Időhatározó.
Ahhoz, hogy az idő lehetséges alapjáról komolyan tudjunk beszélni, arra van szükségünk, hogy meghatározzuk az általunk viszonyítható leggyorsabb sebességértéket az anyagi világunkban. Az pedig, a tudományos tapasztalataink szerint, a fény terjedési sebessége. Ami nem csupán 300 000 km/s, hanem még állandónak is bizonyult, az általunk ismert teljes világegyetemben.
A fény azonban, olyan jól látható elektromos tulajdonságú anyagi jelenség, amit számunkra teljesen láthatatlan, mágneses hullámok tartanak fenn, induktív jelleggel a légterünkben. Ami arra utal, hogy a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban az energia terjedési sebessége, megegyezik a fény terjedési sebességével. Amit az a tény igazol, hogy az induktív viszonyban nincsen veszteség. Vagyis, a mágneses erőtér és a fényhatás indikálására képes légtér elektrosztatikus erőtere között, a hatásfok 100%. Mert a kétféle erőtér gyakorlatilag, ugyanabban a mágneses alaphalmazban működik. Csak, amíg a mágneses erőtér mindig lineáris felépítésű, addig a belőle elektrosztatikussá vált elektromos erőterek, mindig centrális felépítésűek. Követve az elektronok forgó és keringő mozgásformáit.
Mert az induktív viszony alapja az, hogy az elektronok közvetlen közelében, a mágneses erőtér alkotóelemei, amit a folytonosan csak rezgő oszthatatlan alaptömegek képviselnek az Univerzumban, az elektronok elektrosztatikus erőtereivé módosulnak. Amely elektrosztatikussá vált erőterekben a hatás, már centrális alakot öltve, az elektronok mozgásformáit fogja befolyásolni. Mégpedig közvetett módon. Vagyis, a mágneses hullámokban terjedő energia hatásközvetítő közege nem más, mint az elektrosztatikus erőtérré vált mágneses erőtér.
Így például, a légterünk egyetlen atomját, úgy érdemes elképzelni, hogy belül, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki maradéktalanul. Mágneses erőteret biztosítva ez által, az elektronok által teljesen bezárt atomon belül is. Viszont, az elektronok körül már, ez a lineáris felépítésű mágneses erőtér, centrális felépítésű elektrosztatikus erőteret képez. Így a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellen fog munkálkodni. Így a mágneses alaphalmaz, lineáris módon próbálja befolyásolni az elektronok elektrosztatikus erőtereit. Míg az elektronok elektrosztatikus erőterei, nyilván centrális módon állnak ellen, ennek a befolyásoló jellegű folytonos mágneses alaphatásnak.
A kétféle erőtér között az induktív viszony éppen úgy működik, mint ahogyan a gépjárműveinkbe épített robbanómotorok. Ahol a lineárisan mozgó dugattyúk, centrális irányú forgómozgássá alakítják, az üzemanyag felrobbanásából származó erőhatásokat, a gépjármű meghajtását megvalósítani képes főtengelyre vetítve. Így a mágneses erőtérben terjedő energia lineáris alapú mágneses torlónyomása, centrális jellegű forgómozgássá alakul az elektronok elektrosztatikus erőtereiben. Így közvetett módon ugyan, de az elektronoknak a mágneses alaphalmazban megszerzett mozgásformáit befolyásolja.
A mágneses alaphalmazban kialakult, kozmikus szintű mágneses hullámokban terjedő energiát tehát, az elektronok elektrosztatikussá vált erőterei közvetítik az elektronok felé. Mint a mágneses alaphalmazból átalakult, ugyanolyan rugalmas közvetítő közeg. Amelyiknek a fizikai szintű állaga éppen ugyanolyan, mint a mágneses alaphalmazé. Mert a kétféle erőtér szerkezeti minősége tökéletesen megegyezik. Csak a hatásterjedés módja módosult az elektronok elektrosztatikussá vált erőtereiben. Ezért, mind a kétféle erőtér, gyakorlatilag teljesen láthatatlan számunkra. Csupán az elektronokra kifejtett hatásuk szerint módosul a teljes anyagi halmazban, a benne fennálló rezgési események szintje. Fény esetében, a számunkra már látható, anyagi jellegű fényhatást produkálva.
