Létezésünk tere.
Newton számára a tér, egy hatalmas mozdulatlan, üres „tartály” volt, amelyben az anyagi események folyamatosan zajlanak. Ez az abszolút tér, egyfajta kozmikus „színpadot” jelentett, amelynek háromdimenziós koordinátái, mindenki számára elfogadható módon, azonosak és egyértelműek voltak. Newton azonban, az időt is abszolútnak tekintette. Egyetemes, egyenletesen áramló folyamként képzelte el, ami mindenki számára ugyanúgy telik, függetlenül attól, hogy ki hol tartózkodik a térben és milyen sebességgel mozog abban. Ahol az órák, mindenhol egyformán ketyegnek és az idő pillanatnyi, egységnyi alapegységét képviselő másodpercek hossza, univerzális és megváltoztathatatlan volt.
A tér fogalmát, a mai modern fizika röviden úgy határozta meg, hogy a tér nem más, mint egy matematikai modell, amely a tárgyak helyzeteit és haladási irányait foglalja magában. Amit a filozófia úgy erősített meg, hogy a tér, olyan három irányú kiterjedésnek valamilyen anyagtól betöltött része, ami a világ és az idő létezésének alapvető formája. Miközben az informatikában a tér, egy olyan absztrakt matematikai struktúra csupán, amely a benne felfedezhető elemek halmazait és azok közötti relációkat definiálja. Így ezek a meghatározások, a tér fogalmának teljes mélységét és tudományos szintű sokrétűségét tükrözik számunkra. Ez a tudományosan elfogadott állítás azonban lehet, hogy a tudósokat kielégíti a térrel kapcsolatban, de egy laikus ember számára még, nagyon keveset mond. Mert a józan paraszti ész, nem képes elfogadni.
Mert, ha a tér, csak egy matematikai modell, akkor a matematika csupán, csak valószínűsíthető módon feltételezi azt, hogy a tér ilyen. Miközben a matematika állításainak éppen az lenne a feladata, hogy egzakt módon igazolja a fizika állításait, addig a valós fizikai tér esetében, csupán egy feltételezhető matematikai modellt alkot a térről. Egy olyan elvont elképzelést, amitől éppen a tér valós jellege van elvonva. Vagyis, a fizika követi a matematikát. Így a tudományos feltételezés, csak virtuális valóságot képezhet. Ami, még nagyon távol állhat, a tényleges fizikai valóságtól. Miközben a filozófiában, olyan háromdimenziós kiterjedésről beszélnek a tér vonatkozásában, ami valamilyen anyagtól betöltött rész csupán. Amiben az anyagi világ és az idő alapvető formáját értékelik.
Csakhogy, az Univerzum 5%-a nevezhető csupán anyagi minőségnek. A többi 95%, az űrt képviseli. Amit a benne mérhető óriási vákuum miatt, éppen az anyag nélküliség jellemez. Mégis az űr biztosít mozgási, létezési teret, a benne megnyilvánult anyagi szintű égitestek számára. Ahogyan azt Newton értelmezte. Vagyis, a tér létezése, eleve nem is igényel anyagot. Viszont az anyag létezése, olyan kiterjedés a térben, ami már térfogatot vesz igénybe. Tehát, az anyagon belül is üresnek vélt tér van. Az informatikában pedig, a tér fogalma már, olyan elvont, azaz absztrakt matematikai struktúrát képvisel csupán, amely a benne található anyagi minőségek elemeinek a halmazait, és azok relációit határozzák meg. Teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy minden anyagi minőség, csak a valós térben nyerhet strukturális formájú térfogatot. Mégpedig olyan módon, hogy az anyagon belüli térfogat is valós térnek minősül. Vagyis, figyelmen kívül hagyja, hogy a tér maga, eleve nem is anyagi minőség. Így nem is tekinthető anyagi halmaznak. A tér csupán, belül is teljesen kitölti az anyagi minőségek strukturális szerkezeteit. Atomi szinten is. Térfogatot biztosítva nekik ez által. Vagyis, az atomok belseje nem üres, hanem a számunkra teljesen láthatatlan tér tölti ki őket teljesen.
