Hitével az ember belső, szubjektív erőket szabadít fel, mentális módon, objektív célokra koncentrálva. Legyen a hited szerint, tulajdonképpen azt jelenti, hogy hiteddel szubjektív erőket szabadítasz fel magadból azért, hogy a hited tárgya megvalósuljon, objektivizálódjon a szubjektív valóságod létéből. Így az igazi hit által generált akarat objektivizáló erőket indít el. Ezt teszi a mágia is.
A mágia meghatározásai:
-„varázslás; hatástalan törekvés a természeti jelenségek, ill. az ember befolyására hamis nézeteknek megfelelő módon. Mindmáig fennmaradt a babonákban és a vallási szertartásokban.” Kislexikon
-„A mágia valójában erőt jelent. A képzelet önmagát megvalósító varázserejét.”
Szepes Mária – A mindennapi élet mágiája
A mágia a hagyományos ősi értelmezésében olyan belső, szubjektív erőt jelent, amely a mágus képzelete folytán, az önmagát megvalósító folyamatot váltja ki, tudatos objektivizálódást. Ilyen értelemben a mágia szerint minden lehetséges megnyilvánulás mögött a képzelet áll. A mágus tehát szubjektív energetikus, aki a szubjektív akarata erejét a képzeletének objektív megvalósítása céljára használja. A mágia tehát ezoterikus jelenség, vagyis belső indíttatású, azaz szubjektív gondolati folyamat, amely mentális úton kíván idézni objektív változásokat. Ezt úgy értem, hogy saját objektív munka befektetése nélkül kíván elérni olyan objektív változásokat, amelyekhez csak a szubjektív gondolat erejét használja.
Gyakorlatilag tudtától és akaratától függetlenül minden értelmes ember mágiát gyakorol, aki képzelete segítségével terveket, vágyakat, álmokat sző és bármilyen formában elvárja azok objektív teljesülését. A hétköznapi mágia csodáival nap, mint nap találkozhatunk. Minden mentális gondolatunk mágikus, önmegvalósító belső erővel rendelkezik. Minden dolog objektív létezési szinten úgy lesz, ahogyan azt előre hisszük. Ez a létezés, az élet, a hit törvénye. Ez is a természet törvénye. Kérdés az, hogy ha ez ilyen egyszerű, akkor miért nem él vele az ember természetes módon, a mindennapi gondolkodása révén? A magyarázat végül is egyszerű. Minden képzett energetikus jól tudja, hogy ha ellentétes erőket állít szembe egymással, akkor azok hatástalanítják egymást, illetve az erősebb fog érvényesülni, de az is csak a különbségük reálértékének a mértéke szerint. Az átlagember pedig nem szakképzett energetikus, ezért a képzetlenségünk miatt csak igen kevesen használjuk a hétköznapi mágiát kizárólag pozitívan. Valójában a saját negatív hitünk, félelmeink áldozatai vagyunk, ezekkel fekete mágiát gyakorolunk saját magunk ellen. Holott a félelem legyőzése nélkül sohasem teremthetjük magunk a sorsunkat. Aki félelemben él az mindig kiszolgáltatott, alárendelt életet él és csupán sodródik a társadalom érdekei között kívülállóként.
