Nagyon sok elmélet szól már a sors alakulásának magyarázatáról, de bizony egyik sem egészen kielégítő számomra. A sorsunk megértését illetően ugyanis, alapvetően három féle lehetőség kínálkozik. Az első szerint, a sorsunk Isten által eleve elrendelt. Így benne alárendelt szerepünk van csupán. Bár nem értem akkor azt, hogy a felelősségünk miért sújt bennünket. A második verzió szerint, a sorsunkat éppen mi magunk irányítjuk úgy, hogy Istentől kapott szabad akaratunknak engedelmeskedve formáljuk az életünk menetét. Így a felelősség kiéleződik, hiszen Istennel szemben tartozunk elszámolással. Isten azonban, az emberekben is ott lakozik a lelkük által, ezért a társadalmunkkal szembeni felelősségünk is Istennel szembeni kötelezettségünk.
A harmadik megoldás pedig, szintén egy lesújtó lehetőség, amikor az egyén csak sodródik a társadalmában és a sorsa teljesen kiszolgáltatott, mások kénye-kedve szerint alakul. Az ember Istennel szembeni tudatlanságának ez az ára. Ez teljesen alárendelt és bizony megalázó sorsformáló folyamat. Ma a legtöbb átlagember ilyen életre kényszerül. Erősen korlátozott szabad akarattal élnek úgy, hogy a gazdasági érdekviszonyok mókuskerekének rabjai, az életük nagy részében. Kilátásuk csak annyi lehet, amennyi a mókuskerékben rohangálva itt-ott adatik nekik.
A legegyszerűbben Jézus fogalmazta meg. "Legyen a hitetek szerint." Ez a kijelentés röviden annyit jelent, hogy akár pozitív, akár negatív hatással bír is a hitünk, de hatással bír. Hitünk a tudatosan abszolutizált gondolatunk, így feltétel nélkül végrehajtódik. Sajnos negatív hitrendszer szerint élünk. Negatív állításokat fejezünk ki, és sajnos maradéktalanul el is hisszük azokat. A negatív események valószínűségeit olyan jól el tudjuk képzelni, hogy ha azt a mentális energiát a pozitív események reális elképzelésére fordítanánk, semmi bajunk sem lehetne. Keresztény Istenhitünk, főképpen csak a vasárnapok felszínes hite lett.
A tudattal bíró ember számára a hit a legfontosabb cselekedetvezérlő gondolat. A tudatos agy ugyanis, a hittel megerősített gondolatot, viszonyítgatás nélküli abszolút értékkel ruházza fel, és így továbbítja a tudatalatti agyrészbe. Ott létrejön a feltétel nélküli testvezérlés. Gyakorlatilag bármivel szemben hitet támaszthatunk, amiről a tudatunkban nem kívánunk vitát nyitni más alternatívákkal. A hit tehát, közvetlen abszolút jelleget ad. A hit a tudati agy olyan reális mentális terméke, amely a hit tárgyát képező gondolatot, eleve nem is hozza vitatható, relatív viszonyba. Ezért a hit tárgyát képező gondolat, azonnal abszolút értékű számunkra, és így akadálytalanul a tudatalattiba kerülhet, mint test és cselekedetvezérlő közvetlen utasítás. Legyen a hitem szerint, azt jelenti, hogy a test vagy cselekedetvezérlésem, az abszolút értéket nyert gondolataim szerint történjen, befolyások nélkül. Ideológiai hozzáállás nélkül, a hit minden reális gondolkodásmód alapja. A tudati agy, a rendelkezésre álló relatív részigazságokból leszűri azt, amit abszolút igaznak vél, majd a teljes bizalmával megerősítve, így abszolutizálva, a tudatalattiba továbbítja azt, végrehajtás céljából. A tudatalatti pedig, mindent végrehajt, ami abszolútként hozzákerül, függetlenül attól, hogy valóban az abszolút igazságot takarják-e azok. A hit tehát tudatosan abszolutizált igazságot jelent. A félelem negatív hitünk a tudatban, és éppúgy a tudatalattiba épül be, mint a pozitív hitünk. A félelem a bizalmatlanság és a bűntudat miatt alakul ki. Amikor a tudatalattinkat a félelem tölti ki, akkor abszolutizált gondolatunkká válik az, hogy büntetést érdemlünk, és ennek megfelelően a tudatalattink vezérlése által szenvedni is fogunk. Amitől félünk, azt magunkhoz is vonzzuk, ezért a bűntudat és a félelem természetellenes dolog. A hit tehát abszolutizál egy, a pillanatnyi tudásszintünknek megfelelő gondolatot, az alternatív lehetőségeink közül. Hitünk reformját az a tény válthatja ki, hogyha valamilyen új tudásinformáció birtokában megváltoztatjuk igazságérzetünket valamely másik lehetséges részigazság alternatívája javára. Így a tévedés végül is hitreformáló tényező. Sajnos azonban a tévedésen alapuló hitünk is hit, amely a tudatalattiban negatív testvezérlést hajt végre.
