Univerzális viszony.
Az energia nem vész el, csak átalakul, állítja a fizika. Vagyis, mindig másmilyen megjelenési formát ölt. Megjelenni azonban, csak a hatásával szemben tökéletesen tehetetlenül viselkedő, tömegeken végzett állapotváltozások árán képes. Így az energia, a létezés kvalitatív részét jelenti, a cselekvőképességet, a hatóképességet. A létezés kiterjedéssel rendelkező, kvantitatív részét pedig, a tömegek képviselik, amelyek teljesen hatástalanok, vagyis tehetetlenül viselkednek, a rajtuk uralkodó hatásokkal szemben. Így az energia, különböző megjelenési formát ölteni, csak a vele szemben tehetetlenül viselkedő tömegek által képes. Mert az energiára következtetni, csak a tömegeken végzett állapotváltoztató hatásai alapján vagyunk képesek. Az energia informatív értéke pedig, azt határozza meg, hogy a tömegek halmaza, milyen strukturális formát öltsön. A tömegek halmaza által felépített anyagi test pedig, olyan adatokkal viszonyítható számunkra, amit az energia informatív értéke reá kényszerít.
Ha most, elméletben szétszedünk minden anyagi megnyilvánulást, egészen a tovább már oszthatatlan pontok szintjéig, akkor olyan szubjektív alaphalmazt kapunk, amelynek a közegében minden alkotóelem egyforma alaptömeggel rendelkezik. Így az oszthatatlan alaptömegek, olyan alapközeget építenek fel az Univerzumban, amely alaphalmazként funkcionál, és mozgási teret biztosít, a benne anyagként manifesztálódott, összetett szerkezetű, strukturális megnyilvánulások számára. Maga az alaphalmaz, mátrixszerű felépítéssel rendelkezik, az oszthatatlan alkotóelemei teljesen egyenrangúak, ezért csak rezegni képesek, az egyensúlyi helyzetük alig változik. Stabil felfüggesztés, és alátámasztás hiányában, állandóan csak rezegnek, és ilyen módon, lineáris alapú mágneses hullámok fogadására, kialakítására, és közvetítésére képesek. Mivel a szubjektív alaphalmaz, a mágneses információkat képes kezelni, ezért az Univerzum abszolút szellemiségű ELMÉJÉT valósítja meg. Az oszthatatlan alaptömeggel rendelkező pontokat ma a fizika, fotonoknak nevezi.
Az Univerzum abszolút szellemisége, a mágneses információk teljes létezését jelenti. Az anyag csupán, ennek az informatív szellemiségnek, a megjelenési, megnyilvánulási formája. Ahhoz, hogy a szellemiséget képviselő információ, strukturális alakot tudjon ölteni a tömegek által, a lélekre, azaz hatóképes energiára van szüksége. Így az Univerzum hármas tagoltságú egység. Az oszthatatlan alaptömegek állandó instabil rezgő állapota, energiát tart fenn, amely informatív értéket képviselő mágneses hullámok által terjedve fejti ki a hatását azért, hogy megnyilvánulhasson.
Az elektromos alaptulajdonságú anyagi világ számára, az Univerzum szubjektív alaphalmaza biztosít, mágneses alapú mozgási teret. Így abban terjednek, az energiát közvetítő mágneses hullámok is. Ez a szubjektív alaphalmaz képes arra, hogy fogadja az anyagi, valóság felől érkező információkat, és mágneses módon kezelje azokat. Így az Univerzum szubjektív alaphalmaza képezi az abszolút ELMÉT. Ezért, a mágneses módon közölt energia által, olyan információ közlődik, amelyiknek a tehetetlenséget kifejező tömegekre kifejtett állapotváltoztató hatása céltudatos. Így az energia által végzett munka, módosult adatokkal ruházza fel a tömegek halmazát, olyan adatokkal, amilyen információt közölt éppen, az állapotát befolyásoló energia hatása. Ezért a tömeghalmaz strukturális állapota, az energia informatív értéke alapján fog megváltozni úgy, hogy az, az energia által közölt, módosult adatokat veszi fel. Az univerzális lélek, és az univerzális szellem között, a tudatos gondolat nem más, mint a célirányos mágneses hullám.
