Szellemi irányítás.
Emlékeinket az agyunk, a memóriánkban tárolja. A múltunk emlékeit éppúgy, mint a jövőnkről alkotott elképzeléseinket. Hiszen a jövőnkről szóló elvárásainkat is, a múltban alakítottuk ki, és ilyen módon, a múltunk emlékeiként őrizzük azokat is. Így a memóriánk, az emlékeink raktára. Ahol az emlékeink, lineáris rendben vannak eltárolva. Eseményidő szerinti sorrendben. Ebben a mentális raktárunkban, a szellemiségünk a raktáros.
Jó raktárosként, állandóan azt figyeli, hogy a lineáris módon tárolt emlékeink között, akad-e logikai hiba vagy hiányosság. Amint talál egy ilyen belső mentális problémát, azonnal értesítést küld róla az elménk számára. Ezek az értesítések, a mi szellemi gondolataink. Az elménkben tudatosodnak azok, ha lelki érzésekkel társulnak ott. A hozzájuk csatlakozó lelki érzéseink nélkül azonban, hamar feledésbe merülnek.
Nagyon sok esetben előfordul az, hogy valamire gondolunk, de közben, elvonják az elménk figyelmét, az egyéb teendőink. Majd mire visszatérnénk a megkezdett szellemi gondolathoz, már feledésbe is merült. Mert az elménk, foglalkozott ugyan a feledésbe merült szellemi gondolatunkkal, de az, lelki érzelmeket nem váltott ki belőlünk. Így az a gondolat, nem alakult tudatosan is elfogadott emlékké számunkra. Ezért, nem tudatosodott az elménkben megfelelő módon. E miatt, mint felesleges szellemi gondolatunk, egyszerűen kitörlődött onnan.
Amelyik szellemi gondolatot sokszor, ismételgetve használjuk az elménkben, mint a tanulás anyagának az elemét, az is képes emlékként elraktározódni a memóriánkban. Viszont, mint lelki érzelmek nélküli emlék, könnyebben törlődik ki onnan, ha nem használjuk gyakorta. Amennyiben azonban, egy szellemi gondolatunkhoz, megfelelő lelki érzések csatlakoznak az elménkben, abban az esetben, azonnal elraktározható emlékké formálódik számunkra. Mert abban az esetben már, az elménkben kialakult hitünket fogja képezni. Így a memóriánkban, olyan szellemi gondolatokat tárolunk, amelyeket megtanultunk, vagy a mi hiteinkként lettek meghatározva az elménkben. Úgy is mondhatnám röviden, hogy a memóriánk, a mi hiteink emléktára.
A memóriánk, a tudatalatti agyrészünkben van. Ahol az ember már nem gondolkozik, nem viszonyít, csupán a test és cselekedetvezérlés funkcióit végzi el. Tőlünk független, vegetatív módon a testvezérlésünket, míg az akaratunktól függő feltételek alapján, a tudatos cselekedetvezérléseinket. A tudati agyrészünk tudatos elméje ugyanis, csak meghatározza azt a folyamatosan kialakuló hiteink alapján, hogy mit cselekedjünk, de a végrehajtást, a tudatalatti agyrészünk intézi el.
A dolog, éppen úgy működik a két agyrészünk között, mint ahogyan a nagy hajók irányítása történik. A kapitány látja az haladási lehetőségeket. Meghatározza azok irányát és sebességét. Majd leszól a gépházba, hogy milyen utasítások alapján történjen a hajótest haladása a vízen. A gépész azonban, nem látja az utat, és az haladás feltételeit. Mert nincsen ablak a gépházban. Ezért, tökéletesen megbízik a kapitány által közölt utasításokban, és azok alapján irányítja a hajó menetét. Így a kapitány képezi a mi tudatos agyrészünket, ahol az elménk működik. Mert az elménkben vagyunk tudatosak. Mégpedig, azokra a szellemi gondolatainkra, amelyekhez lelki érzések csatlakoztak. Így az elménk, mint a mi tudatos kapitányunk, mindig a hiteink alapján irányítja, a hajónkként értelmezhető tudatos testi funkcióinkat. A testünk pedig, mint a mi hajónk, ilyen módon nyer értelmes irányítást a tudatos elménktől.
