Segíts magadon, …
Van egy magyar közmondás, miszerint; ”Segíts magadon, az Isten is megsegít.” Mint minden közmondásunk, ez is tökéletesen fejezi ki, az ember, Isten adta lehetőségét. Nem azt mondja, hogy várjunk a csodákra, hanem éppen olyan cselekedetekre buzdít, amelyek által megoldódhatnak a problémáink, mégpedig Istennel karöltve.
A lelkünk által, Isten éltet bennünket. Anyagi vonatkozásban a testünket, míg mentális vonatkozásban a szellemiségünket. Így van esélye arra az embernek, hogy értelmesen cselekedve használja ki a testi lehetőségeit, miközben él és cselekszik, az objektívnek megismert valóságában. Ezért, alapvetően kétféle lehetőség kínálkozik arra, hogy az életünk során jelentkező problémáikat megoldjuk.
Az egyik lehetőség, egyfajta gyakorlati megoldás, amely a céltudatos cselekedeteink által, önmagában rejti a probléma lehetséges tapasztalati megoldását. A tenni akarás motiválja. Ez általában véve, egy optimista típusú ember hozzáállása a dolgokhoz, aki számára mindig természetes az, hogy tenni kell azért, hogy reális megoldás szülessen. Már a problémamegoldó cselekedet is örömöt okoz számára, mert feloldani látszik, a probléma által előidézett feszültséget. A megoldás pedig, éppen a sikerélménynek köszönhetően, szintén örömteli érzésekkel párosul. Általában, ez a helyesen használt céltudatos cselekedet jutalma. A pesszimista ember, el sem kezdi a cselekedeteket, mert számára, a problémás helyzet, eleve kilátástalan.
A másik mentális lehetőség, szellemi megoldás, amely céltudatos gondolkodást igényel. A teremteni akarás motiválja. Ehhez is optimista hozzáállás szükséges. Aki számára egyértelmű az, hogy az érzelmekkel dúsított gondolatai által, vezérelni képes az Univerzum teremtő erejét, célt ér el. Már a lehetséges problémamegoldó elképzelés is örömöt okoz számára, mert az olyan realisztikus terv, ami feloldani látszik, a probléma által okozott feszültséget. A várakozás öröme arra a bizalomra épül, ami a teremtői képességet erősíti. A megvalósulás pedig, olyan Isteni sikerélményeket eredményez, amely tovább fokozza az örömteli érzéseit. Éppen ez a helyesen használt céltudatos teremtő gondolat jutalma. Egy pesszimista beállítottságú ember, nem jut el a reális képzeletig sem, mert számára eleve hihetetlen az, hogy ilyen Isteni lehetőségekkel rendelkezhet.
A sikeres emberek általában optimisták. Vagy hitben, vagy cselekedetekben jutnak a siker birtokába, de többnyire, mindkét tényező hatására. Mindaddig sikeresek is maradnak, ameddig az optimizmusukat el nem veszítik. Ezzel szemben, a sikertelenség, és az elbukott siker, mindig a pesszimista hozzáállás eredménye. Ahogyan a pesszimista gondolkodású ember, kirekeszti magát a sikeres életből, úgy válik sikertelenné, egy sikeres ember sorsa, ha az elméjét pesszimista gondolatok töltik ki, és azok negatív érzései ébrednek a lelkében. Mert a negatív érzések, lerombolják a siker élményét fenntartani képes tartós öröm érzéseit. Így az érzésvilágában, a negatív örömtelenség veszi át dominanciát, a vele párosuló lehetséges kudarc érzéseivel. Amennyiben az ember érzésvilága a kudarcra hangolódott, abban az esetben, a sikertelenség alakítja a sorsát. Mert a sorsunk minden esetben, kizárólag az érzéseinket követve alakul.
Testünk és szellemiségünk, a lelkünk objektív és szubjektív kifejezői. Vagyis, az életünk, olyan lelki eseményünk, amely a testet használja az objektív megnyilvánulására, a szellemet pedig, a szubjektív kifejeződésére. Így a kétféle megnyilvánulás egyszerre érvényesül, mint értelmes cselekedet. A lélek számára csak akkor hasznos az értelmes cselekedet, ha pozitív érzéseket vált ki. Az érzések ugyanis, a lelki aktivitásunkat fejezik ki. Pozitív az érzelem, ha örömöt okoz nekünk. Mert boldogság, csak akkor élhető meg élmény szinten, ha minden gondolatunk és cselekedetünk örömöt okoz, hiszen akkor, az öröm érzése folytonos bennünk. Az ugyanis a boldogság lényege, hogy az öröm érzése ne szakadjon meg. Az öröm láncolata nélkül, nincsen tartós boldogság.