A mágia a gondolkodás folyamatában zajlik. Gondolkodás során, a fogalmak segítségével, meghatározott szimbólumokat szerepeltetünk agyunk mentális színházában. Csak rajtunk múlik, hogy milyen lesz a színdarabunk. Lehet tiszta, hófehér, lehet piszkos, ami miatt szégyenkeznünk kellene, és lehet teljesen fekete is. Csak a fehérmágia építő jellegű. Az emberek többsége piszkos mágiát gyakorol, konkrét tudatától függetlenül, problémáink, betegségeink többnyire ezekből adódnak. Szerencsére a teljesen fekete, ártó mágiához, éppúgy szakavatott energetikusnak, mágusnak kell lenni, különben csak a piszkos szint érhető el. De azt is tudni kell ám, hogy a kölcsönhatás törvényén alapuló mágia is mindig visszahat, tehát csak a fehér mágia hasznos a mágusnak. A fekete mágia romboló visszahatással bír, mert ártó hatása, éppen a kölcsönhatás törvénye miatt, nemcsak oda hat, hanem vissza is. Amikor tehát gondolkodunk és terveket, vágyakat, álmokat kergetünk, a szimbólumok segítségével, akkor mentális lehetőséget teremtünk számukra, képzeletben realizáljuk őket, majd a hit mágikus erejével beindítjuk az objektív megvalósulásuk folyamatát. Arra kell csak vigyáznunk, hogy a szimbólumok által megrendezett mentális színdarabunk pozitív élményét ne árnyékolja be semmiféle negatív gondolat vagy cselekedet. Vagyis, csak teremtésre méltó hitek alapján formáljunk elképzeléseket.
Ha például, hiszek egy leány szerelmében, de közben az önbizalmam hiányában lealacsonyítom magamat, akkor eleve szubjektív erőket ütköztetek, mert a negatív önbizalmam is a hitem egy sajátságos formája, ennél fogva gyengíti a szerelmi kiteljesedés objektív megvalósulásának a reális esélyét. Pozitív és negatív hitünk neutrális, semleges valóságot teremthet csak, azaz nincsen teremtő ereje, ezért a megvalósítandó képzelet önemésztő vágy marad csupán. Tehát az elmélet tervként mindig megelőzi a gyakorlatot. Mivel pedig a legcsodálatosabb elmélet is a gyakorlatban képes csak realizálódni, ezért minden elméletnek csak annyi a reálértéke, amennyi pozitív hitet tulajdonítunk neki.
Sokan nyaralást terveznek már télen. A pillanatnyi anyagi gondjaik miatt azonban negatív hitükkel próbálják úgymond dédelgetni az álmaikat. Mivel pedig a negatív hit a természete szerint tagadást jelent, ezért hitükkel eleve csapdát állítanak a nyaralásuk számára, ami az eredeti tervtől eltérően meg is hiúsul. Ezért a szerényebb anyagi lehetőségek miatt ébredt negatív hit szerényebb nyaralást is teremt. Sajnos a szerényebb anyagiakkal küszködő emberek sok esetben neheztelnek, haragszanak, vagy gyűlöletet ébresztenek magukban a gazdagabbakkal szemben. Aki pedig utálja a gazdagokat, az a vele járó gazdagságnak is juttat az utálatából, ezért a sorsát tudat alatt úgy alakítja, hogy szegény maradhasson azért, hogy ne kelljen saját magát is utálnia, ha gazdaggá válna. Az utálat olyan érzés, amelyet a negatív hitünk generált azért, hogy megvédjen bennünket az utálatunk mentális tárgyától, az objektív valóságunk szintjén.
A hit teremtő erejét próbálják hasznosítani a vallásos emberek is, akik Istenben hisznek. Isten-hitük azonban neutralizálódik, ha közben elhiszik az Ördög, a Sátán, a Lucifer fennhatóságát önmaguk felett. Vagy ha elhiszik azt, hogy a jóságos Isten büntet, akkor rögtön tagadják is Isten jóságos voltát.