Az időt értelmezve pedig, eleve kétféle időről beszélhetünk még ma is. Abszolút időnek nevezhetjük azt, amit az óráink egységes módon vetítenek felénk. Ahogyan azt Newton tanította. Mert az egységnyi másodpercekkel kifejezhető idő teljes összessége, egyenletesen halmozódik mindenki óráján. Miközben az óráinkkal mérhető egyéb anyagi részesemények időértékeit, relatívnak tekinthetjük. De ezek a különböző anyagi szintű eseményidők, csak az óráink abszolút időértékéhez képest nyerhetnek számunkra viszonylagosan mért relatív értelmet.
Ahhoz pedig, hogy a kvantumelmélet modern fizikai állításait megértsem valamilyen szinten, szükségét láttam annak, hogy a kvantumtér fizikai fogalmával is tisztába kerüljek. Ahol már, a tér és az idő egyesített fizikai fogalma játssza a fő szerepet. Vagyis, a téridő elméletében, az elvont matematikai modellel értelmezett tér és a már kizárólag relatívként értékelt eseményidő társult, egy közös téridőként értelmezett fizikai egységgé. Figyelmen kívül hagyva azt az abszolút időt, ami ma is meghatározza a mindennapi relatív időbeosztásunkat. Vagyis, a nélkül, hogy a térnek vagy az időnek a konkrét, pontos, fizikai szinten korrekt meghatározását ismerné már a tudomány, egyesítette a két fogalmat egymással. Egységes téridőként értelmezve azt. Így egy virtuálisan elfogadható fiktív térben, relatív idővel meghatározott módon zajlanak az anyagi események a kvantumfizikában. Ezért, a tér matematikai modelljével, bármilyen vélt esemény előállítható, ami szintén matematikai szinten igazolható. Így jutott el a modern tudomány a sötét anyagig, a sötét energiáig és a fekete lyukakig. Ahol a sötétség fogalma, nem az anyagra, nem az energiára, vagy nem a vélt lyukakra vonatkozik igazán, hanem a róluk alkotható bizonytalan tudományos ismeretekre.
Így a modern tudomány relatív ismeretei, amit ma már kötelező jelleggel tanítanak, nem feltétlenül fedi a valóságot. Hiszen, nagyon sok állítása úgy kezdődik, hogy egy előző alapállításra azt mondják, „Hogyha ez igaz, …”, majd elfogadott tényként kezelik azt a továbbiakban. Fel sem tételezve azt, hogy az alapállítás, amire alapvetően hivatkoztak, esetleg mégsem volt igaz. Így azonban, a további bizonytalan feltételezések, egyszerűen vakvágányra vezetnek bennünket. Sok ilyen félresiklott vakvágánya van a modern fizikának. Amire idővel azt lehet majd mondani, hogy tévedtünk. Amit a Newton féle abszolút fizika, nem engedhetett meg magának.
Most pedig, vizsgáljuk meg azt a nem anyagi jellegű, számunkra teljesen láthatatlan teret, ami az anyagi minőségeknek belső, strukturális tartást és így állandónak mondható térfogatot képes biztosítani. Mivel az anyagi minőségek összetett szerkezetű elektromos adottságok, ezért a térnek, ezzel éppen ellentétes módon kell felépülnie. Vagyis, kell lenni az Univerzumban olyan egységnyi kiterjedésű alaptömegnek, ami nem lehet összetett részecske. Én ezt neveztem el egységnyi oszthatatlan alaptömegnek. Ami az elektronoktól is jóval kisebb méretű. Mivel az oszthatatlan nem összetett részecske, ezért az elektromos megosztás képességével nem is rendelkezhet. Vagyis röviden, elektromos vonzata nincsen. Ezért az egységes közege, kizárólag mágneses módon jellemezhető. Ami számunkra, teljesen láthatatlan.
Az egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegek teljes közege, egy statikus értelemben véve, egy stabil mágneses alaphalmazt képvisel az Univerzumban. Ez azért lett mágneses alaphalmaz, mert az egységes közegében, longitudinális felépítésű mágneses hullámok alakulhattak csak ki. Mágneses erőtérré alakítva ez által az űrt. A mágneses alapközeg egységnyi oszthatatlan alaptömegei ugyanis, egymással teljesen egyenrangúak, ezért egymást félretolni vagy félrelökni önerőből képtelenek. Viszont, az abszolút egyensúlyi helyzetüket a közegükben folyamatosan keresik. Ezért, állandóan csak rezegnek egyhelyben. Így egy egységes, dinamikus módon együtt rezgő, de mégis statikus mátrix halmazszerkezetet biztosítanak, amelyben a longitudinális, azaz egyenes felépítésű kozmikus szintű mágneses hullámok kialakulhattak.
