Elvonatkoztatás.
Más élőlényekkel szemben, az értelmes emberi elme alaptulajdonsága az, hogy a kauzális szintű ok-okozati viszonyok megértése érdekében, képes az elvonatkoztatásra. Amelynek keretében, sajátságos nézőpontból szemlélhetjük a valóságos dolgokat és eseményeket. Ennek a sajátságos nézőpontnak a lényege pedig az, hogy mindig a memóriánkban eltárolt emlékeinkhez viszonyítjuk a valóságban észlelt dolgokat és eseményeket.
Az elvonatkoztatás röviden azt jelenti, hogy a konkrét dolgoktól és eseményektől, képesek vagyunk elvonni, kiragadni a számunkra legérdekesebbnek vélt tényezőket, és az általánosan ismert tényezők felé gondolkodni ez által. Illetve fordítva, az általános dolgoktól és eseményektől, el tudjuk vonni, ki tudjuk ragadni a számukra fontosnak tartott tulajdonságokat, és egy konkrét, már ismert tényező felé irányítani a további gondolkodásmódunkat.
Az latin eredetű absztrakció szó általános magyar jelentése, elvonatkoztatás. Ami a lényegtelennek vélt tulajdonságok tudatos mellőzését, és a lényeges tulajdonságok kiemelését jelenti. Ennél fogva az elménk elvonatkoztatási képessége, eleve meghatározza azt, hogy milyen irányban gondolkozzunk. Vagyis, a vizsgált dologból vagy eseményből, kiragadjuk a számunkra lényeges momentumokat, és a lényegtelennek tartottakat egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk.
Ennél fogva az elvonatkoztatás képessége, bár a logikus módon irányított megértési folyamatainkat szolgálja, de mégis eltérít bennünket a valóság teljes megismerésétől. Éppen azért, mert a valóságban észlelt dolgokból és eseményekből, a lényegtelennek tartott momentumokat, figyelembe sem vesszük közben. Pedig a valóságban, minden tulajdonság egyformán lényeges. Akár annak tartjuk, akár nem.
Ezért az emberi okoskodás, csak relatív tudással ruházhatja fel az ember ismereteit. Hiszen az elménk legtermészetesebb megismerési módja szerint, elvonatkoztatunk az észlelt dolog és esemény teljességétől. Ilyen módon, csak megismert részigazságokkal elégedhetünk meg. Éppen azért vonatkoztatunk el az elménkkel a teljességtől, hogy mielőbb el tudjuk fogadni és meg tudjuk érteni az észlelt dolog vagy esemény mibenlétét. De ezt, az elvonatkoztatás képessége miatt, a teljesség igénye nélkül tesszük.
Úgy is mondhatnám, hogy minden olyan dolog vagy esemény, amit eleve észlelhetünk, abszolút módon jelenik meg számunkra. De az elvonatkoztatás mentális lehetőségével élve, megelégszünk azok relatív megismerésével is. Éppen azért vonatkoztatunk el a számunkra lényegtelen részletektől, hogy a lényegesebb részleteket figyelembe véve, mielőbb megalkothassuk az igaznak tartott véleményünket. De ezért, minél mélyebb az elvonatkoztatásunk, annál sekélyesebb a megismerési lehetőségünk.
Ebből kifolyólag, minél több információhoz jut egy ember az oktatása során, annál határozottabbá válik az elvonatkoztatási képessége. Mert a memóriájában, annál több tanult adathoz képes viszonyítani, az észlelt dolog vagy esemény valóságát. Fel sem tételezve azt, hogy az a sok tanult információ és adat a memóriájában, szintén valamilyen korábbi elvonatkoztatás relatív eredménye csupán. Régebben élt emberek mentális eredményei.
Felmerült bennem a jogosnak látszó kérdés, hogy mikor hasznos számunkra az elvonatkoztatás mentális képessége, és milyen esetben lehet káros? Erre a kérdésre, az a nyilvánvaló tény biztosít számomra jogalapot, hogy az elménk, eleve két dologra lehet tudatos. Történetesen, a szellemi gondolataink informatív értékeire, és a lelki érzéseink mentális erőhatásaira. Az elménk feladata az, hogy ezt a kétféle adottságunkat, egy közösen kezelhető mentális egységgé, hitté alakítsa. Azért, hogy az ilyen módon formált hiteink, a memóriánkba kerülhessenek. Az elménk mentális háttértárolójába. Ahol már, a feltétel nélküli testvezérlésünk valósul meg. A szabadon formált hiteink alapján.
