Termodinamika kicsit másképpen.
A termodinamika kifejezés összetett szó, ami arra utal, hogy a termo, azaz hőmérsékleti változások, milyen dinamikus, azaz erővel jellemezhető belső dinamikus effektusokat idéznek elő egy anyagi halmaz atomi szerkezetében, illetve abban az esetben, ha két egyensúlyban lévő anyagi halmazt egyesítünk. Ha erre nem képes, akkor csak hőtan lehet, amely csupán a makroszkopikus állapothatározóin viszonyítható adatokon keresztül informálhat bennünket az anyagi halmazban zajló, hőmérsékletváltoztató események okozta állapotváltozásokról.
A termodinamika megpróbálja értelmezni, a természetben zajló hőmérsékletváltoztató folyamatokat. Az anyagi testek halmazainak viszonylatában, olyan mikroszkopikus állapotváltoztató folyamatok alakulnak ki, amelyekre csak a rájuk jellemző makroszkopikus szintű állapothatározóik utalnak. Ilyen a nyomás, a hőmérséklet, vagy például, a térfogat. Így az állapothatározóik alapvetően kétfélék lehetnek. Az állapothatározó a kölcsönhatás tényét aktív változással jelzi vissza számunkra. Intenzívek akkor az állapothatározók, ha két különböző egyensúlyos anyagi halmaz egyesítésekor, a reálértékeik kiegyenlítődnek. Ilyenek például, a hőmérséklet, vagy a nyomás. Extenzívek az állapothatározók akkor, ha két különböző egyensúlyos anyagi halmaz egyesítése esetén, a reálértékeik összeadódnak. Ilyenek például, a tömeg, a térfogat, vagy a belső energia. Ennél fogva, a termodinamika valójában semmit sem állít az anyagi testekben zajló mikroszkopikusan dinamikus halmazszintű eseményekről, csak a makroszkopikusan viszonyítható állapothatározóik egymástól függő matematikai összefüggéseit tárgyalja. Ezért nem beszélhetünk mikroszkopikusan termikus dinamikáról úgy, hogy a termikus eseményeket jellemző dinamikus folyamatokat, csak a makroszkopikusan viszonyítható állapothatározóik révén tudjuk említeni, kizárólag matematikai szinten. Akkor az legfeljebb, csak hőtan, nyomástan, vagy például, térfogattan lehet csupán.
Az itt leírt valóságos termodinamika, éppen azt írja le, hogy milyen dinamikus folyamatok játszódnak le az anyagi halmazok mikroszkopikus szerkezetében akkor, amikor termikus változások mennek végbe azokon. Az anyagi halmazokat atomok építik fel. Középen forognak az atommagok, és körülöttük keringve, szintén forognak az elektronjaik. Ez a kétféle alapvető atomi szintű mozgásforma, térben zajlik, abban a térben, amit az oszthatatlan alaptömegek alapközege biztosít számukra, az Univerzum szubjektív alaphalmazaként. Az biztosít ugyanis teret az atomokon kívül, és belül is egyaránt. Ennek a szubjektív alaphalmaznak a közegében alakulnak ki a mágneses hatásokat közvetítő longitudinális hullámok. Az elektronok pedig, tranzverzális jellegű elektromos hullámok kialakítását végzik, mert centrális a mozgásuk. A kétféle hullám kölcsönhatása során terjed az energia hatása, amely a munkavégzése folytán, a termikus állapotváltozásokat előidézi az anyagi halmazokban.
