Teljesítmény és állapot.
A fizika tudományában a teljesítményt, a nagy „P” betűvel jelölik. Így az elvégzett munkát, a pillanatnyi P-teljesítmény és a t-idő szorzataként határozták meg.
W = P * t
Mivel azonban, az elvégzett munka fizikai szintű állapotbéli változást jelent, ezért a P-teljesítmény valójában, azt a pillanatnyi fix állapotot képviseli, amin változtatni kell a munkavégzés folyamatával. Ez az állapotváltozás azonban, valamennyi ideig eltart. Ami azt jelenti, hogy az állapotváltozást jelentő munkavégzés során, a kezdeti P-állapot, a munkavégzés minden részpillanatában, újabb és megint újabb P-állapotba kerül. Végül pedig, az elvégzett munka során, egy végső fix állapotot vesz fel. Ami a munkavégzés időtartamán túl, már nyilván nem változik tovább.
Akinek nem volt eddig elég bonyolult a szöveg, annak tovább bonyolítanám. Mert az időt dimenzionálva, három logikai részre lehet azt bontani. A múltra, a jelenre és a jövőre. Csakhogy, amíg a múlt, a már megtapasztalt részeseményeink emlékeit képviseli a memóriánkban, annak minden részpillanatával együtt, addig a jövőről semmiféle tapasztalatunk nem lehet még. Mert a jövő, csupán az előre megtervezett esetleges részesemények képzeletbeli lehetőségeit vetítheti elénk az elménkben. Ezzel szemben a jelen, az éppen most van itt, a tapasztalás jelenlegi pillanatában. Miközben mentális szintű átmenetet képvisel a múlt és a jövő között. Mégpedig úgy, hogy a múlt és a lehetséges jövő egyre több pillanathalmazt képvisel, míg a jelen, egyetlen pillanatra támaszkodik csupán. De hogyan lehet ez, ha a jelen is az idő másodpercben dimenzionálható részét képezi az elmékben?
A magyarázatot, az ember hármas felépítése reprezentálhatja csak számunkra. Az ember ugyanis test, lélek és szellem hármas egységének a szimbiózisa. Miközben a testünk, a mi anyagi minőségünk, addig a szellemiségünk, a memóriánk mentális „raktárkezelője”. Így a múlt emlékeire és a lehetséges jövő terveire, a szellemi képességeink miatt tudunk emlékezni. Igen, a jövő terveire is emlékeznünk kell, mert azokat is a múltunkban határoztuk meg, mint előre vetített reális elképzeléseket. Vagyis, a jövő valójában nem is létezik csak, mint előre vetített reflexió. Mint az elménk elvonatkoztató képességének a mentális terméke. Vagyis, folytonosnak tekinthető szellemi szintű időként valójában, csak a múlt emlékei formálják számunkra az eddigi tapasztalatainkat a jelenben.
Ezzel szemben a jelen, az nem szellemi termék. Mert, éppen most van az elménk aktuális tudatosságának a tapasztalati szintjén. Ez a mi lelki jelenlétünk éppen hasznosítható pillanata. Mert erővel kifejezhető fizikai hatást, csak itt és most, a lelki jelenlétünk aktuális pillanatában vagyunk képesek aktivizálni. Ami azt jelenti, hogy a lelki jelenlétünk tart bennünket olyan fizikai állapotban, amivel változást vagyunk képesek előidézni itt és most a természetben. Így minden pillanatban, új változásra képes bioelektromos erőhatást alakíthatunk át a bennünket működtető mágneses alapú kozmikus szintű energiából. Ez a bennünket működtetni képes kozmikus energia nem más, mint a lélek. Így a bennünket működtetni képes lélek, mint a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája, folyamatosan energiával lát el bennünket. Életenergiával. Amit léleknek nevezünk. Mint egy reánk irányuló kozmológiai állandó.
A lélek által tehát, a mágneses alapú energia tart bennünket olyan állapotban, ami által munkavégzésre vagyunk alkalmasak. A munkavégzés során, használjuk ugyan a reánk irányuló energiát és bioelektromos erővé alakítjuk azt, de a mágneses energia folytonos jellege miatt, állandóan újra feltöltődünk. Így minden pillanatban, új erőre kaphatunk. Vagyis, mindig újra bioelektromos erőhatást közvetíteni képes fizikai állapotba kerülünk. Ezeket a pillanatnyi részállapotokat szorozzuk össze, a munkavégzésre használt részpillanatok reálértékeivel. Amit már nyilván meg is tapasztaltunk. Ezért emlékezünk rájuk. Így lesz a már elvégzett munkánk olyan mértékű állapotváltozás, amelyben a mi saját lelki szintű energiaállapotaink nyilvánultak meg, a szellemi szinten értékelhető időben felhasznált bioelektromos erőhatásaink révén. Amire utólag, már csak emlékezni tudunk. Hiszen az általunk elvégzett munka, új stabil állapotba hozta azt, amire irányult a munkavégző tevékenységünk.
