Newton III.
Newton klasszikus mechanikáját négy olyan alapvető fizikai törvénye alkotja, amely a testek tehetetlen mivoltát kifejező tömegértékekkel foglalkoznak. Számomra igazán, a harmadik törvénye fontos most igazán, amely a hatás-ellenhatás mibenlétét fejti ki, és azt állítja, hogy minden hatással szemben ugyanakkora mértékű ellenhatás ébred. Így engem valójában, inkább csak az ellenhatás érdekel. Honnan tudja ugyanis hirtelen, egy tehetetlenséget kifejezni képes tömegértékkel rendelkező test azt, hogy mekkora ellenhatást kell neki kifejtenie? Mikor a kölcsönhatás pillanatáig, „fogalma” sincsen róla. Ennyire intelligens lenne a hatásérzékelést kiváltó ellenhatás benne? Fizikailag tökéletesen tehetetlen a testtömeg, de szellemileg mégis ilyen „okos”?
Két test kölcsönhatása során, mindkét testre azonos nagyságú, de egymással ellentétes erő hat. Ezt állítja a fizika. Így a fizika, sok érdekesnek látszó példát hoz fel, de mind sántít valahol. A szög és a kalapács esetét említik, az ember és a Föld viszonyát, vagy a Föld és a Nap kölcsönhatását. Egy kalapács például, ugyanakkora erővel hat a szögre, mint a szög a kalapácsra. Mivel azonban, a kalapács tömege nagyobb, így Newton II. törvénye értelmében, a gyorsulási értéke arányosan kisebb lesz. Hasonlóképpen, a Föld ugyanakkora erővel vonzza a Napot, mint a Nap a Földet, de a Nap tömege sokszorosa a Föld tömegének, ezért a közben jelentkező gyorsulási értékük természetesen eltér. Számomra ezek, hátborzongató gondolatok.
Ha például, én adok valakinek egy pofont, akkor az, aki kapta a nyaklevest, a saját arcával, ugyanakkora erővel fejeli le a kezemet? Akármilyen kicsi, vagy nagy az illető? A nem-normális. Csakhogy, ha ez az esemény, a kölcsönhatás pillanatában realizálódik csupán, akkor én is nyugodtan mondhatom azonnal, hogy ő kezdeményezett, és ő fejelte le erőszakkal az én ártatlan tenyeremet. A fizika értelmében, igazolhatatlan ez a jogi konfliktus. Ráadásul, amennyiben ténylegesen is jogi síkra terelődik a dolog, szemrebbenés nélkül állíthatom azt, hogy az ő arca, tulajdonképpen ugyanolyan erővel ütötte meg az én kezemet, mint én őt. A küzdelem tehát, fizikai szempontból tekintve, tökéletesen kiegyenlített volt, és ezért, egyáltalán nem igényel jogi bírálatot. Sőt mi több, egy „nagyképű” ember esetében, joggal mondhatnám azt is, hogy az ő terjedelmes arca bántotta, az én aranyos kis kezemet. Ez így természetesen nevetséges. Valamint, ugyanilyen módon nevetséges, minden hasonló fizikai érvelésen alapuló okoskodás ez ügyben.
Newton, hatás-ellenhatásról szóló törvénye ugyanis, olyan objektív erővel meghatározható akciókról szól, amelyek reakciók kiváltására alkalmasak. Newton csak azzal foglalkozott, hogy a kölcsönhatás után, melyik test tömegének, milyen mértékben változott a gyorsulási értéke. Majd kifejtette, hogy a viszonyított gyorsulási érték arányában, másmilyen méretűek a kölcsönhatásban résztvevő testek tömegértékei. Arról nem szól Newton jegyzete, hogy a kölcsönhatást elszenvedő test tömege, milyen előfeltételek alapján állt ellen a kölcsönhatást kezdeményező akciónak vagyis, a reakciójához szükséges ellenhatást, milyen nyugalmat biztosító alaphatásból merítette.
Ahhoz ugyanis, hogy egy anyagi test, a tehetetlen mivoltát kifejezni képes tömegértékével ellenálljon, egy őt érő akció támadó jellegű hatásának, ismernünk kell azt az alaphatást is, amely az ő nyugalmi állapotát biztosítja, fenntartja és reakcióként képes ellenállni. Nem mondhatja nekem senki azt, hogy a tehetetlenséget kifejezésre juttató testtömeg értéke, azonnal „kiszámolja”, és rögtön „tudja” azt, hogy milyen mértékű ellenerővel képviseljen ellenhatást, az ő mozgásállapotán változtatni képes kölcsönhatással szemben. Ez képtelenség. Ha a tömeg, a test tehetetlenségét fejezi ki valóban, akkor tehetetlen a szükséges ellenerő azonnali kiszámításában és közvetítésében is. Így a viszonyítható ellenhatást, mindig olyan hatástípus képviseli, amelyik a kölcsönhatást elszenvedő test nyugalmát, vagy az aktuális mozgásállapotát eleve biztosítja.
