Jézus szimbolikus tanításai közül talán ez a legsejtelmesebb. A kétezer éve élt emberek előtt is érthetetlennek tűnt ez a tanítás, de a mai kor embere sem tud sokszor mit kezdeni vele. Úgyhogy, nem sokat fejlődtünk ezen a téren.
Teológiai értelmezés szerint, röviden azt jelenti, hogy az embernek szabad akarata van, és így bárki szabadon eldöntheti azt, hogy egy szellemi vagy testi bántalmazásra hogyan reagál. Átokra átokkal válaszol-e, vagy egy testi bántalmazás esetén visszaüt-e. A teológia azt tanácsolja, hogy nem szabad negatívan reagálni, mert az átok átkot hoz reánk míg, aki karddal harcol, kard által is pusztul el. Így sokkal előnyösebb, ha tűrünk, és a reagálás jogát egyszerűen Istenre bízzuk.
Persze ez a legnehezebb megoldás, hiszen ha negatív események érnek bennünket, akkor az indulatok előtérbe kerülnek és ezért, olyan meggondolatlan eseményeket hajthatunk végre, amit ingerületmentesen nem tennénk meg, vagy szégyellnénk. Többnyire persze a negatív reakcióink mindig szégyenérzetet kölcsönöznek, de ezzel sajnos, már megtanultunk együtt élni. A szégyen a lelkiismeret furdalás objektív megjelenési formája, és azért olyan kellemetlen, mert azt mások is észreveszik rajtunk. Egyszerűen hangulatromboló hatású és kiütközik az arcunkon is. Valójában, ha visszaátkozunk, vagy visszaütünk az ellenfelünknek és győzedelmeskedünk a harcban, akkor is vesztesek vagyunk, mert az önbecsülésünk torzulását jelentő szégyenérzet lesz csak a győzelmünk jutalma. Azt pedig, nehezebb legyőzni.
Ha egyszerűen hagyjuk magunkat, akkor pedig úgy érezhetjük, hogy kihasználható, balek emberek vagyunk, és ismét csak szégyenkeznünk kell, holott csupán passzív szemlélői és elszenvedői voltunk a negatív eseményeknek. Ismét az önbecsülésünk szenved csorbát, mert a tehetetlenség érzése, a kudarc negatív élményével, hat reánk. Az önbecsülésünk tehát így is torzul. Mi akkor a teendő?
No, erre való Jézus tanítása. Jézus ugyanis nem mondja, hogy passzívak legyünk. Éppen ellenkezőleg, arra utasít bennünket, hogy dobjunk vissza. De koránt sem mindegy az, hogy mit. Átok helyett jó szót, áldást dobjunk, míg a verés ellenében simogatást és megbocsátást dobjunk. Csak olyan dolgot dobjunk vissza, ami szeretetből van, mert a kölcsönhatások törvénye értelmében, mindig azt kapjuk, amit adunk. Mert minden reakciónk akciója is egyben egy újabb válaszreakciónak, ezért csak a szeretetünk képes akcióként szeretetteljes reakciót kiváltani valakiben még akkor is, ha annak az előző cselekedete, alapjában véve, negatívra sikeredett.
Amikor a sötétség világítani akar, akkor még árnyék sem képződik. Amikor az emberi butaság kölcsönhatásba lép a környezetével, akkor sok negatív hatást sugároz magából. Amikor pedig az értelmes ember, a pillanatnyi indulatainak engedelmeskedve, hasonlóan negatív módon reagál, vagy még tetézi is azt, akkor ő is a sötétségével kíván világítani és az mindig nevetséges. És ez a nevetségesség érzése biztosít jogalapot a szégyenérzetre, ami nem is maradhat el sohasem. E helyett tesz javaslatot Jézus, hogy igenis használjuk a szeretet fegyverét. Ez Isten egyetlen fegyvere, mert az igéje is a szeretetről szól. Ha pedig a sötétséget sikerül megvilágítanunk végre Isten szeretetének fényével, akkor még az árnyékok is eltűnnek előlünk. A negatív hatások polarizálódnak, mert a szeretet fényében tündöklő már csak pozitív képes lenni hozzánk, hiszen az árnyékai is feloldódnak, megenyhülnek. Már nem képes ellenfél lenni.