Mivel a jelenlegi lelki állapotunk, mindig erre az adott pillanatra utal, ezért a különböző folyamatos részállapotokat képviselő változás, olyan részpillanatokat jelent egyben, amelyekre már emlékezni tudunk. Ilyen módon, a memóriánk mentális adatbázisába került. Időrendi sorban. Ahol a szellemiségünk a mentális raktárkezelőnk. Mivel a szellemiségünk által, a munkavégzés teljes folyamatára tudunk emlékezni az elménkben, ezért az idő folyamatos jellege, számunkra csupán egy szellemi szintű mentális termék.
Mivel azonban, mindig a lelki jelenlét pillanatára fogékony az éppen tudatos elménk, az emlékezés segítségével képes elvonatkoztatni bennünket a jelen pillanatától. Ezért a szellemi szintű idő folytonos jellegét tudatosíthatjuk az elménkben. Így az elménk elvonatkoztatási képessége, a lelki jelenlétünk és a szellemi szintű időérzetünk között is tökéletesen funkcionál. Mert a múlt emlékeire is, csak itt és most, a jelen pillanatában vagyunk képesek emlékezni. Akkor is, ha a lehetséges jövőnk emlékeire utalnak azok.
Így az előző lelki pillanat, mindig a tudatos megtapasztalás által kerül a memóriánkba, mint szellemi szintű emlék. Ott halmozódik. Így arra közvetett módon lehetünk csak tudatosak. Az emlékezés lehetősége miatt. Mert az emlékeink, mint szellemi szintű információk, folyamatosan az éppen tudatos elménk rendelkezésére állnak. Így az elménk absztraháló jellegű elvonatoztató képessége miatt, a lelki jelenlétünk éppen tudatos pillanatában, feloldódik a szellemi szintű folyamatos időérzetünk.
Visszatérve azonban a teljesítmény kérdésére, ami mindig csupán pillanatnyi az életünkben, itt és most a jelen pillanatában, ezért minden pillanatban új munkavégzésre alkalmas pillanatnyi állapotot biztosít számunkra. Így a munkavégzésünk lelki szintű tempója, minden pillanatban képes megújulni. Miközben a bioelektromos módon működtetett izomzatunk, nyilván elfárad a munkavégzésünk fizikai folyamatában. Ezért a kézi munkával végzett állapotváltozás pillanatnyi teljesítményértéke, minden részpillanatban gyengül. A fáradtságunk mértékének az arányában. Ezért az embernek, pihenésre van szüksége ahhoz, hogy az izomzata felfrissüljön és ismét a kezdeti jellegű munkavégző állapotba kerüljön.
Így a kimerültségünkre alapozott fáradtságunk, éppen arra utal, hogy a bioelektromos tulajdonságú testünk, túl sok fizikai erőt hasznosított a mágneses alapú lelki energiánkból. A lelki energiánkat teljesen elhasználni nem tudjuk, mert az, minden pillanatban képes megújítani a bioelektromos jellegű erőtartalékjainkat. De a hatásközvetítésre alkalmas izmaink fáradtságát, azt bizony, mindig jól ki kell pihennünk. Mert a kezdeti jellegű fizikai teljesítményállapotot, nem képesek az izmaink folyamatosan biztosítani számunkra a teljes munkavégzés során.
Vagyis, az izmainkba konvertált biológiai erőhatások, mindig egyre kisebbek lesznek, a munka folyamatának az előrehaladtával. Bár a lélek, folyamatosan biztosítja számunkra a munkavégzésre használható mágneses alapú pillanatnyi állapotot, de az izmaink fáradékonysága miatt, mégis egyre kevesebb bioelektromos erő állhat a rendelkezésükre. Így az egymást követő részállapotaink, mindig egyre kevesebb fizikai P-teljesítményt képesek nyújtani számunkra. Így a fizikai munkára fogható pillanatnyi teljesítményünk nem más, mint a lelki állapotunk éppen aktuális mértéke.
