Súly és súlytalanság.
A testek stabil, relatív egyensúlyi helyzete nem más, mint az ő súlyos állapotuk. Ezt energia hozta létre és tartja fenn. Ahhoz, hogy a test elveszítse a stabil állapotát, erőhatásra van szükség. Majd ezt a labilissá vált állapotot igyekszik az energia, ismét stabil állapotba hozni ellenhatásként. Ameddig a test el nem nyeri újra a stabil állapotot, addig az energia mindig hatni fog rá akkor is, ha ez örökké tart. Így működik az Univerzum is, állandó jelleggel.
A súlyban mindig egy test pillanatnyi stabil állapota tükröződik vissza. A test objektív és szubjektív viszonyai, folyamatos kölcsönhatásban állnak a testet körülölelő halmaz közegével. Ezért a szubjektív energiaviszonyok, objektív erőviszonyokat kölcsönöznek a testek számára. A test felfüggesztése vagy alátámasztása esetén, ez az erő érvényesül, mint súlyerő. A súlyos állapot e miatt, stabil relatív nyugalomként jut érvényre. Jele= G
Abszolút súlyos állapotba kerül egy test, ha felfüggesztés vagy alátámasztás során, a közegerők hatására, relatív nyugalmat nyer. Állapota súllyal jellemezhető. Relatív súlyos állapot akkor áll fenn, ha valamely centrális részközeg, mint például, a Föld levegőközege, nem képes a nála sokkal sűrűbb halmazszerkezetű bolygóközegbe hatolni. Onnan úgyis visszakényszerülne, ezért a bolygóközeg relatív alátámasztást biztosít a légtér számára. A légtérben uralkodó gázelegy alapnyomása, a teljes légtérben közel azonos, ezért súlyos állapotot előidézni képtelen. A levegő gázhalmazában azonban, telített vízgőzök, és páratartalom van, amelyek a termikus változásokat idézik elő, és így a saját termikus hatásuk alapján rétegződve, sűrűségi viszonyban terhelik a Föld felszínét. Ebben a Föld felé sűrűsödő légköri terhelésben érvényesül a súly, és a földfelszín magassági viszonyai szerint változik.
A nyugalom, gyorsulási érték nélküli állapota a testeknek. Ezért az egyenes vonalú egyenletes mozgás is nyugalomnak minősül. Ez jellemzi az Univerzumot. Ezért képes a nyugalom harmóniát teremteni az Univerzumban, a labilis testek mozgásának szervezett, és örök érvényű fenntartásával. Ez persze, csak relatív nyugalom. A testek abszolút nyugalmát a súlyos állapotuk biztosítja csak, amikor már stabil helyzetbe kerültek a testek, a felfüggesztésüket, vagy az alátámasztásukat biztosító vonatkoztatási ponton.
A „nehézségi erő” kizárólag a testek G-súlyában, vagy a testek g-nehézségi gyorsulásában realizálódik. Felfüggesztés vagy alátámasztás esetén, a súlyt juttatja érvényre, míg a szabadesés közben, a nehézségi gyorsulást idéz elő.
G=m*g
Ha egy testre ható centrális közeghatások közül, a közegnyomás értéke erősebb, mint a felhajtó hatás, akkor a különbségük nehézségi hatásként befolyásolja a testet, és a test lefelé iparkodik a közegben. Felfüggesztés vagy alátámasztás hiányában, a test nehézségi gyorsulással szabadon esik, az abszolút súlytalan állapot eléréséig. A nehézségi gyorsulás idejére azonban, relatív súlytalan állapotban van a test. Ha pedig, a testre ható centrális közeghatások közül, a közegnyomás értéke kisebb, mint a felhajtó hatás értéke, akkor a test felfelé igyekszik a közegben. Lerögzítés vagy fölétámasztás hiányában, a test könnyűségi gyorsulással emelkedik szabadon, az abszolút súlytalan állapot eléréséig. A könnyűségi gyorsulás idejére azonban, relatív súlytalan állapotban van a test.