A remény a hitünk tárgyába vetett bizalom által jön létre. Istenhit esetében pedig, arra utal, hogy abszolút módon bízunk Isten gondviselésében, és így reméljük, hogy kegyelmes, jóságos lesz hozzánk, és a hitünk által megfogalmazott kéréseinket, az elvárásaink szerint teljesíti majd. Így a jelen reménye, mindig az eljövendő idők eseményeire vonatkozik, az elvárásainkat tükrözve. Hitünk tárgya bizonytalan kimenetelű, mert a tudat által abszolutizált, vélt igazság csupán. Ezért az esetleges tévedésünk lehetősége miatt, csupán remélhetjük azt, hogy hitünk tárgyának relatív igazsága, azonosulhat az Isteni abszolút igazsággal. Erről bizonyosságot csak Isten adhat, a tudatalattinkon keresztül. Ezért a remény, mindig a jövőre utal, és a közvetlen vagy a közvetett bizonyosságig tart. Istenbe, az abszolútumba vetett reményünk azonban bizonyosság lehet, mert Isten abszolút igazsággal a hitünk Teremtője.
Sorsformáló esemény az életünkben a szerencse és a véletlen. Az anyagi világ bármely létezési formája eseményszintű megnyilvánulás. Így az események kivétel nélkül valamilyen kauzális okra vezethetőek vissza. Az ok pedig, okozót igényel, ezt jelenti a kauzalitás. Mindennek az abszolút okozója az abszolútum, vagyis Isten. Aki tehát a vak szerencsében hisz, hitével tagadja az események okozójának az előidézőjét. Az abszolút okozót, Istent is tagadja egyben. Téves negatív hitével, kioltja Istenbe vetett pozitív hitének a jótékony hatását. Például, ma egy átlagember lottózik, és közben Istent kéri, hogy járjon közbe az érdekében. Amikor pedig, Isten közreműködése által nyer, az ismerőseinek már úgy állítja be, hogy milyen szerencséje volt a lottón. Vagyis Isten szerepét felváltotta a vak szerencse. A szerencse csak egyféleképpen fogadható el, ha az, Isten külön személyre szóló ajándéka. Akkor ugyanis, a legnagyobbnak mondható szerencse esetén is Isten az okozó. És hasonló a helyzet a véletlennel. A véletlen fogalmát csak a tudatlan fogadhatja el, mert a véletlennek vélt dolog is mind-mind valamilyen törvényszerűség miatt következhet csak be. A véletlen elfogadásával pont a törvényszerűt tagadnánk le, a megismerés által leszűrődött lényeget. A véletlen elfogadásával az ok-okozati törvény is értelmét veszítené, vagyis a kauzalitásé, amely egy alap-okozót kíván. Hiszen, ha minden okozat valamilyen ok eredménye, akkor az első mozgató maga az alapok, ami az okozatok láncolatát fenntartja. Ezt az alap okozót a tudomány energiának véli, én pedig, Istennek, mint értelmes ható képességnek. Véletlen tehát nincs, legfeljebb véletlenszerű, amit a számítógépeken generálni, előállítani, külön gondot jelent,.
