Tehetetlenség.
A tehetetlenség, az objektív valóságunkat felépítő anyagi testek azon tulajdonsága, hogy a viszonyítható állapotuk erőhatás általi megváltozásának tétlenül ellenállnak. Vagyis, úgy állnak ellen, az őket gyorsítani képes erőhatásokkal szemben, hogy magatehetetlenül tűrik, azok állapotbefolyásoló hatását. Így a testek tehetetlenségének mértéke, a tömeg. Jele: m. A tömegállapot tehát, olyan általános tulajdonsága a testeknek, amely az ő tehetetlenségüket fejezi ki, a gyorsulásukat előidézni képes erőhatásokkal szemben. Ezért, minden test megmarad nyugalomban, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgásában mindaddig, amíg valamilyen külső erő, azt nem befolyásolja. Ezt így határozta meg Newton, az F = m*a képlete által.
Newton hívő ember volt, ezért az anyagi testek alapvető létezését, és az észlelhető aktuális mozgásállapotaikat, Istentől eredőnek tartotta, így azokkal eleve nem is foglalkozott. Csupán a testek látványos állapotváltozásai érdekelték. Ezért, az erő matematikai számértékét, a testek tehetetlenségét kifejező tömegértékének, és a testek mozgásállapot befolyásoló gyorsulási értékének a szorzataként állapította meg. A nyugalom, vagy az egyenes vonalú egyenletes mozgású sebesség, éppen a gyorsulás hiánya miatt, csupán relatív módon különböző állapotoknak minősülnek. Vagyis, ennél fogva, abszolút értelemben véve, azonos értékű matematikai állapotok. Ezért, csak a gyorsulás képes arra, hogy a testek mozgásállapot változásait kifejezze számunkra. Viszonyítható mozgásállapot változásként, csak a lemérhető gyorsulás jöhet számításba. Ez az állítás ma is igaz, és alapját képezi a fizikának.
Engem pedig, éppen az a része érdekel a dolognak, amiről Newton nem tárgyalt. Az anyagi testek létező, észlelhető állapota, akár nyugalomban vannak azok, akár valamilyen állandó sebességgel mozogjanak is. Mert ezek eleve, az anyagi létezés előfeltételei. A testek abban az állapotukban is tehetetlenek. Éppen Newton határozta meg, a tömeg egy másik képletét is, amely a testek V- térfogatával, és a Ró, ρ- sűrűségével van szoros összefüggésben. m = ρ*V Ennek értelmében, egy anyagi test teljes tömege, tökéletesen azonos anyagmennyiség azzal az egységnyi anyagsűrűséggel, amelyet a test teljes térfogatára kiterjesztettek a szorzás által. Ha pedig, a test tömege, a térfogatba zárt sűrűséggel azonos, akkor bizony, a közegével van azonosítva.
Tömeg = m = ρ * V = k = Közeg
Mivel az anyagfajtára jellemző egységnyi sűrűség lett kiterjesztve, a test egész térfogatára ahhoz, hogy a test tömege megállapítást nyerjen, ezért valójában, az egységnyi sűrűségű közege jut érvényre a teljes testtérfogatban, mint fix, stabil szerkezetű tömeg. Azért, mert az anyagi testek nem mások, mint térfogatban stabilizált anyagi közegek. Ennél fogva, a testek közegállapota éppúgy a tehetetlenség kifejezője, mint a tömegállapota. Mert a kétféle tehetetlenségi állapotot, matematikai azonosság jellemzi.
Az anyagi testek tehetetlen voltát tehát, a tömegállapotuk mellett, a közegállapotuk is képes kifejezni. Ugyanolyan matematikai precizitással. A kétféle tehetetlenségi állapot között, az a különbség, hogy a tömegállapot, erővel jellemezhető, és a testre ható felületi erőhatásokkal szemben mutat tehetetlenséget, míg a közegállapot, az energia térfogati hatásával szemben tehetetlen. Az én véleményem szerint, ezt a térfogati jellegű energiahatást ismerte meg a fizika, távolba ható erőként. Ma is így oktatják. Erőként értelmezve azonban, a távolba hatás komoly ellentmondásokat, paradoxonokat képez a fizikában.