Az általunk mikroszkóppal is láthatatlan parányi elektronok, gigantikus méretű részecskék, az oszthatatlan alaptömegekhez képest. Így az oszthatatlanok mátrix felépítésű lineáris közegében keringő elektronok, óhatatlanul is magukkal ragadják az oszthatatlanok bizonyos részét, amelyek e miatt, kényszerűen áramlanak az elektronjaik mögött. Így az oszthatatlan részecskék tranzverzális jelleggel mozogva, átveszik az elektronjaik centrális rezgését. A lineáris, mátrix felépítésű halmazuknak így adják át, az elektronok mozgásállapotairól szóló ”üzeneteket”. Vagyis, az elektronok keringése mögé kényszerülő oszthatatlan alaptömegek, modulálják és demodulálják az elektronok mozgásállapotairól kapott információkat. Következésképpen, a modem szerepét töltik be, a kétféle közeg között, vagyis elvégzik a hullámforma átváltását, oda-vissza jelleggel.
Minden elektron hullámforrás, a szubjektív alaphalmaz közegében, mert közegidegenként viselkedik abban, így kizárólag objektív erőátadást végez. Ezzel szemben, a szubjektív alaphalmaz olyan alapközeg, amelynek a mágneses hullámai által, az energia terjed, így általa, energiaátadás történik az elektronok felé. Az elektronok tehát, objektív munkát végeznek az impulzusátadásuk során, míg a szubjektív alaphalmaz szubjektív munkát, amikor energiát, azaz impulzussorozatot ad át az elektronoknak. Az energiaátadás mértékének megfelelően változik meg az elektronok dinamikai mozgásjellege, így az alapfrekvenciájukhoz képest, megváltozik a rezgésük periódusideje. Energia felvétele esetén, gerjedtebb lesz az anyagi halmaz, vagyis az elektronjaik dinamikusabban fognak mozogni. Energia leadásakor pedig, veszít a gerjedt állapotából az anyagi halmaz, és így az elektronjainak a mozgása csitul. Az energia felvétele értelemszerűen azt jelenti egy anyagi halmaznál, hogy a szubjektív alaphalmaz munkát végzett rajta, vagyis a mágneses hullám elektromos hatásváltozást idézett elő benne. Az energia leadás pedig, azt jelenti, hogy az anyagi halmaz végez munkát a szubjektív alaphalmazon, vagyis mágneses hullámokat alakít ki abban.
Az anyagok halmazának szerkezeti stabilitását, az Univerzum energiájának az állandó jellegű hatása tartja fenn, állóhullámok által. Azaz, a strukturális létezésüket, a folyton jelen lévő energiahatásnak köszönhetik. A viszonyítható anyagi létezés minden fajtája, az Univerzumban létrejött relatív egyensúlyt képviseli, aminek a fennmaradásáért az energia állóhullámai a felelősek. Ha ezen a létező állapoton változást eszközölünk, erő által, akkor minden esetben az energia hatása ellen dolgozunk, ami a viszonyítható harmonikus állapotot, a folytonos munkája miatt, fenntartja. Az anyagi halmaz sajátságosan kialakult harmóniája felborul, amit az energia, entrópikus módon, elkezd visszarendezni, az ő relatívan egyensúlyos állapotáig. És ez a tény igazolja számunkra, az energia megmaradási tételét. Mivel pedig, az Univerzumban élve tapasztaljuk az energia megmaradását, ez azt bizonyítja, hogy szubjektív szempontból nézve, a világmindenség zárt rendszer. Olyan abszolút zárt primer alaphalmaz, amelynek minden létező relatív anyagi halmaz relatív részhalmaza, szekunderhalmaza, azaz eleme.
Dinamikai szempontból úgy néz ki a dolog, hogy amikor munkát végzünk az anyagi testen, akkor annak elektronszerkezete gerjedtebb állapotba kerül. Az elektronok szaporábban, dinamikusabban keringenek az atommagjaik körül. Ezt a szubjektív alaphalmaz oszthatatlan közege csillapítani iparkodik, mégpedig az állóhullámai által biztosított relatívan egyensúlyos állapot visszarendeződéséig, ami az adott anyagi halmaz harmonikus állapota. Ennél fogva, munkát végezni egy anyagi halmazon csak úgy tudunk, ha azt, az anyagi halmaz stabil állapotát biztosító energia folytonos munkája ellen tesszük.