Ha pedig, a mi válaszreakciónk is negatív, akkor az ellenfelünk önigazolt jogalapot nyer a mi cselekedetünkből, és továbbra is negatív lesz hozzánk, mert az ilyen sötét emberrel, amilyenek mi voltunk vele, éppen a negatív válaszreakciónk által, igenis így kell bánni. Így a gonosz a gonosznak farkasa, ahol a falkaszellem azt diktálja, hogy a vezér uralkodjon a többi, kevésbé gonosz felett. Valójában ez a falkaszellem uralkodik a mai materialista társadalmakban. Ez az uralkodás a gazdasági érdekellentétekben is megmutatkozik, így az elnyomók és elnyomottak különböző fokozatai szerint alakultak ki a hierarchikus társadalmi rendszereink. Minél Istentelenebb egy társadalom, annál élesebbek ezek az ellentétek, hiszen annál kevesebb benne a szociális körülményeket javító szeretet. Társadalmaink nem az emberre alapozottan működnek, hanem az értéket szolgálják. Bár az alkotmány megpróbál az ember érdekei szerint funkcionálni, de mégis a vagyon az, ami a vezető szerepet játssza az ország vezetésében. Pedig vagyont szerezni, csak a közben elszegényedő emberek rovására lehet. Isten ugyanis bőséget teremtett, és ebből a bőségből juthatna mindenkinek.
Az aktuális válaszreakciónk mindenkor tükör az emberek felé. Szeretetünkben megütközik a gonoszság, és aki eddig negatív volt velünk, az a mi szeretettükrünkben kívánja a saját szeretetét szemlélni. Így a szeretet hordozójává és sugárzójává válik velünk szemben. Erre a javulásra való esélyt meg kell adnunk mindenkinek, kortól, nemtől és fajtól való tekintet nélkül. Mert minden emberi relatív szeretet melegágya az abszolút Isteni szeretet. Isten, az abszolút Szeretet, szeretettel és szeretetre teremtett bennünket. Így, amelyik társadalom Istentudatos, abban kevésbé élesedik ki a szegények és a gazdagok közötti ellentét, mert a társadalom szociális vívmányai kiegyenlíteni igyekeznek a társadalom gazdasági érdekellentétjeit.
Véleményem szerint, a szocializmus társadalmi rendszere sem azért bukott meg a történelmünk során, mert túlzott szociális jellege volt, hanem azért, mert Istentelen volt. Istentelensége miatt olyan kapitalista állammá vált, amelyben nem a szeretet játszotta a fő szerepet. Így a bűnös társadalmak sorába kerülve hazánk óhatatlanul belesodródott a bűnös társadalmak hierarchiájába, ahol a társadalmi farkastörvények kikényszerítik nekünk azt a jól megérdemelt gazdasági pozíciót, amely megillet bennünket. Pedig ezt a kialakuló kapitalizmust is lehetne Istentudatosan, szeretettel építeni, csak az embert embernek kell nézni, és emberként kell tisztelni. Észre kell venni azt, hogy ahol ember van, ott emberségnek kell lenni. Ahhoz pedig eleve tudni kell azt, hogy az ember Isten megnyilvánulása. Amikor tisztelünk valakit, akkor éppen az Isteni részét tudjuk csak tisztelni, az Istentelen része megvetést érdemelhet csak. Az Istentelen részünk szorul szeretetreformra, az Isteni részünkkel nincsen semmi baj, csak hagynunk kell érvényesülni a szeretetünk jegyében. A pozitív Isteni lényünket hozzuk hát minél többször felszínre, a társadalmi kölcsönhatásaink alkalmával, hogy a szeretetünk által Isten világíthasson általunk. Mert ahol Isten, a szeretete lámpásával világít, ott eltűnik minden gonoszság.
