Nevelés.
Szülők, nagyszülők, tanárok, óvónők és dadusok vagyunk mindannyian, akik gyermekeket és unokákat nevelgetünk. Valamint, egymást is neveljük folyton pedig, közel egyidősek vagyunk. A férj, a feleségét, és fordítva. A barát a barátnőjét, és viszont. De a barátok és barátnők is egymást nevelik, hogy el tudják a másikat viselni. Továbbá, így tesznek a munkatársak is természetesen. Hiszen, senki sem tökéletes.
Valójában azonban, alapvetően kétféle nevelési irányzat létezik. Az egyik a szellemi szintű nevelés. Ezt szinte mindenki jól ismeri. Amikor valakit, szembeállítjuk azzal a kellemetlen tulajdonságával, amit nem szeretünk benne. Ha pedig, rosszat tesz, megszidjuk és elmagyarázzuk neki azt, hogy szerintünk hol hibázott. Hogy okuljon belőle. Hosszan ecsetelgetve, a helyes viselkedési mód elvi lehetőségeit. Így a szellemi szintű nevelés lényegét tekintve, a „nem szeretem” típusú hozzáállásunkat képviseli. Ami a szeretettel éppen ellentétes lelki minőség.
Ezért szidalmazás, vagy hibáztatás közben, többnyire negatív lelki érzések munkálkodnak bennünk. Mert a számunkra kellemetlen szellemi gondolatokhoz, szinte mindig, csak negatív lelki érzések csatlakozhatnak az elménkben. Ezért a szigorú szellemi határozatunk után, megbocsátásra van szükség ahhoz, hogy újra működjön közöttünk, a lelki indíttatású szeretet. A másik nevelési irányzat pedig, lelki szintű. Ahhoz azonban, hogy azt megértsük, előbb a lélek mibenlétével kell tisztában lennünk.
Az energia megmaradási törvénye kimondja, hogy „Az energia nem vész el, csak átalakul, és mindig új, és újabb a megjelenési formát ölt”, az elektromos anyagi világunkban. Ennél fogva energia, csak egy van, a mágneses alapú Univerzumban. De az elektromos szerkezetű anyagi világunk valóságában, mindig más, és más strukturális szerkezetű alakot öltve jelenik meg. Így elektromos anyagi megnyilvánulásokként, mi magunk is az Univerzum energiájának, egyfajta sajátságos megjelenési formái vagyunk. Ezt a bennünk elkülönült intelligens energiát, léleknek nevezzük.
Amíg élünk, ugyanarra az univerzális, mágneses alapú intelligens energiahálózatra vagyunk „csatlakoztatva”, a lelkünk által. Ilyen formában, csak rajtunk múlik az, hogy az Univerzum mágneses energiájából nyert elektromos életerő impulzusainkat, milyen polaritással hasznosítjuk. Ezek az életerő impulzusaink, a mi lelki érzéseink. A kellemes szellemi gondolatainkhoz, pozitív lelki érzések csatlakoznak az elménkben, mint pozitív életerő impulzusok. Míg a kellemetlen szellemi gondolatainkhoz, negatív lelki érzések társulhatnak csupán, mint negatív életerő impulzusok. Így a szellemi gondolataink, polarizálni képesek, a már elektromos tulajdonságú lelki érzéseinket.
A mágneses energiának, nincsen polaritása. Viszont, a belőle nyerhető életerő impulzusaink, már olyan elektromos mentális erőhatásaink, amelyeket a szellemi gondolataink által tudunk megfelelő célok végrehajtására irányítani. Mert az erőnek, munkavégző képessége van. Így a lelki érzéseinknek is, mint a mi mentális életerő impulzusainknak. E miatt, a pozitív lelki érzéseink, számunkra hasznos munkát végeznek. Ezt jelzik vissza a jókedv, a vidámság, az öröm, és a boldogság érzései. Ezzel ellentétben, a negatív lelki érzéseink, számunkra haszontalan sőt, mi több, káros munkát hajtanak végre. Ezek visszajelzése az idegesség, a feszültség, a harag, a düh, és a gyűlölet érzései. Vagyis, ártanak nekünk.
Ebből egyenesen következik az is, hogy ha a szellemi gondolatainkkal, befolyásolni tudjuk a lelki érzéseink hatásirányát, akkor a dicséreteinkhez, csak pozitív lelki érzések társulhatnak az elménkben. Ennél fogva, a lelki nevelés legideálisabb mentális eszköze, maga a dicséret. A dicséret során ugyanis, mindig a szeretetünket közvetítjük. A dicsérettel ugyanis, olyan módon fogalmazzuk meg a szellemi szintű mondanivalóinkat, hogy közben, megtartjuk a lelki érzéseinket pozitív szinten. Hogy az által, a szeretetünk tükröződjön a nevelésre szoruló egyén felé.
