Az Ember.
Örök rejtélynek látszik az a kérdés, hogy mi is az Ember? Mi végre, milyen céllal élünk tudatos lényekként itt a Földön? Homo Sapiens, vagyis értelmes, gondolkodó lény, amely nem tartozik egyetlen állatfajhoz sem. Teljesen önálló fajként képviseli az értelmet a Földön. Gondolkodó lényként értelmes kommunikációs lehetőségeket fejlesztett ki annak érdekében, hogy az emberiséget megtestesítő egyéni emberek között, értelmes és folyamatos mentális kapcsolattartás legyen fenntartható, amelyben az információcsere játssza a fő szerepet. Ennél fogva az embert nem, mint homo-t szeretném, az ő anyagi vonatkozásában ismertetni, hanem most inkább, mint értelmes sapiens-t. Vagyis, nem kívánok itt vitába szállni, az evolúció képviselőivel, vagy a teremtés értelmezőivel, de az idegen civilizációktól való származtatás elméleteit vallókkal sem. Elsősorban az értelemi vonatkozásunkat szeretném tárgyalni.
Az értelmes gondolkodás testi szerve az agy. A fogantatás után az agy fejlődik ki legelőször. Majd csak azután alakulnak ki a kiterjesztései, a testrészek, amelyek elvégzik az érzékelés feladatát, és fenntartják az agy és a test funkcionális működésének a lehetőségét. Azt azonban tudni kell, hogy az agy is csupán anyagi kiterjesztése az emberi elmének. Az elménknek köszönhetően vagyunk tudatosak. Az emberi elme relatív képességekkel bír csupán, mert információhoz csak az anyagi agy testi kiterjesztésein keresztül juthat, az érzékszerveink felől. Ebből az is egyenesen következik, hogy emberi vonatkozású abszolút tudás nincs, és nem is lehet a birtokunkban, ezért hinnünk kell a tapasztalataink által szerzett információk igazságértékében. Így az emberi igazság mindig relatív, hiszen állandóan beárnyékolja azt a tévedés lehetősége. Ezért az emberi relatív elme legfontosabb gondolati eleme a hit. A hit ugyanis, cselekedetvezérlő gondolat. Értelmesen gondolkodó ember ugyanis, mindig a hite szerint cselekszik. Ha pedig, olyan cselekedetre kényszerül valaki olykor, amely a hitével ellenkezik, akkor az adott cselekmény során észlelt új tapasztalatok információértéke szerint módosul az addig kialakult hite. Azt is mondhatjuk, hogy az ember hite az élete végéig változik, fejlődik, és biztosítja az egyén számára, az önmagáról és a világáról való elképzelését. Az ember élete tehát, nem más, mint az ő megvalósult hite.
Szerintem alapvetően kétféle tudatunk van. Lelki tudatunk és szellemi tudatunk. A lelki tudatunk mindig a jelenben funkcionál, amikor éppen viszonyítunk, vagy viszonyulunk a külvilágunkhoz. Vagyis információt adunk, vagy fogadunk éppen. Központi anyagi szerve az agyunk tudati része. Ezzel szemben a szellemi tudatunk központi anyagi szerve az agyunk tudatalatti része, és az ismereteink függvényében folyamatosan változik, születésünktől a halálunkig. Így a tudatalattink raktároz el minden információt, ami a tudati agyrészünkben tudatosodott a viszonyítások során. A tudatalattink az információkat lineáris sorrendben tárolja, mert a tudatossá vált információkhoz csatolja az aktuális viszonyítások pillanatértékeit. Így realizálja a relatív emberi elménk az időt, mint a tudatosan viszonyított információk pillanathalmazát. A lelki tudatunk számára tehát, csak a jelen létezik. Ezzel szemben, a szellemi tudatunk, az eddig tapasztalt múltunkból, és az elképzelhető jövőnkből is, folyamatosan háttér-információt biztosít a tudatink számára, itt és most, a jelenben. A tudatalatti végzi még a test és cselekedetvezérlésünket. Ott funkcionál még a szellemiségünk, amely a jellemünket, egyéniségünket biztosítja. Azt az attitűdöt, amellyel mentális szinten befolyásoljuk a jelenben tudatosodott viszonyainkat.