A tudatalatti agyrészünk viszont, mint a jó gépész, nem foglalkozik azzal, hogy milyen utasítást kap, egyszerűen csak szót fogad. Az elménkben kialakult hiteink alapján végzi el, a szükségszerű test és cselekedetvezérlésünk funkcióit. Ilyen módon, előre meghatározott tudatos cselekedet, csak az elménkben kialakult hiteink alapján jöhet létre. Ezért a hit, nem más, mint cselekedetvezérlő tudatos szellemi gondolat, amely már érzelmi támogatást is nyert a lelkünktől.
Az elménk alapvetően, két dologra fordít figyelmet. A szellemi gondolatainkra, és a lelki érzéseinkre. Ezért minden szellemi gondolatunk képes arra, hogy lelki érzéseket váltson ki, és azokat társítsa az elménkben, az őket kiváltó gondolatokkal. Továbbá, minden tudatos lelki érzésünk alkalmas arra, hogy gondolatokat ébresszen, a memóriánkban működő raktárosunk információs készletében. Így az elménk felszínére kerülő szellemi gondolataink, az őket kiváltó lelki érzésekhez csatlakozhatnak, hogy együttesen társulva, test és cselekedetvezérlő hitet formáljanak ott.
Így az elménk tudati állapotait kialakító lehetőségünk, eleve kétféle lehet. Ahogy mi megszoktuk vagyis, szellemi irányítású, és ami kissé idegen még tőlünk, lelki irányítású. Attól függően, hogy a szellemi gondolataink váltják-e ki a lelki érzelmeinket, vagy éppen fordítva. A lelki érzelmeink társulnak-e szellemi gondolatokkal az elménkben. Így az első esetben, az elménk szellemi irányítása valósul meg, míg a második esetben, a lelki irányítása. Azonnal felmerül a jogos kérdés, hogy ugyan már, mi a különbség?
Az értelmes embernek, alapvetően kétféle intelligenciája van. Egy relatív szellemi intelligenciával rendelkezünk, amely a születésünktől kezdve, a halálunk utolsó pillanatáig, folyamatosan képes a változásra. Valamint, egy abszolút intelligenciánk is van, amely sohasem változik. Ez a mi lelkünk. Ez az abszolút intelligencia, képes arra is, hogy a szellemi gondolataink nélkül formált hiteink nélkül is, közvetlen módon vezérelje a testünket. Nézzünk erre egy példát.
Előfordul olykor az, hogy jókor vagyunk jó helyen, és azonnal jót cselekszünk. A nélkül, hogy azt szellemi szinten, megfelelő módon átgondolnánk. Mivel, nincs is idő mindig arra, hogy megfelelő módon átgondoljuk, a hirtelen felmerülő teendőket. Ilyenkor az ember egyszerűen, csak ösztönös. Azaz, lelki szinten vezérelt a cselekedete. Az ilyen emberre mondják azt, hogy van benne spiritusz. Mert nem kezd el azon agyalni, gondolkodni, hogy mit is kellene tennie az adott helyzetben hanem, csak egyszerűen megcselekszi a jót.
A „spirit” szó, a lélekre utal. Így a van benne spiritusz kifejezésünk, éppen a lelki jelenlétünket fejezi ki. Ebből kiindulva, a spirituális fejlődésünk igénye, éppen arra utal, hogy sokkal több lelki vezérlést engedünk létrejönni az elménkben, a szellemi vezérlésünk rovására. Így, aki spirituális módon fejlődik, azt tanulja meg, hogy a meditációs gyakorlatokhoz hasonlóan, hogyan lehet a szellemi gondolatait lecsendesíteni. Azért, hogy a lelki aktivitása azzal arányosan fokozódhasson. Ebből az is egyenesen következik, hogy a spirituális fejlődésünk végcélja nem más, mint teljesen átadni a relatív szellemi irányítást, az abszolút intelligenciával rendelkező lelki minőségünknek. Így most már, ideje beszélni a lélekről is.
