Hittel élni.
A hit azt jelenti, hogy valamit valóságosnak látni a képzeletünkben. Így a hit, nem csupán azt jelenti valójában, hogy valamiben hiszünk, hanem főképpen arra utal, hogy valamit el tudunk fogadni valóságosnak akkor is, ha éppen nem látjuk vagy nem halljuk. Ha nem érzékeljük semmiféle érzékszervi módon sem. Így a hitünk, mindig olyan képzetünk a tudatos elménben, ami a valóság mentális képi formáját biztosítja a fejünkben. A számunkra ideális elképzelés szintjén.
Sokszor hallani azt, hogy „azt én nem hiszem”. Olyankor az értelmes ember azt fejezi ki ezzel az állításával, hogy nem képes elképzelni valóságosnak valamit. Vagy éppen másik esetben, éppen azt állítja valaki, hogy „én azt hiszem”. Ami csupán arra utal, hogy a szóban forgó dolgot vagy eseményt, el tudja képzelni valóságosnak. Hogy elképzelhető számára.
A hit tehát, olyan dolog vagy esemény, amit el tudunk képzelni valóságosnak. Így amiben hiszünk, annak valójában, a valóságos mivoltában hiszünk. Azaz, tulajdonképpen fel sem merül bennünk az, hogy amiben hiszünk, az nem létezhet a valóságban. Vagy nem alakítható ki a valóságunkban. Akkor is, ha még nem létezik. Mert mi magunk képzeletben, már valóságosnak fogadjuk el. Így a mentális képi formáját, belevetítjük a valóságba. Ezért a hit valójában, olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolat, amihez a lelki érzéseinket is hozzáadtuk. Ezért motivál bennünket az elménkben formált elképzelésünk mindig arra, hogy megvalósítsunk bármit is a valóságunkban.
Így hinni, bármiben lehet. Ilyen módon hisz az ember például a télapóban, a nyusziban, vagy éppen Istenben. Illetve, bármi másban. Így, amikor beszélgetünk és nem értünk egyet valamiben, akkor az, egyszerűen hitvitát jelent. Míg az egyetértésünk, éppen azt fejezi ki, hogy valamiben megegyezik a hitünk. Mert teljesen hasonló az elképzelésünk róla.
Az azonos dolgokban hívő emberek pedig, valamilyen vallási csoportba tömörülnek. Úgy politikai, társadalmi, vagy éppen egyházi szempontból. Így a politikai státuszban élő emberek, a saját hitükről beszélnek. Arról, hogy hogyan fogják irányítani az országot. A társadalmi szervezetekbe tömörült emberek, a saját hitbéli elképzeléseikről értekeznek. Míg a vallási felekezetek hívői, a saját vallásukról tárgyalnak. Azokról a sajátságos nézőpontokról, ahogyan ők el tudják fogadni Istent.
Pedig, a hit lényege nem az, hogy Istenben hiszünk-e, hanem főképpen az, hogy van-e hitünk egyáltalán. Mert Isten azt mondta, hogy ne tiszteljük őt faragott szobrok vagy festett képek bálványainak a formáiban. Mert, akkor azokban képzeljük el Őt. Hanem inkább, egymásban szeressük és tisztelhetjük Őt. Mert a lélek által, minden embert Ő maga éltet. Ilyen módon, aki a felebarátait nem képes tisztelni és szeretni az emberek között, az Istentől is nagyon távol van még. Mert a felebarátunk az, aki bennünk is az Isteni minőségű lelket tiszteli és szereti.
Jézus azt mondta, „Amíg nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mehettek be az Istennek az országába.”. De hát, milyenek a gyermekek? Amikor megszületnek, teljesen lenullázott a szellemiségük. Ennél fogva, csak lelki, azaz ösztönlények. Akiknek az elméje, még csak az ideák mentális képi formáit tudja értékelni. Azok biztosítanak a lelkük számára informatív értékeket. Majd a szellemi képességeik bontakozásakor tanulják meg az édes anyanyelvüket. Azokat a fogalmakat, amelyeket a tárgyak és események ideáihoz rendelhetnek. Így a szellemi képességeink számára már, az ideákról alkotott fogalmaink nyújtanak számunkra informatív értékeket. Így Jézus, éppen arra célzott, hogy amíg nem látjuk a lelki szemeink képzeletével az általunk vágyott valóságot, addig az nem fog megvalósulni számunkra. Ennél fogva, addig nem tapasztalhatjuk meg a boldogságot. Ami az Istennek az országa bennünk.