A dolog lényege a következő. Az erő, a tehetetlenül viselkedő testek tömegei által közlődik, közvetlen felületi kölcsönhatás révén. Így a hatásuk mindig, a testek nyugalma ellen irányul. Ezért úgy is mondhatjuk, hogy az erő, objektív kölcsönható képesség. Ezzel éppen ellentétesen, az energia, a tehetetlenül viselkedő testek teljes közegére fejti ki a hatását, mágneses hullámok révén, térfogati jelleget öltve. A mágneses hullámok által, fejti ki a hatását, a testek minden egyes belső elektronhalmazát képező alkotóelemére, vagyis az elektromos közegére közvetítve. Mivel az elektronok az anyagi létezés legkisebb méretű alapelemei, ezért azok mozognak a legaktívabban az atommagok körül. Ez a mozgásuk azonban, az Univerzum mágneses alapú szubjektív alaphalmazában történik. Úgy is mondhatnám, hogy a létezés kétféle valóságra épül, az objektívnek megismert anyagi valóságra, amit elektromos jelleg határoz meg, és a szubjektív valóságra, amelyben a mágneses képességek uralkodnak.
Így számunkra a valóság, objektív és szubjektív egy időben, mert mi, együtt észleljük a kétféle alaphatást, elektromágneses változásként. Az indukció jelensége azonban, éppen azt magyarázza számomra, hogy a kétféle hatást közvetítő erőterek, egymás ellen dolgoznak. Vagyis, a mágneses erőtér hatása elektromos változásokat idéz elő. Míg az elektronok által előidézett elektromos változások, mágneses változást okoznak, a mágneses erőtérben.
Az anyagi elektronok körül kialakult elektromos erőterek is, az Univerzum szubjektív alaphalmazából épülnek fel. Ugyanabból az oszthatatlanok által felépített alaphalmazból. Ezért az Univerzumban terjedő mágneses hatások, szükségszerűen befolyásolják, az anyagi elektronok mozgásállapotait. Éppen az által, hogy az elektromos erőtereikre fejti ki a mágneses hatását. Az elektronok elektromos erőterei ugyanis, centrális irányú keringőmozgást végeznek a forgó elektronjaik körül, miközben követik az elektronokat, az atommagok körüli keringésükben is. Ezek a centrális alapú körmozgások pedig, éppen ellentétes mozgásúak, az Univerzum alaphalmazának a mozgásállapotával. A szubjektív alaphalmaz ugyanis, egy háromdimenziós mátrixrendszerként fogható fel, amelyben az oszthatatlan alaptömegű alkotóelemek, viszonylag stabil állapotban, csak rezegni képesek. Rezgésük során, egymásnak közvetítik a részerőiket. Együttes rezgésükkor azonban, mágneses hullámokat alakítanak ki, amelyben az energia terjed, mint szubjektív erőeredője az Univerzumnak, azaz csak a hatás közlődik. Ezeknek a mágneses hullámoknak, az a feladata, hogy visszaállítsák az egyensúlyt az Univerzum alaphalmazában. Abban az alaphalmazban, amelyben az anyagi létezés megtörte a fennálló egyensúlyt. Mivel pedig, az anyagi létezést megszüntetni nem képes, ezért relatív egyensúlyt alakít ki az Univerzumban, ami nem más, mint az anyagi égitestek között észlelhető harmónia.