A Biblia a kenyeret Jézusként szimbolizálja, mint a legideálisabb szellemi táplálékkal. Ezért, aki kenyeret dob vissza kő helyett, élni fog a Jézusi tanítások kínálta lehetőségekkel, és szeretettel reagál. Az ilyen válaszreakció sok esetben meghökkenti azt az embert, aki felé irányul, és olyan lelki változást idéz benne, amely a negatív cselekedetek végleges befejezésére készteti őt, az adott személlyel szemben. A szereteten alapuló válaszreakció tehát, egyfajta mentális pajzsként fogható fel, amely képes megvédeni az embert a felé irányuló gonoszságokkal szemben, és még a gonosz embert is megreformálja velünk szemben. Továbbra is lehet gonosz, de a gonoszsága már nem felénk fog irányulni.
Amikortól pedig, nem dobáljuk végre egymást kővel, hanem a Jézusi tanítás alapján kenyérrel, akkortól jut majd kenyér végre mindenkinek úgy, hogy az egységesebb jobb mód is áldás lesz. Szegény és gazdag közelebb kerülhet végre egymáshoz, mert a tisztességes kapcsolatukat a kölcsönös megbecsülés fogja biztosítani. Mert most sem a jómód a hiba, hanem az, hogy aki jómódban él, többnyire elnéz az elesettebb mellett, és a sorsára hagyja őt. A sűrűn átlépett embert pedig olykor megtiporják a helyett, hogy felkarolná végre valaki.
Amikor áldást küldünk, akkor az egy mentális üzenet, és a hitünket képezve közvetlenül Istenhez jut, és Istenen keresztül továbbítódik a címzetthez, mégpedig úgy, hogy azt Isten objektivizálja a címzettünk számára. Így az áldásunk nem marad puszta kijelentés, hiszen azt a mi hitünkként a Teremtőnk aktivizálja, és megteremti valóságosnak. Így egy negatív ember felé küldött áldással Isten megreformálja őt, polarizálja velünk szemben az egyént, és ily módon a kapcsolatunkban a pozitív élmények lesznek a természetesek. A gonosz embert is Isten élteti a lelkén keresztül, ezért úgy is mondhatjuk, hogy az áldásunk hatására Isten önkritikát gyakorol a negatív hozzáállású emberben, és ennek eredményeképpen történik meg az ő mentális szeretetreformja. Az átváltozás olyan megdöbbentően kellemes csalódásokat eredményez, hogy aki ezt egyszer is kipróbálja, az mindig élni fog ezzel az Isteni lehetőséggel.
Felebarátok vagyunk. A látható fele részben önálló emberek, és a nem látható fele részben Isten lelkiségének aktív elemei. Mivel pedig a lelkiségünknek köszönhetően egyek vagyunk Istenben, ezért társadalmi szinten is összetartozunk. A lelki közösség összetart bennünket, embereket. Már csak az a feladat, hogy tudatosan is vállaljuk ezt a lelki közösséget az emberek javára. Ahhoz pedig a reális Istentudatunkat kell fejleszteni. A reális Istentudat reális öntudatot és önbecsülést képes adni az embereknek. Az ilyen Istentudatos embereknek eszük ágába sem jut kővel dobálózni kenyér helyett, de mindig oda dobják a kenyeret is, ahol szükség van arra.
Ha pedig, a köveket felemelik valahol a világunkban az emberek ellen, ott minden esetben kenyérre lenne szükség, a megértés, a megbocsátás és a megbecsülés kenyerére, mert ezek a szeretet ismérvei. A türelem pedig a szeretet fokmérője, ezért aki a kenyeret adja, a szeretet türelemével tegye azt.
