Doménelmélet.
A mágneses tulajdonság mibenléte, egyáltalán nem tisztázott ma még a fizikában. Egyfajta doménelmélettel magyarázzák, amely szerint, apró mágneses részecskékből tevődik össze a teljes mágneses anyag. Amikor a mágnest szétszedjük, egyre kisebb részecskékre, akkor a doméneknek nevezett apró mágneseket is szétbontva, elveszíti a teljes anyagi halmaz a mágneses jellegét. Sajnos, ez nem magyarázat arra, hogy az egységnyinek értelmezhető doméneknek az alapvető mágneses hatása honnan, miből ered?
Az én gondolatmenetemben, az elektromágneses tulajdonságokat, eleve kétfelé kell bontani. Amit Maxwell összehozott, és közös elektromágneses jelleggel ruházott fel, azt most mi szétszedjük elméletben, és külön-külön, elektromos és mágneses tulajdonságokként fogjuk értelmezni újra. Mert az indukció jelensége, éppen arra utal, hogy teljesen különálló tényezőkkel állunk szemben, amelyek az induktív kényszerkapcsolatuk miatt, együtt mutatkoznak meg számunkra. De, mint ellentétes erőtereket képviselő fizikai ellenhatások.
Így szerintem, az elektromos tulajdonságokkal rendelkező, összetett szerkezetű anyagi valóság részhalmazai, az oszthatatlan alaptömegek által biztosított mágneses alaphalmaz közegében alakultak ki, és működnek induktív módon. Ezek az oszthatatlan alaptömegek, az elektronnál is jóval kisebb résztömegei az Univerzumnak. Akár, több tízezred része is lehet, a számunkra nagyon parányi elektronok méretének. Az egységnyi oszthatatlan jellegüknél fogva, nem összetett részecskék. Így elektrosztatikus töltés felvételére és megosztásra, teljesen képtelenek. Ezért, csak a mágneses hullámok kialakítására alkalmasak. Így alkotja az oszthatatlan alaptömegek teljes közege, az Univerzum mágneses alaphalmazát.
Az Univerzum mágneses alaphalmazát biztosítva tehát, egy olyan egységes alapközeget építenek fel, amelynek minden oszthatatlan résztömege teljesen egyenrangú. Ami azt jelenti, hogy önerőből egymást félretolni vagy félrelökni képtelenek. Viszont így, az egyensúlyi helyzetüket tehetetlen módon folyamatosan keresve, állandó rezgésben vannak. Egy állandóan rezgő mátrix alaprendszert alkotva. A szervezettnek értékelhető egyirányú rezgéseik által pedig, mágneses hullámok kialakítására képesek. Kozmikus szintű, longitudinális mágneses hullámok kialakítására. Amelyben a rezgéseiket biztosító egyedi részerőik, egy konkrét irányba terjedhetnek folytonos jelleggel, erőimpulzus sorozatok formájában. Miközben az oszthatatlan alaptömegek egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik.
Ezeknek a kozmikus mágneses hullámoknak, saját hullámhosszúságuk és frekvenciájuk van. Szerintem, a hullámhosszúságuk informatív értéket képvisel, míg a frekvenciájuk által, a rezgési erőeredőjüket képviselő energia terjed. Mégpedig, a mágneses hullámhossz által meghatározott, diszkrétnek mondható erőimpulzus sorozatok formájában. Amely erőimpulzus sorozatokat, „kvantumoknak” hív ma még a tudomány. Vagyis, a mágneses hullámhossz által meghatározható, mágneses frekvencia egy-egy „energiaadagjának”. Én így képzelem el.
Ez a mágneses alaphalmaz, mint egy kozmikus „óceán”, nem csak körülöleli, hanem teljesen ki is tölti, a számára nagyon szellősnek mondható elektromos anyagi atomok belsejét. A mágneses hullámaiknak köszönhetően, közvetett fizikai hatást gyakorolva, az atomok legkisebb alkotóelemeire, az elektronokra. Vagyis, induktív módon befolyásolva az atomok elektromos működését. Mégpedig, az elektronjaik mozgásállapotait befolyásolva.
