Valószínűség.
A valószínűség, a statisztikai módon megvalósult gyakorlati szintű megfigyeléseknek egy lehetséges eseménye. Ami röviden azt jelenti, hogy egy megfigyelt eseménynek, többféle véletlenszerű gyakorisággal előforduló kimenetele lehetséges. Így a nagyobb gyakoriság, nagyobb számértékkel fejezhető ki matematikai nyelven. Míg az eleve lehetetlen eseményszerűsége, nulla értéket nyer. Így a lehetséges valószínűségeket jellemző számok, a nulla és az egy közé esnek. Ilyen módon működik a valószínűség számítása.
Magának a valószínűségnek, matematikai szinten meghatározható konkrét megfogalmazása nincsen. Mert a valószínűségi értéket, olyan mennyiségnek képzelik el, mint például, a hőmérsékletet. Amelynek a változását, bárki képes érzékelni, de pontos értéket csak akkor nyerhet, amikor precíz mérésen alapuló tapasztalatot szereztünk róla. De az, akkor már, egy előre várt esemény bizonyosságának számít. Mert a mérés által, konkrét tapasztalatot nyertünk. Vagyis, ha előre megjósoljuk azt, hogy milyen hőfok lesz valószínű, akkor a mérési eredmény igazolhatja azt.
Úgy is mondhatnám, hogy egy megfigyelt esemény végkifejletének a valószínűsége, az elképzeléseinken alapuló képzetes valóságon alapszik. Amely képzetes jelleg, azonnal feloldódik, a megfigyelésen és mérésen alapuló bizonyosság megtörténte után. Hiszen a megtörtént bizonyosság tudatában, teljesen feleslegessé válik számunkra, minden előre várható valószínűség egyéb lehetősége.
Mivel a kvantumelmélet, a valószínűség számítás alapjaira épül, ezért az általa biztosítható tudományos valóság, csak képzetes lehet. Vagyis, tudományos elképzeléseken alapulhat, a konkrét módon bizonyítható megvalósult bizonyosság hiányában. Ezért a kvantumelmélet, alkalmas arra, hogy megjósolja valamilyen esemény lehetséges bekövetkezését. De a bekövetkezés bizonyosságának a pillanatáig, az csak elképzelés lehet. Ilyen formában, nem irányíthatja magát a tudományt. Mert a tudomány mentális felépítménye, mindig a természet konkrét megfigyelésén alapuló bizonyosságok megismerésének az eredményeként jöhet csak létre.
Félreértés ne essék, ezeknek a megtörtént és megfigyelt bizonyosságokon alapuló eseményeknek a tudományos szintű értékelése sem mindig tökéletes,. Így a tévedés lehetősége, mindig beárnyékolja a tudomány mentális felépítményét. Ha pedig a tudományt, szándékosan a feltételezéseken alapuló valószínűségi bizonytalanságra építjük, akkor előbb-utóbb, úgy omolhat össze, mint a kártyavár. Mert a rohamosan fejlődő kvantumelméletre alapozott tévedések felhalmozódása miatt, legyengül a tudományba vetett emberi hitünk valószínűsége.
Így a valószínűségre alapozott kvantumfizika olyan feltételezéseken alapuló állításokon nyugszik csupán, amelyeket csak a megvalósult bizonyosság igazolhat. Ezért a folyton alakuló kvantumelmélet, már feltételezéseken alapuló további feltételezéseket jelent. Vagyis, a tudományos feltételezések halmozódását valósítja meg. Egyfajta képzetes valóság elvileg lehetségesnek vélt elképzeléseit vetítve elénk.
Ilyen értelemben véve a kvantumelméletet, tudományos képzettségű „jósok” írják. Akiknek a racionális módon előrevetített előrejelzéseik, a tényleges bizonyosság hiányában, még irracionális alapokon nyugszik. Nagyon jól érzékelhető ez az állítás akkor, amikor egy tudományos ismeretterjesztő filmet nézve azt tapasztaljuk, hogy a témát magyarázó tudós, teljesen elragadtatja magát, és olyan látszólag ésszerű módon feltételezhető lehetőségekről beszél, amelyek egy pillanat alatt, a fantázia világába repítik a tudományt.