Tudva azt, hogy valamilyen relatív tényező, ugyanannak az abszolút tényezőnek egy reálisan belátható, és így viszonyítható része csupán, így az emberi relatív elme is egy behatárolt, viszonyítható része lehet csak az Univerzum abszolút Elméjének. Az Univerzum abszolút Elméjében működik funkcionálisan az említett abszolút tudat, amelyik az Univerzum energiáját arra készteti, hogy az oszthatatlan tömegek szubjektív alaphalmazából, anyagi testeket alakítson ki. Így a manifesztálódott anyagi testek, mindig azt az Univerzális értelmet tükrözik vissza számunkra, amely a megnyilvánulásuk érdekében munkára fogta az energiát, a tömeghalmaz átalakítása érdekében. Az Univerzum abszolút Elméjének ezt az abszolút tudatát nevezik a vallások Istennek. Mindenről tudónak, és mindenre hatónak, hiszen az általunk megismerhető világ valósága, az abszolút Elme tudatával alakult ki és működik. A relativitáselméletek, a valóságunk kialakulását, a véletlenek véletlenszerű egybeesésével magyarázzák. Vagyis, a véletlen a négyzeten fogalmával. A kvantumelmélet egyik fontos megállapítása pedig, éppen az, hogy az észlelhető valóságot valamilyen értelem irányítja és működteti, mert a részecskék maguktól, véletlenszerűen, nem működhetnének ilyen precízen. Azok egyfajta univerzális értelem befolyása alatt állnak. Úgy látszik, hogy az idealista és a materialista ellentéteken alapuló világszemléletet, a kvantumelmélet közös nevezőre hozza, akarva-akaratlanul. Na végre, hála Istennek.
Minden anyagi halmaz, az Univerzum alaphalmazát képező szubjektív alapközeg egységnyi, és így oszthatatlan résztömegeiből épül fel. Majd az anyagelbomlási folyamatok végén, amikor az antirészecske párok ütköznek egymással, ugyanennek az alaphalmaznak a közegébe annihilálódnak, sugárzódnak szét, és visszaalakulnak oszthatatlan alaptömegekké újra. Az oszthatatlan alaptömegek alapközegében elvegyülve, közeghonos viselkedésűek lesznek. Az internet You-Tube videó-megosztóján, rezonancia címszó alatt, bárki megtekintheti, hogy a frekvencia növekedése milyen szép kétdimenziós alakzatokat képez, a sík lapra szórt porból. Három dimenzióban gondolkodva, az Univerzum abszolút tudata, bármilyen test kialakítására képes, mert éppen Ő szabályozza az Univerzumot befolyásoló energiahatások frekvenciáját. Az Univerzális Elme számára, az csupán egy-egy gondolat. Ez a teremtés, megvalósulás, megnyilvánulás, manifesztálódás folyamata a világmindenségünkben.
Az ember is anyagi halmaz, ezért az anyagi vonatkozását tekintve, az oszthatatlanok halmazából lett teremtve, és az anyagiságának a befejeztével, ugyanebbe a halmazba tér vissza. Így érvényesül a” porból lettünk és porrá leszünk”, mondás. A két végső anyagi állapot között zajlik az aktív élet, amikor az értelmes ember kiteljesítheti önmagát. A lelke élteti azt a tudatát, amellyel viszonyul a testén keresztül a jelen pillanatában. A szellemiségében alakul ki az ember jelleme, egyénisége, amely mindig visszahat a jelen pillanatában észlelt viszonyaira. A lelki tudatunkkal vagyunk érzelmesek, míg a szellemi tudatunkkal értelmesek. Az emberi agynak pedig, éppen az a feladata, hogy az értelmi és az érzelmi tudatviszonyainkat egyensúlyban tartsa, annak érdekében, hogy a lelki békénk megmaradjon. Ha ez nem sikerül, akkor érezzük a lelkiismeret-furdalás kellemetlen érzését. Erre szolgál az emberi társadalomban az erkölcs is, amely írott vagy íratlan szabályaival, arra késztet bennünket, hogy úgy viszonyuljunk egymáshoz, hogy közben a lelki békénk ne sérüljön. Ezt törvények is előírják számunkra, a keresztények törvénye is például, a tíz parancsolat.