A nehézségi hatás, súlyerőként érvényesül a test vonatkozásában, a stabil vonatkoztatási ponton. Éppen ugyanúgy, a könnyűségi hatás, negatív súlyerőt jelent, a test vonatkoztatási pontján. Azért beszélek a „nehézségi erő” helyett nehézségi hatásról, mert az erőt mindig a tömegek közvetítik, közvetlen felületi kölcsönhatás által. A nehézségi hatást pedig, az energia váltja ki, közvetett térfogati jelleggel. Majd súlyerőt képez a tehetetlen test vonatkozásában. Valamint, ehhez hasonlóan, a „felhajtó erő” helyett is felhajtó hatást, vagy könnyűségi hatást értelmezek, mert az is az energia hatására következik be. Mindkét esetben, a test anyagsűrűsége kerül viszonyba, a közeg anyasűrűségével. Ebben az anyagsűrűségen alapuló viszonyban, az energia játssza a fő szerepet. Erő csak akkor viszonyítható a testen, ha vonatkoztatási pont fixálja, vagy ha közvetlen felületi kölcsönhatással ütközik, másik objektív test tömegével.
Aki a lebegést biztosító abszolút súlytalan állapot mibenlétét, és a szabadon eső, vagy emelkedő relatív súlytalan állapokat megérti, könnyebben látja át a súlyos állapot feltételeit. A súlyos állapot ugyanis, akkor viszonyítható, ha a test szabadon eshetne, vagy emelkedhetne ugyan a közegben, de azt egy vonatkoztatási pont megakadályozza. Ezért a tehetetlenül viselkedő anyagi test, azt az energiahatást transzformálja át tehetetlenül viszonyítható súlyerővé, amely tovább gyorsíthatná az említett testet. Tömegénél fogva a test ugyanis, teljesen kiszolgáltatott, tehetetlen helyzetben van a hatásokkal szemben. Mert éppen az a feladata az Univerzumban, hogy viszonyíthatóvá tegye számunkra azokat a hatásokat, amelyek állapotváltozásra késztetik. A tömegértékek nélkül, nem létezhetnek hatások sem. Mert nem lennének viszonyíthatóak számunkra.
Az objektív erőhatások esetében egyszerűbb a helyzet, mert azok látványos módon, közvetlen felületi kölcsönhatások által közlődnek. Ezekről szólnak Newton axiómái. Az energiahatások azonban, közvetett térfogati jelleggel közlődnek, így láthatatlanok számunkra. Távolba ható erőként értelmezték. Így minden távolba ható effektus energiahatásnak minősül, és hullámok által közlődik. Többnyire lineáris módon terjedő, longitudinális mágneses hullámok által.
A szubjektív alaphalmaz oszthatatlan alapelemeiből való anyaggá szerveződést, mágneses hullámok idézik elő, míg a már megnyilvánult anyagok stabil létezését, mágneses állóhullámok biztosítják. A mágneses állóhullámokban ugyanis, az energia állandó, ezért képes fix módon stabilizálni a megvalósult anyagi struktúrákat. Amennyiben ezek az állóhullámok, valamilyen oknál fogva megváltoznak, akkor a hozzájuk tartozó anyagi struktúra is azonnal módosulni fog. Mert az energiaváltozás szubjektív munkát jelent.
A testek állapota objektív munkavégzés révén is megváltoztatható. Sőt, mi több, a szubjektív munka, és az objektív munka egymásba számolható tényezők, mert matematikai szinten, ugyanazt a mozgásmennyiségi értéket képviselik.
F * s = W = E / t = I * s / t = F * t * s / t = F * s
A munka által kifejezhető állapotváltozásnak tökéletesen mindegy az, hogy szubjektív energia, vagy objektív erő hatása váltja e ki. Ugyanazt a mozgásmennyiségi értéket takarja. Majd a viszonyított munkaértékek által alakulnak ki a súlyos, és a súlytalan feltételek tehetetlenségi mozgásállapotai.
Matécz Zoltán
2011.11.27.
matecz.zoltan@gmail.com