Isten fogalma képviseli a teremtő erőt az Univerzumban. Mivel az ember is az Univerzum aktív része, ezért a lelkünk bennünk, az a belső erő, amely közvetlen kapcsolatban áll az univerzális teremtő erővel. Lelkünk hatóképessége azonban, akkor érvényesül, ha a gondolataink és a cselekedeteink, érzéseket indukálnak bennünk. Érzések nélkül, az univerzális teremtő erő, és a saját belső erőnk, azaz lelkünk, olyan rezonáns viszonyban állnak, amely csak az elemi létezésünkre szorítkozik. Létezésünk állapotában akkor történik változás, ha a gondolataink és cselekedetek által kiváltott lelki érzések, pozitív vagy negatív irányba változtatják meg, az agyi alaprezgésünket.
Az emberi agy, tudati állapotában, béta szinten rezeg. Ez egy elég széles tudati skála, amelynek a középszintje képviseli az agyi alaprezgésünket. Ha öröm ér bennünket, emelkedik az agyi rezgésszintünk, az alaprezgéséhez képest, ha bánat ér bennünket, akkor süllyed. Tehát, nem a gondolatok vagy a cselekedetek befolyásolják az agyi rezgésszintünket, hanem az általuk kiváltott lelki indíttatású érzéseink. Amelyek a gondolatokkal párosulnak. Így az öröm pozitív irányba befolyásolja, míg a bánat negatív irányba kényszeríti az agyi rezgésszintünket.
Ha az agyi alaprezgés módosul, a lelki indíttatású érzéseink hatására, akkor a megváltozott rezgés paramétereinek megfelelő tulajdonságú univerzális hullámokra leszünk rezonánsak. Ezek az Univerzum mágneses hullámai képviselik a Teremtő Erőt a világmindenségben, így a rezonanciaváltozásunk függvényében igazítja, módosítja a sorsunk eseményeit. A Teremtő Erő nem más, mint az Univerzum valóságának a Belső Ereje, amit Istenként tisztelnek a vallásos emberek. A mi személyes valóságunknak a belső élet-ereje a lelkünk, amely Isten szerves része, mert az Univerzum Belső Erejének aktív részét képezi bennünk. Így a létezésünk, és a változásunk elhatározás alapján alakul. Amit a VAGYOK szóhoz kötünk, és annak a valóságát át is érezzük, akkor azzá válunk. Mert a mi saját, lelki indíttatású belső erőnk, a valóságunk megteremtése érdekében, vezérelni képes az Univerzum Belső Erejét. A változás ilyen módon, az Univerzumban jön létre, de mi magunk fogjuk azt megtapasztalni. A lelki indíttatású érzéseink intenzitása határozza meg, a teremtő impulzusunk erősségét.
A lelkünk által biztosított életerőnket, vitalitásunkat az határozza meg, hogy a gondolataink és az érzelmeink mennyire vannak összhangban. Ha ugyanis, a gondolat, és az érzelem ellentétben áll egymással, akkor gyakorlatilag hazudunk. Csak az a kérdés, hogy kit csapunk be? Aki becsapja a környezetét, valójában önmagát veri át jobban, mert a valósága akkor is az érzelmei szerint fog alakulni. De tiszta érzelmek nem alakulhatnak ki addig, ameddig az érzelmeket kiváltó gondolatokkal nincsenek szinkronban, éppen a hazug életvitel miatt. Akkor az érzelmi változás nem jut fel az agyig, nem társul a gondolatokkal. Így nem realizálódik semmi sem az agyban. Az érzelmeink csak akkor hatnak az elménkben, ha feljutnak az agyunkba, mert szinkronban vannak az őket kiváltó gondolatokkal. Az érzelmekkel feltöltött gondolat, reális képi formát képes ölteni az elménkben, valós elképzelést. Ez az a csodálatra méltó értelmes terv, amely realisztikus képi formába rendezi az érzelmeinket.