Az tehát, nyilvánvaló dolog, hogy az elménk elvonatkoztató képessége, a reális megismerést szolgálva, nagyon hasznos számunkra. De mivel, csak részleges, azaz relatív megismerést tesz számunkra lehetővé, ezért károsnak is értékelhető egyben. Mert az emberi megismerés által alakuló civilizációs fejlődésünket, csak nagyon lassan, fokozatosan képes szolgálni. Valószínűleg azért, mert az emberi elme, csak arra nyitott igazán, amit már megismert. Így a mentális túlterheléstől óv meg bennünket, ez a nagyon lassú szellemi folyamat.
Az elménk, abszolút tudásra törekszik. Annak ellenére, hogy sohasem találkozik közvetlen módon az objektív anyagi valósággal. Mert a valóságról, csak a korlátozott képességekkel rendelkező érzékszerveinken keresztül jut hasznosítható információkhoz. Majd a gyorsabb és könnyebb megismerés kedvéért egyszerűsítve, elvonatkoztat. Ezért, hinnünk kell a valóságról alkotott mentális elképzeléseinkben ahhoz, hogy a valóság részeseményeiként, mi magunk is részt tudjunk vállalni az alakulásában.
A szellemi gondolataink segítségével tehát, az elvonatkoztatás képességét szolgáljuk az elménknek. De a meditáció jelensége, éppen arról szól, hogy a szellemi gondolataink nélkül, abszolút tudatosak lehetünk a lelki jelenlétünkkel. Vagyis, olyankor a tudatos elménk, csak a lelkünk aktivitására figyelmes.
Az abszolút tudásból származtatható ismeretekre, azért tart igényt az elménk, mert a lélek által, ugyanaz a kozmikus szintű mágneses energia éltet bennünket, mint amelyik az egész objektív elektromos anyagi valóságot működteti. Azért, mert bennünk elkülönült a lélek, még nincsen az Univerzumtól elszakadva. Mert, mi magunk is az Univerzum részei vagyunk. Így az elménken keresztül, a kozmikus szintű abszolút tudásra, a lelkünknek van szüksége és lehetősége.
Mert a lélek, az elménken keresztül könnyedén tallózhat a kozmikus szintű mágneses adatbázis hullámai között. Ahol a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhosszait felismerve, abszolút értékű információkhoz juthat. Ha nem befolyásolják a lelkünket, a folyton kavargó szellemi gondolataink. Ez az irányított meditáció jelensége.
Ezért a lélek, bár energiaként elkülönült a testünkben, de a szellemi gondolataink nélkül, mégis szabad maradt. Így a felesleges szellemi aktivitásból származó okoskodás, csak korlátozza a lelkünk szabadságát. Mert a szellemi gondolataink, elvonatkoztatnak bennünket a lelki szabadságunk által biztosítható Isteni lehetőségeinktől.
Míg a szellemi gondolatainkkal, a már megtanult korlátozott mentális lehetőségek szerint vagyunk tudatosak, addig a lelkünkkel, korlátlan lehetőségek nyílnak meg előttünk. Mivel természeténél fogva, a lélek nem korlátozható. Mert a szellemi gondolataink, a memóriánkban tárolt mentális adatbázisunkra támaszkodik, míg a lelki aktivitásunk, a kozmikus szintű mágneses adatbázisra fogékony, amíg meditatív elmeállapotban vagyunk. Vagyis, a szellemi gondolataink zavaró tényezőitől mentes, mentális tudati elmeállapotban.
Ezért, minél tanultabb, minél műveltebb egy értelmes ember, annál több szellemi gondolat cikázik az elméjében, és annál nehezebben képes meditatív elmeállapotba kerülni természetes módon. Ezért, külön meg kell tanulnia azt is, hogy a felfokozott szellemi aktivitását, milyen módon csendesítheti le.
Az elménk tehát, ha ébren vagyunk, mindig tudatos. Így annál meditatívabb állapotban van az elménk, minél kevesebb benne a szellemi gondolataink aktivitása. Ami éppen azt jelenti, hogy az állandóan kavargó szellemi gondolataink, folyton elvonatkoztatják az elménket, a számunkra természetes lelki aktivitásunktól.
