Gondolkodom…
Az emberi értelem, már az ókorban, Platón és Arisztotelész korától, eleve megkérdőjelezett dolog volt. Mert a korlátolt érzékszervei révén nyerhető információival az ember, csak olyan valóságképet festhetett magának, ami kizárólag hit alapú lehetett. Így az ókori elveket követő szkepticizmus hívei azt vallották, hogy semmi sem lehet abszolút bizonyosság számunkra, legfeljebb relatív, azaz valóságszerű. Így minden emberi igazság relatív, mert beárnyékolja a tévedés lehetősége. Descartes viszont, az emberi létezést, a gondolkodás képességére vezette vissza, és így, azzal is próbálta igazolni. 1637-ben megjelent, „Értekezés a módszerről.” -című művében, határozottan kijelentette, hogy ”Gondolkodom, tehát vagyok.”. Így a létezés magyarázatát, összekapcsolta a gondolkodás képességével. Vagyis, a gondolkodás által megnyilvánult relatív emberi létezést, abszolút bizonyosságként kívánta bemutatni.
Engem pedig, éppen az érdekel, hogy miért, és hogyan is gondolkozunk? Az én meglátásom szerint, alapvetően kétféle előfeltétele van az értelmes emberi gondolkodásnak. Az első feltétel, az ókorból reánk maradt szkepticizmusunkban rejlő kételkedés képessége, míg a másik, a megismerés igényét megvalósító tudatos kíváncsiság képessége. A kételkedés által, a tapasztalataink során eddig leszűrődött relatív emberi igazságok, még elfogadható igazságértékein gondolkodunk. Mivel kételkedem, ezért gondolkodom, tehát vagyok. A kételkedés, az elménk szellemiségének a folyamatos lelki szintű ellenőrzése, most, a jelenünkben. A kíváncsiságunk által pedig, új tapasztalatokra teszünk szert azért, hogy újabb relatív részigazságok birtokába juthassunk. Ez minden emberi fejlődés hajtóereje. Már gyermekkorunkban kifejezésre jut általunk. A kíváncsiságom miatt gondolkodom, tehát vagyok. A kíváncsiság szintén lelki adottság, amely olyan információk birtokba vételét jelenti most, a jelenünkben, amely még nincs meg a múltbéli szellemi emlékeink tartalmai között. Mindkét esetben, azért gondolkodunk, hogy realisztikusabb valóságképet tudjunk magunknak alkotni, a megtapasztalható létezésről.
Megismerés során, az intelligens emberi elme, örül az új dolgok felfedezésének, ezért olykor fellazul a figyelme, és képes a valótlan dolgokat is valósként értelmezni. Egy tudományos értéket képviselő állításnak ugyanis, igen sokféle visszacsatoló feltételnek kell eleget tennie. A közben kialakuló lelkesedés, fokozza ugyan a célirányosságot, de hajlamos „lemorzsolni”, a kutatáshoz szükséges, periférikusnak látszó előfeltételeket. Csakhogy, a későbbiek során, éppen ezeken a mellőzött előfeltételeken bukik el, nagyon sok ilyen tudományossá vált állítás.
A kételkedés pedig, a szeptikus képességünkből ered. Alapvetően nem az a célja, hogy minden emberi relatív igazságot megdöntsön, hanem éppen az, hogy a mindig megújuló ismeretek fényével átvilágítva, folyamatosan ellenőrizze, azok még helyesnek elfogadható igazságértékeit. Egy szkeptikus akkor is komoly eredményeket érhet el, ha csak egyetlen feltétel is ellene szól, a tudományos állításnak. Sajnos azonban, amikor egy szkeptikus felfedezni véli egy állítás hamisnak látszó voltát, akkor a felfedezésének az öröme, általában flegmatikussá formálja őt. Így a kifejezésre jutó véleménye, olykor nagyon durva. Pedig, a kételkedés is intelligenciát igényel. Így egy szkeptikus véleménye is lehet intelligens. Olyan intelligens, amely kerül minden sértő kifejezést azzal, hogy kizárólag a tudományos állítást tagadni képes, frissen felfedezett új feltételekre utal.
Mivel a gondolkodás, mindig az elménk jelenében zajló mentális lelki folyamat, ezért a most viszonyított dolgok miatt agyalunk, és a múltunk szellemileg tárolt tapasztalatait használjuk fel viszonyítható etalonként, hogy a szükségszerű jövőbeli változásokat megtervezzünk, és szellemi szinten eltároljuk. Ez értelmes dolognak látszik akkor, ha lelkileg úgy érezzük, hogy a várható események, kizárólag rajtunk múlnak. Értelmetlennek tetszik azonban abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy a dolgok tőlünk teljesen függetlenek.