Nézzünk most egy magányosnak mondható anyagi testet példának. Mondjuk egy vasgolyót. Ha elgurítjuk egy x erővel, akkor valameddig gurulni fog, majd megállapodik. Nyugalmi állapotát azzal magyarázza a fizika, hogy a golyó, a közegellenállásnak köszönhetően, folyamatosan leadta azt az erőt, amely az általunk kezdeményezett impulzussal, a gurulás lendületébe hozta. A talaj és a levegő közege pedig, amelyben a gurulást végrehajtotta, szép lassan átvette a golyó lendületének az erőhatását, apró impulzusok formájában. Majd a golyó nyugalomba helyezkedett. Ezt a nyugalmát, csak megint valamilyen aktív erőhatás képes felborítani.
Az előző példából világosan kitűnik az, hogy az erő, a golyó nyugalma ellen fejtette ki a hatását, míg a közegellenállás, a golyó nyugalmának a visszaállítása érdekében. Mivel azonban a közeg, nem egyszerre, hanem folyamatos impulzusadagokban vette át a golyó lendületéből származó erőhatást, ezért a közegben, a golyó lendületéből felvett erőhatás, energiaként terjedt tovább. Vagyis, a gördülő golyó lendületéből nyert impulzusok, hullámokat alakítottak ki az ellenállást végző közegben. Ezek a kialakult hullámok, az egész közeg térfogatában átadják az erőimpulzusokat, a közeget alkotó résztömegek számára. Így a közeg résztömegei, valójában együttesen veszik át, a golyót mozgatni képes hatás erőértékét, és energiaként szétosztják maguk között.
Ebből egyenesen adódik, hogy a közegben felvett hatás által, a közeg résztömegeinek a mozgásállapota fog megváltozni, mégpedig a hatás energiaértéke alapján. Ez az energikus változás nem látványos számunkra, mert a levegő átlátszó közeg. Attól azonban, a levegő alkotóelemeinek a résztömegei éppúgy lendületet vesznek a golyótól, az erőimpulzus átvétele során, mint ahogy a golyót, lendületbe hozta az általunk diktált erőimpulzus. Mi pedig, a golyó mozgatásához nyert erőimpulzusunkat, a lelkünk által használt életenergiánkból merítettük. Abból az életenergiánkból, amely a testünk minden egyes porcikáját, vagyis a testünk közegének minden egyes résztömegét animálja, mozgásban tartja.
Az erő, mint objektív hatás, a tömegeket aktivizálja, míg az energia, mint szubjektív hatás, a közegeket. Mivel azonban, a közeg átveszi a magányos testek erőimpulzusait, ezért kimondható az, hogy a közeg a testek nyugalmára törekszik, miközben ellenhatást fejt ki a tömegükre, a közegellenállási értékével. Továbbá, éppen azért azonos az ellenhatás mértéke, mert a közeg látványos ellenhatása, amely a golyót nyugalomra kényszerítette, éppen akkora munkaértéket képvisel, amekkorát mi belefektettünk a golyó mozgatásába. Azért, mert a golyó mozgásállapot változásának a befejezéséig, mindig átveszi a golyó lendületének az erőimpulzus értékét. Amikor a golyó nyugalomba kerül, már nem önállóan mozgó tényező a közegben, ezért nincs is milyen erőimpulzust átvállalni tőle. Ezért az általunk leadott mozgatóerő munkaértéke, éppen egyenlő, a közeg által felvett erőhatás munkaértékével.
W = F * s = E / t = I * s / t = F * s = W
Ezért kimondható, hogy a közegek, mivel bennük a hatás energiaként terjed, ellenhatást fejt ki a benne közegidegenként mozgó tömegértékekre. Éppen azért, hogy olyan mozgásállapotúra késztesse azokat, amilyen a közeg résztömegeinek a mozgásállapota. Vagyis, közeghonos mozgásállapotot kényszerít a közegidegen testek tömegeire is. Mindaddig, ameddig más a mozgásállapota egy test tömegének, mint a közeget alkotó résztömegek mozgásállapota, addig az anyagi test közegidegen tömegű, és a közeg jogos ellenállását váltja ki. Ez a közegellenállás természetesnek elfogadott jelensége.
Halmazelméletben gondolkozva, minden anyagi halmaz, egy másik halmaz közegében mozog. Abban a közegben, amelyik teret biztosít számára a mozgásállapot változáshoz. Ennél fogva, kell lennie egy oszthatatlan alaptömegekből álló primer alaphalmaznak, amelyben minden szekunder részhalmaz mozogni képes. Ez a primer alaphalmaz azonban kívül belül biztosítja az összetett anyagi testek mozgási lehetőségeit. Mégpedig azért, mert az anyagi testek, tömegek és közegek egy időben. Objektív értelemben véve, olyan tehetetlen tulajdonságot kifejezni képes tömegértékkel rendelkeznek, amelyik a külső, felületi kölcsönhatásokban képviseli az anyagi testet. Szubjektív értelemben véve azonban, olyan tehetetlen tulajdonságot kifejezni képes közegértékkel rendelkeznek, amelyik a belső, térfogati kölcsönhatásokban képviseli az anyagi testet. Éppen azért, mert a test közegét felépítő alkotóelemek is saját tömegértékekkel rendelkeznek. Csak sokkal apróbb tömegértékkel, mint maga a teljes test.