Ahogy az égitestek viszonylatában kialakította, a mágneses alapokon nyugvó energia, a relatív egyensúlyon alapuló harmóniát, azaz a nyugalmat, éppen ugyanúgy jellemzi nyugalom a Földi testeket is. Így a gyorsulás hiánya miatt, nyugalomi állapotban vannak a Földön is, az anyagi testek. Ahhoz, hogy a nyugalmi állapotukon változtatni tudjunk, munkát kell végeznünk rajtuk. Munkavégzésünk eredménye lesz, az anyagi testek állapotváltozása. Ehhez erőre van szükségünk, mégpedig kézi, vagy gépi erőre. Mindkét erő, az energia egy-egy tudatos, célirányos megnyilvánulása. A kézi erő által, a mi saját belső energiánkból nyerünk lehetőséget a munkavégzésre, míg a gépi erő által, nekünk kell valamilyen energiát befektetnünk a gép működtetésébe. Teljesen mindegy azonban, hogy az állapotváltozásra képes erő honnan ered, a lényeg az, hogy gyorsulási értéket kölcsönöz, a nyugalomban lévő testnek. Vagyis, az Univerzum energiahatása alatt álló testet, a kölcsönhatásra képes erő, kimozdítja a nyugalmi helyzetéből. Ha pedig, magára hagyjuk a kimozdított testet, akkor az energia további hatása alatt, ismét nyugalomra talál az. Így az energia hatása, ami a nyugalmi állapotot kikényszerítette újra, számértékét tekintve, ugyanolyan munkaértéket képvisel, mint az erő hatása, ami a nyugalmi helyzet kimozdítását előidézte. Nézzük ezt az állítást, matematikai képletbe ágyazva.
(m * a) * s = F * s = W = E / t = (I * s) / t = (F * t) * s / t = F * s
Befektetett erő = Munka = Egyensúlyt visszaállító energiafelhasználás
Objektív hatás Szubjektív hatás
Ez a képletsor azt igazolja, hogy az erő által végzett kölcsönhatás, olyan ellenhatást vált ki, amely az energia által egyenlítődik ki. Mértéke pedig, teljesen azonos számértékű az erő értékével, mert kizárólag a nyugalom újra eléréséig viszonyítható. Vagyis, ugyanakkora negatív gyorsulási értéket képvisel, következésképpen lassulást. Így az erő objektív munkavégző képességként érvényesül, míg az energia, szubjektív munkavégző képességű hatás. A kétféle munkavégző képesség pedig, egymás ellenhatásai az által, hogy az erő a nyugalom leküzdéséért munkálkodik, míg az energia a nyugalom kialakításáért, és fenntartásáért szorgoskodik.
Amíg a munka állapotváltozást jelent, addig az anyagi létezés állapotot biztosít a testek számára. Mivel pedig, az anyagi testek létező állapota is, az energia elvégzett szubjektív munkája által valósult meg, ezért ezt az észlelhető nyugalmi állapotot is, munkateljesítmény jellemzi. A teljesítmény jele a fizikában a nagy „P” betű. Így a teljesítmény egy viszonyítható szubjektív munkafolyamat, nyugalmi részállapotát is jelenti. Illetve azt a pillanatnyi létezési állapotot, amelyen erő által lehet módosítani.
P = Teljesítmény = A testek stabil, létezési állapota. = Pillanatnyi állapot. = A tartósan fennálló viszonyíthatóság arra utal, hogy megtorpant a munkavégző képesség teljesítmény-átalakító folyamata, de a test, továbbra is az ő stabilitását biztosító energia hatása alatt áll. Így az anyagi létezés eleve szubjektív esemény.
W = Munka = Teljesítményvégző képesség. = Állapot-változás. = Amely megváltoztatja a testek stabilan viszonyítható P- létezési, stabilan észlelhető állapotát. Viszonyítása során, felszínre hozza az időt.
F = Erő = Objektív munkavégző képesség. = Állapotváltoztató hatás. = Amely a testtömegek közvetítésével, objektív módon változtatja meg a testek észlelhető állapotát. Közvetlen felületi kölcsönhatás által. (A nyugalom leküzdésére irányul.)