Amikor gondolkodunk, akkor olyan lehetőségen jár az eszünk, ami a mentális összefüggéseit tekintve, még nincsen meg az elménkben. Etalon értékű szellemi szintű emlékeink között kutatva, mentális analógiákat keresünk, amelyek a tervezett helyzetre illeszthetőek. Ha az emlékeink között találunk megfelelő analógiát, akkor mentálisan beillesztjük azt az új viszonyba, és már kezdődhet is a végrehajtás, mint következő lépés. Ha azonban, az emlékeinkben nincsen olyan analogikus lehetőség, ami beilleszthető lenne, akkor tovább agyalunk, valamilyen reális megoldás után kutatva.
Amikor olyan megoldáson agyalunk, amely még nincsen meg az elménk szellemi emlékei között, akkor az agyunk ráhangolódik, egy másik mentális csatornára. Ez a mentális csatorna nem más, mint az Univerzum szubjektív alaphalmaza, mint az abszolút mágneses tér. Ez az Univerzum abszolút Elméje is egyben, mert minden olyan információ benne terjed, ami az elektromos tulajdonságú anyagi megnyilvánulásokra vonatkozik. Mivel tárolni, és közvetíteni is képes induktív módon azokat, ezért az Univerzum abszolút Memóriáját valósítja meg. Az ember pedig, amikor agyal, ennek az abszolút Memóriának az információi között kutat, meditatív módon. Vagyis, ráhangolódik a számára szükséges univerzális információra. Az pedig, intuitív módon bevillan az elméjébe, egyfajta heuréka-élményt biztosítva. Igazolva ez által azt, hogy az ember relatív elméje, akkor is folytatja a reális megoldás keresését az univerzális adatbázisban, amikor az értelme már egészen másfajta cselekedetekben vesz részt.
A mágneses módon terjedő energia befolyása alatt, az anyag veszi fel a gondolatok formáit. Így valósítják meg az anyag által, a már eleve létező ideákat. Így a fizikai testünk anyagi dimenziója nem arra való, hogy benne csupán elvegyüljünk, és csak az élvezeteket hajszolva éljünk, hanem főképpen arra szolgál, hogy a körülöttünk létező anyagi világ észlelése által, megértsük azok spirituális üzeneteit. Ezek az üzenetek mágneses információk által terjednek. A mágneses alaphalmazban az energia állandó, míg az információ exponenciálisan szaporodik. Már megszoktuk, hogy az elektromosan jellemezhető anyagi világot elektromosan-mágnesesnek fogadjuk el, azaz elektromágnesesnek. Az a tény, hogy számunkra együtt mutatkozik meg a kétféle halmaz, még nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy két különböző szintű halmaz induktív viszonyát észleljük. Szerintem, ahogy a viszonyított adatok, a megnyilvánult anyag szervezettségi fokát tükrözik, úgy az információ is, a mágneses alaphalmaz szervezettségi fokára utal. A mágneses halmazban zajló energiaváltozásokat, a benne kialakuló információs szint befolyásolja. Ezért a mágneses halmaz nem más, mint az Univerzum abszolút Elméje. Vagyis, a létezésben, két különféle halmazszint van egymásba épülve, ami a mi durva nézőpontunkból szemlélve, elválaszthatatlannak látszik egymástól. Így számomra a valóság, objektív és szubjektív egy időben.
LÉTEZÉS
Objektív valóság Szubjektív valóság
Relatív részhalmazok Abszolút alaphalmaz
Anyagi elektromos valóság <---> Anyagtalan mágneses valóság
Viszonyítható adatok jellemzik Tudatos információk jellemzik
A mágneses valóság alaphalmaza képez, viszonyítható stabil szerkezeteket kialakító struktúrákat, az anyagi világ valóságában, induktív módon. Az ideákat szimbolizáló információk számára pedig, a mágneses valóság biztosít hatóképességet. Vagyis, az ideák, a mágneses világ szellemisége vezérli, a mágneses módon terjedő energiákat tudatosan azért, hogy az anyagi struktúrák kialakuljanak, és fennmaradjanak. Ezt mágneses állóhullámok által valósítja meg. Az értelmes ember pedig, szintén elválaszthatatlan a két alapvető halmazszinttől, mert anyagi vonatkozásként született, létezése mágneses alapokon nyugszik a lélek által, és az elméje segítségével, megérteni, és kezelni is képes, az univerzális ideákat képező fogalmakat. A fogalmak között fennálló viszonyok, tudatos gondolatokként informatív értéket képviselnek, ami az érzéseinkkel társulva, a mágneses energiákat mozgósítja, hogy azok révén, anyagi változásokat idézzen elő.