Az anyagi világ valóságában megnyilvánult értelmes ember is, hármas felépítésű. Test, lélek, és szellem alkotja, így együtt. Az anyagiságunk, halmazszinten elkülönült strukturális szerkezeti része, az Univerzum szubjektív alaphalmazának. Bennünket is a lélek animál, vagyis az Univerzum anyagi részhalmazban stabilizálódott részenergiája működtet. Szellemiségünk pedig, az anyagban elkülönült része az Univerzum szellemiségének. Anyagi struktúrájú alakot öltött szellemiségek vagyunk, akiket a lelkiségünk energiája éltet. Így minden ember, az Univerzum szerves részét képezi, halmaz szinten. Önálló biológiai egységként különült el az Univerzumban, de abból kivonni magát képtelen. Csupán egymáshoz képest vagyunk különállóak, egyediek.
Az egyénileg megszerezhető szellemi ismereteket alakítjuk át tapasztalati tudássá, a mindennapi életünk gyakorlati szintjén. Mert az Univerzális Szellem, gyakorlati tudássá edzett tapasztalatot, csak az ember által értelmesen megnyilvánult teremtményein keresztül szerezhet, az ismereteiről. Ezért, folyamatos mentális kényszerkapcsolatban áll velünk az Univerzum. A megszerezhető tudás, a szubjektív alaphalmazban van, mágneses információ formájában, és mi, meditatív módon kapunk tőle, az igényeink szerint. Amikor egy probléma lehetséges megoldásán agyalunk, akkor az elménkkel, akaratlanul is ráhangolódunk, az Univerzum megfelelő rezgésű információs hullámára, és az elménk intuitív módon fogadni képes azokat. Ezeknek a meditatív módon megszerzett ismereteknek a birtokában leszünk alkalmasak, értelmes cselekedeteket végrehajtani, hogy azok valóságáról tapasztalatot szerezzünk. A tapasztalat képes csak visszaigazolni a mágneses információ által közölt ismeret helyességét, azaz az ismeret igazságértékét. Az ember, csak azon a szellemi gondolaton tud uralkodni, amit már megismert, és amiről gyakorlati tapasztalatot szerezve, a tudásává fejlesztette.
Amennyiben pedig, saját magunk akarunk módosítatni az életünk eseményein, akkor a bennünk elkülönült lelki erőforrásokhoz kell fordulnunk. Ez az erőforrás biztosítja lélekként az életerőt bennünk. Ehhez, a szellemiségünkben megfogant értelmes gondolatainkra van szükségünk. A gondolatok olyan mágneses alapú szellemi lehetőségeink, amelyek segítségével, belső vizuális képzeletet alkothatunk. Amennyiben, ez a mentális képzelet valószerű, akkor érzéseket vált ki belőlünk. Az érzésekkel párosuló gondolataink lesznek a mi hiteink. A hiteink pedig, imaginációs módon határozzák meg a sorsunkat. A hitbéli gondolataink által, a lelki érzéseink azok, amelyek a kívánt hatást kiváltják. A valóságunk kialakítására képes érzelmeinket, az értelmünk segítségével tehetjük célirányossá. A hitünk a kiváltó ok, és a megvalósult sorsunk lesz az okozat!
Tudomásul kell vennünk azt, hogy a gondolatainkért is felelősek vagyunk. Mert a gondolataink közvetlenül befolyásolják a közérzetünket. Ha például, egy citromra gondolunk, akkor a savanyúság érzései jönnek bennünk felszínre, és társulnak az alapgondolattal. Azonnal megkezdődik a nyáltermelés. A gondolat elválaszthatatlan szövetségese az érzés. A rossz hír lelomboz bennünket, és negatív érzéseket vált ki, így a testi aktivitásunk csökken. A félelem pedig, visszatartó erőt képez, olykor meg is dermeszti az ember cselekvőképességét. A jó hírek pedig, feltöltenek bennünket kellemes érzésekkel, miközben a testi aktivitásunk megnövekszik. Az örömteli hírek, fokozzák a tetterőnket. Ezért, a tiszta, szeretetteljes gondolatok, rendkívül fontosak számunkra. Pozitív érzéseket, csak azok válthatnak ki belőlünk. Így a felelősségünk, éppen a negatív gondolataink miatt éleződik ki. A negatív gondolatokkal társuló negatív érzéseink, negatív hitté formálódnak, és negatív sorsot képező valóságot alakítanak ki számunkra. Megélni azonban, nekünk kell, vagyis, gyakorlati tapasztalatot szerezni róluk.
