Istentagadás.
„A jó pap holtig tanul, és mégis bután hal meg.” Ez a közmondás arra utal, hogy a papok, mint Isten felesketett szolgái, a halálukig nem tudják konkrétan megmagyarázni azt, hogy mit is jelent pontosan Isten fogalma számukra. Vagyis, egész életükben tanulnak Istenről, a nélkül, hogy közben tudnák azt, hogy ki is az ő munkaadójuk. Hogy Isten szolgáiként, kit szolgáltak voltaképpen.
Ha Isten konkrét megfogalmazására, az egy életen át művelt papok sem képesek, mert csak elvont magyarázatokkal szolgálhatnak a „Főnököt” illetően, akkor ez azt jelenti számomra, hogy ilyen definíció, még nincs is. Konkrét definíció hiányában azonban, az Istentagadás is értelmetlen dolog, mert ugyan kit, és mit tagad az olyan ember, aki az Istentagadással foglalkozik. Az Istentagadás folyamatához, éppúgy Isten konkrét fogalmára van szükség, mint a valós Istenhitre. Vagyis, hinni kell a létében ahhoz, hogy tudjam azt, hogy mit is tagadok. Mert tagadni, csak valamilyen létező tényezőt lehet. Ami nem képezi a létezés elemét, azt tagadni sem kell. Ahhoz, hogy Isten fogalmát konkrét módon meghatározzam, arra van szükség, hogy először, kellőképpen körülírjam én is.
Az abszolút létezést, alapvetően kétféle valóság építi fel. A primer szerepet játszó szubjektív valóság, amelyben a mágneses hullámok által, az információt is közvetítő, intelligens energia terjed. Mint intelligens szubjektív munkavégző képesség. Ez kizárólag az Univerzum szubjektív alaphalmazának a közegében terjed, mert azt, az oszthatatlan alaptömegek építik fel, így anyagi vonatkozása nincsen, vagyis elektromos tulajdonságokat produkálni képtelen. Mágneses jellegét azonban, megtartja az anyagban is. Mert minden anyagként megnyilvánult objektív test, összetett szekunder tényező, és csak a szubjektív alaphalmazból valósulhatott meg.
A szubjektív alaphalmazzal szemben, a valóság másik, szekunder eleme, már összetett anyagi természetű, amit mi objektív valóságnak ismertünk meg. A létezését elektromos jelenségek kísérik, amelyeket a mágneses állóhullámok alakítanak ki, stabilan viszonyítható strukturális szerkezeteket formálva ez által. Ezek az anyagi halmazok, mindig olyan adatok által viszonyíthatóak, amelyeket az őket fenntartó energia, informatív értéke diktál számukra. Attól eltérni, csak valamilyen munkavégzés által képesek. Mert a stabilan viszonyítható állapotukat is, szubjektív mágneses munka hozta létre, és tartja fenn.
Az embert alapvetően hármas tulajdonság jellemzi. Anyagát tekintve, az emberi test is, egy elektromos struktúrájú szerkezet. Anyagi test vagyunk, szubjektív szellemiség vagyunk, és lelkiség vagyunk, egy időben. Valójában azonban, abszolút értékű lelkek vagyunk, akik a folyton változó testet használják, az objektív megnyilvánulásuk érdekében, és az egész életen keresztül formálódó szellemiséget pedig, a szubjektív megnyilvánulás értelmes lehetősége miatt. Így a test és a szellem, csupán relatív kifejeződései a lelkiségünknek, és így az életünk végéig, folyamatosan változik. A lelkünk azonban, állandó marad, abszolút módon.