E = Energia = Szubjektív munkavégző képesség. = Állapot-változtató hatás. = Amely az Univerzum mágneses állóhullámai által, fenntartja, és szubjektív módon változtatja meg a testek létezési, viszonyítható állapotát. Mágneses módon közvetett, térfogati kölcsönhatás révén. (A nyugalom helyreállítására törekszik.)
t = Idő = Az értelmes ember tudatos viszonyításának a viszonytényezője. Viszonyítás során, az észlelt eseményhez illeszti a tudatunk, a hozzá rendelhető időpillanatot, hogy az emlékei között, lineáris sorrendbe tudja elhelyezni azt. Így alapvetően kétféle idő létezik. Abszolút számunkra az idő, a jelen pillanatában, amikor a viszonyítás éppen történik, és relatív a múlt, és a jövő ideje, mert azokat is csak a jelenben vagyunk képesek értelmezni.
Mivel minden anyagi változás időt vesz igénybe, ezért az objektív anyagi létezés is idővel jellemezhető, ezért a szubjektív állapotváltoztató energia hatásának, az állandósult eseménye. Vagyis, az anyagi létezés minden megnyilvánulása esemény, a tehetetlenséget mutató elektrontömegekre kényszerített szubjektív energiahatás eseménye. Továbbá, az objektív erő által kiváltott állapotváltozás is, időigényes folyamat. Ahogy a nyugalmat szemlélve, állni látszik az idő, úgy az állapotváltozások ténye pedig, felszínre hozza azt számunkra.
F * s = W = P * t = (F * v) * t = I * v
E / t = W = (I * s) / t = I * v
Mindegy tehát, hogy az objektív erő, vagy a szubjektív energia szemszögéből nézzük, az állapotváltozás, amit a munka jelent, olyan mozgásmennyiséget takar, amely v- sebességgel jellemezhető. Az I- impulzus ugyanis, mozgásmennyiséget fejez ki, ami az L- lendülettel, mint szintén érvényes mozgásmennyiséggel, azonos matematikai mennyiség.
L = m*v = m*(a*t) = Mozgásmennyiség = (m*a)*t = F*t = I
Szubjektív = m*v = L = Mozgásmennyiség = I = F*t = Objektív
mozgáskényszer Kölcsönható képesség.
A mozgás lendülete. = L = m*v = m*(a*t) = (m*a)*t = F*t = I = A kölcsönhatás impulzusa.
(A lendület, és az impulzus, matematikailag teljesen egyenrangú mozgásmennyiségek.)
L --> F = m*a = m*(v/t) = (m*v)/t = I/t = F <-- I
(Ez a mozgásmennyiség megmaradásának, általam kifejtett törvénye.)
Valójában arról van szó, hogy az anyagi testek, a szubjektív energia hatása alatt, valamennyi lendület sebességével jellemezhetőek. Nyugalmuk csak relatív lehet. Ez a lendület bír kölcsönhatásra képes impulzusértékkel, valamely más anyagi testtel való felületi érintkezés alkalmával. Azt a hatásértéket közvetíti olyankor erő formájában, ami az ő lendületét szubjektív módon fenntartja. Vagyis, a szubjektív energia lendületet biztosító hatása, az objektív felületi kölcsönhatás impulzusa által közölt erőhatásában nyilvánul meg. Így az erő, mindig az energiára vezethető vissza. Így jut érvényre a tehetetlenség mibenléte. A testek tömege ugyanis, kvantitatív tényező, azaz kiterjedéssel jellemezhető, míg az energia, vagy a belőle származtatható erő, kvalitások, kiterjedés nélküli, minőségi tényezők. Ennél fogva, a tehetetlenség mibenléte éppen arról szól, hogy a testek strukturális kiterjedését, viszonyítható tömegét, éppen a kvalitások biztosítják. Vagyis, a testtömegek kvantitatív mennyiségének, a kvalitások biztosítanak minőséget. Azaz meghatározzák az anyag, halmaz szintű állapotait, valamint az agyagi struktúra minőségét.