A tiszta szellemi értelem a lelki érzelmeink legjobb hordozója, szolgálója. A szolgának azonban, sohasem szabad hatalomra kerülnie. A tiszta értelmi beállítottságú egyén, nem képes megtalálni a saját boldogságát, mert az ő esetében, a lelki erői ritkán aktivizálódnak. Mert nem hagyja, hogy az érzelmei befolyásolják. Számára az érzelmi álláspont, irracionális. Vagyis, az értelmi beállítottságú ember esetében, a szellemisége vezérli a lelkiségét, tehát, a szolga uralja az életerőt. Az érzelmek hordozója cipelteti magát, a lélek által. Csak akkor hatékony a szellemi gondolat, ha pozitív érzelmeket vált ki, és így hitté fejlődve, elvezet a megvalósuláshoz. A pozitív gondolatokat, töltsük meg az érzéseink által diktált életerővel, hogy hatékonnyá váljanak azok, az életünkben. Amilyenné formáljuk szellemi szintű gondolatainkat, olyanná formálja az idegrendszerünk a testi egészségünket, mert a gondolatainkhoz érzések társulnak, azaz olyan lelki erők, amelyeknek a hatása nem maradhat el.
Az olyan negatív ember, aki mindig csak a boldogtalanságra, a szegénységre, a sikertelenségre, vagy a betegségre gondol, szinte kizárt dolog, hogy boldog, gazdag, sikeres, vagy egészséges legyen. A boldog ember, mindig szeretettel gondolkozik, miközben elűzi a kétség, a félelem, az aggodalom, a féltékenység, és egyéb negatív gondolatok lehetőségét is, mert tudja, hogy különben nem lehet boldog. A gazdag ember állandóan a bőségről gondolkodik, a szegényes, nélkülöző gondolatok helyett, így mindig jómódú marad. A sikeres ember, állandóan a sikerre gondol, miközben kizárja a kudarc lehetőségét, különben nem lenne sikeres. Az egészséges ember, az egészségre koncentrál, és kerüli a betegségről szóló gondolatokat, mert különben nem lehetne egészséges. Az érzéseinkkel társult valószerű gondolataink, a mi hitbéli „magvaink”, amelyek az elménkben folyamatosan növekednek, és a megtapasztalható valóságunkká fejlődnek.
Ezt az Univerzális értelemmel bíró hatóképességet nevezi, a keresztény vallás Istennek. Szinte minden vallás ezzel az Istenséggel foglalkozik, más, és más értelmezési móddal. Vagyis, a monoteizmusban meghatározható egyistenhit, az Univerzum szubjektív alaphalmazáról ad hírt, a maga sajátságos módján. Mindaddig azonban, ameddig nem nyer „tudományos” szintű magyarázatot az értelmünk számára, misztikus marad, és az általános, teljes körű elfogadása elmarad. Mert a tudomány, az objektív valóság megismerését célozta meg a feladatának. Nem hajlandó misztikus dolgokkal foglalkozni. Ha azonban, a misztikusnak megismert jelenségek is valós értelmet nyernek, akkor kiteljesedhet a tudomány is. Kinyílhat a valóságunk szubjektív része felé is. Mert a létezést biztosító valóság, objektív és szubjektív egy időben.
A szubjektív valóság elemei nélkül, ma sem létezhetne a tudomány. Az energia, az erő, a gondolat, az információ, az idő, az impulzus, vagy a lendület például, nem objektív tényezők. Akkor viszont, szubjektív tényezők, de nélkülük a tudomány, mégis elképzelhetetlen lenne. Mert a valóság, eddig is objektív és szubjektív volt, egy időben. Ez ma sem változott.
Analógiásan véve, minden atom egyforma. Legfeljebb a méretarányaik különböznek. Ha tehát, egy átlagatomot tekintünk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az atom magja körül keringenek, a hozzá tartozó elektronok. Így az atommag, és az elektronjai képezik, az adott atom objektív alkotóelemeit. Az atom objektív alkotóelemeinek az együttes térfogata pedig, egy tízezred része csupán, a teljes atomtérfogatnak. Ha az atom eseményszintű létezésének, csak egy tízezred része a saját objektivitása, akkor a többi részét, a szubjektivitás tölti ki. Az Univerzum szubjektív alaphalmaza tölti ki, amely mágneses térként, mozgási lehetőséget biztosít, az elektromos tulajdonságokkal rendelkező anyagi valóság számára. Strukturális szerkezetű anyagi formát, csak a szubjektív alaphalmazban ölthet az anyag. Így épít fel számunkra, viszonyítható objektív valóságot, a szubjektív valóság. Mivel az által, és abban fogant az objektív valóság, így abszolút módon elkülönülni tőle, soha nem képes. A relatív elkülönülést pedig, mindennap megtapasztaljuk, ameddig nem vagyunk képesek, tökéletesen azonosulni, az Univerzummal.