Mert a legtermészetesebb elmeállapotunk az, hogy boldogok vagyunk. Vagyis, pozitív lelki érzésekkel szemléljük a valóságot. Amíg a szellemi gondolataink meg nem törik ezt a lelki békénket és nyugalmunkat.
Minden konkrét módon formált szellemi gondolatunknak, a lelkünk általánosan jó pozitív érzéseit kell szolgálnia. Mert minden szellemi szinten feszegetett probléma, egy-egy konkrét megütközés, mentális elvonatkoztatás a lelkünk általános jólétében. Ezért szellemi szinten, csak akkor lehetünk összhangban a lelkünkkel, ha a kellemes gondolatainkkal, az általános jólétünket szorgalmazni képes pozitív érzéseinket szolgáljuk.
A pozitív érzéseken alapuló lelki nyugalmunk tehát, a számunkra hasznos és jó megoldások kulcsa. Mert, ha a problémáink, a szellemi gondolataink elvonatkoztatásai miatt alakulnak ki az életünkben, akkor a számunkra helyes megoldások, éppen a saját lelki nyugalmunk természetes eredményei. Tulajdonképpen, ez a tudatos teremtés alapja.
Mindenki, a sajátságos tudatos elmeállapota szerint teremti meg a saját megtapasztalható valóságát. Ami röviden azt jelenti, hogy amíg az elménk a pozitív lelki tudatosság állapotában van, addig a valóság természetes kialakulása, mindig pozitív lesz számunkra. Mert a megtapasztalható valóságunk kialakulását, nem befolyásolják a kellemetlen szellemi gondolataink.
A kellemetlen szellemi gondolataink azonban, olyan személyes problémákat jelentenek számunkra, amelyek elvonatkoztatnak bennünket a pozitív lelki aktivitásunktól. Ezért, minél gyengébb az elménkben a pozitív lelki aktivitás, annál sanyarúbb sorsot formálunk magunknak. Így a probléma-centrikus gondolkodásmód, még több probléma kialakulásához fog vezetni.
Boldog az ember, csak a megoldás-centrikus gondolkodásmóddal lehet. Amelyben a szellemi szinten elképzelt megoldásokat, már olyan kellemes gondolatokkal alakítjuk ki az elménk képzeletében amelyek, csak pozitív lelki érzések aktivitását teszik számunkra lehetővé. Ezért következésképpen, a boldogság sorsszerű megtapasztalásához vezetnek.
A szellemi gondolataink tehát, a probléma-centrikus gondolkodásmóddal elvonatkoztatnak bennünket a pozitív lelki aktivitásunktól, míg a megoldás-centrikus gondolkodásmóddal, éppen azt szolgáljuk. Ezért a megtapasztalható sorsunk, mindig a fejünkben dől el.
Annak az embernek, aki mindig boldog elmeállapotban van, nem is kell kérnie semmit az Univerzum abszolút értékű öntudatától. Mert a megtapasztalható valóságát, mindig az eleve boldog elmeállapota határozza meg. Amely, az alapból boldog jellegénél fogva, mindig olyan események alakulását teszik lehetővé, amelyek további boldogságot okoznak számára. Ennél fogva, mindent megkap, amire csak szüksége lehet a további boldogságához.
Aki állandóan csak kér, nem igazán boldog. Mert egyfajta hiányszemlélettel terhelt az elméje. A hiányszemlélet pedig, további hiányokat fog eredményezni a megtapasztalható valóságában. Ezért gyakorlatilag, nem kérni kell Istentől, hanem Istenként teremteni. Azzal a biztos tudattal, hogy aminek a megvalósulásához hozzájárulunk a tudatos elménkben, az feltételek nélkül a valóságunk részévé fog válni.
Így a vágyott céljainkat, el kell tudnunk képzelni valóságosnak az elménkben, a kellemes szellemi gondolataink segítségével, és az ÁMEN kifejezéssel, tudatosan hozzájárulni a megvalósulásához. Miközben az elménket, állandóan a pozitív lelki érzések által biztosított boldog állapotban tartjuk. Szellemi szinten fel sem tételezve azt, hogy a vágyunk elképzelt tárgya vagy eseménye, nem lehet a valóságunk része. Mert az ilyen, ellentétes irányultságú feltételezéseink, szellemi szinten elvonatkoztatnak bennünket attól a csodálatos valóságtól, amit lelki szinten meg szeretnénk tapasztalni.