A szubjektív alaphalmazban történik, minden eseményszintű anyagi megnyilvánulás. Így az alaphalmaz állandóan jelen van az anyagon belül, és kívül is. Teret biztosít az eseményszintű anyagi létezés számára. Az anyagi atomok elektronjaira, közvetlen hatással van, így megvalósítva, az Univerzumon belül, a mindenről tudó, és a mindenre ható abszolút lényegiséget, amit Istenként tisztelhetünk. Istenként, mert a szubjektív alaphalmaz, mivel a mágneses információkat fogadni, közvetíteni és tárolni képes, ezért az Univerzum abszolút Elméjét valósítja meg. Ezek a mágneses információi, az anyagi vonatkozású elektronok állapotairól szólnak, és azok viszonyairól. Következésképpen minden anyagi állapotváltozásról tud, ami az alaphalmazban megnyilvánulhatott. Továbbá, ezek a mágneses alapú hullámok közvetítik az energiát, állóhullámmá fejlődve pedig, stabilizálják egy adott anyagi struktúra eseményének, a viszonyítható szerkezetét.
Az emberben, a lélek által, Isten él, mint az Univerzum szubjektív alaphalmazának az elemi része. Így intelligenciát, és eleven hatóképességet képvisel bennünk, abszolút módon. Így a vitalitásunk a mi életerőnk, ami lélekként az érzéseinket, és az érzelmeinket juttatja kifejezésre. Ezért az érzéseink, és az érzelmeink, olyan impulzusoknak minősülnek, amelyek hatást gyakorolhatnak az életünk menetére. Ezek a lelki hatások ugyanis, közvetlen módon biztosítják, és azonnal képesek megváltoztatni, az agyi elektromos rezgésszintünket. A mi saját relatív elménk ugyanis, az agyi elektromos rezgéseink által van, állandó kényszerkapcsolatban az Univerzum alaphalmazában megvalósult, abszolút Elmével.
Amennyiben tehát, konkrét módon, Istenként fejezem ki a szubjektív alaphalmazt, akkor az abszolút formában ezt a fogalmat takarja. Vagyis, a tudatos emberben is, a lelke által. Az emberi lélek ugyanis, ugyanannak a szubjektív alaphalmaznak az eleme, de mivel a testünkben elkülönülve funkcionál, ezért csak a relatív elménket valósíthatja meg. Azt azonban tudni kell, hogy a relatív voltaképpen nem más, mint az abszolút, egy behatárolt egységnyi része, eleme csupán. Ennél fogva, Isten az emberben nyilvánult meg. Az értelmes ember által öltött testet.
Az emberi kultúra részét képezik azok a vallásformációk, amelyek ugyanarról az egy Istenről tárgyalnak ugyan, de a Bibliát, másként értelmezik. Ez a tény biztosítja az ő különbözőségüket. Ez a borzasztóan nagy arányú különbözőség azonban, nem teszi semmissé Isten létét. Csupán azt jelenti, hogy a „jó papok”, még mindig holtig tanulnak, mert a Biblia egy szimbólumkönyv, és így szimbólumolvasási képesség nélkül, tévutakra vezet.
A Biblia leírja ugyan a zsidóság történelmét, de valójában, ebbe a sztoriba ágyazta, az ember Isteni mivoltának az üzenetét is. Azt a tényt, hogy Isten, mint az Univerzum teremtő ereje, valójában az ember által nyilvánult meg. Hogy legalább, relatív módon tapasztalatot szerezzen az abszolút elméjében tárolt, és folyamatosan szaporodó ismeretei számára. Mert mit érnek az ismeretek, a gyakorlati tapasztalatokká fejlődésük nélkül? Így az anyag, cselekményével, történésével, és létezésével való megnyilvánulásának egyetlen értelmes magyarázata az, hogy csak ez az esemény képes tapasztalatok által tudássá edzeni, az abszolút Elmében lehetséges ismereteket. Ezeknek az ismereteknek a kvantitatív mennyisége pedig, mint mágneses információknak a halmaza, exponenciálisa növekszik. Így az energiát, mint szubjektív munkavégző képességet, tudatosan úgy szervezi az abszolút Elme, hogy az evolúciós módon egymásból következő ismeretek függvényében változzanak meg, a viszonyítható anyagi események. Így azok viszonyítása során, az emberi fejlődés is egy evolúciós fejlődési folyamatot jelképez.