Így az induktív viszonyban álló mágneses és elektrosztatikus erőterek között a mágneses hullámhossz informatív értéke, és a mágneses frekvencia energiaértke folyamatosan átalakul, elektromos információkká és elektromos erőhatásokká. Vagyis, az indukció jelensége alakítja át, modulálja át a mágneses paramétereket, az anyagi struktúrát meghatározni képes elektromos paraméterekké. Így vesz fel, az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmaz, stabilis strukturális szerkezetet biztosítani képes atomi szintű formációt, a mágneses információ hatására, és a mágneses energia szubjektív munkavégző képességét hasznosítva.
Vagyis, mindig a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhosszainak az informatív értéke határozza meg azt, hogy a mágneses frekvencia energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezzen, az általa induktív módon érintett elektromos anyagi részhalmazokban. Így közvetíti, a kozmikus szintű mágneses hullámok által, a kozmológiai állandókat az anyagi világunk felé, a mágneses erőtér. Mert minden elektromos tulajdonságú anyagi esemény, valamilyen kozmikus szintű mágneses hullámban terjedni képes kozmológiai állandónak engedelmeskedve alakult ki. Vagyis, minden általunk észlelhető elektromos anyagi eseményt, valamilyen kozmológiai állandó tart számunkra viszonyítható állapotban. Így például, a fényt is.
Így a fény, általunk viszonyítható állandó sebességértéke lett az a stabil alaprezgés, amihez a többi változatos anyagi szintű lassabb sebességértékeket viszonyítani tudjuk. Éppen olyan módon, mint ahogyan az óráink működnek. Az óráinkon belül ugyanis, mindig kell egy abszolút értékű, állandó rezgést adó jeladónak lenni ahhoz, hogy a benne működő áttételek, az egyenletesen múló relatív időt mutathassák számunkra. Az Univerzumban, ezt az állandó jeladót, a mágneses hullámokban terjedni képes energia biztosítja. Mert a mágneses hullámokban az energia, mindig 300 000 km/s sebességgel terjed. Ez ugyanis, egy szubjektív hatásterjedési sebességérték.
Hiszen, nem jár a mágneses hullámokat felépíteni képes oszthatatlan alaptömegek valós áramlásával. Mivel a mágneses hullámokban az oszthatatlan alaptömegek, csupán rezgőmozgást végeznek. Így a mágneses hullámokban, csupán az oszthatatlan alaptömegek által biztosított rezgési szintű részerők terjednek folyamatosan egy irányban. Mint egy egyirányú hatáspumpa. Amit az energia áramlásaként értelmezzünk. Ezért a kozmikus szintű mágneses hullámok, mágneses torlónyomással biztosítják azt az induktív viszonyt, ami az elektromos anyagi minőségek kialakulását és működését biztosítja. Mint a primer alapú, kozmikus szintű mágneses hullámok, elektromos jellegű szekunder másodrezgéseit.
Mivel az elektromos anyagi megnyilvánulások, csak szekunder jellegű másodrezgések a mágneses alapú abszolút Létezésben, ezért éppen olyanok, mint az óraszerkezeteinkben, a különböző relatív időegységeket meghatározni képes áttétek. Ezért a rezgési szintű jeladó szerepét, a mágneses hullámokban terjedni képes energia, állandónak minősített sebessége határozza meg. Ehhez az állandó jellegű mágneses alapsebesség értékhez képest nyernek relatív sebességértékeket, az egyéb elektromos anyagi másodrezgések. Különböző sebességértékekkel rezegve pedig, különböző viszonyítható relatív időbéli fokozatokat meghatározva számunkra.
