Isten felelőssége.
A Földünk ma, egy Istentelen világ valóságában él. A hitetlen emberek nevetségesnek tartják Istent, míg a vallásos emberek, egy rajtuk kívül álló identitásban hisznek, akivel állandó függőségi viszonyban állnak. Mindkét mentális hozzáállás, egy Istentől távoli álláspontot tükröz.
Ezért éppen ide illik, Isten szava a Bibliából, amit a bírák ellen emelt panasza tartalmaz. Ha igaznak tartjuk a Szentírást, amit a Biblia tartalmaz, akkor igazságot takar minden mondata. Így ez az idézet is, amit Isten saját szavaival jelentett ki.
„Én mondottam: * Istenek vagytok, és a Magasságosnak fiai ti mindnyájan.”
Zsoltár könyve. 82./6. rész.
Ez az egyik legfontosabb kijelentés a Bibliában. Éppen arra utal, hogy a lélek által, Isten él bennünk. Ő éltet bennünket. Sajnos azonban, szellemi szinten, eltávolodott az emberiség Istentől oly annyira, hogy ki is vetítettük magunkból. Egy emberképű Istent alkottunk magunknak, a történelmünk során. Pedig, Isten bennünk lakik, a lelkünk által. A lélek ugyanis, az életünk energiája, amely elválaszthatatlan része az Univerzum energiájának. Elkülönült ugyan, mint sajátságos mágneses információt hordozó mágneses hullám, de nem vált el tőle. Így az ember, a szellemiségével, mint sajátságos információs adatbázissal, „megköti” a lelkiségét biztosító mágneses hullámot.
Ahogy a szellemiségünk gondolatai elcsitulnak, egyfajta meditatív állapotba kerül az elménk, amelyben a lelki érzéseinkre tudunk figyelmet szentelni, és ez által, Istenhez közeli tudatos állapotba kerülhetünk. Ez az örökös jelenlét tudati állapota, amit csak, itt és most érezhetünk állandóan, amíg meditatív állapotban van az elménk.
Amíg a memóriánkban tárolt, múltunk emlékei által generált szellemi gondolataink, nem befolyásolják a lelki jelenlétünket, addig egy olyan érzésvilág valóságában tartózkodunk tudatosan, amelyben minden lehetséges információ megvan, mint mágneses hullám. Ez egy más világ, mint amiben a szellemileg tudatos állapotunkban tartózkodunk, és élünk. Az általunk megszokott objektív valósághoz viszonyítva, ez kizárólag szubjektív valóságnak minősül. Mivel minden információ megtalálható benne, ezért ez egy abszolút szellemi valóság. Így azért, mert az emberi elme képes arra, hogy ebben a valóságban időzzön tudatosan, határozottan állítható az, hogy a valóság objektív és szubjektív egy időben. A kétféle valóság egymásra hatása is igazolt már, hiszen egy tizenöt-húszpercnyi meditáció, négy-ötórai aktív pihenésnek felel meg. Ez azt is igazolja egyben, hogy az elménkben tudatosodott szellemi elképzeléseinket, ha lelki érzésekkel telítjük, akkor annak valóságformáló hatása van. Az pedig, azonos minőség a tudatos teremtéssel. Ami kizárólag Isteni hatáskört jelent.
Isten tehát, nem hagyott el bennünket, akikben megnyilvánult az anyagi világ valóságában, hanem igenis éltet minket, csak mi, szellemi síkon nem vagyunk képesek azonosulni vele. Mert a bálványként érvényesülő emberképű Isten fogalma, eleve távol tart bennünket attól, hogy Istenazonosságra gondolhassunk. Pedig, a teremtés emberképű Istene, éppen arra utalt, hogy szoros egység van Isten, és az ember között. Isten az embert, önmagából teremtette, a saját „képére és hasonlatosságára”, tudatos elmével rendelkező élőlénynek. Nekünk tehát, nem kell egy emberképű Istent formálnunk, mert nem önmagunkból alakítjuk ki. Így az emberképű Isten egy olyan fikció csupán, amely bálványként, mindig távol áll majd a valós Istentől.
Isten és ember, a Paradicsomban élt. Együtt sétált és kommunikált egymással. Ez azt jelenti, hogy az Isteni lélek, és a kibontakozó emberi szellem, tökéletes egyetértésben volt. A Paradicsom pedig, egy olyan tudati állapota volt az emberi elmének, amelyben ennek a tökéletes egyetértésnek a boldogságot biztosító állapota tartós volt. Vagyis, az emberben Isten testesült meg, inkarnálódott. Azóta pedig, reinkarnálódik a népszaporulat által, vagyis mindig újra és újra testet ölt.