A lelkünk, a mi intelligens életenergiánk. Az Univerzumban, az energia egy és oszthatatlan. Így a mi lelkünk, ugyanannak az intelligens energiának, a bennünk elkülönült része, amely az Univerzumot létrehozta és működteti. Ezért, bennünk is, ugyanazzal az intelligenciával rendelkezik. Amennyiben tehát, az Univerzum intelligens energiáját Istenként tiszteljük, abban az esetben, a lelkünk is ugyanilyen tiszteletet érdemel. Mert az, nem más, mint a mi saját Isteni minőségünk. Így a lelkünk által bennünket, Isteni minőség éltet.
Ezért íródott, a Mózes által átvett, tíz Isteni parancsolat. Amelyből az első négy arról szól, hogy hogyan, és milyen módon kell, az Univerzum anyagi szinten meg nem nyilvánult Istenét tisztelni, szeretni, és becsülni. Míg a többi hat arról szól, hogy milyen módon kell, az ember által megnyilvánult Istent tisztelni, szeretni, és becsülni. Így valójában, mind a tíz égi parancsolat, az Istennek járó tiszteletről, szeretetről, és megbecsülésről szól.
A lelkünk tehát, éppen arra hivatott, hogy éltesse a testünket és a szellemiségünket. Hogy a testünk által, objektív módon tudjon igazodni, a folyton változó anyagi események feltételeihez. A szellemiségünk révén pedig, értelmes módon tudja kifejezésre juttatni az érzéseit. Az ember azonban, szabad akaratot kapott Istentől. Mert Isten, még bennünk sem korrigálhatja önmagát. Ha módosításra szorulna, akkor elveszítené az abszolút státuszát az Univerzumban. Így automatikusan aláveti magát, a mi szellemi szinten jóváhagyott akaratunknak. A mi szabad akarataink pedig, az elménkben kialakuló hiteink által nyilvánulnak meg. Amelyeket, a tanult szokásainkhoz híven, a szellemi gondolatainkhoz csatlakozó lelki érzéseink határoznak meg. Így működik ma, az emberiség kilencvenkilenc százalékának az elméje.
Ez nem hibás működés hanem, csak arról van szó, hogy a szabad akaratunkat, szellemi síkon is meghatározhatjuk. De azt viszont, tudomásul kell vennünk, hogy a szellemiségünk, nagyon hiányos és hibás mentális adatbázis alapján formál számunkra gondolatokat. Ráadásul, a sajátságos szellemi gondolataink, legtöbbször a múltra vagy a jövőre irányulnak. Hiszen a múltunk emlékei, és a jövőnk lehetséges elvárásai alapján kerülnek az elménkbe. Viszonyítani, azaz lelki érzéseket aktivizálni pedig, mindig csak a jelenben tudunk. Így a jelenben aktív lelki érzéseink, nem vetíthetőek ki, a csupán szellemi értéket képviselő múltunkba vagy a jövőnkbe. Amelyik lelki érzésünket mégis odavetítjük, hatástalan lesz ott számunkra. Csak bennünk okoznak csalódást.
A csalódásunk alapja az a tény, hogy a lelki érzéseink, az életenergiánkból származnak, ezért az elménkben, mint életerő impulzusok jutnak érvényre. Így a szellemi gondolatainkhoz helyesen csatolt lelki érzéseink, olyan életerő impulzusaink, amelyek céltudatos mentális erőhatásokként, a megvalósulásuk felé fognak törekedni. Ez röviden azt jelenti, hogy Istenhez hasonlóan, teremtőképes lélekkel rendelkezünk. Ahogy Isten induktív módon megteremtette, önmaga mágneses alaphalmazából, az összetett elektromos anyagi valóságot, olyan formában, mi magunk is képesek vagyunk, a mágneses agyi rezgéseinkkel megváltoztatni, az elektromos anyagi események részfolyamatait.