Az Univerzummal való azonosulás pedig, nem csupán azt jelenti, hogy anyagi valónkat tekintjük úgy, hogy az, az Univerzum része. A lelkünk által képviselt életerőnk is része annak, mégpedig az energia részegysége. A szellemiségünk pedig, az Univerzum abszolút szellemiségének a része. Születésünkkor az anyagiságunk, és az őt animáló lelkiségünk adott. A szellemiségünk pedig, egy lenullázott memória. Az életünk arról szól, hogy ezt a memóriát kell feltöltenünk olyan információs adathalmazzal, amelyek között a mentális esemény nem más, mint az önálló gondolkodás képessége. Így saját magunk is új eredményekre juthatunk, azaz fejlődhetünk mentális szinten. A komolyabb szintű ismeretszerzéshez azonban, rá kell hangolódnunk az Univerzum információs hálózatára, ahol minden szükséges információ megvan. A meditatív módon elcsitított, elektromos alapú emberi agy relatív elméje, képes arra, hogy fogadja, a mágneses módon terjedő univerzális információkat. Mégpedig a lecsillapított, meditatív agyi rezgések által. Olyankor ugyanis, a lélek figyel az Univerzum mágneses rezgéseire, az elménken keresztül, és a kapott információkhoz érzéseket, azaz életerőt biztosít. Ez által, inspirálja az embert arra, hogy a kapott információ alapján cselekedjen, azaz valósítsa meg az anyagi valóságában is, tapasztalatszerzés céljából. Mert a gyakorlati tapasztalat kondicionálja tudássá az elménkben megfogant információkat.
Ez a mentális viszony, csak egyirányú lenne, a meditáció képességével. A mentális viszony másik irányultságát az imagináció képessége biztosítja. Imaginációt gyakorolva az ember, a meditációval ellentétben, felturbózza az elméjét. Minden értelmes gondolatát egy adott témakörre koncentrálja. Ezekből az értelmes gondolatokból, egységes mentális képet formál. Minél valóságszerűbb, az elképzelt témakör vizuális gondolati megvalósulása, annál több érzelem szabadul fel a lelkünkből. Ezek az érzelmeink, a vizuális képzeletünkbe integrálódnak, tömörülnek, és aktív életerővel töltik fel azt. Vagyis, az értelmes elképzeléseinket, a hozzájuk kapcsolódó érzelmeink aktivizálják az életünkben. Ez lesz a mi hitünk, amely olyan mentális „magvacska”, amely ideális „talajba” kerülve, azonnal, és megállíthatatlanul növekedni kezd. Kialakítva a megélhető sorsunk valóságát.
A hitünk gondozása azt jelenti, hogy amikor rá gondolunk, akkor mindig olyan valóságnak képzeljük el továbbra is, amely már a miénk. Valamint, minden olyan ellentétes gondolatot, amely gazként elnyomhatná a fejlődését, ki kell gyomlálnunk. A hitünkkel ellentétes gondolataink kigyomlálása, elősegíti azt, hogy a hitünk tárgyát továbbra is valósnak, már kifejlődött valóságnak tekintsük. Mert csak a hitünk valóságérzete képes fenntartani bennünk a várakozásunk örömérzését. Azt a reményekkel teljes örömérzést, amely a megvalósulásig, a kifejlődésig szükséges ahhoz, hogy a teremtő impulzusunk fennmaradjon. Valójában arról van szó a remény esetében, mint amikor azt állítom, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot, mert ameddig nézi, szemléli, addig is szeretettel törődik vele. Gyönyörködik a befektetett munkája pillanatnyi látványában. Közben reméli, hogy ezzel a fejlődési ütemmel, és az ő saját munkájával, tovább fog fejlődni rohamosan a jószága. A mi mentális magvainkat képező hiteinknek is, ugyanilyen bizalomra van szükségük, ők a mi mentális „jószágaink”.
Imagináció esetében, az agyi rezgéseink megemelkednek, mégpedig a kiváltott érzelmeink arányában. Ez a rezgésemelkedés teszi az agyunkat alkalmassá arra, hogy az elménkben kialakított mentális képbe sűrített érzéseink elektromos adathalmazát, mágneses módon kezelhető információkká alakítsa. A mágneses információkká módosult elképzelésünk pedig, az Univerzum szubjektív alaphalmazába kerülve, kiváltják a tudatosan hozzájuk rendelt változás kényszerét. Így az Univerzum, a benne megváltozott mágneses információk alapján befolyásolja, és módosítja az érintett anyagi struktúrák, elektromos megnyilvánulási állapotait. Vagyis, visszahat az anyagi struktúrák állapotaira. Így formálva számunkra új, elképzelt anyagi szerkezeteket, vagy előre megtervezett eseményeket.