Egészen más a helyzet a gépeknél. Ahol a fizikai munkát, mint állapotváltozást, nem izmok végzik el, hanem elektromos vagy mechanikus szerkezetek. Amelyek nem fáradnak el olyan hamar. Így az általuk végzett munka során, a különböző pillanatnyi részállapotok, közel azonos mértékű teljesítményértéket képviselnek. Ilyen módon a gépek munkavégző képessége, folytonosnak mondható. Így a részteljesítményük, minden pillanatban azonosnak értékelhető. Mert mindig azonos mértékű munkavégző állapotokat biztosítanak. Ezért a gépi munkavégzés, sokkal hatékonyabb.
Így a P-teljesítménnyel meghatározható pillanatnyi állapot, az izmaink fáradékonysága miatt, egészen másképpen hasznosítható a gépeknél. De valójában, a gépeknél is csupán pillanatnyi munkavégző képesség állapotát fejezi ki a fizikai szintű P-teljesítmény. Ezért kell a munkavégzésre használt részpillanatok összértékét a szorzás által realizálni. Amit a W = P * t fizikai képlet jelent. De azt érdemes tudni, hogy a fizikai szinten értelmezhető P-teljesítmény, mindig azt a pillanatnyi állapotértéket jelenti, amivel változást tudunk előidézni. Ennél fogva, mindig valamilyen aktivizálható erő hatása rejlik benne. P = F * v Utalva ezzel arra, hogy az F-erő hatása, mindig csak a jelen pillanatában aktivizálható. Itt és most. A lelki jelenlétben.
Ennél fogva, a múltba vagy a jövőbe irányított erőhatásaink, mindig hatástalanok maradnak számunkra. Mert az állapotváltozásra alkalmas állapotot, csak itt és most vehetjük igénybe változásra. Így minden pillanatban, egy új fix állapoton kell változtatnunk újra és újra. Mire a teljes állapotváltozás ténye eseményszerű módon megvalósul. De az állapotváltozás végső periódusa, már egy egészen új, fix állapotnak minősül. Amin természetesen, bármikor újra változtathatunk. De akkor, megint fizikai munkát kell végeznünk a fix állapotán. Így a munkavégzésünk fizikai folyamatának az eseménye, mindig új, fix állapotba hozza a dolgokat.
A P-teljesítmény tehát, olyan pillanatnyi munkavégző képességet biztosít számunkra, amely egy adott állapot megváltoztatására képes. Éppen azért, mert fizikai szintű F-erő rejlik benne. Ha ezt az erőhatást felhasználjuk, akkor a fizikai munka eseményével meghatározható állapotváltozást idézünk elő. Így azokat a pillanatnyi időegységeket, amelyeket a fizikai munkánk állapotváltozásának az eseményére használtunk, egységesen munkaidőnek nevezzük. De ez a munkaidő, már csak a memóriánkból realizálható, a jelen pillanatára fogékony elménk számára. Ami azt jelenti, hogy a lelkünk, mindig csak a jelen pillanatában értékelheti a mentális jellegű szellemi képességeinket is. Így az időt is. Ezért, a lélek jelen pillanatában tudatosodhat csak számunkra az idő szellemi szinten folyamatos jellege is.
Az elménk ugyanis, két dologra fogékony, amikor tudatos lehet. A lelki érzéseinkre és a szellemi gondolatainkra. Ahhoz azonban, hogy itt és most a jelen pillanatában tudjuk értékelni, a múltunkra vagy a jövőnkre utaló szellemi gondolatainkat, el kell vonatkoztatnunk azok szellemi szintű idejének a folyamatosságától. Vagyis, az éppen tudatos elménk, rugalmasan képes elvonatkoztatni a lélek konkrét jelen pillanata és a szellemiségünk általános időérzete között.
Így lelki szinten, mindig csak a jelen pillanata számít valóságosnak. Míg az idő folytonos jellegét, csak szellemi szinten értékelhetjük. Mint a lelki jelenléteink szellemi szinten értékelhető részpillanatainak az összességét. Amelyben már, olyan egyéni részeseményekben vettünk részt tapasztalati szinten, amit fizikai szinten állapotváltozásokként értékelhetünk. Vagyis, fizikai munkával jellemezhetünk. Amelyik munkának, minden lehetséges részpillanata, sajátságos lelki állapotot biztosít számunkra. Amit fizikai jellegű munkavégzés esetében, a pillanatnyi P-teljesítménnyel határozhatunk meg. Ezért a P-teljesítményünket képviselő fizikai állapotunk, minden pillanatban megújul a léleknek köszönhetően.