A kozmikus szintű mágneses hullámoknak két összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. Ahol a hullámhossznak informatív értékei vannak, míg a frekvencia által az energia terjed. Így mindig a hullámhossz informatív értéke határozza meg azt, hogy a frekvencia energia értéke, milyen mértékű induktív hatást fejthet ki. Ezekben a kozmikus szintű mágneses hullámokban terjednek azok a kozmológiai állandók, amelyek induktív módon fenntartják az elektromos anyagi dolgok és események viszonyítható, szekunder másodrezgéseken alapuló objektív működését. Mivel azonban, minden kialakult anyagi minőség, másképpen reagál a reá irányuló kozmikus szintű mágneses hullámokra ezért, igen sokfélék az anyagi események objektív megnyilvánulásai.
Ez azt jelenti, hogy Maxwell óta az elektromos és mágneses jelenségeket egyént, „elektromágneses” tulajdonságokként értelmezi a tudomány. Csakhogy, amíg elektromágnesesként értelmezünk minden elektromos anyagi jelenséget, addig szemérmesen átsiklunk az elektromos és a mágneses tulajdonságok között feszülő induktív viszonyon. Teljesen megfeledkezve arról, hogy az elektromos erőtér és a mágneses erőtér, folyamatos induktív viszonyban áll egymással és tartja fenn az objektív anyagi létezést. Vagyis, az elektromos anyagi jelenségeket, mindig valamilyen kozmikus szintű mágneses hullám tartja, számunkra rezgési szintű működésben. Induktív hatásra.
Az Univerzum mágneses alaphalmaza tehát, egy olyan abszolút alapközeg, ami végtelennek minősül. De a végtelensége, számunkra nem abban nyilvánul meg, hogy az űrnek van-e külső pereme, végső széle, amit úgysem tudunk ellenőrizni, hanem főképpen abban, hogy az anyagi minőségű bioszféránk határánál sem ér véget. Hanem éppen ellenkezőleg, teljesen kitölti az anyagi minőségek atomjait is a bioszféránkban. Szubjektív mozgási, létezési teret biztosítva ez által, az objektív anyagi valóság számára. Közvetlen felületi és közvetett jellegű térfogati hatást gyakorolva ez által, az elektromos jellegű objektív anyagi valóságra. Közvetlen felületi kölcsönhatása, az objektív anyagi valóságra irányuló mágneses torlónyomásnak van. Amit gravitációként értelmezhetünk. Mint egyetemes hatásként elfogadható kozmikus jelenséget. Közvetett térfogati hatása pedig, az indukció jelenségét biztosítja. Amikor a mágneses erőtér, fizikai kölcsönhatásba kerül, az anyagi minőségek elektromos erőtereivel.
Itt némi értelmezést, főképpen az Univerzum mágneses alaphalmazának a közvetlen, objektív felületi kölcsönhatása, a gravitációs hatás igényel. Ami egyetemesként lett meghatározva az objektív anyagi világunkban. Teljesen leárnyékolhatatlan módon. De azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy földi tárgy gravitációs hatása, egyetemes lehetne a Föld nélkül. Amikor még a Földünk is csak egy kis bolygó a kozmikus szintű égitestek között. Ráadásul, ha az anyagi testek teljes tömege, csupán az anyagi testek tehetetlenségének a mértéke, tulajdonsága, akkor a gravitáció, mint tömegvonzási érték, szóba sem jöhet. Erre kínált fizikai lehetőséget a modern fizika téridő elmélete. Ahol a teret megnyújtja, meggörbíti az idő az égitestek jelenlétében. Fizikai erőhatás nélkül. Csakhogy, ez nem lehet igaz. Mert, ha a mágneses erőtér nyúlni vagy görbülni képes, akkor már nem tudja biztosítani a kozmikus szintű mágneses hullámok folytonosságát és egyenes irányultságát. Ami az objektív elektromos anyagi létezés alapja.