Az értelmes emberi megnyilvánulás, az univerzálisan hármas jelleget követi, képezi le. Test, lélek, és szellem, együtt határoz meg bennünket. A lélek animálja, működteti az anyagi testünket, mégpedig a szellemiségünkben megfogalmazódó mentális elvárásaink alapján. A szellemiségünkben tároljuk a megismert ideáinkat, fogalmainkat, és ott alkotunk a fogalmaink között olyan lehetséges viszonyokat, amelyek értelmes eszmei gondolatokat képezve, informatív értékű értelmet biztosítanak számunkra. Ezek az értelmes gondolatok pedig, akkor válnak a mi hitünkké, ha azok, a lelkünk érzelmeivel párosulnak. Így mindig az érzelmekkel társuló gondolataink valósulnak meg az életünkben, mert a lelki élet-erőnkből fakadó érzelmeink, teremtő impulzusokat képesek kölcsönözni, az értelmes gondolataink számára. Érzelmek nélkül, a legszebb gondolataink is elhalnak, mert nem képviselhetnek teremtő impulzusokat.
Az ideák mágneses halmazában, mindenféle eszme megtalálható, mágneses hullámok formájában. Így a gondolatok, az ideák közötti mágneses rezgési viszonyok által valósulnak meg, és információkat képezve terjednek. Valójában azonban, sohasem az információ terjed, hanem az általa közvetítésre szánt adathalmaz, mint egy adott rezgésszint mágneses hullámának az eredője. Ezek az információk, képesek arra, hogy közvetlenül befolyásolják a kialakult longitudinális mágneses állóhullámok stabil jellegét. A mágneses állóhullámok változásaira pedig, az anyagi struktúrák szükségszerű módosulása következik. Mert a longitudinális mágneses állóhullámok módosulása közvetlenül, induktív módon befolyásolja, az anyagi tranzverzális elektromos hullámokat. Így az ideák mágneses halmazának az információi, a mágneses módon terjedő energia hatására, új viszonyítható adatokkal ruházzák fel az érintett anyagi struktúrákat. Amikor pedig, a viszonyítás során, felismeri az értelmes ember az anyagi szerkezet adatainak a megváltozását, akkor érti meg az ideák halmazának a mágneses üzenetét. Így, amit viszonyítani tudunk, annak benyomása van reánk, vagyis, spirituális üzenete van számunkra. A megértés során pedig, átlátjuk az ideák fogalmi értékeit, és a közöttük fennálló mentális viszonyokat.
Az információs hullám által közvetített adathalmaz nem más, mint az információ, anyagi halmazban tárolható, kódolt alakja. Így az anyagi megnyilvánulások bármelyik szintű formája, az ő viszonyítható adatai miatt, információ tárolására képes. Ezért viszonyítható adatokkal rendelkezik. A tudatos emberi agy viszont, kezelni is képes ezeket az információ értékű közleményeket, üzeneteket. A mentális folyamatok adatcserét jelentenek a különböző szintű elmék között, vagyis az adatok által kódolt információ megértési lehetőségét. Így az Univerzum abszolút memóriája, és az anyag által megvalósult relatív memóriák között zajló adatcsere során, az adatok halmazával közvetítenek hír értékű közleményeket az elmék. Olyan közleményeket közölnek a memóriával rendelkező elmék egymásnak, amelyeknek informatív értéke van. A mi emberi relatív elménk pedig, mint felhasználó memória, az anyagokon viszonyíthatóan értékelhető adathalmaz közlemény értékéből szűri le, a számára hír értéket képviselő hasznos információkat.
Minden mentális folyamat, egy-egy program beindulását eredményezi. Vagyis, minden gondolat, a megnyilvánulása felé törekszik, hogy a benne kialakult információs adathalmaz, az anyag által viszonyítható részadatok által, megvalósuljon. A párhuzamos mentális folyamatok azonnal végrehajtódnak, mert nincsenek egymással adatfüggőségi viszonyban. A soros mentális folyamatok pedig, a megvalósulásra váró programok, olyan tervek, vágyak, elképzelések, amelyek időnként várakoznak az adattároló eszközökön, amíg be nem töltődhetnek az adatkezelő memóriába. A lineáris, azaz soros jelleget öltött mentális folyamataink, adatfüggőségi viszonyban állnak egymással. Így a szükséges feltételek teljesüléséig, várakoznak egymásra. Amikor azonban betöltődnek végre az adatkezelő memóriánkba, akkor születik meg bennünk a lelki elhatározás, és abban az esetben, úgy indul el a mentális adatáramlási folyamat, mint a memóriában tárolt program. Mint célirányos program, a megvalósulás felé törekszik általunk, hogy a benne tárolt ismeret, tapasztalati tudássá integrálódjon, és ez által, gyakorlati visszaigazolást nyerjen, az abszolút Memória számára.
