Mezőelmélet.
Az elektromosságtanban kétféle mező létezik, elektromos és mágneses. Ezeket a mezőket szokás még térnek hívni, az egyszerűség kedvéért. Így elektromos térről és mágneses térről beszélhetünk úgy, hogy nem sértjük ez által, a mezőkről alkotható elképzeléseinket. Ezért, egy lehetséges mezőelmélet, valójában térelmélet is egyben.
Véleményem szerint, a mágneses teret az Univerzum oszthatatlan alaphalmaza építi fel, amelyben a részecskék csak rezegnek. Együttrezegve pedig, mágneses alapú longitudinális hullámokat alakítanak ki. Ezek az oszthatatlanok a fotonok halmazát képezik. A régi tudós emberek éternek nevezték, a mai tudósok pedig, a fotonok halmazának hívhatnák. Alkotóelemeik lineárisan mozogva rezegnek, így longitudinális hullámokat alakítanak ki az együttrezgésük során. Általuk az energia hatása 300 000 km/s sebességgel terjed.
Az elektromos mezőt is a szubjektív alaphalmaz építi fel, azzal a különbséggel, hogy az anyagi halmazban és azok közvetlen környezetében megváltozik az oszthatatlan részecskék mozgásállapota. Az elektronok keringőmozgását szükségszerűen követve, lineáris rezgésük centrálisan keringő rezgéssé módosul, mert a hozzájuk mérten óriási, gigantikus elektronok, magukkal ragadják őket. Ezért a hullámaik tranzverzálissá módosulnak, azaz követik az elektronok centrális mozgásának a jellegét. Így az elektromos és a mágneses mezők ellentétes érdekeltséggel használják a szubjektív alaphalmazt, ezért egymásra nézve, éppen ellentétes hatásokat váltanak ki. Az elektromos hatás mágneses változást idéz elő, míg a mágneses hatás elektromos változást provokál, az anyagi halmazokban. Ezért egy koordináta rendszerben együtt megjelenítve, 90 fokos az eltérés a kétféle mező együttes terjedésének ábrázolásában, mint közös, elektromágneses hullámban. Nem csoda, hiszen az anyagi halmaz közelében centrálisan mozgó alaphalmaz szintű részecskék mozgását, az alaphalmaz többi kardinális része, azonnal fékezi, mozgásállapotukat visszarendezni igyekszik. Így a centrális és a lineáris hatás egymásra nézve mindenképpen merőleges, következésképpen ellenhatásokként jutnak érvényre.
A szubjektív alaphalmazt úgy lehet elképzelni, mint egy mátrixot, amelyben a fix pontokon stabilizált rezgő részecskék egyensúlyi helyzete számottevően nem változik. És ez a háromdimenziós mátrix biztosít teret a benne kialakult agyagi létezések számára. Így matematikai szempontból, a teret jelentő mezőelmélet háromdimenziós mátrixelmélettel fejezhető ki a legideálisabban. Az anyagi atomokon belül lévő óriási helyet is ez az alaphalmaz tölti ki. Ott azonban, az elektronok centrális mozgásának köszönhetően megtörik az alaphalmaz stabilis mátrix jellege. Mert az elektronok magukkal ragadják az amúgy mozgásképtelen apró méretű oszthatatlan részecskéket. Az elragadott részecskék áramlanak az elektronjaik után. A számukra kialakult természetellenes centrális mozgásukat az alaphalmaz fékezni igyekszik. Így az elektromos és a mágneses ellenhatások éppen abban gyökereznek, hogy az alaphalmaz anyagi halmazbéli, és anyag körüli része, centrális mozgásra kényszerül, az amúgy homogén alaptermészetű szubjektív alaphalmazon belül. Ez az ellentét ad lehetőséget arra, hogy induktív feltételek jöjjenek létre az anyagi világunkban.