A gravitációs jelenségekről valójában, csak annyit tudunk biztosan, hogy egyetemes jellegűek és a tömegeken végződnek. Ha azonban, elfogadjuk azt a tényt, hogy a kozmikus szintű mágneses hullámok a mágneses erőtérben, közvetlen felületi kölcsönhatást gyakorolnak az anyagi minőségekre, amelyek tökéletesen arányosak azok kialakult tömegértékeivel, akkor a gravitációt, mint egyetemes mágneses torlónyomást, kozmikus nyomóhatásként értelmezhetjük. Felfedve annak eredendő, kezdeti pontját is. Amit az Univerzum mágneses erőtere biztosít. Egyetemes módon.
A térfogati jellegű szubjektív indukció jelensége pedig, még ettől is vadabb. Mert valójában, abszolút értelemben véve, csak egyetlen erőtér létezik. Az pedig, nem más, mint a mágneses erőtér. Az elektronok ugyanis, a hozzájuk közel álló oszthatatlan alaptömegekből építik fel a saját kis elektrosztatikus erőtereiket. Amelyek így, centrális alakot öltenek az elektronjaik körül. Egy teljes anyagi test közegére vonatkoztatva pedig, egységes elektromos erőteret képez, a sok kis elektron elektrosztatikus erőtere. Amíg a mágneses erőtér mindig egyenes irányultságú, addig az elektrosztatikus okokra visszavezethető elektromos erőterek, centrális alakot öltenek az anyagi minőségeik körül. Mivel azonban, a kétféle erőtér ugyanabból a mágneses alaphalmazból épül fel, ezért az induktív viszonyuknak, nincsen százalékos arányban meghatározható káros vesztesége. Így a mágneses hullámhosszok informatív értékeit az energia, tökéletesen képes induktív módon az elektromos erőtereken keresztül, az anyagi minőségre vetíteni.
Ha pedig, az abszolút időt értelmezzük, akkor alapvetően kétféle ellentétes időegységről beszélhetünk. Az egységnyi pillanatot képviselő másodpercről, és a teljes pillanathalmazt képviselő komplett időmennyiségről. Amit az agyunk, eleve kétféleképpen kezel. Hiszen az egységnyi másodperc által biztosított viszonyítási pillanatot, mindig az elménkben tudatos lelkünk használja. Viszonyítás céljára. Míg a teljes időérzetünk már, a memóriánkban honos szellemi képességünk. Ahol emlékezni tudunk az elménkben viszonyított minden időpillanatunkra, mint ott tárolt emlékekre. A hozzá csatolt eseményekkel együtt. Így a teljes időérzetünk, mentális jellegű szellemi termék az agyunkban. Míg a viszonyításra alkalmas jelen pillanat, mindig az elménk egységnyi, viszonyításra képes időtartamát képviseli. Amikor a tudatos elménk, társítja a viszonyítás pillanatértékét, a viszonyított információval. Ami a viszonyítás után, azonnal a memóriánkba kerül tárolás céljából. Mint megtapasztalt emlék. Ott pedig, a szellemiségünk szolgálatába állítva azokat. Így a normális emberi gondolataink, a memóriánkban születnek, de a lelkünk által használt elménkben tudatosodnak. Akkor is, ha tudományos jellegű szellemi gondolatokról van szó.
Az ember agya, sohasem találkozik közvetlen módon az objektív anyagi valósággal. A korlátozott képességű érzékszerveink felől érkező információk, az elménkben tudatosodnak. Minden pillanatban. Majd a memóriánkba kerülnek, mint már viszonyított események emlékei. Ezért, szellemi szinten hinnünk kell az érzékszerveink üzeneteiben. A tudományos szakemberek azonban, precíz mérőműszereket használnak ahhoz, hogy az érzékszerveik korlátozott hatályát kiterjesszék. Így az elméjükben elfogadható igazság, sokkal pontosabb mentális képet adhat az objektív valóságról. De az attól még, mentális képi forma elképzelése marad csupán. Vagyis, a valóság nem az számukra sem, ami valójában, hanem csupán az, amit igaz hittel el tudnak képzelni róla. Így valójában, a reális képzelet határozza meg az életünket.