Az elménk, egy elektromos anyagi megnyilvánulás. Minden benne tudatosodott szellemi gondolatunkhoz, lelki érzések csatlakoznak. Így hitté alakulnak az elménkben. Majd az elménkből kivetítve, az agyunkba kerülnek ezek a hiteink. Amely demodulátorként, olyan biológiai átalakítót képez, ami az elektromos alapú hiteinkből, mágneses hullámokat formál. Éppen azért, hogy az Univerzum mágneses terében, ahol minden elektromos anyagi változás zajlik eseményszinten, érvényesülni tudjon.
Az elménkben kialakított hiteink tehát, elektromos módon jönnek létre a fejünkben, de az agyunk mágneses hullámaiként jutnak érvényre, az Univerzum mágneses terében. Ott megkeresik a hullámhosszukhoz tartozó, de sokkal nagyobb frekvenciájú mágneses hullámokat, és azokat, a számunkra szükséges anyagi változások érdekében, aktivizálják. Így a lelkünk, mint a mi Isteni minőségünk, jogosan használja a teremtés folyamatára, az Univerzum Istenként tisztelhető mágneses minőségét.
Egyáltalán nem mindegy tehát az, hogy az elménket, melyik intelligens részünk vezérli. Amíg a szellemi intelligenciánk kezdeményezi az irányítást, addig az elménknek, csak relatív irányítása jöhet létre. Mert a szellemi tudásunk erősen korlátozott, és a gondolatai, többnyire elvonatkoztatnak a jelentől. Ettől persze, a döntéseink még lehetnek jók is. Ezzel szemben, a lelki intelligenciánk abszolút értékű, és mindig a jelenre koncentrálódik.
A legegyszerűbben, úgy kezdeményezhetjük a hiteink kialakulását az elménkben, lelki irányítással, hogy a szellemi gondolatainkat, az életenergiánk érzéseinek a szolgálatába állítjuk. Mégpedig olyan módon, hogy a szellemi gondolatainkkal, mindig a vágyainkat fejezzük ki értelmes módon. Mert a vágyaink, a lelkünk akaratai. Amíg a lelkünk vágyait határozzák meg a szellemi gondolataink képzeletben, addig minden esetben, csak pozitív lelki érzések csatlakozhatnak ezekhez a mentális képeinkhez. Ezt a mentális folyamatot én, megoldás-centrikus gondolkodásmódnak neveztem el. Amelyik szemben, a jól megszokott probléma-centrikus gondolkodásmódunkkal, mindig a számunkra legjobb megoldásokra törekszik.
Az elménk szellemi és lelki irányítása között, körülbelül annyi a különbség, mintha a portásra bíznánk, egy hatalmas gyár vezetését. Az arra alkalmas igazgatói testület helyett. Aki természetesen, hozhat néha jó döntéseket is, de azokat többnyire, csak a saját maga által jól belátható portájára vonatkozólag teheti meg. Mert a tejes gyárra, vagy annak részüzemegységeire vonatkozó döntésekben már, egyáltalán nem kompetens. Hát körülbelül, ilyen ellentmondásos döntések jellemzik, a szellemi szinten irányított elméjű, értelmes ember életét. Amikor pedig, a megoldás-centrikus gondolkodásmódunkat kifejlesztjük magunkban, akkortól a szellemi gondolatainkat, a lelki intelligenciánk szolgálatába állítjuk.
Jelenleg még, a szellemi intelligenciánk irányítja az elménket. Gyakorlatilag, megyünk is a saját fejünk után rendesen. Mintha egy kapkodó életformát élnénk. Amelyben legtöbbször, csak olyan soros döntéseket hozunk, amelyek által, az éppen jelentkező problémáink, kikényszerítik belőlünk az éppen szükségszerű értelmes határozatainkat. Ezért inkább, mereven ragaszkodunk, a jól megszokott problémamentes életvitelünkhöz. Egy biztonságosnak mondható komfortzónában létezünk, amit a folyton jelentkező problémáink, kényelmetlenné akarnak tenni számunkra.