Ezt vették észre az elődeink, a periodikus módon megvalósuló kozmikus szintű mozgásformákban. Amikor a Földhöz viszonyították a Hold és a Nap periodikus jellegű égi mozgásformáit. Amihez az óraszerkezeteink arányos, relatív periodikus áttételeit igazították. Így nyert értelmet számunkra, a különböző relatív sebességértékeket egymáshoz viszonyítani képes idő. Ahol az idő alaprezgését, a kozmikus szintű mágneses hullámok állandó rezgése biztosítja. A kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban terjedni képes energia szubjektív sebességértéke. Amit a fénysebesség állandósága képvisel, az elektromos tulajdonságú anyagi világunkban.
Minden más viszonyított anyagi szintű sebességérték, egészen más rezgési szintre utalva, valamilyen relatív időértéket határoz meg számunkra. Az állandóan zajló anyagi szintű részesemények között. Viszont fordított irányban, azaz kozmikus szinten, így lett a fény terjedési sebessége az Univerzumban viszonyítható kozmikus távolságok mértéke. Hiszen a csillagközi távolságokat, fényévekben méri a csillagászat tudománya. Annak ellenére, hogy sem a fény, sem pedig az év, valós távolságot nem fejez ki. Így a fogalom, csupán arra utal, hogy a fény, mekkora távolságot tenne meg egy év leforgása alatt.
Így az idő valójában, a különböző sebességgel végbemenő anyagi szintű részesemények között fennálló rezgési szintű eltérések mértéke. Ezért lett az idő a fizikában, az állapotváltozások mértéke. t = W / P Ahol a W-munka, az állapotváltozás teljes folyamatát jelképezi, míg a P-teljesítmény, a pillanatnyi változás nélküli állapotot fejezi ki. Vagyis, ha a W = P * t képlet értelmében, ha a P-pillanatnyi állapotokat megszorozzuk az állapotváltozás t-időértékével, akkor nyilván a W-munka által biztosított állapotváltozás teljes folyamatát kapjuk eredményül. Amit valamilyen sebességérték is képvisel. Olyan változási sebességérték, amit az idővel lehet kifejezni. Annak ellenére, hogy az időnek nincsen valós sebessége.
Amikor ugyanis, egy pillanatnyi P-állapotot szeretnénk meghatározni, a W-állapotváltozást jelentő fizikai munkafolyamatból, akkor P = W / t képletet használjuk. Utalva arra, hogy a teljes fizikai munkafolyamatból, csupán egyetlen stabilan értékelhető pillanatnyi időtartamot kívánunk értékelni. Amit a P-teljesítmény, mint stabil pillanatnyi állapot garantál számunkra. Így az idő, és az állapotok folyamatos változása, összemosódik számunkra a viszonyítás során. Folyamatos W-munkát képviselő állapotváltozásként értelmezve azokat.
Maguk, a különböző sebességértékek által megjelenő különféle állapotok valójában, nem sokat befolyásolnak az idő érzékelésében. Hiszen a stabil sebességgel mozgó állapotok, relatív nyugalomnak minősülnek. A gyorsulás nélküli állapotukkal. A nyugalomban pedig, nyilván nincsen változás. Viszont, miközben az anyagi események állapotbéli változásai végbe mennek, addig gyorsulási értékekkel jellemezhető sebességváltozásokon mennek keresztül. Mindaddig, amíg az állapotváltozásuk folyamata zajlik. Vagyis, amíg el nem érik az állapotváltozás során, a végső állapotuk fix sebességértékét. Így az állapotváltozást, sebességváltozás is jellemzi. Amit a gyorsulási érték képvisel.
Ahol, az a-gyorsulási érték már, a v-sebesség és a t-idő hányadosaként jut érvényre. a = v / t Mint a W-munkát jelentő állapotváltozásokban megnyilvánuló különböző szintű sebességértékek változási sebessége. Így a számunkra érzékelhető időt valójában, a különböző sebességértékek között megvalósuló állapotváltozások sebességértékének a mértékével is elég jól meg lehet határozni. t = v / a Így az a-gyorsulás, olyan sebességváltozást jelent, ami az állandónak mondható sebességértékek relatív nyugalmában, viszonyíthatóvá teszi számunkra a relatív időt. A W-állapotváltozásokban megnyilvánuló sebességváltozások mértékét. Ami a W-állapotváltozások közben realizálható a-gyorsulási értékekben jut kifejeződésre. Mint az állandónak mondható v-sebességértékek között fellelhető sebességváltozások viszonyait meghatározni képes mértéket.