Az elektronok mozgásállapot változásai alapján módosulnak azok az állapothatározó tényezők, amelyek szükségszerű adatváltozásokként, informálnak bennünket az anyagi halmaz mért, viszonyított állapotváltozásairól. Amikor viszonyítjuk az állapotváltozás tényét, akkor olyan megváltozott adatokhoz jutunk, amelyek egy-egy állapothatározó matematikailag nagyon jól kezelhető mennyiségértékét fejezik ki. És erről szól a termodinamika oktatott anyaga. Nem arról, hogy ezek a változások okozatok, amelyek az elektronok dinamikai működését korrigálják, mégpedig a reájuk ható mágneses hullámok energiaértékei alapján. Így egy magára hagyott termodinamikus anyagi rendszerben, az intenzív állapothatározók azt jelzik vissza számunkra, hogy az anyagban homogén eloszlású állapotok folyamatos csökkenésű adatokat mutatnak, egészen a környezetükkel kialakítható hőegyensúlyos állapot eléréséig.
Az elektromágneses hullámoknak két alapvető összetevője van. Az elektromos és a mágneses hullám. Együtt ábrázolva, ezek egymásra merőleges hullámok, mert ellentétes érdekeket képviselnek. A mágneses hullám, csak addig képes tranzverzális jelleget mutatni, ameddig elektronok közelében vannak az oszthatatlan alkotóelemei. Az elektronoktól eltávolodva, az oszthatatlanok mozgása elcsitul, és teljesen átveszik az alaphalmazukban uralkodó kölcsönhatási viszonyokat. Vagyis, beépülnek a szubjektív alaphalmaz háromdimenziós mátrixszerű szerkezetébe, és szerepet vállalnak, az abban kialakuló mágneses hullámok által közvetített energia továbbításában. Így az oszthatatlan fotonok csak egy helyben rezegnek, és így longitudinális hullámokat alakítanak ki, az együttrezgésük folytán.
Az elektromágneses hullámokat általában lineáris spektrumábrán szimbolizálják, de ezek a különböző energiaszintű fokozatok, csupán azt jelzik, hogy egy mágneses hullám milyen észlelhető állapotváltozást idéz elő az anyagi világunk halmazaiban. Így az állapotváltozás által megváltozott állapothatározók segítségével, éppen a módosult adataik alapján, következtethetünk, a változást okozó mágneses hatásra. Amikor az anyagi halmazon állapotváltozás történik, akkor az ő elektronjainak a dinamikus mozgásállapota változik meg mágneses hatásra. Így módosul az elektromos jellege, ennél fogva, az elektromos hulláma is. És ez a megváltozott elektromos hullám ad visszajelzést a szubjektív alaphalmaznak arról, hogy az anyagi halmaz reagált, az általa közölt energiahatására, és benne az állapotváltozás tényszerűen megtörtént. Ez a termodinamikai visszacsatolás jelensége.
Objektív Tömeg = m = ρ * V = k = Szubjektív Közeg (ρ = ró = egységnyi sűrűség)
W = F*s = m*a*s = m*a*v*t = m*v*v = m*v2 - Objektív munka
W =F*s = m*a*s = ρ*V*a*s = ρ*V*a*v*t = ρ*V*v*v = ρ*V*v2 - Szubjektív munka
A szubjektív alaphalmaz által fenntartott létezési állapot megváltozása, minden esetben munkaértéket képvisel. Vagy az elektronok felől ható, objektív munkaértéket, vagy pedig, a szubjektív alaphalmaz felől ható, szubjektív munkaértéket. Az elvégzett munka arányával minden esetben, az anyagi halmaz hőmérsékleti változása párosul. Az atomelektronok egyre dinamikusabb mozgáskényszere küzd, az anyagi test halmazelektronjainak, anyagi struktúrát stabilizáló hatása ellen. Amennyiben az atomelektronok győznek, akkor megtörténik az anyagi létezés pozitív fázisátalakulása, olvadás, párolgás. Amennyiben a halmazelektronok győzedelmeskednek az atomelektronok felett, akkor negatív fázisátalakulás történik, lecsapódás, dermedés, fagyás. És ezeket a változásokat jelzik vissza számunkra közvetlenül az állapothatározók, a hőmérséklet, a nyomás és a térfogat.