Vagyis, az elménk egy biológiai szintű tolmácsgép. Ami az ideák lelki jellegű informatív értékeiből, a fogalmak szellemi szintű informatív értékeit alakítja ki. Illetve fordítva. A szellemi szintű fogalmaink informatív értékeit, ideális mentális formák képében jeleníti meg a lelkünk számára. Mert a lélek, az ideák formavilágának az informatív értékeit érti meg. Ami a képzeletünkben realizálódik. Míg a szellemiségünk, a fogalmaink informatív értékeit használja az önkifejezésére. Így az eszmei szintű gondolatsorainknak megfelelő szórendbe szervezi a fogalmainkat. Amit verbális módon ki is tudunk fejezni. Esetleg, le is tudunk írni. A szellemi képességeink digitálisnak felfogható jeleivel. Amit a betűk képviselnek. De analóg módon, le is tudjuk rajzolni azokat.
Az elménk tehát, egy biológiai szintű konverter, ami az információt alakítja át a szellemiségünk számára digitális jellegű fogalmi szintekre, míg a lelkünk számára, ideális analóg képi megjelenési formákká. Ezért, amikor beszélünk valamiről vagy éppen hallgatunk egy szöveget, akkor annak szellemi szintű fogalmi jelentése, mentális képi formát ölt az elménkben. A képzelet segítségével. Így a szellemi szintű információkat, a lelkünk is megérti azonnal. Vagy, amikor egy lelki vágy mentális képi információja tudatosodik az elménkben, az azt jelenti, hogy az elménk, fogalmi szintű informatív értéket csinált belőle a szellemiségünk számára.
Így a tudatos megértés, eleve két irányú mentális folyamat az elménkben. Vagyis, nem érthetjük meg teljességgel azt, amiről csak szellemi szintű fogalmunk van, reális elképzelés nélkül. Mert a fogalmi jelleggel kifejezett szellemi állítások, nem nyertek még ideális jellegű analóg mentális képi formát az lelkünk számára. Illetve fordítva, nem érthetjük meg a lelki jellegű ideák mentális képi formáit addig, amíg az elménk, nem fordította le azok informatív értékeit a szellemiségünk számára, a fogalmaink digitális szintjére. Így a tudatosodás, éppen azt jelenti, hogy a szellemiségünk és a lelkünk is tökéletesen megértette a fogalmak és az ideák által használt informatív értékeket.
Így a reális képzelet segítségével, éppen azt valósítjuk meg, hogy az elménken keresztül, minden szellemi szintű fogalom informatív értékét, átalakítjuk ideális mentális képi formák informatív értékeivé. Azaz reális elképzelésekké. Éppen azért, hogy az Isteni minőségű lelkünk is megértse azt és igy, tudatosodjon számára, a mi emberi szintű szellemi gondolatunk. Mert az érzékszerveink által kapott információkat, a szellemiségünk digitális módon kezeli az elménkben. Így a külvilág felől kapott érzékszervi érzeteinket, a reális elképzelés segítségével közöljük a lelkünkkel. Így jut a lelkünk analóg, számára ideális információkhoz, a mi külvilágunkat illetően. A lelkünkön keresztül pedig, Isten kap információt arról, hogy mi, milyennek érzékeljük a valóságot. Vagy éppen arról, hogy milyennek szeretnénk megtapasztalni. Így tulajdonképpen, Isten él rajtunk keresztül. Ezért élteti a lélek által az értelmes embert.
Amikor tehát imádkozunk, akkor valójában, Istenhez beszélünk. De Isten, a lélek által, csak az elménk ideális mentális formáinak az analóg informatív értékeit érti meg. A valóságról alkotott reális elképzeléseinket. Ezért, a lelki érzések nélkül eldarált, előre megtanult egyházi imádságok, mint digitális szövegek, szinte semmit sem jelentenek Isten számára. Így, amikor imádkozunk, akkor mindig valamilyen elképzeléseket formáljunk az elménkben arról, amit a lelki vágyaink szerint szeretnénk megtapasztalni. Amit a szellemi gondolataink informatív értékeivel tudunk megtenni. Így a szellemi gondolataink, és a lelki érzéseink, a reális elképzelésünkben párosulhatnak. Vagyis, tökéletesen kifejezésre juttatott hitté alakulhatnak.
