Kvantumgravitáció.
Az emberi történelem során, már régóta foglalkozunk a gravitáció jelenségével. Az ókorban, az égitesteket összekötő láthatatlan „zsinórról” szólt a dolog. Míg Newton korában, a tömegvonzás elméletével magyarázták. Így, éppen Newton volt az a kiváló matematikus, aki felállította a tömegvonzás ma is használatos matematikai képletét. Majd Einstein, a relativitásról szóló elméletével, a téridő szövetének a görbületével magyarázta, az egyetemessé vált gravitáció jelenségét. A tömegek vonzó hatása nélkül. Míg a mai modern kvantumelmélet, még nem is foglalkozott érdemben, a gravitáció vitathatatlan jelenségével. Viszont, már megalkotta a „kvantumgravitáció” rejtélyes fogalmát.
A kvantumelmélet, az atomoktól kisebb részecskékkel foglalkozik. Már nagyon sok olyan részecskét felfedeztek, amelyek az atomoktól kisebbek. Viszont, mégis összetett szerkezetű anyagi részecskének minősül. De maga a kvantummező, még mindig rejtve van előttük. Az a mező, amely egyfajta kozmikus szintű kvantumos erőtérként, hatást gyakorol a benne megnyilvánult összetett szerkezetű anyagi részhalmazokra.
Az Univerzum abszolút Létezése szerintem, alapvetően kétféle valóságon alapszik. Az objektívnek megismert, összetett szerkezetű és elektromos tulajdonságú anyagi valóságon, és a vele ellentétes, szubjektív valóságon. Ami nyilván nem lehet, sem összetett szerkezetű, sem pedig, anyagi minőség. Ennél fogva, az Univerzum egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegei építik fel azt a szubjektív alapközeget, amelynek elektromos vonzata egyáltalán nem lehet. Mert elektromos megosztás képességével, csak az összetett szerkezetű anyagi minőségek rendelkezhetnek. Ezért, az egységnyi oszthatatlan alaptömegekből álló alaphalmaznak, a mágneses tulajdonságok közvetítési lehetősége jut.
Ebben a mágneses alaphalmazban, az oszthatatlan alaptömegeknek, sem stabil felfüggesztése, sem pedig, fix módon lerögzített állapota nincsen. Egymáson támaszkodva, állandóan csak rezegnek. Mert az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan keresik a közegükben. Egy folyton rezgő mátrix rendszert alkotva. A szervezett együttes rezgéseiknek köszönhetően pedig, a számunkra láthatatlan, kozmikus szintű mágneses hullámok kialakítását eredményezik.
Ezeknek a mágneses hullámoknak, két alapvető összetevőjük van. A hullámhossz és a frekvencia. A hullámhossznak szerintem, informatív értéke van. Mert az határozza meg azt, hogy a frekvencia által közölhető rezgési szintű erőhatások folytonossága, milyen irányba és célba terjedhetnek. Míg a frekvencia által, az energia terjed. Mint a mágneses hullámokban megvalósult, folyamatos rezgési szintű részerő hatások egy irányú közvetítési módja.
A kozmikus szintű mágneses hullámok, éppen úgy működnek, mint Newton soros ingája. Ahol egy közös tengelyre zsinórral felfüggesztett golyók, egy hosszú golyósort alkotnak. Ha az első golyót kilendítjük, akkor az a golyósornak ütközve, egyetlen impulzus által közvetíti azt az erőhatást, amit a lendületébe fektettünk. Ez az erőhatás, végigfut a teljes golyósoron, és az utolsó golyó ki fog lendülni miatta. Mert az utolsó golyó, már nem képes egyetlen impulzus által továbbadni azt az erőhatást, amit az előtte álló golyótól kapott. Így az első golyó által felvett erőhatás, az utolsó golyó lendületében nyilvánul meg.