A spontán módon létrejött természetes folyamatoknak, a munkaértéke szubjektív jellegű, mert olyan létezési állapotba hozza és tartja az anyagi halmazokat, amelyek viszonyításakor stabil adatokat biztosítanak, társítanak az állapothatározóik számára. Minden esetben az anyagi létezés állapotáról informálnak bennünket, a viszonyítható adataik által. Ha a munka állapotváltozást jelent, akkor a létezési állapot nem más, mint a P- teljesítmény. Ez a teljesítmény változik ugyanis, a munkavégzés során, az idő függvényében. Így a teljesítmény a pillanatnyi létezési állapottal azonosítható. A teljesítmény ezért, azt a pillanatnyi létezési, és viszonyíthatósági állapotot tükrözi, amit a szubjektív munka végez az anyagi halmazon.
W = P * t A munka, az állapotváltozás folyamata, amit a P- pillanatnyi létezési állapot valamennyi idejű változása jelent. Így a P- teljesítmény azt a munkasikert tükrözi vissza számunkra, a viszonyítás pillanatában, amely a viszonyítás lehetőségét előidézte az anyagi halmazon. Ez lehet a munkafolyamat bármelyik pillanatnyi részfázisa, és a létezési állapotot biztosító, végső, állandósult fázisa is.
A tudatosan szervezett munkavégzésünk során, a száz-százalékosan befektetett munka értékének bizonyos hányada, mindig hővé alakul. Ebből kifolyólag, a munkára fordított erő, vagy energia bizonyos része hőmérsékleti változást idéz elő az anyagi halmazban. Ennél fogva, a saját munkánk, és az általunk működtetett gépeink munkájának a hatásfoka, minden esetben kevesebb, mint egy egész, hiszen egésznek a befektetett munka reálértéke számít. Ez azt is jelenti egyben, hogy nem vagyunk képesek olyan gépet szerkeszteni, amelyiknek a hatásfoka nagyobb lenne, mint egy egész, hiszen egyik sem képes leadni azt az erő vagy energiaértéket, amennyit bele táplálunk a működéséhez. Ha a hatásfok egy egész fölé emelkedhetne, akkor az már olyan gép lenne, amelyik több energiát tudna leadni, mint amennyit felvesz a működéséhez. Akkor megvalósulhatna az örökmozgó gép, amely energiát termel. Vagyis, éppen a többletenergia lenne hasznos az ember számára. Ezt azonban, a termodinamika jogosan tagadja, mert az általunk működtetett gépekből, mindig kevesebb energia nyerhető ki, mint amennyivel működtetjük azt, mert az energiakülönbözet, egyszerűen hővé alakul.
Aki azonban, örökmozgó szerkezeten töri a fejét, nem kíván saját munkát befektetni a masinájába. Így a befektetett munka értéke eleve nulla. Ha pedig, képes energiát nyerni a masinájából, akkor annak a hatásfoka jó, mert akkor az, nullától nagyobb értékű. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a folyton jelenlévő, és relatív egyensúlyon alapuló harmóniát biztosító energiát, munkára lehet fogni. Ennek egyik, már megvalósult módja, a mágnesmotor. Az állandó mágnes olyan anyagi halmaz, amely a szubjektív energiahatást objektív módon viszonyítható erővé alakítja közvetlenül. A mágnesmotorban pedig, úgy helyezik el ideálisan az állandó mágneseket, hogy azok forgómozgásra kényszerüljenek a nélkül, hogy bármilyen egyéb energiafajtát használnának a működtetésükhöz. Legfeljebb a mágneses erők egymáshoz való viszonyát módosítják ideálisan, hogy minél erőteljesebb, dinamikusabb forgómozgás jöjjön létre. Ilyen mágnesmotor szerkezetek láthatók például, az internet You Tube videó-megosztóján.