Majd a Paradicsomból való kiűzetés, éppen azt jelentette szimbolikus értelemben véve, hogy ez a tökéletes szellemi és lelki egyetértés, megszűnt a bűnbeesés miatt. Azóta az elménk figyelme megosztott lett. Amelynek nem az a lényege, hogy hányféle dologra tudunk egy időben koncentrálni, hanem éppen az, hogy a szellemi gondolataik mellett, a lelki érzéseinkre is tudunk figyelmet szentelni. Éppen azért, mert Istentudat nélkül élve, már csak a hitünkre hagyatkozhatunk. Így a hitünk, a relatív szellemi gondolataink által realizált elképzeléseink, és a hozzá kapcsolódó lelki érzéseink eredője. Egy olyan sajátságos spirituális komplex, amely a megvalósulása felé törekszik. Ebben a törekvésében pedig, Isten munkálkodik, aki a mi saját öntudatunktól függetlenül is, a bennünk kialakult hiteink teremtője.
A bűnbeesés által, az ember bizonyságot tett arról, hogy a megosztott elméjével, olyan szellemi döntést is képes hozni, amiért nem meri vállalni a teljes felelősséget. Vagyis, a gondolatait, szavait, és a tetteit, nem mindig az abszolút szeretet vezérli. Így az Isteni irányítástól egyre jobban eltávolodva, bűnössé vált az ember. A szabad választás képessége, alkalmat biztosít arra is, hogy tudatosan a rosszat válasszuk. Isten pedig, azért tűri el a rossz választásunk lehetőségét, mert a hozzá vezető jó utat is, szabadon kell eldöntenünk. Vagyis, a jót is szabadon, minden korlátozástól menetesen kell választanunk ahhoz, hogy újra Istentudattal élhessünk. Csak az olyan ember, képes megmaradni az Istentudatában, aki szabadon, önként veti alá magát az abszolút szeretet irányításának. Mert a szabadság alapja, a szabad választás lehetősége. De az, alapvetően felelősséggel is jár.
Sajnos olykor arra késztetjük Istent, hogy olyan hiteinket is megvalósítsa, amelyben nincsen szeretet. Mert önmagát, még bennünk sem korrigálhatja. Akkor ugyanis, elveszítené az abszolút jellegét. Pedig, az abszolút nem szorul korrekcióra bennünk sem. Így Isten, tökéletes módon azzá válik bennünk, amit a heteinkben meghatározunk számára. Így minden emberben, abszolút módon sajátságos tud lenni. Ezért az emberiség, mint Isten tökéletes megnyilvánulása, éppen azért tökéletlen, mert Istentudat nélkül él. Van valamilyen sajátságos Istenismerete az embereknek, de egységes Istentudattal még nem rendelkezünk.
Ahhoz, hogy egységes Istentudattal élhessünk, egy reálisan megtapasztalható egységes Istenismeretet kell kialakítanunk. Egy olyan vallásoktól független Istenelméletet, amely az emberben képes meghatározni a Mindentudót, és Mindenhatót, vagyis Istent. Aki pedig, ennek köszönhetően, Istentudattal képes élni, máris a Paradicsomba kerül vissza. Abba az elmebéli tudati állapotba, ahol az Isteni lélek, és az emberi szellem, újra egyetértésben létezhet.
Isten a teremtő. Amikor az anyagi világban megnyilvánult, mint értelmes ember, akkor is Isten volt a teremtő, az emberben. Ma is Isten lehet a teremtő az emberben, mert a lélek által, ma is bennünk él. Ez a csodálatra méltó spirituális képesség azonban, csak akkor fog megvalósulni általunk, hogyha megtanulunk, az Isteni önazonosságunkkal élni.
Isten a felelős a teremtés minden fázisáért. Amióta azonban, a bennünk élő Isten nélkül éljük a tudatos életünket, azóta bennünket terhel a felelősség. Nem is vállaljuk szívesen. Mert a mi tudatos Istentelen életvitelünk, változónak, relatívnak, bűnösnek minősül Isten előtt. Ezt legbelül, a lelkünk mélyén érezzük is. Ha azonban, megismerjük és éljük végre az Istentudatos élet lehetőségét, akkor az abszolút szeretet jegyében, eltávolodunk a bűntől, és újra közel kerülhetünk Istenhez. Oly annyira, hogy azonos szeretetminőséggé is válhatunk vele. Ezt az ezoterikus belső utat, bárki elkezdheti járni már most, ha megértette az Istenhez fűződő elválaszthatatlan viszonyát. Így tudatos teremtővé válhatunk már most, ebben az életünkben. Ennek egyetlen veszélye van csak, hogy az Istentudatos ember, újra átveszi a teljes felelősséget. Mert az Istentudat, azonos a szeretetteljes felelősségtudattal. Mivel Istennek lenni, mindenképpen felelősség.
Matécz Zoltán
2012.07.31.
matecz.zoltan@gmail.com