Az elektronok ugyanis, mint elektrosztatikus módon töltött összetett szerkezetű anyagi észecskék, elektromos erőteret képeznek maguknak, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alkotóelemeiből. Ami azt jelenti, hogy az atommag körüli keringésük és forgásuk miatt, magukkal ragadják a hozzájuk közel álló oszthatatlan alaptömegeket, és azok lineárisnak mondható rezgési kényszerét, a saját centrális mozgásformáikhoz igazítják. Így az elektronokhoz tartozó oszthatatlan alaptömegek, amelyek az elektromos erőtereket alkotják, áramlási folyamatokban vesznek részt az elektronjaik körül. Miközben, megpróbálják kiegyenlíteni, azok centrális irányú keringő mozgásformáit. A saját természetes, lineáris rezgési kényszerükhöz szeretnék igazítani azokat.
Csakhogy, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeinek az alapvető rezgési kényszerében, a mágneses hullámok kialakulása miatt, szervezett erőimpulzus sorozatok közvetítésére alkalmasak, amit az elektronok felé közvetítenek. Induktív módon meghatározva ez által, az elektromos anyagi részhalmazok alapvető rezgési értékeit. Mert a tudomány állítása alapján, minden anyagi halmaz rezgésnek minősül. Szerintem pedig, kozmikus szintű másodrezgésnek. Amit a kozmikus mágneses hullámok közvetítenek, induktív jelleggel.
Ahol az induktivitás éppen azt jelenti, hogy a mágneses térből kialakult centrális jellegű elektromos erőterek, amit az elektronok képeznek önmaguk körül, továbbra is közvetlen fizikai kényszerkapcsolatban vannak, az Univerzum mágneses alaphalmazával. Így a mágneses hullámokban haladó energia, egymás után terjedő erőimpulzus értékei, éppen az elektronok, elektromossá vált áramló erőtereire fognak hatást gyakorolni. Egyfajta mozgásállapot kiegyenlítő folyamat kényszere miatt. Mivel a mágneses tér lineáris, azaz egyenes vonalú hatásterjedést biztosít az energia számára, míg az elektronok elektromos erőterei, centrális módon áramlanak. Mert állandóan, az elektronjaik atommagok körüli mozgásformáit követik.
A szilárd anyagok pedig, általában véve, rács vagy kristályrács szerkezetűek. Ami azt jelenti, hogy az atommagok körül keringő elektronok mellett, a stabil kötés miatt felszabaduló elektronok, mint rácselektronok fognak érvényesülni. A teljes szilárd anyagi halmaz összetartása érdekében munkálkodva. Így a rácselektronok, anyagi testen belüli szabadabb mozgásformáit, a fix anyagi halmaz rácsszerkezetének a hajlási szögei határozzák meg.
Így vas, acél, vagy egyéb mágnesezhető anyag esetében, a tetragonális rácsszerkezet hajlási szöge éppen olyan mértékű, hogy bennük a rácsszerkezeten belüli rácselektronok egyirányú mozgást végezhetnek. Ezzel együtt pedig, a rácselektronok elektromos terei is, követik ezt az anyagi halmazban meghatározott mozgásformát. Vagyis, mivel a rácselektronok elektromos erőterei, egy irányba mozognak a teljes halmazon belül ezért, ebben az egyirányú áramlásban, összeadódhatnak a rácselektronok által közölhető elektromos erőtereknek a részerői is.
Az elektronok körül kialakult elemi elektromos tér tehát, csak abban különbözik a mágneses tér alapvetően rezgő szerkezetétől, hogy benne az oszthatatlan alaptömegek, lokális áramlásra kényszerülnek az elektronjaik körül.
Így az oszthatatlan alaptömegek elektromos teret alkotva, áramlásban vannak a mágneses tulajdonságokat produkáló anyagi halmazban. Azon túllépve pedig, megkerülik a mágneses test teljes tömegét, és az ellentétes pólusnál lépnek vissza az adott anyagi halmazba. Hogy az elektronjaikhoz ragaszkodva, követni tudják azok mozgásformáit. Így minden egyes ilyen tetragonális rácsszerkezet, egy-egy doménnek minősül, a mágnes teljes anyagi halmazán belül. Vagyis, egységnyinek mondható mágnesként fogható fel. Amelyik elemi rácsszerkezetet, ha megbontunk, azonnal elveszíti az egységesnek mondható domén jellegét.