Jézus éppen a kenyeret használta hasonlatként a példabeszédében. Azért, mert Jézus önmagát tarja az emberek kenyerének, hiszen ami Istentől, az égből jön, áldás az emberek számára, így Jézus is az. Márpedig, aki a szeretet kenyerével dobálja a fele-barátait, az a Jézusi tanok szerint áldást hoz reájuk, éppen olyan áldást, amilyen Jézus maga. Nincs tehát más dolgunk, mint a kenyérdobálás szimbólumára hivatkozva áldást osztani minél több alkalommal. Ez által ugyanis a mi saját szubjektív szeretetünket váltjuk át objektív megnyilvánult cselekedetté Isten közreműködésével úgy, hogy annak közvetítésével Jézus válik cselekvőképessé. Mert Jézus legyőzte a halált, feltámadott és a mennybe ment, de az áldásaink által mindig közöttünk fog tevékenykedni, hogy kenyér és áldás legyen továbbra is számunkra.
Amikor tehát, áldást küldesz valaki felé, akkor jelképesen kenyérrel dobod őt meg akkor is, ha látszólag érdemtelen rá. De ez a kenyér maga Jézus, hiszen Ő a kenyérrel szimbolizálta saját önnön lényét. Így a kenyér áldásának dobása által éppen azt kapja az illető, amire a lehető legnagyobb szüksége van, Isten abszolút szeretetének, a Fia által, megnyilvánult lényét. Mivel pedig Jézus testi halála alkalmával kiáradt az Ő Szent Lelke, így a kenyér szimbólumával éppen Jézus Szent Lelkét irányítjuk az illetőre. Ahol pedig a Szent Lélek munkál, ott gyökeres változás jön létre, a szeretet jegyében. Az eldobott kenyér tehát áldásként szeretetreformot indít el, amit Jézus, az Ő Szent Lelke által hajt végre annak érdekében, hogy több negatív konfliktusunk ne legyen az illetővel. A kenyér szimbóluma tehát nemcsak a mi saját lelki táplálásunkat szolgálja, hanem a legalkalmasabb lehetőség arra is, hogy áldásként „dobálva” más, lelkileg labilis egyének lelki egyensúlyát, a szeretet közvetítésére tegye alkalmassá.
Amikor ugyanis, a szeretet áramlik az emberek között, akkor abban a hatásban Isten örömélménye kristályosodik ki mentális szinten. Isten ugyanis élmény számunkra, mégpedig az abszolút szeretet érzése által kiváltott felemelő érzések örömélménye. Így tapasztalható meg Isten a szeretet élményében. Így minden ember felebarátom, mert az objektív, anyagi fele a barátom, míg a szubjektív, lelki vonatkozásának a fele által, teljesen azonos vagyok vele Istenben. Hogy ezt a tényt bárki átlássa, szellemi érettségre van szüksége.
A dolog úgy képzelhető el a legegyszerűbben, ha gondolatban leképezzük egy gyermek és az anyja kapcsolatát a köldökzsinór közvetítése által. A köldökzsinór egyfajta fizikai kapcsolat, de az anya határozottan érzékeli a gyermekével fennálló lelki és szellemi viszonyt is. Nos, ilyen mentális „köldökzsinórral” kapcsolódunk mindannyian Istenhez, az Univerzum abszolút szeretetének forrásához. Számunkra ez párhuzamos kapcsolat, így mindenki individuálisnak, különálló egyéninek érezheti magát. Isten Szent Lelke biztosít számunkra ezen a mentális köldökzsinóron keresztül egyéni lelket, azaz életképességet, amely által animálhatjuk, működtethetjük a lényünket. Az azonban már szellemi érettség kérdése, hogy ezzel, az Istennel fennálló mentális kapcsolattal, tisztában legyünk, és így az Isteni abszolút szeretetnek rendeljük alá a gondolatainkat, szavainkat és a cselekedeteinket. Aki pedig erre képes, az olyan ember mindig áldásokat fog irányítani a felebarátai felé, amely áldások mentális kenyérként Jézust, a Megváltót fogják aktivizálni, aki az Ő Szent Lelke által szeretetet ültet minden emberi relatív elmébe.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