A hit nem más, mint olyan reális képzelet, amit a lelkünk által tudatos elménkben formálunk, a memóriánkban aktív szellemi gondolataink informatív értékeivel. Vagyis, a memóriánk szellemi képességeivel határozhatunk meg olyan reális elképzeléseket, amelyek valóságát szeretnénk megtapasztalni. Pedig, még nem is létezik, a jelen valóságunkról alkotható reális elképzeléseinkben. Ez azt jelenti, hogy számunkra, a reális képzelet formálja a valóságot. Mert valójában, nincsen semmi a természetben, ami értelmes emberi alkotásként alakult ki, amit előtte valaki nem képzelt el előbb valóságosnak. A reális elképzeléseink ugyanis, a mi mentális terveink. Az elménkben tudatosodnak. Ott, ahol mindig a lelkünk a tudatos. Ezért a hit nem más, mint az objektív anyagi létezésről elképzelt valóságunkba történő olyan megtervezett képzelet, amiről még nem lehet valós érzékszervi információnk. Mert a valóságban még nem is létezik.
Az elektromos anyagi minőségeket, mindig valamilyen kozmikus szintű mágneses hullám tartja induktív módon működésben. Így például, a mi elektromos tulajdonságú anyagi testünket is. Az elménkben formált elképzeléseink azonban, mint EEG műszerrel mérhető agyi mágneses hullámok, éppen abban a kozmikus szintű mágneses erőtérben lehetnek aktívak, amelyik amúgy is folyamatosan fenntartja az anyagi szintű elektromos rezgéseket. Így az elménk EEG-agyi mágneses hullámaiban, a reális elképzeléseink által kódolt információk, az anyagi minőségekre ható kozmikus szintű mágneses hullámokat fogják kissé befolyásolni és így, a hitünkkel meghatározott elképzeléseink szerint fogják számunkra alakítani, a lokális módon megtapasztalható objektív anyagi valóságunkat.
Ez az agyi mágneses folyamat tulajdonképpen, egy szubjektív jellegű mentális visszacsatolást biztosít, az Univerzum mágneses erőtere és a testünk mágneses adottságú relatív elméje között. Mert az anyagi minőségű testünket teljesen kitöltő mágneses erőtér, a mi relatív módon elkülönült elménket képviseli bennünk. Ami az agyunkban lehet csak tudatos. Ezzel a mágneses alapú relatív elmével kell megértenünk azt az objektív elektromos anyagi világot, ami a mágneses valóságban funkcionál. Önmagunkkal együtt. Senki sem lehet kivétel. Mert mi magunk is, a mágneses valóságban létező, elektromos anyagi testű minőségek vagyunk csupán. Ez valójában azt jelenti, hogy relatív jellegű mágneses tudatosságok vagyunk, egy morfogenetikus jellegű abszolút Tudatos mágneses mezőben.
Ha tehát, az abszolút Létezés terét így képzeljük el, akkor tökéletes összhangban kerülhetünk a természettel. Amelyben egy újabb, teljesebb matematikai modell, egy tökéletes mátrix rendszerként kezelheti a létezés terét. Ami anyag nélkül, tisztán mágneses űrként, anyaggal együtt pedig, objektív valóságként értelmezhető. Ami már elektromos és mágneses egy időben. A létezés terének ilyen irányú értelmezésében, az összes megismert fizikai alapjelenség, tökéletes értelmet nyerhet. Egy egységes kozmológiai elmélet alapját képezve. Ami persze, nagyon sok eddigi kvantumfeltételezésen alapuló fizikai szintű állítást fog mentális módon „leselejtezni”. Akkor is, ha azok matematikai szinten eddig igazoltnak látszottak. Mert egy új, valós matematikai modell, teljesen új, valós alapokra helyezi a fizika tudományát. Visszaterelve azt a valós, abszolút jellegű fővágányára. A sokféle relatív vakvágányát pedig, teljesen megszüntetve. Kezdve az Ősrobbanás elméletével.
Mert az Ősrobbanás elmélete szerint, a világegyetem mintegy 13,8 milliárd évvel ezelőtt, egy rendkívül sűrű és forró állapotból indult el. Amelyből a tér, az idő, az anyag és az energia kialakult. Így az Univerzum tere, azóta is folyamatosan tágul. Miközben az energia részecskékké majd atomokká alakult. Amelyből később, a csillagok, galaxisok és galaxisrendszerek jöhettek létre. Így az Ősrobbanás feltételezhető időpontját, arra a pillanatra datálják, amikor a jelenben megfigyelt tágulási események valószínűleg elkezdődhettek. Amelyben az anyag és az energia, rendkívüli hőmérsékletű és végtelen sűrűségű lehetett.