Az ártatlannak látszó ábrándozásaink során is, ideákat képviselő fogalmakat használunk. Olyankor is információk ébrednek az elménkben, amelyek nem mások, mint olyan gondolataink, amelyek a fogalmainkat hozzák egymáshoz képest aktív viszonyba. Mert az elménket leállítani, soha nem tudjuk. Az elménk állandóan viszonyokat keres, a szellemiségünkben lévő fogalmi szintű ideáink között. Az elménknek ez a dolga. Egyszerűen viszonyít. Mindig csak itt, és most. Tehát, a lelkünket szolgálja ki. Az eszmeivé érett gondolataink pedig, érzelmeket váltanak ki belőlünk. Az érzelmeinkkel párosuló értelmes gondolataink, hitté fejlődnek bennünk akkor is, ha esetleg, nem örülünk azok megvalósulásának. Ezek a mi negatív hiteink.
Gondolkodom, tehát VAGYOK. Ez a gondolatmenet, még Istennek sem volt elégséges, ha az értelmes ember által, kénytelen volt megnyilvánulni. Az abszolút tudásához, nem csupán a gondolatok által kidolgozható mentális ismeretekre volt szüksége, hanem azok gyakorlati tapasztalat által történő visszaigazolására is. Pusztán a gondolkodás képessége, a mi relatív emberi elménkben sem képes feloldani a létezésünk dilemmáját. Csak azok a gondolatok válnak ugyanis, az elménkben hasznos tudati tartalommá, amelyek gyakorlati igazolást nyertek már a tapasztalati életünkben. Ettől tudatosodnak azok az elménkben, és azért képes kezelni őket a tudatunk. A gyakorlati tapasztalatot nem nyert gondolataink, legfeljebb olyan ismereteink lehetnek, amelyek csak utalhatnak a valóságra. Így például, a leírt gondolatok csak arra jók, hogy ne vesszenek azok a feledés homályába. A többi, egyéb gondolatunk, olyan kósza gondolatok, amelyek tudati tartalommal még nem bírnak, ezért sokkal könnyebben felejtjük el őket. Az Univerzum abszolút Elméjében azonban, nincsenek kósza, feledésbe merülő gondolatok, legfeljebb csak olyan soros gondolatok vannak, amelyek még valamilyen feltételre várnak az abszolút tárolón, azaz a megvalósulásukra.
Ide illik a Bibliából kiemelt részlet, ami Jézus üzenete számunkra. „Akinek van, annak adatik, akinek nincsen, attól elvétetik.” Az még érthető, hogy mi módon adatik annak, akinek már amúgy is van valamije, de hogy lehet attól elvenni bármit is, akinek nincsen semmije? Ez a Bibliai idézet szimbolikusan arra utal, hogy akinek van a hite által kifejezett valamilyen mentális igénye, annak adatik az univerzális adathalmazból. Akinek pedig, nincsenek mentális igényei által kifejezhető hitei, már csak felejteni képes. Vagyis, azt is elveszíti lassacskán, amije idáig esetleg volt.
Isten úgy mutatkozik be a Bibliában, „VAGYOK, AKI VAGYOK.”. Deskartes pedig, így mutatkozik be a könyvében; „Gondolkodom, tehát vagyok.”. Mindkét állításnak az a lényege, hogy amelyik értelmes gondolatomhoz csatolom, a reám vonatkozó „VAGYOK” fogalmat, és azt az érzelmeimmel töltöm fel, akkor azzá válok a valós életemben, mert az elmémben, megvalósításra méltó hitté formáltam az értelmes gondolatomat. Csak így nyer visszaigazolást az értelmes gondolatom, a gyakorlatom tapasztalatai által. A gondolatomnak, információs értéke lett, vagyis olyan kódolt adathalmaz, amely az anyagi valóságban, adatokkal meghatározható megnyilvánulásra vár. Vagyis, a lelkem azért használja az értelmemet a jelenben, hogy az érzelmeim felszabadulhassanak azok által. Mert érzelmeket felszabadítani, csak kizárólag a jelenben tudunk. Az értelmes gondolatomba integrálódva pedig, hitté fejlődnek az elmémben, megváltoztatva ez által, a tudatos béta agyi rezgési szintemet. Érzelmek nélkül, az agyi rezgésszintem nem módosul. Vagyis, nem képezhet teremtő impulzust a gondolatom. Érzelmek hiányában, a legszebb gondolat is neutrális, semleges, közömbös, mellékes, kósza gondolat csupán.
Mivel kíváncsi vagyok, miközben kételkedek is egyben, ezért gondolkodom, így igazodok a megérthető valósághoz, tehát, az abszolút létezés szerves része vagyok. Az értelmes abszolút létezés, általam nyilvánult meg anyagi szinten, és minden embertársam révén, relatív módon. Így hozzájuk képest én csak, velük egyenértékű relatív létezést valósíthatok meg, a tudatos elmémmel. Amivel gondolkodom.
Matécz Zoltán
2011.09.11.
matecz.zoltan@gmail.com