Sok ember kér ezt-azt Istentől. A beteg ember egészséget kér. A szegény ember bőséget kér. A magányos, társat kér. De nem elég szellemi szinten csak kérni. Mert ahhoz, hogy Isten tökéletesen megértse a kéréseinket, el kell tudnunk képzelni azokat valóságosnak. Mert a reális képzeletünkben, a szellemi szintű információ, ideális mentális képi formát ölt Isten számára. Amit már Isten tökéletesen meg is érthet. Így Isten, mint a mágneses valóság ideáinak az ura, megvalósítja azokat számunkra. Isteni rendben.
Ezért én most, arra kérek minden kedves Olvasómat, hogy a mai naptól kezdve, minden este lefekvés után, képzeljen el néhány olyan dolgot és eseményt, amit a lelki vágyai szerint szeretne megtapasztalni másnap. Majd térjen nyugovóra azzal a biztos tudattal, hogy Isten számára, mindent jól megtervezett előre. Majd másnap, tapasztalja meg azokat a dolgokat és eseményeket, amiknek a megvalósulását este Istenre bízta. Mert azok, Isteni rendben fognak megvalósulni számára. Tervszerű módon.
Ebből persze, az is következik azonnal, hogy aki hittel él, az valójában tervszerű életet él. Mert a hitével kifejezett és valóságos módon elképzelt terveit, Istenre bízta. Mert hiszi azt, hogy Isten a teremtő. Így Isten alakítja az anyagi világunk eseményeit. A képzelet által kifejezésre juttatott hiteink révén pedig, a mi kéréseinket is meg fogja valósítani számunkra. Mert a mi életünkben, Önmagát szolgálja a teremtés által. A bennünket éltető Isteni lélek személyes kéréseit.
Vagyis Isten, sohasem hagy magunkra, amíg élünk. Mert a lélek által éltet bennünket. Ha probléma elé állít minket az élet, akkor mindig küld számunkra egy lelki vágyat. Ami a problémánk megoldott állapotára utaló, ideális mentális képi forma az elménkben. Majd amíg élünk, megadja nekünk a lehetőséget arra, hogy részesei lehessünk a teremtés folyamatának. Mégpedig, a reális elképzeléseink által meghatározott hiteikben kifejezésre jutott kéréseink által. Mert a reális képzelet, Isten számára azt jelenti, hogy valóságosnak szeretnénk megtapasztalni azt, amiről képzeletet alkottunk. Mert, beleképzeltük azt a valóságba. Mert a képzeletünkben, már valóságosnak láttuk a vágyunkat. Azaz, hittünk a dolog vagy esemény valóságos mivoltában.
Ezért az emberek elméjében, a reális képzelet segítségével értelmes módon kifejezésre juttatott hit, Isten számára is olyan cselekedetvezérlő szellemi gondolatot jelent, amihez a lelki érzéseinket is hozzáadtuk. Ezért az igaz hittel formált elképzeléseinkben kódolt kéréseink, már olyan ideális valóságot vetítenek Isten elé, ami számára, teremtési utasításnak minősül. Mert Isten a teremtő. Számunkra pedig, a hitünk teremtője. Ezért a képzelet által kifejezésre juttatott hiteink, mindig a megvalósulásuk elé fognak törekedni. Isteni rendben. Ha pedig, Isten számára nem képzeljük el rendseresen a hiteinket, akkor Isten, mint teremtő, valójában munkanélküli lesz az életünkben. Mert nem érzékelheti analóg módon azt, hogy mit teremtsen számunkra. Így az reális elképzeléseink nélkül, valójában feleslegesek vagyunk Isten számára.
Isten számára tehát, nem az a fontos igazán, hogy higgyünk benne, hanem valójában az a fontos neki, hogy legyen teremtésre méltó, a reális elképzelésünk által, értelmes módon kifejezésre juttatott hitünk. Mert, ha a képzelet által értelmes módon kifejezett hiteink megvalósulnak Isteni rendben, akkor az Istenbe vetett hitünk is mindig erősödni fog. Az Istenbe vetett hitünk fokozódása addig tarthat, amíg már Isten él közvetlen módon rajtunk keresztül. Azaz, amíg Isten, meg nem tapasztalja általunk, az emberi élet valódi szépségeit. Az anyagi valóságban megnyilvánult szeretetet.
Matécz Zoltán
- 09.16.