A liszt például, nagyon apró tömegértékkel rendelkező por. Ha azonban, tésztát gyúrunk belőle, és kenyeret készítünk, akkor a liszt sok-sok kis aprócska tömege, a kenyértest teljes tömegét fogja alkotni, számunkra kötött formában. Attól azonban, a kenyérben még ott vannak a lisztszemcsék, mint apró tömegértékek. Sütőben a kenyérszeletet, kívülről teljesen át kell melegíteni ahhoz, hogy pirítóst csináljunk belőle. Mégis legtöbbször, csak a felülete pirul meg rendesen. Mert a kenyérszelet külső tömegfelületét éri a hőhatás. A mikrohullámú sütőben azonban, a kenyérszelet teljesen átsül, mert a mikrohullámok, a kenyeret alkotó lisztközeg apró tömegeit is megsüti. Vagyis, a kenyérszelet közegét sütjük meg olyankor. Akármilyen kötött állapotba kerültek is a liszttömegek, a kenyér készítése során.
Így működik az Univerzum is. A teret, az oszthatatlan pontok alaptömegeinek a teljes közege biztosítja, mint primer alaphalmaz. Ez az alapközeg, csak mágneses hullámok kialakítására képes, mert nincsenek benne összetett szerkezetű elektronok. Ezeknek az oszthatatlan pontoknak a halmazában alakulnak ki, az összetett anyagi részhalmazok, mint az Univerzum szekunder részhalmazai. Azokat azonban, elektromos tulajdonságok jellemzik, az atomos szintű elektronjaik miatt. Így az anyagi halmazok már, külső tömegállapottal és belső közegállapottal képviselik a testek tehetetlenségét. Amit a számukra külső fizikai erők felületi támadásai jelentenek, és a belső fizikai energiák térfogati hatásai képviselnek. A térfogati szintű energiahatásokat, a szubjektív alaphalmaz közvetíti, mágneses hullámok által. A primer mágneses alaphalmaz, és a szekunder elektromos részhalmazok között, induktív viszony áll fenn, mint fizikai kényszerkapcsolat.
Testtömeg = m = ρ * V = k = Testközeg
A tömeg, a testek külső megjelenési formája, míg a közeg, azok belső tömegtartalma. Ennél fogva, teljesen mindegy az, hogy a test közegén, vagy a test tömegén végzünk-e munkát, az állapotváltozás munkaértéke azonos lesz. Mert a kétféle tehetetlen tulajdonság, matematikai szempontból véve, bármikor felcserélhető. A különbség közöttük csupán annyi, hogy a tömeg, a külső objektív felületi kölcsönhatások részese, míg a közeg, a belső szubjektív térfogati kölcsönhatásoké. Newton, az anyagi testek belső, közeges tehetetlen tulajdonságait, nem is elemezte. Az Ő korában, nem az volt a feladata. Ma azonban, amikor a hatások közül, az objektív erő használata éppolyan fontos, mint az energia felhasználása, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, az anyagi testek közegállapotát sem, ami a testek belső tehetetlenségét fejezi ki, a testközeget felépítő apró résztömegeken keresztül.
Newton III. axiómája tehát úgy helyes, hogy minden erőhatással szemben, olyan energiahatás jelentkezik ellenhatásként, ami az anyagi test erőimpulzussal elindított lendületében megnyilvánuló közegidegen nyugtalanságát, az impulzus-megmaradás törvényének engedelmeskedve, visszaállítja nyugalmi helyzetébe. Ez a két ellentétes hatás, egymással tökéletesen azonos fizikai mennyiség, mert a test nyugalmának újra eléréséig, a testet mozgásban tartó erőimpulzus, annak a közegnek az energiaimpulzusává alakul, amelyben a test mozog. Így amelyik közegben a test mozog, tökéletesen átveszi a test által közvetíthető impulzusértéket. A test pedig, közeghonossá válva, nyugalomra talál.
Az Univerzum hatáskényszere tehát, kétféle kényszerhatást tart fenn. Objektív erőként, az Univerzum résztömegeire hat, felületi kölcsönhatással. Szubjektív energiaként pedig, az Univerzum részközegeire fejti ki a hatását, térfogati jelleggel. Így az objektív kölcsönhatási formát, sugárzásnak nevezzük, míg a szubjektív kölcsönhatási módot hullámzásnak. De mindkét kölcsönhatási formát tömegek hajtják végre. Az objektív kölcsönhatást, a testek teljes tömege felületi módon, míg a szubjektív kölcsönhatást, a testközegeket felépítő résztömegek együttesen, belső térfogati jelleggel.
Matécz Zoltán
2013.01.27.
matecz.zoltan@gmail.com