Egy Istenhívő, és főképpen keresztény alapokon nyugvó társadalom legszigorúbb önkritikája az, hogy szegény, földönfutó és hontalan sorsú polgárai vannak. A mi saját, rendszerváltozásunk óta zajló, elszegényesedési folyamataink alatt pedig, egy új népréteg, a dúsgazdagok csoportja, a milliárdosok rétege fejlődik ki. A javak tehát, továbbra is itt vannak, reális számszerűséget biztosítva, csak igen irreálissá vált az elosztásuk. Ez pedig, annak köszönhető, hogy az országunkat szép szavú dilettáns politikusok irányítják, nem pedig, hozzáértő gazdasági szakemberek. Az társadalmi élősködők pedig, kihasználják a gazdasági joghézagok által kínált lehetőségeket, észre sem véve azt, hogy az ő egyéni jólétük mások rossz sorsához, nyomorához vezet. Pedig, a mi hazánk is egy Istenhívő keresztény társadalom. Csak nincsen Istentudata a polgárainak. Az Istentudat ugyanis, éppen azt sugallja, hogy a többi embertársamban is Isten él, és éppen ugyanúgy nem akarhatok rosszat senkinek, ahogy magamnak sem. Nos, én éppen ezt az Istentudatot szeretném felébreszteni az embertársaimban. Meg kell tanulni adni, és elfogadni az emberi segítséget. Az emberek által ugyanis, Isten mutat nekünk segítő készséget.
Isten az emberben azzá válik, ami az egyéni ember reális elképzelésében kialakul. Folyamatosan azzá válik bennünk az Isteni gondviselés, ami a mi legreálisabb elképzelésünk. Éppen az a probléma, hogy az Istenben tudatlan, főképpen materialista gondolkodású emberek, már nem látják a jobb sorsot reálisan elképzelhetőnek. Pesszimista hozzáállásunk miatt, pesszimista sorsformáló gondolatok realizálódnak az elméjükben, ami a megvalósulásuk alkalmával igazolni is látszik önmagát. Pedig, mindig a legreálisabb gondolataink által elképzelt hitünk kerül a megvalósulás fényébe, Isten előtt. Mert Isten a lelkünket figyeli, azok óhaját realizálja, mint Teremtő, a hitünk teremtője. Nincsen tehát más dolgunk, mint teremtésre méltó reális elképzelések szerinti pozitív hiteket formálni a tudatunkban, és minden egyéb pesszimista gondolatot kitörölni az elménkből. A tudattartalom legbiztosabb törlési módja az elménkből az, ha a negatív tudattartalmú gondolatainkon jót nevetünk. A nevetés ugyanis, a mentális elme radírja. Feleslegessé teszi ugyanis azt a gondolatot az elménkben, amin igazán jót tudunk nevetni. És helyezzünk minden kitörölt negatív gondolat helyére új, pozitív gondolatokat.
Ezzel a módszerrel a legvadabbnak látszó társadalomban is lehet érvényesülni. Sőt, ha egy társadalom tagjai, minél többen magukévá teszik ezt az Isteni lehetőséget, akkor azzal arányosan nőni fog, az adott társadalomban, a sikeres emberek száma. A rossz sors tehát, nem egy misztikus, érthetetlen jelenség, hanem az Istentudatunk hiányából adódó mentális tehetetlenségünk eredménye. Az Istentudatos embernek ugyanis, van Teremtője, hite nem felesleges, hanem teremtő impulzus. A hite által kialakított elképzelése pedig, mentális öntőforma Isten számára. Így bárki jobb sorsot képzelhet magának, csak előbb, reális hitet kell róla formálnia a tudatos elméjében. Majd ez az elképzelés íródik be a tudatalattinkba, ahol a végrehajtás folyamata elkezdődhet. Mert a tudatalattinkban van a lelkünk naplója, ami Isten teremtési könyve bennünk. A lelkünk szabad akarata, a hitünk reális képe, oda íródik.
A jelenlegi sorsunk, az eddigi hiteink eredőjeként alakult ki. Akinek nem tetszik az a sors, amelyben éppen él, új hitek alapján. képzeljen el új sorsot magának, hiszen a ma hite lesz a holnap valósága. Erről Isten kezeskedik. Legyen mindenkinek a sorsa, továbbra is a hite szerint. Ez Isteni rendelkezés. És ahogy mindenki jóízűen kineveti a saját felismert butaságait, úgy kell kinevetni az ez idáig kialakult rossz sorsot is, mint az eddigi buta gondolatvitelünk realizálódott eredményét. Mert csak a kitörölt rossz sors után alakulhat ki új, immár realisztikusabb jó sors.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
