fokozása, alkalmat ad számunkra arra, hogy tökéletesen megvilágosodott Istentudattal éljünk végre. A megvilágosodott szellemiségünk ugyanis, ráébred arra, hogy a lélek érzelmei a fontosabbak és e miatt, önként adja át az elménk feletti irányító szerepet. A lélek pedig, átveszi azt, és életerővel tölti fel, az anyagi valóságban felvállalt Isteni szerepünket. Teremtővé válhatunk. Ez a spirituális reformunk lényege.
Ez a szerep, példaértékű pozitív visszacsatolásként érvényesül az emberi társadalomban. Arra utal, hogy az emberiség zárt rendszerének, együtt kell fejlődnie. Lehet köztünk több személy is olyan, aki példát mutat, vagy akár valamilyen kisebb csoport, de továbblépni, csak kollektív módon tudunk. Amikortól az emberi kultúrán belül, az elemi oktatás szerves részét képezi majd az Istennel való önazonosságunk tétele. Amikor már tudományos szinten taníthatjuk az utódainknak azt, hogy Isten él rajtunk keresztül. A teremtő Isten, és e miatt, relatív teremtők vagyunk mi magunk is. Ezért a valóságunkat, amelyben élünk, sokkal jobbá képzelhetjük és teremthetjük. Olyanná, amelyben a boldogság természetes dolog.
Mert teremtés által jót tenni öröm. Látni, hogy a jobbá teremtett világunkban boldogabbak az emberek, szintén öröm. Keresni és kutatni azt, hogy a teremtőképességével hol segíthet az ember, szintén öröm. A folytonossá alakuló öröm érzése boldogságban tart. Abban a tartós boldogságban, amit ma még, Isten országa jelent számunkra. Ez egy nagyon lassú folyamattal elérhető cél. Mert kollektív módon együtt fejlődni sokkal nehezebb. Hiszen a megértés, minden embernél más spirituális szintet feltételez. Mert az ezoterikus belső képességeink nem egyformák. Mégis jó esélyünk van arra, hogy most, a vízöntő korában, egyfajta kollektív ébredés által, sokan megvilágosodjanak egy időben. Mert egyre több a spirituális szinten fejlődni kívánó ezoterikus érdeklődő.
Ráadásul, az emberek rájöttek arra is, hogy a rendelkezésükre álló vallásformák, többnyire hamis illúziókban tartják őket. Hiszen eltérítik őket attól az alapelvtől, hogy bennük Isten él a lélek által. Hogy Isteni minőség lakozik bennük, szellemi szinten elrejtett módon. Ezt nem szívesen hirdetik a szószékről. Pedig, a keresztény emberek Szent Bibliájában, egyértelműen le van írva a dolog. Bűnösöknek hirdetik a híveiket, annak ellenére, hogy Isteni minőség van bennük. Pedig, Isten nem bűnös bennünk sem. Istentudattal élve pedig, még távolabb kerül az értelmes ember a bűntől. Éppen azért, hogy a teremtőképessége kifejlődjön. Aki a teremtői képességével uralja az anyagi minőségeket, nem szorul arra, hogy bűnös módon éljen. Mert az abszolút szeretetével, amit a tökéletes lelki aktivitása jelent, bármilyen vágy, terv, elképzelés megvalósítható.
A pozitív társadalmi visszacsatolás lényege tehát az, hogy lehetőleg együtt váljunk relatív szellemi emberből, abszolút lelki emberként Istenné. Mert Isten, eddig is élni kívánt rajtunk keresztül, csak mi nem értettük meg őt. Mert kifelé figyeltünk a szellemileg vezérelt elménkkel. Ma már, befelé fókuszálva az elménk figyelmét, a saját Isteni minőségünkkel foglalkozhatunk. Csupán a lelkünkre, és a belőle eredő érzéseinkre kell koncentrálnunk. Mert az érzéseink, a bennünk élő Isteni minőségünk akaratát képviselik. Nem kell mást tenni, csak hagyni azt, hogy legyen meg az ő akarata. Ahogy a „Mi Atyánk” című vezérimában kéri nap, mint nap, olyan sok hívő ember.
Ahhoz, hogy Isten akarata megvalósuljon az életünkben, éppen a saját Isteni minőségünkre, a lelkünkre kell figyelmet fordítanunk az elménkkel. A szellemileg irányított józanész, nagyon sok esetben, éppen ellentétes az Isteni minőségünk akaratával. Erre utal a gyakori lelkiismeret furdalás érzése pedig, többnyire a relatív szeretetünk alapján tevékenykedünk. De az ellentétben állhat, az abszolút szeretetünk által kinyilvánított lelki akaratunkkal. Csak a szellemi szintű megértésünk képes arra, hogy a lelki aktivitásunknak lehetőséget biztosítson az elménkben.
Mert a lelkünk, Isteni adottságként, még a szellemiségünkkel sem ellenkezik. Türelmesen bevárja a szellemi megvilágosodásunk pillanatát. Mégpedig az abszolút szeretet végtelen türelmével. Mert abszolút módon megbecsül bennünket, abszolút módon megért minket, és abszolút módon megbocsát nekünk. Isten mindenkiben a lelki minőség, ezért biztosítja számunkra, a pozitív társadalmi visszacsatolás lehetőségét. Éppen a relatív, szellemi szinten megvalósított negatív társadalmi visszacsatolásaink ellensúlyozására.
Matécz Zoltán
2013.06.09.
matecz.zoltan@gmail.com