Ha pedig, két, három, vagy éppen négy golyóval kezdjük a hullámszerű rezgési folyamatot, akkor a teljes golyósor végén, két, három, vagy éppen négy golyó fog kilendülni. Szigorúan megtartva az impulzus által okozott lendületben, a mozgásmennyiség megmaradási törvényét. Ilyen értelemben véve, a mágneses hullámokban is érvényes, a Newton által meghatározott hatásmegmaradás törvénye.
Mivel a kozmikus szintű mágneses hullámokban az energia terjed, ezért ezek a hullámok gyakorlatilag, mágneses erőtérré alakítják az Univerzum teljes mágneses alaphalmazát. Mivel pedig, a mágneses hullámok frekvenciái által, mindig a hullámhossz szerint meghatározott irányba terjed az energia, ezért úgy működik minden ilyen hullám, mint egy-egy igen aktív „hatáspumpa”. Amely mágneses torlónyomással terhel mindent, amivel közvetlen felületi érintkezésen alapuló fizikai kölcsönhatásba lép.
Az anyagi minőségek elektromos tulajdonságai pedig, az ő atomjaikban aktív elektronjaikra vezethető vissza. De ezek az elektronok, a hozzájuk közel álló oszthatatlan alaptömegekből építik fel, a saját elektrosztatikus erőtereiket. Ilyen módon könnyebben elképzelhető az, hogy milyen parányi részecskék az oszthatatlan alaptömegek, ha az igen apró elektronok láthatatlan erőtereit is képesek felépíteni. Viszont, míg a mágneses alaphalmazban megvalósult mágneses erőtér, mindig lineáris felépítésű, addig az elektronok elektrosztatikus erőterei, mindig centrálisak. Mert hűségesen követik, az elektronjaik gömbszerű alakját és kialakult mozgásformáit. Így az oszthatatlan alaptömegek által felépített kétféle erőtér, mindenképpen egymás ellen fejti ki a hatását. Vagyis, a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, folyamatosan egymásnak feszül. Ezt az erőterek között megvalósult, folyamatos közvetlen egymásra hatást, indukciónak nevezzük.
Ez az induktív hatás, éppen úgy működik, mint a gépjárműveinkbe épített robbanómotorok. Ahol a lineáris mozgást végző dugattyúk egyenes irányú erőhatásai, centrális irányú forgómozgásként jelennek meg a főtengelyre vetítve. Így a lineáris felépítésű mágneses erőtér, centrális irányú forgómozgásra késztetik, az elektronok elektrosztatikus erőtereit. Ezek az induktív viszony miatt forgó elektrosztatikus erőterek pedig, közvetett módon ugyan, de forgómozgásra kényszerítik a saját elektronjaikat.
A két irányú induktív viszony tehát, a mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei között valósul meg, állandó jelleggel. De ebben a folyamatos induktív viszonyban, mindig a mágneses erőtér a domináns. Ebből kifolyólag, mindig a mágneses hullámok informatív értékei határozzák meg azt, hogy a frekvenciájuk energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezzen, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazokon. Amit úgy is fogalmazhatnék, hogy a kozmikus szintű mágneses hullámok, induktív módon közvetítik az információt és az energiát az elektromos anyagi részhalmazok felé. Vagyis, az induktív viszony alakítja át a mágneses információt, anyagi formációt biztosítani képes szerkezetekké, és a mágneses energiát, elektromos okokra visszavezethető erőhatásokká.
A mágneses erőtér tehát, mágneses torlónyomással terheli az elektronok elektrosztatikus erőtereit. Mindaddig, amíg induktív viszonyban áll az érintett anyagi részhalmazzal. Az anyagi részhalmazon belül, minden egyes elektron elektrosztatikus erőterével egyszerre. Ilyen módon, térfogati jellegű kölcsönhatási módot megvalósítva. Mert az elektronok mozgásállapotai, az ő elektrosztatikus erőterein keresztül valósulnak meg vagy változnak. Azok közvetett, induktív mozgási előfeltételei alapján.