Ebből egyenesen következik az is, hogy az energiából sohasem lesz tömeg, vagy a tömegből energia. Az energia megmaradási tétele mellett, a tömeg megmaradási tételének is érvényesülnie kell. A tömegmegmaradás igazolja, és biztosítja ugyanis, a tehetetlenséget. Így, ha a testek tömegeit szétbontjuk, akkor egészen az oszthatatlan pontokig juthatunk. Amelyből felépültek azok. Ezek az oszthatatlan pontok, egységnyi alaptömegei az Univerzumnak, vagyis alapkiterjedései. Önálló közegállapotuk nincsen. Az összetett test tömegéhez képest, igen apró részecskék, így a gigantikus méretkülönbségüket figyelembe véve, óriási módon megnő a mozgási kényszerük. Lendület nem jellemzi őket, mert csak rezegni tudnak. Nem képesek ugyanis, a saját oszthatatlan szintű közegpartnereiket félrelökni, a saját maguk által közölt részerőikkel. Így a testből kinyert oszthatatlan pontok, akaratlanul is beleolvadnak az Univerzum szubjektív alaphalmazába.
Ezek, az általam pontoknak nevezett oszthatatlan alapelemek nem mások, mint a mai tudomány fotonjai. Nem száguldoznak, csupán rezegnek, egy mátrixszerű mágneses teret biztosítva az Univerzumban. Mivel az Univerzum szubjektív alaphalmazának, elektronokkal jellemezhető anyagi vonatkozása nincsen, ezért csak mágneses hullámok kialakítására képes. Ezekben a longitudinális mágneses alapú hullámokban, az energia terjed, mint az anyagi minőséget meghatározó információ. Így a kvantitatív mennyiség, és a kvalitatív minőség, az információ által válik egységes anyagi rendszerré számunkra. A mágneses információ ugyanis, viszonyíthatóan értékelhető adatokat biztosít, a kialakult anyagi struktúrák számára. Így anyagi struktúrájú testnek minősül minden anyagi vonatkozás, az aktuális halmazállapotától függetlenül. Ezért testnek minősül, a szilárd anyagok mellett, a folyékony, és a légnemű anyagok minden fajtája is. Azért, mert azokat is az anyag stabil alkotóelemei, az atomok építik fel. Az aktuális halmazállapotok közötti különbözőség pedig, munkavégzés árán befolyásolható. Tehát, a halmazszintű állapotok, éppúgy létező állapotok, mint a szilárd testek viszonyítható állapotai. Mert minden halmazállapotban, éppen a kvantitatív tehetetlen adottságok kénytelenek eltűrni, a kvalitások állapotváltoztató hatásait. Az anyagi halmazok tömeg, illetve közeg állapotai.
Így a tehetetlenség kvalitatív fogalom, és arra utal, hogy a testek anyagi mennyisége tehetetlenül viselkedik, az őket befolyásoló kvalitásokkal, az erővel és az energiával szemben. Az erővel szemben a testek, tömegtulajdonságaikkal mutatnak tehetetlenséget, míg az energiával szemben, a közegtulajdonságaikkal. Ilyen módon, az erő, vagy az energia, nem a saját hatása a testeknek, hanem csupán közlik azokat, mégpedig tehetetlenségüknél fogva. Így a tehetetlenségi erők, amelyek az anyagi testek mozgásából viszonyíthatóak, csupán olyan közölt erőhatások, amelyek a testre ható energia hatásából alakul át. Úgy működik a dolog, mint egy hatás-transzformáció. Úgy is mondhatnám, hogy minden olyan erőfajta, amely a tehetetlen testeken viszonyítható, az energia valamilyen megnyilvánulása. Mert az energia nem vész el, csupán átalakul, és ez által, új, és újabb megjelenési formákat ölt. Megnyilvánulni azonban, csak a tehetetlenül viselkedő testeken képes. A testek közegeire fejtve ki a hatását, és a tömegein viszonyítható, kölcsönhatásra képes erőként érvényesülve.
Matécz Zoltán
2011.07.22.
matecz.zoltan@gmail.com