Ezért, röviden úgy is mondhatnám, hogy az idő nem más, mint a viszonyok és az elménkben megvalósuló viszonyítás mértéke. Mivel a viszonyítás során, az elménk elvonatkoztat az anyagi minőségek relatív egyensúlyos állapotaitól és a közöttük megvalósuló állapotváltozások gyorsulási értékeire fókuszál. Mindazon eseményekre, amelyek az anyagok természetes állapotát biztosítani képes nyugalomban észlelhetőek. Hiszen Newton szerint, minden anyagi test megmarad nyugalomban vagy egyenes vonalú egyenletes mozgás relatív nyugalmában mindaddig, amíg az állapota megváltoztatására, valamilyen külső hatás nem készteti. Ezért a nyugalom, az anyagi testek természetes megjelenési formája. Amely végtelen nyugalomban, az idő nem játszik túl nagy szerepet.
Ezért az Univerzum mágneses tere, tökéletes nyugalomban van. Azaz, tökéletesen mentes, a folyamatos változásokat képviselő időtől. Csak a jelen végtelen pillanata jellemzi. Így az Univerzum mágneses terében, csupán a pillanatnyi állapot abszolút értéke fedezhető fel. Amelyben az energia is, csak relatív ódon képes áramlást végezni, a kozmikus szintű mágneses hullámokban. Az elvileg lehetséges abszolút idő jelenének az alaprezgését biztosítva ez által. Miközben, a benne megnyilvánult elektronos anyagi másodrezgések, már különböző szintű relatív időértékeket képviselnek. A kozmológiai állandók által meghatározott sebességétékekkel.
A különböző elektromos anyagi minőségek között fellelhető viszonyok azonban, hő és nyomásegyensúlyra törekedve, különböző szintű fizikai munkafolyamatok részeseményeivel járó gyorsulási értékeket vesznek fel. Amelyek a közöttük fellelhető relatív, általunk viszonyított idő alapját képezik. Mint az anyagi megnyilvánulások változásának a mértékét. Mivel azonban, az elektromos anyagi valóság, a mágneses valóságban nyilvánult meg és abban is működik rezgési szinten, ezért a mágneses alapú abszolút jelen időt, éppúgy valóságosnak érzékeljük, mint az anyagi események között fellelhető relatív időt.
Ennek alapja az, hogy az elménk, alapvetően kétféle dologra fókuszál. A lelki érzéseinkre és a szellemi gondolatainkra. A lelki érzéseink, mindig a jelen pillanatát képviselik bennünk. A viszonyítási alapukat garantálva. Míg a szellemi gondolataink, a múlt emlékeiből és a jövő terveiből táplálkoznak. Ezért a lelki jelenlétünket, arra érdemes használni, hogy a múlt tapasztalatai alapján tervezzük meg most, a jövőnkben várható életeseményeinket. Tulajdonképpen azt tervezzük meg most a jelenben, hogy hogyan fogunk a jövőben várható életeseményeinkben részt vállalni. Ezzel azonban, tudatosan is összekapcsoljuk a lelki jelenlétünk pillanatnyilag abszolútként értékelhető jelen idejét, a szellemi szinten értékelhető relatív időérzetünkkel.