Ez persze, azt is jelenti egyben, hogy nem a gondolataink miatt vagyunk olyan nagyon okosak, mert a gondolataink csupán arra valók, hogy kifejezésre juttassák az érzéseinket. Attól olyan szubjektív minden gondolat. A relatív elménkkel, rezonánsnak, azaz fogékonynak kell lennünk azokra a rezgésekre, amelyek által információkat nyerhetünk az abszolút Elméből. Ez pedig, a mindenkori tudásunk függvénye, mert az határozza meg azt, hogy milyen információra vagyunk már fogékonyak. Így az ideák világából, vagyis az intelligens szubjektív alaphalmaz mágneses hullámaiból, mindenki csak annyi információt meríthet, amennyire mentálisan érett, a már megvalósult tapasztalati tudása alapján. Így a valóságról alkotott hitünk, folyamatosan módosul az életünk során, amit a gyakorlati tapasztalataink által igazolt ismereteink befolyásolnak csak. Ez a valóságkép egy evolúciós fejlődésen megy keresztül, amelynek az alapja, az emberi önazonosságba vetett hit. Végső fejlődési szakasza pedig, az Isteni önazonosságra ébredés lesz. Mivel ez szubjektív folyamat, így minden embernél más, és más időszakban valósulhat csak meg. Mindenkinél, az ő aktuálisan elért, mentális fejlettségi szintjének megfelelően.
Isten konkrét fogalma tehát: Isten az Univerzumban terjedő mágneses információ tudatos energiahatása, amely meghatározza az anyagi struktúrák viszonyítható szerkezetét. Abszolút Elmeként funkcionál, így az értelmes emberben, mint az anyagban elkülönült relatív elme nyilvánult meg. Így a kétféle elme, folyamatos mentális tudatkapcsolatban áll egymással, hogy az Univerzumban terjedő információ mennyiségét, a megszerzett ismereteinkként, tapasztalati tudássá transzformálódjuk, az életünk folyamataiban. Így a meg nem nyilvánult Isten, az Univerzum teremtő ereje számunkra, míg a megnyilvánult Isten, az embert éltető lelke.
Ez a konkrét meghatározás, az én véleményem, ezért új lehet az Istenhívők számára is, és az Istentagadók részére is. De a szerény véleményem szerint, ez már olyan alapot biztosíthat, amelyről, éppúgy az Istenhit, mint a további Istentagadás, érteles logikai érvként érvényesülhet. Isten konkrét fogalmának hiányában, továbbra is csak egy végeláthatatlan meddő vita maradhat a hívők, és a tagadók között.
Ma már, amikor a tudomány nyíltan beszél a tudatos paradigmaváltásról, be kell látnunk, hogy az emberi kultúra minden értelmes gondolatát hasznosítanunk kell. Így a tudomány használható eredményeit éppen ugyanúgy, ahogy a többi tan értelmessé tett ismereteit is. Akkor válik számunkra értelmessé ma már egy elmélet, ha lehámozzuk róla az értelmetlenné vált részeket. Amelyek az adott elméleteket, komolytalanná formálhatják. Nem állítom azt, hogy az én elméleteim építik fel az új emberi kultúra alapját, de remélem azt, hogy része lesz annak.
Visszakanyarodva azonban, az Istentagadás elvéhez, nekem az a szerény véleményem, hogy a tagadás fenntartása mellett, az ember nem képes önmagát Isteni lényként beazonosítani. Pedig, minden jel arra mutat. Nem arra, hogy Istenek vagyunk egyenként, hanem arra, hogy az emberiség minden egyede, Isteni eredetű lény, és képes arra, hogy Istenazonossággal éljen. Ez csak, a mentális fejlettségi szintünktől függ, amely minden ember esetében egyéni. Aki pedig, eléri az ő saját Istenazonosságát, azonnal Isten képviselője lesz ebben a valóságban, egy teljesen átszellemült, letisztult lélek. Megszépítve ez által a társadalmi életet. Tudatos lényből, tudatossággá fejlődik. Remélem ezek után, az Istenhit megerősödik, és lélekben stabilizálódó embereket formál belőlünk, és az Istentagadás pedig, teljesen feleslegessé válik.
Matécz Zoltán
2011.12.09.
matecz.zoltan@gmail.com