A mágnesek északinak mondott pólusánál kilépő mágneses erő tehát, olyan szubjektív áramlást jelent, amit az oszthatatlan alaptömegek végeznek el, amíg a rácselektronok elektromos erőtereit alkotják. Vagyis, a mágneses térben az oszthatatlan alaptömegek csupán rezegni képesek, míg az elektromos erőtérben, áramlásra kényszerülnek az elektronok hatására. A mágneses alaphalmaznak, ebben a lokálisnak mondható áramlásában közölt mágneses erőhatások jelennek meg. Amelynek hatására, az azonos pólusok nyilván taszítani fogják egymást. Mert a belőlük eredő szubjektív áramlásokban, az ellenerők törvényszerű módon ütköznek. Míg a különnemű pólusok, éppen ellentétes módon, vonzó hatást produkálhatnak. Mert az áramlási irányultságuk éppen egybeesik.
Így a mágnesek, vonzás következtében eggyé válhatnak, és az összeragadt mágnesek, egy közös mágneses domén szerkezetet alkothatnak. Amelyben a doménekként értékelhető kristályszerkezeteik, éppen egy irányba esnek. Egy irányba közvetítve, a rácselektronjaik által közvetített elektromos tereik erőeredőit. Egyfajta halmazelektronként érvényesülve, az összes domén kristályszerkezetet átjárva a mágneses testben. Mint közösként mérhető mágneses hatást jelenítve meg számunkra. Több mágnes esetében pedig, ez a mágneses erőhatás, még tovább fokozható.
Ezek, az elektromos okokra visszavezethető szubjektív alaphalmaz áramlások, a folyton rezgő oszthatatlan alaptömegek közegében jönnek létre. Így könnyedén áthaladnak, a számukra nagyon tágasnak mondható objektív anyagi részhalmazok atomjain. Szinte, csak a saját halmazuk közegében kialakult, ellentétes irányú áramlásokkal képesek ütközésbe kerülni. Illetve, a folyamatosan rezgésben lévő mágneses alaphalmazzal. Amelynek a közegében, az állandóan rezgő oszthatatlan alaptömegek egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik. Így a teljes mágneses alaphalmazuk, végül is nyugalomnak minősül.
Ezzel ellentétben, a mágneses alaphalmazban kialakult összetett szerkezetű anyagi részhalmazok, állandó mozgásra vannak ítélve. Az esetleges nyugalmuk, csak viszonylagos lehet. Így a mágnesezhető anyagi halmazokat, olyan kozmikus szintű mágneses hullámok tartják rezgési állapotban, amelyek az ő tetragonális rácsszerkezetüket biztosítják számukra, mint eleminek nevezhető mágneses alapszerkezeteket. Ezek a kristályszerkezetek rendeződnek egy meghatározott irányba a teljes mágnes anyagi halmazán belül, és a halmazelektronjainak a mágnes testében együttesen keringő mozgásformáit, a déli pólus felől, az északi pólus felé szervezik.
Hő hatására, az adott anyagi minőség Curie hőmérsékletét elérve, amikor az anyagi halmaz fázisátalakulása elvileg megkezdődik, elveszíti a mágneses jellegét biztosító tetragonális szerkezeteinek a stabilitását. Amelynek következtében, megszűnik a mágneses hatása is. A hő hatására megömlött, összerogyott anyagi halmaz visszahűlve pedig, újra képes felvenni a tetragonális anyagi kristályszerkezetét, amelynek következtében, megint mágneses tulajdonságokat képes produkálni. Ha a visszahűlt anyagi halmazon belül, egy irányba tudnak újra rendeződni, a doménekként értékelhető tetragonális rácsszerkezeteik.
