A termodinamika első főtétele értelmében az energia mindig megmaradó abszolút tényező, amit sem megsemmisíteni, sem pedig megteremteni nem lehet. Egyszerűen csak van és áramlása során, munkát végez. E munka folyamán hő-fejlődés történik az anyagi világban, ami a termodinamikai vizsgálódások alapját képezi. A fejlődött hő, minden spontán esetben, a melegebb testről terjed a hidegebb testre addig, amíg azok hőegyensúlyba nem kerülnek.
Ez a folyamat nem fordítható meg, így a hő sohasem áramlik spontán módon, hidegebb testről a melegebb felé. Ahogy az energiaáramlás során elvégzett munka hőt termel, úgy minden hő-veszteséggel járó folyamatból hasznos munka nyerhető, mert a hő-folyamat valamilyen energiaáramlás munkavégző hatása miatt jött létre. Amikor az energia munkavégzése során keletkezett hő-mennyiséget nem vagyunk képesek hasznosítani, akkor az energia elvész számunkra. Az energia egy hasznosnak vélt állapotból egy kevésbé hasznos állapotba rendezi a hő-folyamat munkavégzését folytató tömeghalmazokat. Gyakorlatilag, ez a haszontalanság hívta életre az entrópia elvét, a rendezetlenség felé orientálódást. Csakhogy az energia és a tömeg viszonya állandóan fennáll, akár hasznos ez nekünk, akár nem. A hasznosság csupán a mi sajátságos érdekviszonyunkat fejezi ki, az energiával kapcsolatban. Így az érdekeink szerint rendezzük az anyagokat, munkát végezve rajtuk, és ha tönkremenve azokvisszarendeződnek, a számukra természetesebb állapotukba, akkor az érdekeinkkel ellentétben kerülnek rendezetlenebb állapotba. Így állapította meg a fizika, hogy a Világegyetem entrópiája a maximum felé tart, az abszolút rendezetlenség, a káosz felé. A természetes anyagelbomlási folyamatokkal a természet is entrópiát mutathat. Az entrópia, egy elvileg lehetséges totális makro állapot valószínűségét vetíti elénk. E hipotézis megerősíti a termodinamika második főtételét, miszerint az Univerzum lehetséges szekunder részhalmazai, a lehetséges abszolút rendezetlen valószínűségű primerhalmaz felé bomlanak. Így minden entrópikus anyagelbomlási folyamat, az anyag rendezett állapotának, a rendezetlenebb állapota felé való átalakulása. Ezek után, az entrópia hipotézise jogot formál az abszolút rendezett, és a káosz, azaz az abszolút rendezetlen totális állapotok létére.
A relatív tényezők viszonylagosak, változékonyak, ezzel szemben abszolút jelleggel bírnak, ha etalonként hozzájuk viszonyítjuk a relatív, változó tényezőket.
Állandó, megmaradó tényezők:--Energia, Tömeg, Fénysebesség, Erő, Lendület, Impulzus, a minden relatív- (Abszolút állítás.), Stb.
Így a minden relatív állítás végül is gyakorlatilag redukálódik a megmaradó tényezők folyamatosan növekvő létszámával. Einstein E=m*c2 gyakorlatilag azt jelenti, hogy az objektív valóságunk részét képező relatív test abszolút tömegének a pillanatnyi állapotát fenntartó abszolút energiahatást, a szintén abszolút értékű fénysebességhez képest lehet a legpontosabban, abszolút módon kimutatni. Ha a szorzás tényezői nem lennének mindketten abszolút jellegűek, akkor a szorzat paradoxont eredményezne. Így azonban, a szintén abszolút jelleggel megmaradó tényezőre, az energia valós értékére utal. Így a képlet valójában arra utal, hogy a test tömeghalmaza energiahatás alatt álló esemény. A viszonyukban fellépő változást, a test állapotváltozásában mérhetjük le, mégpedig a legpontosabban a fény sebességéhez viszonyítva. A testeket tehát, a relatívnak elfogadott valóságban fixálódott állapotuk szerint ismertük meg. Ez a rend sajátságos, bioszferikus rend, amit az ember rendszerezgetve a saját érdekei szerint továbbrendezett. Így a visszarendeződés látszólag entrópikus hatása a mi rendünktől való eltérés rendezetlenségét takarja.
Abszolút rend: Csak a múltban létezhetett, mert az entrópia mindig a jelenben zajlik és a jövő felé mutat. Valójában azonban, nem létezhetett, mert akkor abban az állapotban mindennek léteznie kellett volna, amit az emberi értelem eleve kitalálhat és megnyilváníthat még valaha. Így a múlt és a jövő összekuszálódik a jelenben.