Az agy kapacitása régóta vitatott a tudományos életben. Az ember ugyanis, nem használja ki tökéletesen azokat a lehetőségeket, amelyeket az agy kínál számára. Ez alól a zsenik sem kivételek. Mindössze az 5-15%-át használjuk. Az átlagemberek esetén 10% a mérce. Ez persze nem csoda, ha tudomásul vesszük végre azt, hogy szerintem, nem a megszerzett ismeretek mennyisége számít, hanem a gondolkodás és cselekvés folyamata közben indukálódó lelki indíttatású érzéseink. Azaz a gondolataink és a cselekedeteink minősége. Szerintem az agyunknak ugyanis, alapvetően nem az a funkciója, hogy kapacitív módon, minél több információt tároljon, hanem inkább az, hogy mindig az aktuális élethelyzeteknek megfelelően, úgy gondolkozzon, hogy azok a gondolatok, örömérzéseket váltsanak ki bennünk. Pozitív irányba fokozva ez által, az agyi rezgésszintünket. Érzések nélkül, a legcsodálatosabb gondolat is hatástalan az agyra nézve, mert nem fokozza pozitív irányba annak a rezgésszintjét. Így már nem is olyan nagy csoda az, hogy az érzelem nélküli gondolkodás folyamata közben vizsgált agyi tevékenységeink, 5-15% közötti változást produkálhatott csupán. Ha olyan gondolatokkal foglalkoztatták volna az agyat, amelyek örömteli érzéseket váltottak volna ki a kísérleti alanyokban, vagy esetleg bánatot, akkor a vizsgált agyi tevékenység jóval magasabb százalékos értéket mutatott volna. Az agyunk ugyanis, nem „tárolóedény”, amelybe minél több ismeretet kell belesulykolni. Az ember elméjében, amúgy is csak azok az ismeretek maradnak meg igazán, amelyekre szükségünk van, a mindennapi életvitelünk során. Ezért van a felejtés rejtélye. Az ember mindent elfelejt, ami nem fontos számára. Éppen azért, hogy „helyet” biztosítson az elméjében, az életvitele közben fontossá vált új ismeretek számára.
Véleményem szerint, az agy úgy működik, mint egy adó-vevő berendezés. Amikor gondolkozunk egy problémán, akkor nem azért jut eszünkbe, mert olyan fenemód okosak vagyunk, hanem azért, mert a gondolkodás mentális folyamatával, olyan agyi rezgésszintet valósítunk meg, amely rezonáns a hozzá tartozó univerzális információra, amely az Univerzumban mindig is megvolt. Így az Univerzumtól azt kapja az elménk reális gondolatként, amire már fogékony lett, hiszen kereste az adott információt. A teremtő erőtől mindig azt kapjuk, amire már érettek vagyunk. Annak a tényszerűségét pedig, a közben kialakuló érzéseink igazolják az által, hogy képesek befolyásolni, ráhangolni az agyi rezgésszintünket. Azaz rezonánssá válunk az Univerzumban meglévő megoldásokra. Legyen az pusztán gondolat, vagy teremtésre irányuló valós, realisztikus elképzelés. Ahogy a rádió segítségével foghatjuk az adóállomásokat. Nekünk kell a rádióvevőnket a hallgatni kívánt adóra hangolni. Pedig, azok a rádióadók mindig ott vannak az éterben, akkor is, ha nincsen még rádióvevő készülékünk.
Arra kérek minden kedves olvasómat, hogy továbbra is segítsen magán. Ne csak a hétköznapi tapasztalat gyakorlati szintjén. Amit a materialista neveltetésünk is diktál. Hanem az Isten adta mentális lehetőség szintjén is, amely a pozitív érzéseken alapszik. Sőt, mi több, váljon ez a mentális lehetőség is, mindennapi tapasztalattá, bárki elméjében. Mert a kétféle lehetőséget egy síkon alkalmazva, válhat akárki, igazán optimista felfogású emberré. Isten képviselőjévé ebben a valóságban. Olyan emberré, akinek nem csupán Istenismerete van, hanem aktív Istentudata is, mert ő maga is tudatosan felépítette azt a mentális kapcsolatot, amit Isten, amúgy is állandó jelleggel fenntart velünk. Az Univerzum Belső Ereje, és az ember belső ereje között. Ennek, az ember által is tudatosodott kapcsolatnak az eredménye az, hogy a pozitív érzések által, folyamatos örömélményekben lehet részünk, ezért boldogságban élhetünk, magas tudati rezgésszinttel az elménkben. Ez a magas rezgésszint olyan sorsot eredményez számunkra az Univerzumban, amely miatt igazán érdemes élni.
Matécz Zoltán
2011.01.28.
matecz.zoltan@gmail.com