Húzással történő mágnesezés esetén pedig, a mágnesezendő anyagon húzzuk többször egy irányba, az állandó mágnes valamelyik pólusát. Olyankor a mágnesezendő anyag belsejében lévő tetragonális rácsszerkezetek, a húzás irányába rendeződnek, és a rácsszerkezet által biztosított doméneinek a rácselektronjai, egy irányba kezdenek keringeni, a teljes mágnesezendő anyagi halmazon belül. Ilyen módon, az elektromos erőtereik is egyirányú keringésbe kezdenek, követve a rácselektronjaikat. A felmágnesezett anyagi halmaz térfogatát elhagyva azonban, mágneses erőhatást produkál. Amelyben az oszthatatlan alaptömegek áramló közegének erőhatásai jutnak érvényre.
A domain, vagy magyarul kiejtve domén jelentése birtok, tartomány, terület, értelmezési tartomány. Ezt a fogalmat, a fizikán kívül, a biológia, a kémia, és az informatika is aktív módon használja. Így jelen esetben, azt a térfogatban stabilizált tetragonális rácsszerkezetű tartományt jelenti, amit egy teljes kristályszerkezet képez a mágnesekben.
Így az állandó mágnesek igazolják a legtökéletesebb módon azt, éppen az által, hogy látszólag önmaguktól mágneses erőhatások közvetítésére alkalmasak, hogy az oszthatatlan alaptömegekből álló mágneses alaphalmaz létezik, és a közegének egy adott részét, az anyagi minőségekben kialakult mágneses hatás, lokális szintű helyi elektromos áramlására tudja kényszeríteni.
Vannak olyan fémek, amelyekben a tetragonális anyagi szerkezet teljes rendezettsége, csak elektromos hatásra alakulhat ki. Ezeket hívjuk elektromágneseknek. Az elektromos hatás megszűnése után pedig, újra elveszítik a rácsszerkezeteik együttesen szervezett, rendezett mivoltát. Így a mágneses erőhatást, csak az elektromos áram hatása alatt képesek produkálni.
Az indukció jelensége tehát, egyértelműen utal arra, hogy a mágneses alaphalmaz és az elektromos anyagi részhalmazok, folyamatos fizikai kényszerkapcsolatban állnak egymással. Az indukció jelensége alapvetően kétirányú. Ami azt jelenti, hogy a mágneses hullámok állandóan befolyásolják az anyagi minőségek elektromos aktivitását, míg az anyagi részhalmazokban kialakult elektromos aktivitás, mágneses hullámok kialakítására képesek. Mert az egyazon halmazon belül kialakult kétféle erőtér, eleve ellenerőket produkál.
Mert ugyanabban a mágneses alaphalmazban alakulnak ki a mágneses erőterek is, mint az elektromos erőterek. Így az induktivitás, nem más, mint az erőterek között fennálló fizikai hatáskiegyenlítő folyamat. Köztük csupán az a különbség, hogy a mágneses erőtérben az energia terjedési iránya lineáris, egyenes irányú, míg az elektromos erőterekben centrális. Ezért gyengítik egymás hatását induktív módon.
Mert a mágneses erőtér, a saját lineáris rezgési szintű mozgásformáihoz próbálja igazítani, a centrálissá vált elektromos erőtereket. Míg a centrálisnak mondható elektromos erőterek, a mágneses erőtér lineáris jellegét törik meg. Így az induktív viszony, a kétféle mozgásállapotú térszerkezet hatáskiegyenlítő folyamataiban rejlik. Mert mindkét térerő szerkezet, erőhatásokat közvetít. Amelyek nyilvánvaló módon, ellenhatásokként jutnak érvényre, ugyanazon az alaphalmazon belül.
Így a domén, már egy olyan tetragonális formájú anyagi kristályszerkezet, amelyben a rácselektronok egyirányú mozgásformája, a hozzájuk tartozó erőtereik egyirányú áramlását hozzák létre. Ezért mondom én, hogy az oszthatatlan alaptömegeik által biztosított szubjektív áramlásban, az elektromos erőterek óhatatlanul ütközésbe kerülnek, a nyugalomban lévő mágneses erőtérrel. Induktív ellenhatásokként érvényesülve.
Matécz Zoltán
2019.06.20.