Az aggodalom, a félelem, a rettegés negatív hitűnk, így amíg félünk a Sátán hatalmától, addig az Istenbe vetett hitünket gyengítjük ez által. A Sátán ellentétet jelent, így éppen azt jelenti, hogy minden olyan hitünk, amely nem Istenre irányul, végül is Isten ellen hat, ezért bír Sátáni erővel, tehát ellenerőként gyengíti az Istenhitünket. Éppen ez a keresztény vallások elemi átka. Bűnösöknek mondják híveiket, akik bűnben fogantak, bűnben élnek és a bűneik miatt halnak meg. A bűntől képtelenek elszakadni. Bűn, büntetés és bűnbocsánat elemi részei a filozófiájuknak annak ellenére, hogy Isten a Fiát adta oda a bűneik fejében. Jézus életében az emberi bűn abszolutizálódott, majd a bűn oltárán maga Jézus adott véráldozatot azért, hogy a további bűnök lehetőségét megszüntesse. Életével az Isteni törvényeket betöltötte, így halálával az emberi bűnöket kiiktatta. Jézus megváltó élete felesleges volt, ha bennünket mégis gyötör a bűntudat. Nem válthat meg bennünket minden pillanatban. Vétkeket követünk el életünk során, de abszolút bűnt nem. Így a bocsánatkérés és a megbocsátás eszközeivel mi magunk is korrigálhatjuk a vétkeinket. Sátánnak, az ellenfélnek csak annyi ereje lehet amennyit hitünk által, mi magunk tulajdonítunk neki. Erőt Ő is csak a mi hitünkből nyerhet. Ha hitünkkel Isten mellett döntünk, akkor megszűnik az ellenhit ereje, és Sátán teljesen elgyengül.
Tulajdonképpen Sátánt is szeretnünk kell. A szeretet törvényének értelmében a szeretet szeretetet indukál. Így, ha szeretettel fordulunk a Sátánhoz, akkor természete ellenére kénytelen lesz viszont szeretni, és ha ezt megteszi, akkor eleve megszűnik Sátánnak, ellenfélnek lenni, Isten ellenfelének. Tehát Isten teremtményeként Sátán is visszatérhet Istenhez, és minden szerzett erejével Istent szolgálhatja. Sátán ugyanis az Isten ellenfele és nem a miénk. Mi csak erőt adhatunk neki Isten ellen. De ugyanilyen elven Isten mellé is állíthatjuk végérvényesen. Mondjuk hát, Sátán, Isten veled. Engedjük Istenhez minden lehetséges erejével együtt. Ne átkozzuk többé, mert átkot, bajt hoz reánk ellenerejével, ami a bűn melegágyaként a vétkeinket szaporítja csak tovább. Jézus is arra int bennünket, hogy ne álljunk ellen a gonosznak. Az ellenállásunk ugyanis a gonosz létének lét-jogosultságát jelenti mentálisan. Jézus utasítása tulajdonképpen éppen azt jelenti, hogy ne harcoljunk negatív dolgok ellen, mert csak vívódunk. A problémákat hagyjuk Istenre, mert mindennek van Isteni megoldása. Helyettesítsük inkább a negatív gondolatainkat pozitív, Isteni gondolatokkal, amelyek örömöt okoznak számunkra.
Vétkezünk tehát, ha relatív dolgok mellett támasztunk hitet. Reális hitünk tárgya csak Isten lehet, az abszolút tényező. Ha hitünket nem az abszolút felé koncentráljuk, akkor a relatív tényezők között elfecséreljük azokat. Eleve miért hinnénk bizonytalan relatív tényezőkben, ha az abszolút biztosban is hihetünk. Istenben hinni annyit jelent, mint abszolút biztosra menni. Aki Istenben hisz, az olyan ember fehér mágiát gyakorol, mert elméjében minden téren képes elképzelni azt, hogy Isten abszolút módon kiteljesíti az életét. Mert hinni valójában azt jelenti, hogy a tudati agy a lehetséges alternatívák közül kiválasztja az értelmi szintjének legmegfelelőbbet és azt igaznak képzelni el, az érzelmekkel kontrollálva. Csak így kerülhet a tudatalattiba, ahol a feltétel nélküli végrehajtás megtörténik. A feltétel nélküliség abszolút lehetőséget jelent, tehát közvetlen Isteni hatáskört.