Az Univerzum oszthatatlan alaphalmazából testté szerveződött összes anyagi megnyilvánulás térfogattal rendelkezik. Továbbra is ugyanabban a térben van, ugyanaz a tér tölti ki az amúgy szellősnek minősülő belső szerkezetét. Továbbra is ugyanannak a szubjektív alaphalmaznak a szerves részét képezi, annak eleme, de önálló zárt anyagi egységként, mégis közegidegenné vált a szubjektív alaphalmaz alapközegében. Közegidegenné vált, mert sajátságos tömegértéket vett fel, amely jóval eltér a szubjektív alaphalmaz alapközegét felépítő oszthatatlan alaptömegek tömegértékeitől.
A szubjektív alaphalmazból kikerülni nem volt képes, így továbbra is eleme maradt annak, ezért továbbra is kényszerkapcsolatban áll vele. Ez a kényszerkapcsolat biztosít állandósult, fennmaradó struktúrát, az anyagi szerveződésű testek számára. Ha pedig, elkezdjük felbontani az anyagi testeket, akkor előbb-utóbb az ő elemi alkotóeleméig jutunk, az oszthatatlan fotonokig. Az anyagelbomlási folyamatok kísérő jelensége és végterméke a fotonok felszabadulása, amelyek szétsugárzódnak a térbe, azaz annihilálódnak. Abba a térbe, amelyben ők közeghonosak. Így az annihilálódásuk nem pusztán szétsugárzás utáni eltűnést jelent, hanem inkább természetes elvegyülést jelent annak az alaphalmaznak az alapközegben, amelyből eleve származtak. Az annihiláció során, a szétsugárzott fotonok oszthatatlan tömegei nem vesznek el, csupán az impulzusuk által szerzett lendületüket veszítik el a saját alapközegükben, és így beépülnek annak mátrixszerű stabil szerkezetébe. Saját közegében önálló tömegként mozogni ugyanis, csak addig képes az oszthatatlan alaptömegű foton, ameddig jóval nagyobb impulzusérték kényszeríti őt arra, a kialakult lendülete által. Csakhogy, a saját természetes közege közegellenállást képvisel az útjában, ezért az átveszi a száguldó foton impulzusértékeit, erősen fékezve ez által az iramát. Amikor az alapközeg teljesen átveszi a száguldásában gyengülő foton impulzusfeleslegét, akkor megtorpan, majd felveszi a saját alapközegében természetes együttrezgés ütemét, és valójában ekkor válik igazán közeghonossá.
Amely impulzusértéket a szubjektív alaphalmaz átveszi, az a folyton rezgő fotonok által, longitudinális hullámok formájában fog terjedni, mint energia. Az egy impulzus erőátadást végez, míg az impulzussorozat erősorozat átadást közvetít, azaz energiát. Nincs ebben semmi ördöngösség, mindkét esetben az impulzus-megmaradás törvénye jut érvényre.
Ez a mezőelmélet tehát, egy olyan térelmélet, amely azt állítja, hogy az objektív anyagi létezés számára a szubjektív létezés biztosít cselekvésre, történésre és létezésre alkalmas teret. Mágneses hullámok által áll kényszerkapcsolatban az anyagi létezés minden atomi szintű alkotóelemével. Az anyagok atomjainak elektronjai érzékelik ezeket a mágneses hullámokat, és elektromos változással reagálnak azokra. Így az elektromossággal jellemezhető anyagi világ, alapvető függőségi viszonyban áll a mágneses alapú szubjektív alaphalmazzal. Mivel pedig, az elektromos és mágneses adottságok oda-vissza jelleggel befolyásolják egymást, ezért a valóság objektív és szubjektív egy időben. Egymástól elválaszthatatlan. Amikor tehát, a tudomány az objektív valóság megismerését tartja alapvető feladatának, akkor csupán a valóság csekély, egy tízezrednyi részét célozza meg csupán.
Matécz Zoltán
2010. 10. 05.
matecz.zoltan@gmail.com