Amikor tehát, jót tesz a nevelésre szoruló személy, akkor természetesen megdicsérjük. Ezt teszi, a szellemi szinten nevelő egyén is. Amikor azonban hibázik, vagy esetleg már rossz is, akkor is meg kell dicsérnünk. Mert a szeretetünkhöz tartozó pozitív lelki érzéseinket, csak úgy tudjuk közvetíteni felé. Amennyiben hibázott, vagy esetleg rosszat tett, akkor dicsérjük azokat a cselekedeteit, amikor még jót tett. Így szeretettel utalunk arra, hogy ez a mostani cselekedete, nem sikerült igazán jól. A gyermek intelligens, és azonnal felméri a helyzetet. De nem ütközik bele, a „nem szeretetünkbe”. Így mentális módon, azonnal helyre teszi a dolgokat a nélkül, hogy a szidalmazására vagy a korholására szükség lenne. Ráadásul, nem kell megbocsátanunk. Mert a szeretetünk eleve, az azonnali hatályú megbocsátásunkat közvetíti.
A szeretet folytonossága, éppen azt kívánja meg tőlünk, hogy szellemi szinten ne közvetítsünk a szeretteink felé olyan kellemetlen információkat, amelyek a lelki érzéseinket, negatív irányba képesek polarizálni. Mert abban az esetben már, a „nem szeretetünk” jut érvényre. Szeretni és nem szeretni, csak szellemi szinten tudunk. Lelki szinten, csak a szeretet létezik.
Nagyon sok családban van, nehezen kezelhető gyermek. Aki a szavaival és a tetteivel, nem a mindig a szeretet pozitív alapérzéseit közvetíti felénk. Olyankor nevezzük őt rossznak. Ez a rosszként értelmezett gyermek tehát, a hibás lelki nevelése miatt, a lelki érzéseit, éppen fordított polaritással használja. Negatív lelki érzéseknek biztosít lehetőséget az elméjében. Erre mi szellemi szinten megszidjuk, megdorgáljuk, miközben mi magunk is, negatív lelki érzéseket közvetítünk felé. Ezek a negatív érzések, összeadódnak a gyermek elméjében, és még intenzívebb ellenállást vált ki. Ez a dac, ez a makacsság, ez az önfejűség, ez az akaratosság lesz, a szellemi szintű hozzáállásunk k9özvetlen eredménye.
Ez persze, nem is olyan nagy csoda. Hiszen, bennünk is olyan szellemi gondolatok ébredtek a gyermek rosszaságának megtapasztalása során amelyekhez, csak negatív lelki érzések társulhattak. Ezért közvetítettünk felé negatív lelki érzéseket, miközben kijelentettük azt, hogy az ilyen viselkedést nem szeretjük. Észre sem véve azt, hogy a „nem szeretetünket”, éppen a felé irányítjuk, akit amúgy, nagyon szeretünk. Aki felé, mindig szeretetet kellene sugároznunk. Így ez a mi mentális hibánk, a gyermek viselkedésében azonnal visszatükröződik, és olyan agresszivitást vált ki, ami tovább fokozza a negatív lelki érzéseink által, a „nem szeretetünket”.
A felnőtt helyes viselkedése ilyen esetben is az, ha szeretetet sugároz a gyermek felé. Mert, csak a szülői szeretet pozitív lelki érzései képesek közömbösíteni, a gyermek negatív lelki érzéseit. Mint mentális ellenerő. De ehhez, intelligens szeretet kell. Kellemes szellemi gondolatokon nyugvó, végtelen szeretet. Amely által, azonnal azt sugalljuk a gyermek felé, hogy egyáltalán nem haragszunk rá. Bár tudatosítjuk vele azt, hogy most nem okozott örömöt a viselkedése, de mi akkor is nagyon szeretjük őt. Így a pozitív lelki erőhatásokat képviselő intelligens hozzáállásunk, nem töri meg a szeretetünk áramlását a gyermekünk felé. Ami azt jelenti, hogy a mentális erőnket, a gyermek lelki nevelésére fordítottuk, nem pedig, a szellemi szintű fenyítésére. Ami természetesen, éppen ellentétes hatást vált ki a gyermekünkben.
Az „inkarnáció” fogalma azt jelenti, hogy egy Istenség anyagi szintű testet öltése. Míg a „reinkarnáció” fogalma, egy Istenség újra, és újra testet öltését fejezi ki. Így a keresztény tanokhoz ragaszkodva, Ádámban Isten inkarnálódott. Vagy másképpen értelmezve, Ádám anyagi szintű testét Isten vette birtokba. Így a lélek által, Isten élteti az emberi testet. Az Ádám utáni népszaporulatban pedig, Isten reinkarnálódik rajtunk keresztül. Vagyis, mindig újra, és újra testet ölt. Így egymásban, és minden utódunkban, Istent kell tisztelnünk.
