Ideák világa.
Már Arisztotelész meghatározta az ókorban, még időszámításunk előtt 427-körül, hogy valós létezést, csak az ideák világa képvisel. Ezzel szemben, az objektív érzéki valóság árnyékvilág, amelyben minden megnyilvánult objektum, csak látszólagos mása a valós ideájának. Mivel az érzékeink nagyon erősen korlátozottak, ezért nem lehet bizonyosságunk az objektív valóság felől, csupán hihetünk azok valóságértékeiben. Így az értékelés ténye formálja a valóságunkat. Ezt állítja a mai fizikus ember is, amikor kijelenti azt, hogy minden relatív. Ezért, nézőpont kérdése csupán az, hogy az észlelt valóság érzéki világának mentális értékelése során, milyen valóságképet alakítunk ki magunknak. Arisztotelész szerint, az örök, és változatlan lényegek, az immateriális valóságból, az ideák feltételezett világából merülnek fel, az érzéki valóságba. Csak az ideák bírnak valódi, állandó léttel.
Amikor az ideák, megnyilvánulnak az objektívnek megismert érzéki valóságunkban, akkor már formába vannak stabilizálódva. Olyan formába, amely a többi kialakult formájú objektumhoz képest, mindig viszonylagos marad. A kialakult forma ugyanis, a térben, időhöz van kötve, mégpedig az ő elmúlásának az idejéhez. Amikor ugyanis, felbomlik az ő materiális kötöttsége alól, és az annihiláció képességével szétsugárzik a szubjektív alaphalmazba, mágneses hullámmá fejlődve, visszaolvad a szubjektív valóságba, ahonnan megnyilvánult. Nem szűnik meg, csupán elveszíti formai alakját, és ideaszinten létezik tovább, mint mágneses információ. Olyan mágneses informatív értékű hullámmá alakul, amely az esetleges megvalósulása érdekében, energiaértéket is képvisel egyben.
Számomra az információ azt is jelenti, hogy még inaktív formáció. Vagyis, elméleti szintű forma. Így amikor az információ megvalósul az energia hatása alatt, akkor objektív formációt vesz fel, amely a viszonyítható adatai alapján, képes informálni bennünket a megnyilvánult létezéséről.
Amíg a szellemi szintű gondolataink vezérlik az elménk tudatát, mert azokra figyelünk főképpen, addig a formák világához kötjük magunkat. Ahhoz a formai valósághoz, amely az érzékinek nevezhető objektív valóságot is felépíti. A gondolat ugyanis, személyes információ. Önálló hatóerőt nem képvisel. Az elménkben tudatosodva azonban, érzelmi telítettséget is nyer, amely már az életerőnk aktív impulzussorozata. Így alakulnak ki az elménkben, a test és cselekedetvezérlésre képes hiteink. Az átlaginak nevezhető ember, a szellemi gondolataihoz köti az elméjében a lelki érzelmeit, míg a lelki ember, az érzelmeihez csatolja a gondolatait. Nagy előnye a lelki indíttatású életvitelnek az, hogy csak a pozitív érzelmekre figyelve alakítunk ki test, és cselekedetvezérlő hiteket. Ezzel szemben, a szellemi élet lényege éppen az, hogy a gondolatainkhoz, sajnos negatív érzelmek is társulhatnak. Amelyek a problémáinkat okozzák.
A lelki érzéseink vezérlése alatt az elménk, a tér tudatos elemeként funkcionál. A tér nem más, mint a mágneses hullámok közege. Vagyis, az oszthatatlanok által felépült szubjektív alaphalmaz. Ebben alakul ki, terjed, és közlődik minden mágneses hullám, így minden olyan információ megvan benne, ami az anyagi változásokról képes hírt adni. Ez nem más, mint az ideák világa, mert olyan mágneses hullámok által képviselt információkkal van tele, amelyek még nem valósultak meg, a hozzájuk rendelt energiaérték hatására. A lelki életet élő ember pedig, szellemi formák nélkül is képes érzékelni, az érzelmi tudatosságunk szintjén. Ez azt jelenti, hogy amíg az elménkkel, a lelki érzelmeinkre fókuszáljuk a figyelmünket, addig az érzelmeink által közvetíthető mágneses alapú információs értékek tudatosodnak bennünk. Mint az Univerzum tudatos üzenetei. Az érzelmeink, nem mások, mint a lelkünk, vagyis az életenergiánk aktivizálható erőimpulzusai, amelyek mágneses hullámként, informatív értéket is képviselnek. Amikor pedig, az érzelmeink tudatosodnak az elménkben, akkor a lelkünk által közvetített aktuális információinkra figyelünk az elménkkel.
Az ideák olyan mágneses információk az Univerzumban, amelyek megvalósulása nem más, mint a teremtés folyamata. Az ember általi tudatos megértése pedig, alkalmat ad arra, hogy a felismert ideákról fogalmat alkothassunk. Ez azt jelenti, hogy a megnyilvánult objektum információtartalmát, az ő viszonyítható adatai által viszonyítjuk, és azok segítségével, kialakítjuk ki, a mentálisan kezelhető fogalmi jelentését. Hogy mindannyian, akik beszélünk az idea megvalósult tárgyáról, ugyanazt az informatív hátteret értsük alatta.
Számomra a valóság objektív és szubjektív. Az anyagi környezetben teljesen elválaszthatatlan egymástól, mert az anyagi atomok belsejét is, ugyanaz a szubjektív alaphalmaz tölti ki, mint amelyik mozgási teret biztosít a létezésüknek. Az a tény pedig, hogy az objektív valóságban megnyilvánult ember gondolkodni is képes, egyértelműen arra utal, hogy szubjektív tulajdonságokkal is rendelkezik. Vagyis, objektív és szubjektív adottságaink is vannak egy időben. Így számunkra a valóság, objektív és szubjektív egy időben.
Az ideák világa, egy egészen más világ. Az idealista filozófia úgy is hívja, hogy szellemi valóság, túlvilág, másvilág. A teremtő erőt pedig, Isten ideája képviseli benne. Így a megnyilvánult értelmes emberben, Isten inkarnálódott, és a népszaporulatnak köszönhetően, reinkarnálódik állandóan. Ezért a lélek által, Isten él bennünk. A spirituális fejlődésünk egyetlen reális célja pedig, éppen az, hogy megtanuljuk általa azt, hogy mi módon vagyunk képesek érvényre juttatni, a bennünk szunnyadó Isteni adottságainkat. Hogy meddig hagyjuk még azt, hogy a lelki eredetű Isteni adottságaink, tovább szunnyadjanak bennünk.
Matécz Zoltán
2012.05.12.
matecz.zoltan@gmail.com