Az abszolút azt jelenti, hogy teljes, vagyis hiánytalan. Így a relatív nem más, mint legalább egy adott dolog a teljességből. Ilyen az idő is. Az abszolút időt, az idő teljessége képviseli számunkra. Az összes lehetséges másodperc összessége. Míg a relatív időt a teljes, abszolút időben mért egyéb részesemények részidői képviselik számunkra. Így Newton szerint az idő még abszolút értékű volt. Mert Ő, a múlt emlékei felől eredeztetve, a jelen pillanatán keresztül, a jövő tervei felé irányította az idő múlását. Amit egyenletesen haladónak értékelt. Ezzel szemben Einstein, az abszolút időben mérhető változások viszonyított mértékeként határozta meg relatív módon az időt. Így számára, nyilván relatív lett az idő is. De, kinek van igaza?
Tulajdonképpen mindkettőjüknek. Hiszen az a mágneses idő, amelyeikben az energia állandó jelleggel terjed a mágneses hullámok által, az abszolút értéket képvisel. Mint örökké tartó jelen pillanat. A kozmikus szintű végtelen pillanat abszolút értékét képviselve. Viszont, az általunk viszonyított anyagi események részidői, relatív értéket képviselnek. Mivel az abszolút időnek, csupán egy kis részét képezik a mért időértékei. Úgy is mondhatnám, hogy az olyan idő, amelyben a mérést végezzük, abszolútnak minősül számunkra. Míg az olyan részidő, amit éppen mérünk, már relatív időegységnek minősül az abszolút időben.
Mivel mi magunk is, anyagi szintű megnyilvánulások vagyunk, ezért az elménk, a mágneses alapú abszolút időt, a lelki jelenlétünkkel értelmezi. Ami itt és most van a jelen pillanatában. Amikor éppen viszonyítani tudunk. Viszont a relatív időt, a szellemi szinten végrehajtott viszonyításaink során juttatja számunkra érvényre. Amelyben a viszonyított részesemények pillanatértékeit, a memóriánk képes eltárolni, mint emlékeket. A memóriánkban pedig, éppen a szellemiségünk a mentális „raktárkezelőnk”. Így a lelki jelenlétünk aktuális pillanatától elvonatkoztatott múlt vagy jövő, már szellemi szintű mentális terméknek minősül. Mint altalunk viszonyított relatív időérzet jut érvényre a tudatunkban.
Ezért, ha a mágneses valóság relatív egyensúlyon alapuló égi harmóniáját szemléljük, akkor az idő abszolút jelleggel érvényesül a tudatunkban. Ha pedig, a bioszféránkban állandóan kavargó elektromos anyagi szintű részeseményeket viszonyítjuk, akkor az idő relatív jelleggel tudatosodhat csak az elménkben. De teljesen minegy az, hogy abszolútnak vagy relatívnak tekintjük is az időt, objektív anyagi kiterjedése nincsen. Hiszen, csak szellemi szinten elfogadható, mentális termék az csupán számunkra. Az elménk elvonatkoztatásra képes mentális terméke. Amelynek a segítségével, a lelki jelenlét abszolút pillanatától, el tudunk vonatkoztatni, a múlt és a jövő szellemi szintű relatív lehetőségei felé.
A mágneses tér, az Univerzum oszthatatlan alaptömegeiből épül fel. Amelyben az oszthatatlan alaptömegeknek, sem fix alátámasztása, sem pedig, stabil felfüggesztése nincsen. Így az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan keresik. Egy teljesen egységes mátrix rendszert alkotva. Amely közegként teljesen mozgásképtelen, viszont benne az őt alkotó oszthatatlan alaptömegek, mégis állandó mozgásra vannak ítélve. Rezgőmozgásra. Ezeknek a teljesen dinamikus oszthatatlan résztömegeknek a teljes halmaza tehát, egy tökéletesen statikus, mátrix jellegű alaphalmaz egységes közegét biztosítja. Olyan mágneses teret képviselve, amelyben a kozmikus szintű mágneses hullámok, mindig egyenes irányban képesek az energia hatását közvetíteni. Mágneses torlónyomást biztosítva pedig, mágneses erőtérré formálva a mágneses teret.