Vagyis, az imagináció spirituális képességével, tudatosan is alakíthatunk a sorsunkon. Előre megtervezhetjük, és kialakíthatjuk magunknak azt a sorsot, amelyről gyakorlati tapasztalatot kívánunk szerezni. Mert az Univerzum szerves részeként, minden emberben Isten, a teremtő nyilvánult meg. Isten tehát, rajtunk keresztül teremt nekünk úgy, hogy azokat a teremtéseket, mi magunk fogjuk megtapasztalni. Ebben rejlik a felelősségünk. Felelősek vagyunk önmagunkkal szemben, és azokkal szemben is, akiknek a valóságát elképzeljük. Akár a szeretet, akár a harag érzéseivel töltjük fel az elképzeléseinket, megvalósulnak azok, mert az érzéseink életerői hajtják a megvalósulás felé. A mi felelősségünk az, hogy az aggodalom, a harag a félelem érzéseit, ne társítsuk sohasem az elképzelésekhez. Mert negatív valóságot teremtenek.
Tudnunk kell, hogy az Univerzum egyik alaptörvénye, a kölcsönhatás törvénye. Ez arról szól, hogy minden akcióval szemben, ugyanolyan minőségű, és mennyiségű, ellenreakció lép fel, hogy az egyensúly megmaradjon az Univerzumban. Az ellenreakció azonban, attól ellentétes irányultságú, hogy éppen felénk irányul. Ennél fogva, csak a szeretet érzéseivel kondicionált elképzeléseink fognak olyan akciókat kiváltani az Univerzumban, amelyeknek az ellenhatásai kellemesek lesznek számunkra is. Így a szeretet minden aspektusa, ellenhatásként szeretetet eredményez.
Ha valaki megérti az Univerzumhoz való viszonyát, és az alapján él szeretetteljes életet, aktívan élve azokkal a spirituális képességekkel, amelyeket a meditáció, és az imagináció lehetősége képvisel bennünk, olyan boldog sorsot alakíthat ki magának, amely miatt igazán érdemes élni. Csak a felelőtlen életvitel kellemetlen számunkra. A felelősség azon a megértésen alapszik, hogy a tudatos ember, tökéletesen azonosul, az Isten adta lehetőségeivel. Mert Isteni megnyilvánulások vagyunk, és Istent képviselhetjük ezen a világon, ha elfogadjuk őt. Istent elfogadni nem dicsőség, nem kiváltság, hanem szükségszerűség. Mert szereteten alapuló felelős életvitelt, csak úgy alakíthatunk ki magunknak. Azon a helyen, ahol éppen élünk.
Bárhol, és bármilyen gazdasági helyzetben lehet az ember boldog, ha Istenazonossággal él. Mert a sorsát, mindig az aktuális élethelyzeteihez igazodva teremtheti meg. Minden értelmes ember Isteni lény, különleges adottságokkal. Szeretettel előhívható mindenkiből az Isteni adottsága, ami miatt, megnyilvánult ebben az életben. A gyermek Isten ajándéka. Amikor Isten ajándékot ad, önmagából ad, mert az a legtökéletesebb, amit adhat. Minden szülő szeretheti a gyermekét, de tudnia kell, hogy Isten csíráját nevelgeti. Ezért szeretettel kell terelgetni őt az élete útjain, amíg ki nem alakul benne az a képesség, amire Isten szánta őt. Mert a gyermek által is, Isten nyilvánult meg, és kíván élni, ha hagyják. Ezt jelenti a reális önmegvalósítás. Általában ez lesz a boldogság záloga.
Az Univerzális viszony tehát, nem szívesség, hanem szükségszerűség. Célja az, hogy az emberben megnyilvánult Isten, önmagára találjon, és kinyilvánítsa végre azokat az adottságokat, ami miatt az emberi társadalomban létezik. Ott, ahol éppen él, és akkor, amikor éppen létezik. Mert minden emberben Isteni adottságok vannak, amelyeket életre kell hívni. Azok az adottságok fogják minőségileg megváltoztatni azt az életet, amelyet társadalmi szinten élünk. Mert az emberi élet csapatmunka, minden csapattagra szükség van benne. Itt nincsenek tartalékosok, csak aktív játékosok. Akik mégis, csak tartalékosokként élnek, boldogtalanok, mert nem maguk irányítják a sorsukat, hanem alárendeltek a társadalmi életben. A boldogság alapfeltétele a reális önrendelkezési jog gyakorlása általi önmegvalósítás. A szabad akarat megnyilvánulása, ami Istentől ered, de felelősséggel ruház fel mindenkit.
Matécz Zoltán
2011.07.31.
matecz.zoltan@gmail.com