https://www.youtube.com/watch?v=Ec4t-a1XHEI
A valószínűség fogalmi jelentéséből kiindulva, amelynek értelmében, a valószínűség axiomatikus szintű megalapozottságához, valamely esemény statisztikai szintű analitikus megfigyelésén alapuló relatív gyakoriságát vehetjük csak figyelembe, csupán feltételezésekhez vezethet. Mert az axiomatikus jelleg, nem biztosíthat abszolút értéket a vélt eredmény számára, mint a már megtörtént bizonyosság. Ezért a relatív gyakoriság által előrevetített axiomatikus eredmény, csak valamilyen előre várható esemény megjósolásához vezethet. Akármilyen racionális érvekkel támasztjuk is alá az állításait. Azok, csak feltevések maradhatnak.
Így a valószínűségre alapozott feltételezéseken nyugvó tudomány, csupán relatív maradhat. Éppen az analitikus megfigyeléseken alapuló bizonyosság hiányában. Ha tehát, a statisztikus módon végrehajtott megfigyelések matematikai valószínűségi összefüggéseit, olyan esemény valószínűségének a megállapítására használjuk, amely még egyszer sem történt meg, akkor éppen a valószínűség számítás alapjaitól rugaszkodunk el. Vagyis, a lehetséges valószínűséget, reális tapasztalatokon alapuló statisztikai megfigyelések nélkül, csupán fantáziálgatni lehet. Ettől olyan nagyon „fantasztikus” a kvantumelmélet.
Hogy vannak eredményei, az nem vitatható. De csupán, olyan elfogadható részeredményekkel büszkélkedhet, amelyeket a technikai fejlődés gyakorlati tapasztalatai utólag igazoltak. Ami azt jelenti, hogy amíg a tudománynak az lenne az elemi feladata, hogy tudatosan irányítsa a technikai fejlődésünket, addig csupán kullog utána. Folyton arra várva, hogy mikor történik végre olyan technikai áttörés, amely abszolút jelleggel igazolhatná, valamelyik előre megjósolt relatív valószínűségen alapuló elképzeléseit. Majd természetesen, besöpri a társadalmi szintű elismerést.
A ma gyakorolt valószínűség-számítás, a véletlen matematikáját valósítja meg. Az persze, kissé morbid a történetben, hogy egy ok-okozati szinten értelmezett kauzális világban, a véletlen játssza a fő szerepet, a kvantumelmélet alapjaként. Mert, maga a valószínűség, tulajdonképpen a találgatásról szól. Ami vagy sikerül, vagy nem. De az már biztos.
A matematika, tulajdonképpen attól érdekes igazán, hogy a lehetőségei végtelenek. Hiszen a valósággal szemben a virtuális, azaz a képzetes valóságot is meg tudja jeleníteni számunkra a számítógépeinken. Ennél fogva, amikor nem egy már megtapasztalt esemény végeredményének a bizonyosságából indulunk ki, hanem éppen fordítva, egy lehetséges végkifejletet próbálunk megjósolni a valószínűség számítás képleteivel, akkor ebbe azonnal bele kellene kalkulálni, a tévedés lehetőségét is. Ahol például, egy kétféle végeredménnyel befejeződő esemény valószínűségi lehetősége, ötven százalékos arányú lehet csupán. Vagy igen, vagy nem.
Ehhez azonban, nem szükséges agyonművelt tudományos szakembernek lenni. Mert, ezt a valószínűségi alapokon nyugvó vagy-vagy lehetőséget, bárki megjósolhatja, egy egyszerű vállrándítással. Éppolyan jóslatnak minősül, mintha azt, egy tudósokból összeállt csoport határozta volna meg, a valószínűség számítás bonyolult módszerével.
Éppen ide illik, egy nemrégen felfedezett észrevételem, amely az én általam írt tanulmányban is megjelenik olykor. Mégpedig Grigorij Grabovoj, és Akragyij Petrov tudományos szakemberek előadásaiból merítve. Amely szerint, minden betegségünk valószínűleg, az elménkben eltorzult valóságképünk eredménye. Ahol az etalonnak tekinthető valóságot, az abszolút Létezés bizonyossága jelenti vagyis, Isten.