Vagy másképpen fogalmazva, a szkeptikus szellemi gondolataink kellemetlen jellege miatt, negatív lelki érzéseknek biztosítunk teremtési feladatot. Ami közömbösíteni fogja a tudatos teremtésbe vetett reális elképzelésünk és pozitív lelki érzéseink valóságformáló hatását. Mert a tudatos elmeállapotunk pozitív jelegét, polarizálják a pesszimista szellemi gondolataink.
Ezért, mindenkinek szellemi szinten kell eldöntenie azt, hogy boldog lesz. Mert a boldogságunk alapja az, hogy mindig kellemes szellemi gondolatokkal építjük fel az elménk tudatosságát. Éppen azért, hogy a boldog elmeállapotunk miatt, további boldog eseményekben vehessünk részt az életünkben. Tudva azt, hogy a kellemetlen szellemi gondolatainkkal, elvonatkoztatjuk az elménket a boldogságot biztosítani képes pozitív lelki állapotunktól.
Ezért egy probléma ismeretében, mielőbb a számunkra helyes megoldáson kell gondolkoznunk szellemi szinten. Hogy a megoldásról szóló kellemes szellemi gondolatainkkal, pozitív lelki érzések alakítsák továbbra is, az elménk tudati állapotát. Mert, a boldog elmeállapotunk, megteremti számunkra a helyes megoldást azért, hogy továbbra is boldogok maradhassunk.
A legtöbb ember azt a hibát követi el, hogy a felismert probléma esetén, minden szellemi aktivitása, a probléma körül forog. Tele kellemetlen szellemi gondolattal. Amelyek alapvetően törlik a boldog elmeállapot folytonosságát. Mert a kellemetlen szellemi gondolatok, polarizálják a teremtésre alkalmas lelki érzéseinket. Így a bosszantó negatív lelki érzéseink, további bosszantó problémák kialakulásának biztosítanak lehetőséget az életünkben. Éppen azért, mert szellemi szinten elvonatkoztattunk az elménk természetes alapállapotától, a boldogságtól.
Mert a boldogságot, nem keresni és kergetni kell, hanem csupán fenntartani, a kellemes szellemi gondolataink mentális hatására aktivizálható pozitív lelki érzéseinkkel. Mert a pozitív lelki érzések, örömöt jelentenek. Míg a folyamatos örömérzések megtapasztalása, maga a boldogság. A boldogság fenntartásához pedig, csak arra kell tudatosan odafigyelnünk, hogy a kellemetlen szellemi gondolatainkkal, ne vonatkoztassuk el az elménket a boldogságunktól.
A boldog ember, mindig a jelenben él. A pozitív lelki jelenlétben. Ezért a boldog ember, nem csupán az anyagi javaiban és társadalmi életében fog épülni, hanem az egészségi állapotában is. Mert, minden betegségünk pszichoszomatikus eredetű. Ami éppen azt jelenti, hogy a pszichénket képviselő elménket rosszul használtuk, ezért az szomatikus, azaz testi elváltozásokat okoz számunkra. Mert az elménket, elvonatkoztattuk a lelki boldogságunkat fenntartani képes kellemes szellemi gondolatainktól.
Így az elvonatkoztatás mentális képessége, nem csupán a szükségszerű megismerést teszi számunkra lehetővé, hanem minden problémánk forrása is egyben az elménkben. Ha az elvonatkoztatás mentális képességét, kellemetlen szellemi gondolatokkal hajtjuk végre. Mert az általa előidézett negatív lelki aktivitásunk romboló hatása, katasztrofális lehet bárki számára. Ezért, ahogy minden boldogságunk forrása, az elménk tudati állapotától függ, úgy minden bajunk forrása is éppen ugyanattól.
Ezért a tudatos elménk elvonatkoztatás képessége akkor helyénvaló, ha a megoldásokra gondolva, éppen a problémáinktól vonatkoztatunk el. A problémáink megoldásait tárgyalni képes kellemes szellemi gondolatainkkal. Éppen azért, hogy az elménk boldog tudati állapota, ne sérülhessen meg. Amelyben a pozitív lelki érzéseink, pozitív valóság kialakulását teszik számunkra lehetővé. Minden vonatkozásban.
Ezért, a szellemi szintű tudatosságunk mentális aktivitásának a zaja, elvonatkoztat bennünket a lelki jelenlétünk tökéletes csendjétől. Amelyben az abszolút tudatosság rejlik. Amelyben a boldogság fenntartható.
Matécz Zoltán
2019.07.06.