Az a tény, hogy a hőmérséklet és a nyomás kiegyenlítődési iránya meghatározott, arra vezethető vissza, hogy az őket befolyásoló elektromos töltés is kiegyenlítődési kényszerrel bír. Amikor ugyanis, magára hagyunk egy meleg anyagi halmazt, akkor az úgy veszít a hőmérsékletéből és a nyomásából, hogy közben az elektronjainak a dinamikus mozgása csitul, mert veszít a gerjedt állapotából. Ilyenkor mágneses hullámforrásként adja le a felesleges többletenergiáját a szubjektív alaphalmaz felé. Csak az lehet többletenergia, amelyik pozitív irányban eltér az anyagi halmaz egyensúlyos állapotát biztosító alapenergiájától. A kialakult mágneses hullám pedig, hatást gyakorol a környező anyagi halmazok elektronjaira, és arányosan dinamikusabb mozgásra készteti azokat. Így az elektronok rezgéskiegyenlítő folyamatai által működik a „hősugárzás” jelensége. Ez a jelenség hozza termikus egyensúlyba az egymással közvetlenül nem érintkező anyagi testek halmazait, éppen az elektronjaikon keresztül.
Ha egy meleg testet légüres térbe helyezünk, akkor is működik a kiegyenlítő folyamat, mert a légüres tér is tér, így a szubjektív alaphalmaz építi fel, amely a légüres teret biztosító tárolóedényen belül, és kívül is éppen ugyanaz. A mágneses hullámok által közvetíthető energia ugyanis, könnyedén áthatol az atomok szerkezetén, hiszen a vivőközegét alkotó oszthatatlan alkotóelemeinek a kiterjedése, és az atom elektronjainak a mérete közt, gigantikus a különbség. A szubjektív alaphalmaz olyan alapközege az Univerzumnak, amelynek az alkotóelemei, a háromdimenziós mátrixszerű felépítése folytán, csak rezegnek az oszthatatlan fotonok. Így a mágneses hullámban nem a fotonok száguldoznak fénysebességgel, hanem csupán a mágneses hatás terjed, 300 000 km/s tempóban. Az a hatás, amelynek az energiaszintje például, fényérzetet válthat ki az anyagi halmazokban. Így a fénysebesség valójában nem objektív sebesség, hanem az Univerzum szubjektív hatássebessége, amit az objektív módon viszonyított sebességértékekhez igazított a tudomány. A hullámban a részecskék ugyanis, úgy végeznek rezgőmozgást, hogy közben az egyensúlyi helyzetük nem változik. Ennél fogva, a mágneses hatásokat közvetítő longitudinális hullámokban sem a részecskék száguldoznak. És ezért abszolút és univerzális a fény sebessége az Univerzumban. A dolog érdekessége az, hogy ezt a tényt, a relativitáselmélet hozta felszínre, miközben még ma is görcsösen ragaszkodik, a „minden relatív” alapálláspontjához.
A termodinamika tanának, alapvetően azt kellene tárgyalnia tehát, hogy milyen objektív és szubjektív hatásviszonyok miatt alakulnak ki az atomi szintű termikus hőmérsékleti változások. Azt, hogy milyen termo-mechanikus mozgásállapot változások folytán alakulnak ki a dinamikus erővel, vagy energiával jellemezhető folyamatok. És persze azt, hogy a termodinamikus hatások, milyen termo-mechanikus változásokat idéznek elő, az anyagi halmazokat felépítő, atomi szintű mikroszkopikus struktúrájukban.
Matécz Zoltán
2010.10.31.
matecz.zoltan@gmail.com