Mert Isten, mint az Univerzum kozmikus szintű tulajdonosa, minden agyagi minőséget önmaga valóságából és önmaga számára teremtett. Ezért az általa megnyilvánult anyagi minőségek, önmaga anyagi kiterjesztései. Ennél fogva, semmi sem lehet az Univerzumban, amit ne szeretne. Így az Isteni eredetű szeretet, abszolút jellegű. Mindenre és mindenkire egyformán irányul.
Én ezt úgy fogalmazom meg, hogy Isten, az Univerzum kozmikus szintű öntudata. Az abszolút Létezésének, kétféle valóságát tartja fenn. A mágneses alapú szubjektív valóságot, és a benne megnyilvánult elektromos tulajdonságú objektív valóságot. A kétféle valóság között, induktív viszony van. Mivel, minden lehetséges anyagi megnyilvánulás, a mágneses valóságból, és abban alakult ki, annak elidegeníthetetlen részeként nyilvánult meg, ezért továbbra is annak a szerves részét képezi. Ezért, a mágneses alapú szubjektív Isteni öntudat, minden elektromos anyagi megnyilvánulást, önmaga objektív kiterjesztésének tekint. Ezért a szeretete, mindenre és mindenkire egyformán irányul.
Na, már most, a természetben élő ember, annyira maradhat egészséges, amennyire kompatibilis az elméjének az öntudata, Isten kozmikus szintű öntudatával. Ami éppen azt jelenti, hogy az ember annyira lesz beteg, amilyen mértékben eltorzul a valóságképe attól a valóságtól, amit Isten, a természet fenntartásával vetít felénk szeretettel. Másképpen fogalmazva, amilyen mértékben eltérünk az elménk tudatosságában, az Isteni szeretet abszolút jellegétől, olyan mértékben kell elszenvednünk, a valóságunk reánk irányuló szeretetellentéteit. Amelyek a betegségeinkben nyilvánulnak meg.
Igen jó példa erre, Stephen Hawking sorsa. Aki egy egészséges fiatalemberként lépett egyetemistaként tudományos pályára. Majd a természet megismerése során, olyan folyamatosan torzuló valóságképet alakított ki az elméjében, amely az ő személyes anyagi valóságát is értelemszerűen eltorzította. Ma pedig, az Ő elméletei diktálják a tudományos életünk valóságképét. Így, aki feltétel nélkül követi az általa lejegyzett irányelveit, annak mértéke szerint fog nyilvánvaló egészségkárosodásban szenvedni. Mert az általa diktált tudományos valóságképe, mereven elrugaszkodik attól a nyilvánvaló valóságtól, amit Isten vetít felénk, a természet fenntartásával.
Mert a fizikát, és a tudomány bármely ágát, maga az anyag ismeri a legjobban. Amely anyag, az elektromos tulajdonsága miatt, éppen a mágneses alaphalmaz rezgéseire reagál törvényszerű módon. Mert a közöttük fennálló induktív viszonyban, a kozmikus szintű energia és információ konvertációja, demodulációja, átalakulása, valósul meg.
Ennél fogva, csak olyan relatív mértékben járhatunk szeretetben, amilyen mértékben elfogadjuk az Isteni abszolút Szeretet reánk irányuló minőségét. Ezért, ez a szeretetkülönbözőség, a betegségeinkben nyilvánul meg. Így, minél magasabb szinten illeszkedünk szellemben, az Isteni szeretet pozitív alaprezgéseihez, annál egészségesebb életet élhetünk. Mert a valóságképünk, az abszolút létezésre irányul, Istenre. Szerintem, ez nagyon valószínű.
A kvantumelmélet fejlődése során, a kvantuminformatika tanítása szerintem azt fogja eredményezni, hogy a valóságképünk szép lassan, teljesen kifordul. Nem Isten létezése lesz majd a kérdéses, mint manapság, hanem azzal ellentétben, éppen a mi létezésünk. Mert, ha az egészséges életet, az Istenbe vetett hitünk határozza meg, akkor az Isten nélküli életvitelünket, életellenesnek fogjuk megismerni. Ez a korai halálozások eredendő oka. Aki tehát, nem él az Isteni szeretet alapelvei szerint, relatív módon él. Ami azonos minőség, a relatív halállal. Vagyis, a halál felé terjedő élettel.
Matécz Zoltán
2020.01.20.