A fantázia, a képzelet a legcsodálatosabb mentális lehetősége a tudati agynak. Célszerű tehát fejleszteni és kiterjeszteni minden pozitív irányba. Azt azonban tudnunk kell, hogy valóság-alapjuk csak akkor lehet, ha igaz hittel támasztjuk alá. Igaz hitünk pedig csakis Istennel lehetséges. Így valóságos fehér mágusokként teremthetünk Isten segítségével. Fehér mágiát gyakorolhatunk, amely gyakorlatok által képzett energetikusokká, mágusokká válhatunk. Alapfeltétel csupán csak annyi, hogy a reális képzeletünket a szeretet jegyében gondoljuk valósnak, és igaz hittel kérjünk hozzá Isteni segítséget.
Sajnos a rossz dolgokat nagyon jól el tudjuk képzelni. Mintegy megteremtjük magunknak a rossz sorsot. Egy alapvető példával élve, feltételezzük egy szeretett személy beteg állapotát. Ránézünk, tehetetlen, és az orvosok is lemondtak róla. Már sajnos természetes számunkra az, hogy lemondunk róla és a reális elképzelésünk szintjére a halálát, és az eljövendő temetését helyezzük. Csakhogy ez által átsegítjük őt a túlvilágra. Az igazi fehér mágus éppen ellenkezőleg cselekszik. Gondolatait és elképzelését a szeretett személy gyógyult állapotának elérése érdekében használja. Minden látszólagos realitás ellenére, gyógyultnak és egészségesnek képzeli el, reális értéket adva ez által a kívánatos állapotnak. Isten pedig, aki a képzeletbeli tervrajzunkat szemléli, megvalósítja, realizálja azt a mi számunkra. Éppen ez a feladata. Így a világunk jóvá képzelhető, csak a jobb világ realitását kell a képzeletünk szintjére emelnünk. Mert elképzelni csak azt vagyunk képesek, amiben igazán hiszünk, de azt el is kell képzelnünk, hogy erősödjön Isten számára a hitünk. Hiszen Isten a hitünk teremtője.
Amikor a TEREMTŐ ERŐT kívánjuk magunkban egy adott feladattal megbízni, akkor gyakorlatilag egy tudatos gondolatunkat, hitünket az elménk mentális műhelyébe visszük meditatív úton, és ott a tudatalattink érzelmeivel ruházzuk fel. Ezzel a folyamattal végül is az ELMÉBE szubjektivizáljuk, vetítjük ki az elképzelésünket. A mi saját, relatív elménk által szubjektivizált elképzeléseinket, az abszolút ELME a saját gondolataként kezeli és így objektivizálja azt a mi számunkra. A TEREMTŐ ERŐ ugyanis Istenként az ELMÉBEN van, ami azonos az Univerzum szubjektív alaphalmazával. Isten a TEREMTŐNK, semmi több. Hitünk teremtője.
Gondolataink, szavaink és cselekedeteink mind-mind a mi sajátságos mágiánk folyamatai, amelyek mágikus, teremtő erőket indítanak el. Gyakorlatilag szubjektív kölcsönhatás formájában különböző ellenhatásokat kényszerítenek ki a környezetünkből, amelyek valamilyen formában mindig visszahatnak reánk. A pozitív indíttatású erők pozitív erőkként hatnak vissza, míg a negatív erőink negatív erőkként. A neutrális erők hatástalanok, csak bonyolítani képesek az életűnket azzal, hogy közönyös, semleges helyzeteket teremtenek számunkra csupán. Ezért, ha a mágia lényegét megérti valaki, akkor szeretetével fehér mágussá válhat, aki pozitív gondolataival, szavaival és cselekedeteivel olyan mágikus rituálét gyakorol állandó tudatos, mentális aktivitásával, amellyel Isten minden igényét képes kielégíteni. Az ilyen ember egyszerűen Istenben él és minden esélyt megad Isten számára, hogy Isten is benne élhessen. A mágia tehát nem bűn, hanem erény annak, aki tisztán szeretetből, fehéren, szennyeződésektől mentesen gyakorolja azt a mindennapi élete legfontosabb mentális részeként. Éppen ezzel a fehér mágiával tartunk természetes, meghitt kapcsolatot, szövetséget Istennel, a bennünk és értünk ÉLŐ TEREMTŐ ERŐVEL.