Pedig, az életünk során jelentkező problémáink, nem az ellenségeink. Hanem nagyon jó lehetőségeket kínálnak, a tudatos teremtésre. Amit a megoldás-centrikus gondolkodásmód képessége kínál. Amikor ugyanis, egy probléma merül fel az életünkben, akkor azonnal jelentkezik hozzá egy lelki vágy is. Amely már, a tökéletes megoldásra irányul. Így, aki a lelki vágyait követi szellemi szinten, mindig a számára jó megoldásra törekszik. Mégpedig az abszolút lelki intelligenciájának, a mentális teremtő erejét hasznosítja, a relatív szellemi intelligenciájának a reális elképzelései alapján. Így a szellemi gondolatai, a lelki érzéseit határozzák meg és szolgálják. Ilyen módon, a szellemi és lelki adottságaink, egy közös célt meghatározva, sokkal tökéletesebb intelligenciával töltik fel az életünk részeseményeit.
A lelkünk ugyanis, a pillanatnyi problémáink mellett, rálát az egész életünkre. Így, ebből az abszolút szempontból nézve alakítja ki, a problémáink megoldásaira irányuló vágyainkat. Ezzel szemben, a szellemi intelligenciánk, csupán az éppen jelentkező problémákra képes reagálni, és többnyire olyan megoldásokra korlátozódik, amelyek a pillanatnyi helyzetnek, éppen csak megfelelnek. Így a teljes életkorunkra vonatkozólag, nem minden esetben bizonyulnak helyesnek, a pillanatnyi szellemi döntéseink. Így koránt sem mindegy az, hogy a szellemi vagy a lelki intelligenciánk vezérli-e, a tudatos elménket. Amelyben a teremtőképes hiteinket formáljuk. Azokat a hiteinket, amelyek az életünk sorsszerűségeit alkotják az által, hogy általuk igazodunk az anyagi valóságunk megtapasztalt részeseményeihez.
Mert a „vak” sors, csak a szellemi szinten irányított elméjű értelmes emberek számára bír, kényszerítő hatással. Ők egy mentális mókuskerékként élik meg. Amelyből nem látszik kiút. Ez a szellemi rabság azonban, a lelki intelligenciánk szolgálatával feloldható. A lelki intelligenciánk ugyanis, teremtő erőket képvisel. Amely által, mi magunk irányíthatjuk azt a sorsszerűséget, amit meg szeretnénk élni. Az Isteni szintű lelki minőségünket aktivizálva, a tudatos teremtés képességét használva, olyan életet élhetünk végre, amilyenre Isten teremtett bennünket. A lelki ember tehát, nem kiszolgáltatottja az anyagi változásoknak, hanem az irányítója.
Mert általunk, Isten él szabadon. Amennyiben azonban, olyan emberiek vagyunk, hogy a szellemi aktivitásunkkal, továbbra is elnyomjuk a lelki aktivitásunk lehetőségeit az elménkben, abban az esetben, az Isteni minőségünket, a testünk börtönébe kényszerítjük. Amely bezártságból, természetesen menekül Isten. Egyetlen kiútja belőlünk az, ha meghalunk. Ez a szellemi szinten vezérelt elméjű, értelmes emberek korai halálának az oka. Aki ugyanis, nem éli Isten életét az, Isten számára teljesen felesleges. Ezért alakul ki, szinte minden értelmes emberben, a spirituális fejlődésre irányuló igény, ösztönös módon. Amely lehetőséget biztosít, az elménk szellemi irányítása helyett, a lelki szinten vezérelt életvitelre.
Matécz Zoltán
2014.11.01.
matecz.zoltan@gmail.com