Az űrt képviselő mágneses erőtér tehát, valóban olyan, mint egy háromdimenziós mátrix szerű szövet. Amelyben az égitestek által biztosított anyagi események valósultak meg, relatív egyensúlyon alapuló harmóniát biztosítva. Mert mind a három kiterjedést, az oszthatatlan alaptömegek egységes közege építi fel. Valóságos mozgási, létezési teret biztosítva ez által, a benne megnyilvánult elektromos anyagi minőségek számára. Amit az égitestek képviselnek. Mint az Univerzum atomjai. De a fiktív, mentális idő, nem képes meggörbíteni ezt a valós teret. Mert az idő, nem objektív kiterjedéssel rendelkező tényező. Hanem csupán, a viszonyok és a viszonyítás szellemi szinten értékelhető mentális mértéke a tudatunkban.
A bioszféránkat képviselő objektív anyagi valóság pedig, elektromos és mágneses egy időben. Ami azt jelenti, hogy az anyagi szintű atomokat, éppúgy a mágneses alaphalmaz tölti ki belül, mint ahogyan körülöleli azokat. A Földünk felszínén található különböző anyagi minőségek pedig, épp úgy, mint a folyadékréteg vagy a légtér, a Földünk anyagi minőségéből származó bomlástermékekből származnak. Így továbbra is a Földünk anyagi részét képezik. Sűrűségi mértékük szerint kiterjesztve, rétegződve biztosítják számunkra a bioszféránkat. Azt az életteret, amelyben az legtöbb földi életforma megvalósulhatott. Így az értelemmel rendelkező emberi életforma is.
Az ember azonban, zavarban van az idő meghatározása terén. Pedig, az a tény, hogy a meditáció alkalmával, a lelki jelenlétünkre lehetünk fogékonyak, éppen azt jelenti, hogy az elménk, tudatosan elvonatkoztatott a szellemi szintű relatív időérzetünktől. Vagyis, meditatív elmeállapotban, a lelki jelenlét abszolút idejében tartózkodhatunk tudatosan. Az örökkévalóságot megtapasztalva mentális szinten. Mivel a meditáció érdekében, tudatosan kiiktatjuk a szellemi aktivitásunkat. Ilyen módon, annál fogékonyabbak lehetünk a lelki jelenlétünkre. A szellemi aktivitásunk, múltban vagy jövőben kalandozó aktivitása nélkül.
A lelki jelenlét végtelen. Így számára teljesen mindegy az, hogy egyetlen kimerevedett pillanatnak tekintjük elvben, amelyben nincsen változás, vagy minden lehetséges részpillanat végtelen összességének. Ha a relatív pillanatot, az egy másodperces időtartam jelenti számunkra. Viszont ma már, nem beszélhetünk csupán egy pillanatról, a viszonyított relatív idő értelmezése során. Hiszen a nagyon nagy sebességű események szemlélése során, a pillanat tört részeivel is foglalkozunk már. Így az abszolút egységnyi időtartamnak értelmezett egy másodperces pillanat, relatív értéket nyert a nagyon gyors események viszonyítása során. Amit nagy sebességű kamerával felvéve, lejátszhatunk sokkal lassabban. Éppen azért, hogy a felvett folyamat, nyomon követhető legyen számunkra.
A szellemi szinten értelmezhető időt tehát, úgy manipulálhatjuk, ahogyan csak akarjuk. Így például, a Nap mozgásának megfelelően, különböző időzónákra osztottuk a Föld felszínét. Amit a repülőgéppel utazó emberek vesznek főképpen csak észre. De a téli és nyári időátállítás is azt igazolja, hogy az idő, csak társadalmi egyezségen alapuló mentális szellemi tényező. Semmi más. Mert az óraátállítások, nem befolyásolnak semmit. Bár értelmét nem látom igazán, mert ha félórás eltolást használnának csupán, akkor örökre megszűnhetne ez a sokéves gyakorlat.
Így az idő tehát, a fizikai szintű állapotváltozások egymáshoz való viszonyításának a mentális mértéke. Amit a t = W / P fizikai alapképlet is, már régóta sugall számunkra.
Matécz Zoltán
2024.11.19.