Ennek a tudományos szintű elgondolásnak a paradigmáján nyugszik ma a tudományos álláspont. Ami igen sok kérdést vet fel a kezdeti állapottal kapcsolatban. Nem is beszélve arról, hogy a tér végtelen tágulási eseményében, a kozmikus szintű mágneses hullámok teljesen szétesnének. Eleve, fel sem épülhettek volna. Mert a kozmikus szintű mágneses hullámok, csak egy tökéletes mátrix alapú fix térben jöhetnek létre és maradhatnak fenn. Ami arra utal, hogy a tudományos szinten feltételezett Nagy Bumm, nem létezhetett. Na bumm. Mert az abszolút létezés fix tere, eleve adott volt már 13,8 millió éve is. A mágneses erőtér ugyanis, eleve nem összetett szerkezetű anyagi minőség, aminek ki kellene alakulnia. Ráadásul, összetett szerkezetként, anyagi szinten kialakulva megnyilvánulni, csak a meg nem nyilvánult mágneses erőtérből lehet. Amit az Univerzum egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegei által biztosított mátrix felépítésű statikus halmazszerkezet biztosít. Amelynek minden egyes egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömege, egyhelyben rezeg csupán. Az abszolút nyugalmi helyzetét keresve.
Az Univerzum mágneses alapú erőterében, egyetlen szubjektív esemény képes csak kialakulni és fennmaradni. Mégpedig az, amire a benne kialakult kozmikus szintű mágneses hullámok biztosítanak lehetőséget. Az oszthatatlan alaptömegek szervezettnek mondható együttes rezgésére. Ami a kozmikus szintű mágneses hullámokat felépíti és kialakítja. Ezekben a kozmikus szintű és mágneses jellegű együttes rezgésekben, az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerői, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányban terjednek. A frekvencia által meghatározott diszkrét erőimpulzus adagokban. Amely diszkrét adagokat, kvantumokként értelmez a tudomány. Így az energia nem más, mint a kozmikus szintű mágneses hullámokban egy irányba terjedő, rezgési szintű erőipulzus sorozatok folytonossága. Ami már természetesen, egy meghatározott irányú mágneses torlónyomással rendelkezik. De ez, csak egy stabil, állandóan fix mágneses térben valósulhat meg. Ha a mágneses tér gyűrődik, nyúlik vagy éppen tágul, akkor fizikai képtelenség benne a mágneses hullám. Mert a kozmikus szintű mágneses hullámok, éppen úgy működnek, mint Newton soros ingája.
Az abszolút Létezés mágneses alapú erőtere tehát, az egyenes irányú kozmikus szintű mágneses hullámoknak köszönhetően, digitális módon működik. Ahol a mágneses hullámok hullámhosszaiban kódolt informatív értékeket, diszkrét adagokban közvetítik a mágneses hatások, a frekvencia energikus hatása által. Ezekben a digitális kölcsönhatásokban, az energia által közvetített információ nem torzul. Éppen ellenkezőleg, a frekvencia által közölt folyamatos diszkrét energikus adagjai miatt, állandóan fenntartja az induktív viszonyban érintett elektromos anyagi minőségek strukturális formáinak, a mágneses informatív érték szerint meghatározott létezési jogosultságát.
Ha pedig, ezt a kozmikus szintű mágneses erőteret, egy komplett, abszolút értékű és morfogenetikus jellegű Tudati mezőként értelmezzük, akkor nagyon sok ezoterikus, spirituális és vallásos fogalom is tudományos szintű értelmezést nyerhet. Ahol az Univerzum abszolút Tudatosságát és Öntudatát, egyszerűen Istenként értelmezhetjük. Ahogyan azt már régóta teszik a vallásos emberek. Így a régi vallásokból elkülönült és kifejlődött tudomány, magába foglalhatja végre újra, a vallások tudományosan elfogadható reális állításait. Mint az emberi kultúra elválaszthatatlan elemeit. Erre is alkalmas az abszolút Létezés tere, ha kellőképpen megismerjük.
Matécz Zoltán
2026.08.05.