Én tehát, arra kérek minden kedves olvasómat szeretettel, hogy próbálja ki a fehér, teremtő erejű mágiát bátran. Először csak az élete egy-egy kisebb, jelentéktelennek látszó vágya, elképzelése vagy terve alapján. Olyan témát keressen, amely szerinte, rajta teljesen kívül álló okok miatt, nemigen valósulhatna meg természetes körülmények között. Gondolja át szeretettel, majd képzelje el minél teljesebb módon, és egyszerűen bízza mindezt Istenre. Majd ne is gondoljon rá többet, legfeljebb azzal a bizonyosság érzésével, Hogy Isten kezében van az ügye, és Isten már fel is adta neki „postán”, majd megérkezik. Közben semmiféle ellengondolatot ne formáljon az elméjében. Ha mégis beférkőzik valamilyen ellengondolat, akkor azt határozottan nevesse ki, mint lehetetlen dolgot.
Mert a nevetés az elme radírja. Amin nevetni tudunk, annak már az ellentéte a realitás számunkra, azért vált komikussá az elménkben. Így aki nevetni tud a betegségen, megszabadul attól, aki nevetni tud a szegénységen, megszabadul attól, aki nevetni tud a magánytól, társakra talál és megszabadul attól. Vagyis amin nevetni tudunk, feleslegessé válik az elménk realitásai között. Ez a nevetés rég keresett reális magyarázata. Tudatformáló hatását már évezredek óta használjuk, hasznosítjuk, de tudományos magyarázatot nem nyert eddig. Pedig, ez is egy mágikus, tudatformáló képességünk.
Ma még a gyakorlat ellentétes. A problémáinkat túl komolyan vesszük, ezért túl sokat foglalkozunk velük, egyre mélyülő elképzelési szinteken, így egyre bonyolultabb valóságot teremtve magunknak. Így a vak sors áldozataiként, csak az alkalmi örömök során tudunk nevetni. Saját tudatlan piszkos mágiánk áldozatai vagyunk, és ezt a mentalitást veszik át az utódok is, örökül hagyva az unokáinknak. Pedig sokkal jobb sorsot érdemelnek, hiszen szeretjük őket. Ahhoz, hogy ideális stafétát kapjanak tőlünk, először nekünk kell azt megtanulni, és a mindennapjaink gyakorlatává tenni.
A mágia nem idegen a vallásoktól sem. Minden ima egy-egy mágikus aktus, amelynek során egy elképzelést vagy kérést Isten felé irányít az ember. Persze eddig még nem azonosította be senki sem a mágia hatáskörébe az imát. Hát én bátran megteszem. Mert számomra egyetlen felsőbb teremtő hatalom van, Isten. Ha pedig egy objektív változás megoldását szubjektív módon, mentális indíttatással kívánok megoldani, akkor bizony mágiát folytatok. Csak arra kell vigyáznom, hogy mindig a szeretet jegyében, mások érdekeit is figyelembe véve folytassak fehér mágiát. Mentális, mágikus kapcsolatom csak Istennel lehet, és ez az a bensőséges szövetség, amiről a Biblia szól. A tiszta, szent mágia tehát nem ellensége az embernek, hanem elemi szükségszerűség, amely által az Istennel való szövetség tartható fenn. Mert Isten maga a mágikus erő, amely objektivizálni, tehát teremteni képes bármit is, ami a hitünkként elé tárul, mentális módon, a teremtés igényével. Mágia nélkül elképzelhetetlen számomra az Istennel való kapcsolat, hiszen az már eleve egy mentális lehetőség, tehát mágikus jellegű, ha a teremtés igényét és tényét fenn tudja tartani.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