Mivel a memóriánkban tárolt emlékeink, a már megtapasztalt lelki jelenlétünk részpillanatait őrzik időrendi sorrendben, ezért az elménkben megvalósuló emlékezés alkalmával, mindig ugyanazokat a lelki érzéseket éljük át, amelyekkel eltárolta őket a memóriánk. Igazolva ez által azt, hogy a már megélt lelki érzéseinket idéztük fel a visszaemlékezések alkalmával. Ugyanazokat a lelki állapotokat élhetjük át újra és újra az emlékezés mentális lehetőségével. Annak ellenére, hogy már nyilván nincsenek meg, az elménk emlékezésre képes jelenlegi lelki pillanatában. Hiszen a már megtapasztalt múltunkat idézik fel. Amire csak mentális szellemi szintről tudunk emlékezni, a lelki jelenlétünk mostani pillanatában.
Az emlékezés pillanatában azonban, mindig ugyanabba a lelki állapotba kerülünk, amivel eltárolta emlékként a memóriánk, a megtapasztalt eseményt a szellemiségünk számára. Ez is egyfajta állapotváltozást képvisel az életünkben. Olyan mentális munkára utalva, amelyben a hangulatunk változik meg, a memóriánkban tárolt emlékünk alaphangulatának megfelelően. Ezek az emlékeinkből fakadó mentális állapotaink pedig, komolyan befolyásolják a pillanatnyi munkára fogható P-teljesítményünket. Azt a lelki erőt, amivel itt és most, állapotváltozásokat tudunk előidézni éppen a természetben.
Ebből kifolyólag, a testi jellegű munkára fogható állapotot, mindig a lelki jelenlétünk aktuális minősége határozza meg bennünk. Míg a munkára fogható P-teljesítmény, ennek a lelki állapotunknak a függvénye. Így lesz minden általunk megvalósított állapotváltozás, olyan folytonos lelki aktivitás az életünkben, amire megtapasztalt eseményként, szellemi szinten emlékezni tudunk. Vagyis, a fizikailag értékelhető munkát, mindig a lélek végzi el bennünk, míg a szellemiségünk, csupán visszaemlékezni képes, a már megtapasztalt állapotváltozásaink pillanatnyi részeseményeire. Így a memóriánk, nem csupán az események informatív értékeit tárolja el számunkra, hanem a hozzájuk tartozó lelki érzéseinket is.
A lelkünknek és a szellemiségünknek ezen az elvonatkoztatott mentális viszonyán alapszik például, a lustaságunk is. Amikor szellemi szinten tudjuk azt, hogy egy reánk bízott munkát el kellene végeznünk, de még nincsen meg hozzá az elegendő lelki erőnk. Ezért aztán halogatjuk a gyakorlati végrehajtást. Mert lelki szinten, még nem vagyunk fizikai munkára fogható állapotban. Ami azt jelenti, hogy megvan ugyan a jelen pillanatában az a felhasználható P-teljesítmény a szervezetünkben, ami a reánk bízott feladat elvégzésére alkalmas lenne, de még nem vagyunk olyan lelki állapotban, hogy azt végrehajthassuk.
Ez az írás valójában, ezoterikus módon értelmezi, a fizika W-munkára irányuló alaptörvényét. Amelyben a spirituális módon éppen fennálló lelki erőinket, szellemi szinten, azaz ezoterikus módon befolyásolhatjuk. Mi ezzel a probléma? Hiszen a spiritualitás és az ezotéria is az emberi kultúránk elválaszthatatlan részét képezi. Ahol a spiritualitás, a lelki erőinkről szól, míg az ezotéria, éppen azok szellemi szintű irányításáról. Így minden értelmes ember, éppúgy spirituális és ezoterikus napi szinten, mint ahogyan fizikális. Mert a test, lélek és szellemiség hármas szimbiózisából, nem tudunk elszakadni. Ezért, mindig együtt kell élnünk a lelki és a szellemi adottságainkkal. Amit szellemi szinten az ezoterikus és lelki minőségben pedig, a spirituális képességeink jelentenek.
Mert, aki elfogadja tényként azt, hogy Isten, a lélek által élteti az embert, annak számára a lelki eredetű spiritualitás nem túl idegen. Amit a szellemi szintű ezoterikus ismeretek fokozásával, egyre jobban lehet hasznosítani az életünkben. Annak ellenére, hogy ezt sajnos, még nem tanítják az iskolákban. Mint szükségszerű alapműveltséget. Ezért az emberek többsége, nem is tud mit kezdeni a lelki érzéseivel. Holott a fizikai szinten értelmezhető élet valójában, kizárólag a lelki aktivitásunknak köszönhető. Vagyis az élet, spirituális alapú. Ezért állítják azt, hogy minden ember egy lelki síkon működtetett spirituális lény.
Matécz Zoltán
2025.07.11.