Isten tíz parancsolatának alapvető érdekessége az, hogy az első négy parancsolat arról szól, hogy hogyan tiszteljük és szeressük Istent, a Teremtőt. A többi hat törvény pedig, azt írja elő, hogy hogyan tiszteljük és szeressük egymást, az embertársainkat, a fele-barátainkat. A törvények tehát, csak az Isten és az ember szeretetére korlátozódnak. Mégpedig azért, mert a két tényező végül is, egy és ugyanaz. A Genezis időszakában megteremtette Isten az embert. A saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ez a saját képére és hasonlatosságára kifejezés csak egy szimbólum, ami arra utal, hogy tudatosnak lettünk teremtve. Az inkarnáció kifejezés jelentése az, hogy egy istenség megtestesülése. A re-inkarnáció jelentése pedig, hogy egy istenség, újra és újra megtestesülése. Ez a mi emberi népszaporulatunk. Ezért az emberi test Isten temploma, benne az ember relatív elméje az oltár, ahol Istennel foglalkozhatunk. Erről a templomról is ír a Biblia. Amikor pedig, Isten bemutatkozik, azt mondja magáról, VAGYOK, AKI VAGYOK. A lelki tudatával az ember is csak ezt tudja mondani önmagáról. Itt VAGYOK, a jelen pillanatában VAGYOK, és az VAGYOK, aki éppen most viszonyít. A szellemi tudatunk hozzáfűzheti még azt, hogy azzá váltam, az eddigi ismereteim függvényében, aki éppen most Vagyok. Vagyis, amit a vagyok szóhoz kötünk, azzá válunk, mert az a hitünk legőszintébb és legegyszerűbb kifejeződése. A szabad akaratunk őszinte kinyilvánítása. A lelkünk kifejezésre jutott akarata, vagyis a hitünk.
A mi öntudatunk csak a saját személyiségünkre korlátozódik. Amit a tükörben vizuálisan látunk, vagy amit magunkból észlelünk, amit érzünk, és amilyen reálisnak látszó képzeletünk alakul ki önmagunkról. Csakhogy, ha már tudjuk azt, hogy Isten megtestesüléseiként vagyunk emberek, akkor már tudatosítanunk kell magunkban azt is, hogy Isten relatív emberi tudata és az Univerzális Elme abszolút Isteni öntudata állandóan mentális, gondolati viszonyban áll egymással. Ez azt jelenti, hogy mindig Isten közreműködik a mi valóságunk megteremtésében, mert Ő a Teremtőnk, mégpedig a hitünk teremtője. Az a valóság tehát, amiben élünk, az eddigi hiteink eredményeként jött létre, Isten által. Ha ez nem tetszik valakinek, akkor az azért van, mert tévhiteken alapszik a valósága, és így benne a sorsa. Ahhoz, hogy a jövőben élvezhetőbb sorsot formáló valóságunk legyen szükséges, hogy most, itt a jelenben megreformáljuk a hitünket. Mindig a jelen hitünk alapján alakítja ki Isten a jövőnket. Isten csak megteremti azt, értékelni, átélni, viszonyítani nekünk, magunknak kell azt.