Abszolút rendezetlenség, káosz: Csak a jövőben létezhetne, mert az entrópia a jelenben zajlik és a jövő felé mutat. Csakhogy az ember mindig a jelenben viszonyít, így az élet a jelenben zajlik, ahol a jövő csak az elképzelések halmaza, míg a múlt az emlékeké. Valójában nem létezhet abszolút rendezetlenség, mert a káosz olyan totális rendezetlen állapotot takar, amelyben törvényszerűen egyetlen egy törvény sem juthat érvényre. Ha ugyanis, csak egyetlen egy törvény is érvényesülhetne a káoszban, akkor az már a káosz entrópiája lenne, tehát a rend felé alakulás folyamata, amely mindenképpen feloldaná az ő abszolút jellegét. Egy törvény mégis uralja az elméleti káoszt is, mégpedig az, hogy egyetlen törvény sem érvényesülhet benne. Ez az egy törvény is törvény, káosz tehát, nincsen.
Nézzük a dolgot fizikálisan is. Ha az entrópiának köszönhetően az Univerzumban kialakulhatna a szubjektív rendezett totális, abszolút hőegyensúlyos állapot, akkor érnénk el az objektív káoszhoz azért, mert a meleg és hideg tömegű részecskék homogén keverékében teljesen megszűnne a szervezett, valamilyen kiváltságos irányba való energiaáramlás. Az elemi részecskék tömegeinek céltalan nyüzsgésében a megmaradó aktív energia munkaértéke csak relatív lehetne. Az energiaáramlás bármely formája azonban abszolút munkaértékkel bír, ezért az olyan egyensúlyos állapot, amit az energia létrehozhat, csak relatív lehet. A valóság minden létező megnyilvánulása relatív esemény, ami az abszolút jellegű objektív tömeg és a szintén abszolút jellegű energia abszolút módon fennálló viszonyából adódik, tehát a test pillanatnyi állapotát takarja. Erre utal az E=m*c2 képlet is. Ezért a valóság tárgyai állapottal rendelkező testek, amelyek energia hatásra állapotváltozáson mennek keresztül, de továbbra is az Univerzum szekunder részhalmazainak az eseményei maradnak. Majd felismerjük, hogy a test, az energiaáramlás munkavégző folyamata által, új formában nyilvánult meg. A valóság tehát, nem tömeg vagy energia, hanem a kettő által folyamatosan fenntartott állapot, tehát eseményhalmaz. Méghozzá olyan eseményhalmaz, amely relatív egyensúlyon alapszik azért, hogy a folytonos változás joga fennmaradhasson. Egy abszolút egyensúlyon alapuló Univerzális rendszeren belül nem alakulhatna ki, a nyugalom kényszere miatt, semmiféle változás sem, ami az eseményszintű létezést létrehozhatná vagy fenntarthatná. Ez azért van, mert nem az esemény teremti meg az energiát és a tömeget, hanem éppen fordítva. Az energia és a tömeg viszonyának állapota biztosítja az eseményszintű létezés előfeltételét.
A káoszhoz vezető entrópia tehát, csak látszat, ami valójában nincsen. Amikor a relatív valóság tényének kedvéért lemondunk az abszolútnak képzelt totalitások elvi létéről is, akkor a hozzájuk rendelt elvről is le kell mondanunk, amit az entrópia jelent. Ha tehát, káosz nem létezhet, akkor a káoszhoz vezető út is feleslegessé válik. Így persze minden olyan elv is kérdésessé válik, amelynek az entrópia képezi az alapját. Ilyen például, az elképzelt Nagy-bumm elmélet, amely abszolút stabil jellegénél fogva, mégis kimozdulhatott az abszolút egyensúlyos állapotából, egy szingularitásnak nevezett és vélt geometriai esemény által. Ahol a szingularitás végül is nem más, mint az abszolút eseménytelenség relatív eseménye, tehát egy paradoxon. Ehhez analógiásan illesztették a Nagy-zutty elméletét, ami összezuhanási folyamat.
Az a tény azonban, hogy az abszolút rend és a káosz elvi hiánya miatt, a káoszhoz vezető entrópia elve is feleslegessé vált, még nem magyarázza meg a valóság létét. Ezért az objektív valóság észlelhető, eseményszintű megnyilvánulásaként megnyilvánulni továbbra is csak az a dolog képes, ami eleve létezik. Csak a létezés lehet valamely megnyilvánulás előfeltétele. Így ez az írás sem magyarázat Isten létére vagy nemlétére. Szerencsére nem is zárja ki Isten létét, sőt az abszolút rend és rendezetlenség hiánya miatt, továbbra is feltételezi Őt.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
