Titkosítás.
A titkosítás egy olyan kormányzati megoldás, amely által, a társadalom pillanatnyi érdekeit kívánják megvédeni előlünk, akár több évtizednyi időtartamra is.
Népköztársaságunk demokráciájában élünk. Ami azt jelenti, hogy a hatalom tulajdonképpen, a társadalmat alkotó nép kezében van. Így többpártrendszerben működő képviseleti rendszer alapján vannak, a lakosság érdekei figyelembe véve, az államigazgatásban.
Minden pártból a politikusok, a társadalmi szintű megválasztásuk előtt, a nép feltétel nélküli szolgálatára jelentkeznek. Amikor éppen jelöltetik magukat. Majd ez a szolgálati készségük polarizálódik az által, hogy „hatalomra” kerülnek. Ez a „hatalom” azonban tulajdonképpen, csak a többi párt ellenében lehet jogszerű. A társadalommal szemben teljesen jogtalan.
Így az állami szintű titkosítás során, éppen a közmunkát vállaló politikus szolgáink titkolóznak előttünk. Jogot formálnak ellenünk, a titokban tevékenykedésre. Éppen az ő munkaadójukként értelmezhető társadalom előtt. Vagyis, a „fagyi” visszanyal. Mert kifordultak a hatalmi viszonyok. Ez a polarizált helyzet azonban, politikai élősködésnek biztosít lehetőséget. Amelynek a „természetes” visszahatása, éppen a tömegtájékoztatás ellehetetlenítése politikai részről. Aminek szerves részét képezi a titkosítás is.
A jelenleg hatalmon lévő „diktatórikus” demokráciánk hatályos vezetői, harminc évre titkosították a Paks kettő elnevezésű atomerőmű bővítési terveit, és minden azzal kapcsolatos gazdasági szintű dokumentációt. Természetesen, az Európai Bizottság nem hajlandó tudomásul venni ezt a titkosítási dolgot, és teljes betekintést követel magának. Ezt nyilatkozták Brüsszelben.
Az állami titkosítás alapját ez esetben, az a feltételezés képezi, hogy a Pakson zajló építkezést és annak minden dokumentációját megvédjék, egy esetleges terrortámadás elől. Hazánk azonban, eddig sem volt terrorveszélyeztetett állam. Ha pedig, mégis terrorveszély állna fenn a harminc év alatt, akkor az elképzelhető terroristák, a helyszínt fogják támadni, függetlenül attól, hogy az állami titkosítás megvalósult.
Viszont az is tény, hogy a titkosítás hatására, több olyan képviselői megnyilvánulás is elhangzott már eddig is, amely nyíltan arról szól, hogy az állami szintű titkolózás csupán, a nemzetünk törvényes kifosztására irányul. Ami, csak harminc év múlva derülhet ki. Akkor pedig, a társadalmunkkal szemben, ki a terrorista igazából? Aki külső támadóerőként lép fel egy jó üzletként épülő objektum ellen, vagy aki harminc évig rabolhat, törvényes védelem alatt?
Ráadásul, most kezdünk el atomerőművet építeni, az atomkorszak végén? A népakarat konkrét ismerete nélkül. Amikor már nyilvánvaló tény az, hogy minden atomreaktor, egy időzített atombomba. Mert amikor a szabályzása kicsúszik az emberek kezéből, akár természeti katasztrófa miatt is, akkor a Csernobil hatás érvényesül hazánkban is.
Amely 1986. április 26.-án történt Ukrajnában. A kezelési hiba mellett, nyilvánvaló tervezési hibák is okolhatók a bekövetkezett balesetért. Mintegy 30 000 km2 terület szennyeződött be radioaktív módon, és ma, még mindig 4000 km2 területet neveznek „halálzónának”. A robbanás hatása, még hazánkban is észlelhető volt, mert a radioaktív szennyeződést, az időjárási viszonyok, eljuttatták Budapestre is.
A kormányfőnk pedig, egy ilyen kétes atomerőművel már rendelkezve, egy ugyanilyen megépíttetésére vállalkozott most, diktatórikus módon, egy személyben. Úgy, hogy a parlamenti képviselők hozzájárulását, már a visszavonhatatlan szerződés birtokában szerezte meg, utólag. Egy ilyen baleseti esemény, hazánk egyharmadát közvetlen módon érintené, és közvetve, az egész országunkat veszélyeztetheti. Hová menekülhetnénk? Amit egy esetleges terrortámadás éppúgy előidézhet, mint egy természeti csapás. Nem is beszélve, a tervezési hibák miatt létrejövő kezelési rendellenességekről. Milyen garancia létezik a tökéletes működésre? Továbbá, egy esetleges katasztrófa esetén, ugyan ki fogja a garanciális igényeket benyújtani?
Így az országunk vezetése, amikor olyan felelős döntést hoz, amely látszólag jó a társadalomra vetítve, vagy esetleg nem is olyan jó, de még valószínű az, hogy csupán elviselhető közterhet jelent számunkra, azt az eseményt, nagy dobpergés kíséri. Éppen azért, hogy a jónak mondható hír, mindenkihez biztosan eljusson hazánkban. Vagy esetleg, a hazánkon kívül is hasznos hírértéket képviseljen.
A titkosítás során azonban, még a végrehajtási műveletekben résztvevő képviselőknek és állami megbízottaknak is, külön alá kell írniuk egy titoktartási nyilatkozatot ahhoz, hogy betekintést nyerjenek, a munkájukat illető titkosított adatbázisba.
Ezt, a temérdek pénzzel járó anyagi költséget pedig, a hazánkban maradó adófizető állampolgároknak kell majd megtéríteniük. Annak ellenére, hogy mi jelenlegi adófizetők, nyilvánvaló módon, egyre kevesebben vagyunk az országban. Így az állami szintű túlvállalás, és a folyamatosan csökkenő adófizetési képesség, nehogy az országunkat térdre kényszerítse, gazdasági szinten. Hiszen az állami fizetőképességünket, éppen a mindenkori adóalapunk biztosítja. Mert az a mindenkori nemzeti jövedelem.
Jó lenne megélnünk azt, hogy az állami szolgálat, nem a visszaélésekkel teljes „önkielégítés” lehetősége volna hazánkban. Amit a politikai vezetőink hajtanak végre, és költségként számolnak el büntetlenül. Én személy szerint, nem ragaszkodok ahhoz, hogy minden politikai vezetőnknek saját stadionja legyen a kertje végében. Állami pénzből finanszírozva az építését. Aki stadiont akar magának, építsen Stadler módra. A saját költségén.
Hiába veszi fel egy politikus, a nemzeti értékeket szimbolizáló zsinóros mellényt, hogy az igaz Magyar érzelmeit kimutassa. A Magyarság megbecsülése nélkül, a zsinóros mellény semmit sem ér. Teljesen mindegy az, hogy ki hordja. A Magyarságot pedig, éppen az a nép alkotja, akinek a szolgálatába szegődtek, mint választott társadalomi szintű politikai vezetők. Akik előtt nem lehetnek titkaik. Még a titkosítást biztosító törvény erejével sem.
Matécz Zoltán
2015.03.18.
matecz.zoltan@gmail.com