Hogyan alakíthatunk a sorsunkon? Meg kell tanulnunk pozitívan gondolkodni, hasznosabban használni a tudatunkat. Hitünket ugyanis, mindig a gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel fejezzük ki. Így a gondolatainkat mindig számunkra hasznos dolgokkal kössük le. Gondoljunk tudatosan az egészségre, a bőségre, a jókedvre, sikerre, szerencsére, fiatalságra, Stb., vagyis, pozitívnak mondható értékekre. Ha a betegségre gondolunk, megbetegszünk, még akkor is, ha csak harcolunk a betegség ellen. A beteg is csupán akkor gyógyul, ha már az egészségre koncentrál. És ilyen társadalmi betegség a szegénység is. Ha a szegénységre gondolunk, nélkülözni fogunk, még akkor is, ha csak harcolunk a szegénység ellen. A szegény ember is módossá válik, ha a bőségre tud koncentrálni. És persze hogyan lehetne valaki jókedvű, ha az elméjét gondok emésztik? Vagy hogy lehetne sikeres az, aki tehetetlennek tartja magát? És hogy lehetne szerencsés az, aki közben szerencsétlennek érzi magát? És aki az átlagemberek korával, és a közben kialakult testi problémáikkal azonosul, az olyan ember, hogyan lehetne fiatal? Nos hát, ez a nagy Titok, erről szól az Univerzumban a vonzás törvénye.
Az Univerzumban működő vonzás törvényének az a lényege, hogy az emberi gondolatok anyagi dolgokká és változó eseményekké válnak, ha azokat az érzéseink támasztják alá. Az emberi gondolat mindig valamilyen teremtő erőt indít el, ezért felelősséggel kell ezután gondolkodni. Így az életünk eseményeit mi magunk vonzzuk magunkhoz, ezért tudatosan mindig olyan gondolatokkal foglalkozzunk, aminek a megvalósulása örömöt okozhat nekünk és embertársainknak. Így bárki megtervezheti a jövőjét, itt és most, a jelenben. Az Univerzumban ható teremtő erő mindig az értelmes gondolataink által kiváltott érzelmeinkhez igazítja a sorsunkat. Amit pedig, éppen ebben a pillanatban érez az ember, az százszázalékos visszatükröződése annak, ami most manifesztálódik, valósággá válik a jelen életünkben. De az is mind a mi gondolataink által alakult ki az életünkben, mert az életünk eseményeit mi magunk vonzzuk önmagunkhoz. Ezt úgy érdemes elképzelni, mintha mi magunk mentális mágnesek lennénk, amelyek mindig az érzelmeinket követve vonzzák be az eseményeket az életünkbe. Vagyis, amelyik gondolatunk sok érzelmet vált ki belőlünk, az megvalósul az életünkben. Csak azt tudjuk elfogadni az Univerzumtól, aminek a realitását mentálisan tisztán látjuk, és érzelmileg is érettek vagyunk rá. Ezért mindig tartsuk meg elménkben azokat a reális elképzeléseket, amelyek megvalósulását szeretnénk elérni, mert az öröm érzését képesek fenntartani bennünk, hiszen az érzés a lelkünk óhaja, és az vezérli az Univerzumban a teremtés folyamatát.
Mentális gondolatainkat úgy alakítsuk ki, hogy az mindig meg fog valósulni. A megvalósulás előfeltétele pedig, éppen az, hogy az értelmileg kifejezett mentális gondolat érzelmi megerősítést kapjon a lelkünktől. Ez röviden azt jelenti, hogy gyermeki módon, már akkor örüljünk nyugodtan a reálisan elképzelhető dolognak, amikor még csak kigondoljuk. Kell az, hogy valós realitásnak érezzük. Ezt az érzést képes fokozni a reális képzelet, amikor mentális képi formát ölt az elménkben a gondolatunk. A képzeletünk mentális érzékelése során ugyanis, az érzelmeink is felfokozódnak, mégpedig annál erősebben, minél részletesebb az elképzelésünk. És ez lesz a mi igazi, valós hitünk. A hit ugyanis, nem más, mint érzelmileg alátámasztott értelmes gondolat, amely reális cselekedetek kialakítására késztet bennünket. Amiben nem hisz az ember, az elképzelhetetlen számára. Az elképzelhetetlen dolgok pedig, irreálisak maradnak számunkra, így érzelmeket sem képesek indukálni bennünk. Ennél fogva, ami igazán reális gondolatunk, azt a valós elképzelés szintjére kell hoznunk, ez minden ima lényege. A hitünk ugyanis, a lelkünk óhaja, ezért reflektál rá Isten, a Teremtőnk.