Mivel az anyagi világunkban, minden égitest más és más tömegértékkel rendelkezik, ezért a reájuk ható mágneses torlónyomás is, egyedi jelleget ölt számukra. Az ő megnyilvánult tömegértékük arányában. Amely mágneses torlónyomás ennél fogva nyilván, mindig az égitestek tömegközéppontja felé fog irányulni. Gravitatív hatást gyakorolva, az elektromos tulajdonságú anyagi szintű égitestekre. Ha pedig, a mágneses erőteret kvantummezőnek tekintjük, akkor a benne terjedő mágneses alapú folyamatos induktív torlónyomást, a kvantumgravitáció univerzális jelenségeként foghatjuk fel.
A tömeg, az anyagi testek kiterjedését biztosító kvantitatív tulajdonság. Ami tehetetlenül viselkedik, a reá ható kvalitatív hatásokkal szemben. Így az erő objektív hatásával szemben éppúgy, mint a mágneses hullámokban terjedő, rezgési szintű erőeredőt képviselő energia szubjektív hatásával szemben. Így gyakorlatilag, tömegvonzásról beszéli, teljesen értelmetlen dolog. Ha az anyagi testek tömegi, a vonzódás képességével bírnának, akkor már maguk is kvalitatív hatással rendelkeznének. Már nem is lehetnének a tömegek, az anyagi minőségek tehetetlenségi mértékei, tulajdonságai.
Ezt az ellentmondást oldotta fel Einstein, a relativitás elméletében kifejtett téridő rendszerével. Ahol az égitestek jelenlétében, meggörbül a téridő mechanikusnak vélt szerkezete, és a vonzódás látszatát kelti a szemlélőben. Vagyis a gravitációt, a tömegvonzás feltételezett erőhatása nélkül oldotta meg.
A kvantumelmélet azonban, sokkal érdekesebb ezen a téren. Mert a relativitás elmélete, a tömegvonzás nélküli téridő elméletéből indul ki, és abból értelmezve magyarázza a kialakult részelméleteit. Mint például, a fekete lyukakról szóló részelméletét. Viszont a fekete lyukaknak már, éppen az óriási tömegértékük miatt, gigantikus erejű tömegvonzási erőt tulajdonít. Amely tömegvonzási szintű erőhatásban, a téridő is össze-vissza görbül. Így, jól összekeveredtek benne, a vonzódás nélküli vonzó erőhatások.
Az általam javasolt kvantumgravitációs változatban pedig, az égitestekre, éppen az ő tömegértékük arányában hatnak a mágneses hullámok induktív torlónyomásai. Ami ennél fogva, mindig az égitestek tömegközéppontja felé fejti ki a hatását. Az égitestek megnyilvánult tömegértékeivel arányos módon. Így a kvantumgravitáció jelensége, nem a misztikusnak mondható tömegvonzáson alapszik, hanem az égitestekre irányuló kozmikus szintű mágneses erőtéri torlónyomásokon. Ilyen értelemben véve, máris nyilvánvalóvá válik számunkra az, hogy a folyamatos gravitatív hatás hol ébredt.
Mivel pedig, a mágneses alaphalmazt az Univerzum egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegei építik fel, ezért ez már, a kvantumfizika hatásköréhez tartozik. Ebből kifolyólag, ez már nyilván egy kvantumgravitációs elmélet. Sajnos az igaz, hogyha ezt az elméletet felkarolja a tudomány, akkor a kvantumelmélet állításait át kell értékelnie. Mert azok, gyakorlati igazolást nem nyert, elegáns matematikai praktikákon alapulnak csupán. Ezért ma a kvantumfizikát, csak az igen jó matematikusok tudásával rendelkező fizikusok érthetik. De ők is csak azért, mert mereven ragaszkodnak az állításaik vélhető igazságértékeihez.
Nagyon remélem, hogy az itt levázolt elméletem, amely az abszolút Létezést, egymással ellentétes mágneses és elektromos valóságokként értelmezi új, mindenki által jól érthető stabil alapot biztosít majd, a kvantumfizika ma még igen rejtélyes tudománya számára. Főképpen, a kvantumgravitáció megértése terén.
Matécz Zoltán
2022.11.20.