Isten is nevel minket. Az Ő végtelen szeretetével. Folyamatosan eltűri a szellemi szintű hibáinkat. Azokat a mentális hibáinkat, amelyekkel a kellemetlen szellemi gondolatainkhoz, negatív módon használjuk, a tőle nyert életerőinket. Mint negatív lelki érzéseinket. Pedig, negatív lelki érzésekkel, nem lehet az Isteni létezés egyetlen anyagi megnyilvánulását sem szolgálni.
Az Isten, anyagi szintű megnyilvánulásának a „testében”, ugyanazoknak a pozitív szeretetérdekeknek kell engedelmeskednünk. Amivel Isten megteremtett bennünket. Egy szeretetben szervezett egységként kell funkcionálnunk. Mint egy test sejtjei. Amelyik szeretet nélkül él, a többi ellen él, és elrákosodik. Így a teljes szervezet önvédelemből, kiveti magából. Mert a pozitív lelki érzéseken alapuló szeretet, nem viseli el a negatív lelki érzéseken alapuló „nem szeretetet”. Erről szól a Bibliában, Isten és Sátán folytonos küzdelme. Ahol a jónak, a rossz az ellenfele. Mivel azonban, az ember által, Isten nyilvánult meg, ezért ez a gigászi küzdelem, az emberi elmékben játszódik le. Mégpedig, már a legelemibb emberi kapcsolatokban fellelhető. Mint a szülő és gyermek mentális viszonyában.
Ameddig tehát, a kellemetlen szellemi gondolataink által, negatív lelki érzéseknek biztosítunk megnyilvánulási lehetőséget, addig mindig a Sátáni ellenfél érdekeit képviseljük, az Isteni szintű létezésben. Valójában Sátán is, Isten teremtménye. Önmagából teremtette, és e miatt, ragaszkodik is hozzá. De szeretettel, mégy Sátán is megreformálható. Erre utal, minden olyan pozitív szintű lelki erőhatásunk, amely a negatív lelki erőhatásokat képes kioltani, nevelési céllal.
Ezért Isten szervezetének egységében, csak olyan kellemes szellemi gondolatokat érdemes az elménkben tudatosodni, amelyekhez kizárólag pozitív lelki érzések társulhatnak. Ez egy komoly spirituális kihívás számunkra. Amelynek eredményeként, a szeretetünk nem törik meg sohasem. Mert Isteni intelligenciával rendelkező teremtményekként, olyan lelki életet élhetünk, amelyben az érzéseink, mindig pozitívak lehetnek. Ennek az előfeltétele az, hogy mindig a szeretetet kell szolgálnunk. Mégpedig, végtelen szeretettel.
Nem nehéz, a gyermekeinket szeretni. Csupán arra van szükségük, hogy akkor is megsimogassuk, megöleljük őket, amikor hibáznak. Mert az ő hibáik, a legtöbb esetben, a mi hibás szellemi szintű nevelésünk eredményei. Olyan mentális visszatükröződések, amelyek képesek teljesen elvakítani, a szellemi szintű felelősségünket. Az ilyen módon elvakult szellemi ember pedig, negatív indulatot, haragot, dühöt irányít a szerettei felé is. Majd önmagában sokat vívódva, mégis engedelmeskedik a lélek szavának, és megbocsátást tanúsít. Amelyben végül is, önmagának bocsát meg. Hogy a lelkiismeret béli furdalása, feloldódjon végre.
Hiszen a lelkiismeret furdalás kellemetlen érzése, éppen azért tudatosodik az elménkben, hogy a létével arra utaljon, hogy a szeretetünk áramlása megszakadt. Mert a szellemi szintünkön, olyan kellemetlen gondolatokat hagytunk tudatosodni az elménkben amelyekhez, csak negatív lelki érzések társulhattak. Így a megfordult érzéseink, a „nem szeretetünket” közvetítik már. Ezt az Isteni minőségünk szerint, nem engedhetjük meg magunknak büntetlenül. Ez a mentális büntetésünk pedig, a lelkiismeret furdalásunkban manifesztálódik.
Így minden nevelés célja az, hogy az Isteni intelligencia által éltetett értelmes ember, felismerje végre, önmaga Isteni mivoltát. Azzal tökéletesen beazonosulva, a megoldás-centrikus gondolkodásmódot gyakorolva, a tudatos teremtés által, szebbé és jobbá alakítsa azt a világot, amelyben él. Isten abszolút szeretetének a közvetítésével.
Matécz Zoltán
2014.11.23.
matecz.zoltan@gmail.com