Isten és ember tehát, mentális tudatkapcsolatban vannak, éppen a további teremtés érdekében. A Genezis időszakában ugyanis, Isten megteremtette az észlelhető valóságot, majd bele az értelmes embert. Azóta azonban, a hitünket teremti meg, ha tetszik nekünk az, ha nem. Nélkülünk munkanélküli lenne Isten. A relatív tudatú emberi elmék azonban, a folyton változó relatív hitükkel és elképzeléseikkel, annyi teremteni valót biztosítanak számára. Így a mi folyton változó egyéni igényeink tartják fenn Isten létjogosultságát. Teremteni való nélkül a Teremtői státusz feleslegessé válna. Isten így oldotta meg a folyton teremtés igényét, éppen általunk.
Életében Jézus, azt tanította, hogy „Legyen mindig a hitetek szerint.”. Számomra ez éppen azt jelenti, hogy amint most, a jelenben gondolkodok és érzek, az fejezi ki a hitemet, és a jövőm a szerint fog alakulni. Teremtőként Isten úgy alakítja a jövőm eseményeit, hogy azok a jelen hitemet igazolják vissza majd számomra. Hiszen azok képezik bennem a reálisan elfogadható valóságelemeket. Isten ettől sohasem tér el. Aki tehát belátja, hogy a jövője, a jelen gondolatainak és érzéseinek a függvénye, az olyan ember sohasem fog negatív érzéseket kiváltó gondolatokhoz mentálisan kötődni. A pozitív, jó sorsot teremtő gondolatok, állandóan kellemes érzéseket váltanak ki belőlünk, itt és most, mindig a jelen pillanataiban. Mindig a jelenben élünk, amikor éppen viszonyítunk, vagy viszonyulunk. És ezeknek a viszonyoknak az értelmezése vált ki bennünk érzelmeket. Tudatosan figyelni kell az érzelmeinkre ahhoz, hogy a gondolatainkat szabályozni tudjuk. Ezért, csak pozitív érzelmeket kiváltó gondolatokkal töltsük fel az elménket. A negatív érzelmeket generáló gondolatokat pedig, tudatosan űzzük el az elménkből. Helyettesítsük őket szép gondolatokra, amelyek örömöt okoznak nekünk.
És most már válaszolhatunk is a kezdeti kérdésre, hogy mi végre is van az ember? Az ember azért él, hogy Istent nyilvánítsa ki minden gondolatával, szavával és cselekedetével. Istent képviseljük ezen a világon, mindenki a saját értelmi szintjén. Akármilyen pozíciókat töltsünk is be az emberiség társadalmi életében, mindenhol Istent képviseljük. Azzal a biztos tudattal éljünk, hogy minden embertársunk Isten egy relatív „sejtje”, ezért kell szeretnünk a családunkat, rokonainkat, ismerőseinket, barátainkat és minden embertársunkat, mint felebarátunkat. Vagyis, nem is tudjuk Istent szeretni és szolgálni, csak egymáson keresztül. Ha ezt a szeretettörvényt alkalmazzuk, akkor minden létező, írott vagy íratlan, törvény fölé helyezzük önmagunkat, és határozottan megszépül az a valóság, amelyben élünk. A sorsunk egymás sorsába van fonódva. A jó sors csapatmunka. Arra kell csak törekedni, hogy minden ember legyen végre Istenember, vagyis, EMBER, az ő aktuális társadalmi posztján. Teljesen mindegy tehát az, hogy hogyan nézel ki éppen, az a lényeg, hogy EMBER légy, és minden gondolatod, szavad és cselekedeted azt tükrözze, hogy Istent képviseled ezen a világon.
Matécz Zoltán
2010. 05.02.
matecz.zoltan@gmail.com
