Életeseményeink.
Az anyagi létezés minden megnyilvánulása esemény. Olyan esemény, amit az anyagok objektív atomi alkotóelemeinek, a protonok, a neutronok, és az elektronok rezgései valósítanak meg. Ezek az alapvetően elektromos tulajdonságokkal jellemezhető anyagi rezgések azonban, annak köszönhetik a strukturális eseményszintű létezésüket, hogy a mágneses alaphalmazban rezegnek, a mágneses hullámok kényszerének engedelmeskedve. Így a reájuk ható mágneses hullámok informatív értéke biztosítja az anyagi formát, és a mágneses hullámok energiája határozza meg azt, hogy az adatokkal észlelhető eseményszintű létezésük, milyen tartalommal bírjon. Ezért, minden anyagi megnyilvánulás más, és más rezgési szintet valósít meg. Éppen a reá ható egyedi mágneses hullám frekvenciája, és a hullámhossza alapján.
A viszonyítást végző tudatos ember is anyagból van. Ezért az objektív anyagiságunkat tekintve, elektromos tulajdonságokkal jellemezhető események vagyunk mi is. Ez alól, nem kivétel az agyunk sem, amely a tudatos elménk anyagi szerve. Így az agyunk, az elmebeli tudatosságunk, eseményszintű létezését valósítja meg. Ezért az agyunk rezgési állapota, mindig az elménk valamilyen tudatossági szintjét képviseli. Ezek, a tudatossági szintjeinket képviselő agyi rezgéseink, kizárólag az érzéseink gyakori váltakozásait követve módosulnak, és azok által vezérlik a testi tevékenységeinket. Maguk a relatív szellemi gondolataink, az agyi rezgésmódosulásunkat kiváltani képtelenek. A gondolataink szerepe az, hogy a lelki érzelmeinket váltsák ki, illetve éppen az, hogy értelmesen fejezzék ki, a már megnyilvánult lelki érzéseinket. Azokat az érzéseinket, amelyek a mentális eseményeink megvalósulásai alapján indukálódnak bennünk. Vagyis, a terveink, a vágyaink, az elképzeléseink megtapasztalható eseményei alapján.
A vágy, egy hiány érzése. Amikor tudatosodik bennünk, akkor gondolunk csak, annak a megvalósulási lehetőségére. Így problémát jelent számunkra, amíg meg nem valósul. Amíg azonban, sokáig csak a vágyra koncentrálunk, addig a múltunk, éppen most tudatosodott hiányos állapotára figyelünk oda, a jelenünkből tekintve. Vagyis, azokra a már régen tudatosodott rezgési paramétereinkre irányítjuk a figyelmünket, amelyek a hiány realitását képviselik bennünk. Ezért soha ne a vágyra irányítsuk tartósan a gondolatainkat, hanem az általa felépíthető lehetséges problémamegoldásra. Amennyiben egy reálisan elképzelt valóságra irányítjuk a figyelmünket a jelenünkben, addig a mostani pillanatot, egy ideálisabb jövőkép felé összpontosítjuk. Így a múltunk hiányosságaira utaló vágyunk, és a jövőnk lehetséges elképzelése, értelmet nyer a jelenünkben. A most kialakított reális képzeletünk, céltudatossá varázsolja a jelenünket. Mindig arra fordítsuk az elménk figyelmét, aminek a megvalósulását szeretnénk, esemény szinten is megtapasztalni.
Az már bebizonyított tény, hogy egy tizenöt-húszperces meditáció, az elménket tudatosan elcsitítva a szellemi gondolataink áramlásától, 4-5 órányi aktív pihenésnek felel meg. Ez azt jelenti számomra, hogy a testünk, mint az objektív anyagi megnyilvánulásunk legközvetlenebb eseménye, mindig hűen követi, az elménk tudatos állapotát. Valamint, ehhez az agyi rezgések által vezérelt testi reakcióinkhoz hasonlóan, az életeseményeink is mindig módosulnak, a tudatos elménk elvárásai alapján. Hiszen azok is objektív anyagi események, mint a mi saját fizikai testünk. Ezért reagálnak az elménk, hitünk által finoman beállított, tudatos állapotaira.
Mindig maradjunk meg abban a jelenünkben sokáig, amelyik éppen, jó érzéseket biztosít számunkra. A jelen pillanata arra való, hogy élvezzük benne, az eddig megvalósult életeseményeinket, és hogy a múlt hiányosságait, megteremtsük benne magunknak azért, hogy a megtapasztalható jövőnk elkövetkező jelenei, örömökkel teltek legyenek számunkra. Amíg a jelenlegi helyzetünk életeseményeinek a rezgési szintjeivel vagyunk összhangban, addig nem változik számottevően a helyzetünk. Mert azzal foglalkozunk, ami éppen most van, így az tudatosodik most az elménkben. Ha azonban, nem tetszik a jelenünk, akkor azonnal változtassunk rajta. Ne a relatív múltunknak éljünk, vagy a szintén relatív jövőnknek, hanem éljünk mindig itt, és most, a jelen abszolút pillanatában. Érezni, viszonyítani, és a viszonyok alapján hasznos kapcsolatokat kialakítani, csak most tudunk, itt a jelenünkben. Amennyiben el akarunk jutni, egy másik elképzelhető rezgésszint tudati állapotába, akkor most, a jelenben kell annak a rezgési paramétereit, kialakítanunk az elménkben. Csak az elménkben éppen most meghonosodott érzéseink alapján kialakított értelmes elképzeléseink, képezhetik az elkövetkezendő jelenünket, mint megérdemelt, hitbéli életeseményt. Csak így kerülhetünk rezonáns állapotba azzal az életeseménnyel, amire éppen most vágyunk.
A vágyott dolog utáni óhajunkat, kétféleképpen valósíthatjuk meg. Saját önerőnkből, vagy az Univerzum teremtő erejét igénybe véve. Amikor az Univerzumtól kérünk valamit, azt mindig megkaphatjuk. A „megkaphatjuk” kifejezés, azt jelenti, hogy akkor működik csak a dolog, ha már tisztában vagyunk, az életesemények megváltoztatásához szükséges mentális előfeltételekkel. Ha már tisztában vagyunk azzal a nagy titokkal, ami által, az életünk gyakorlatilag megtapasztalható részévé változtathatjuk, a vágyott életeseményeket. A gondolataink ugyanis, nem képviselnek teremtő impulzusokat az életünkben. Teremtő erőnket, a lelkünk életenergiájából fakadó érzéseink jelentenek számunkra csupán. A gondolatok által kiváltott érzéseink tesznek bennünket alkalmassá arra, hogy az elménken keresztül, az agyunk olyan rezgési szintet vegyen fel most, mint amit, az áhított anyagi életesemény rezgési szintje megkíván. Csak akkor tudjuk „bevonzani” az életünkbe, ha már rezonánsak vagyunk rá, ha már most, azzal azonos szinten rezeg az agyunk. Vagyis, éppen olyan valóságosnak tudjuk elképzelni már most, mint amilyen valóságos az valójában. Ennél fogva, mindig azt kapjuk meg az Univerzumtól, megtapasztalható eseményként, amire a tudatos elménk figyelme irányul. Azt pedig, minden esetben, a kifejezésre jutott hitünk határozza meg. Vagyis, amit realitásként tudunk elképzelni, az realizálódik csak az életünk megtapasztalható olyan eseményeként, ami a mi saját teremtésünknek minősíthető. Minden más életeseményünk, olyan cselekvés, történés, vagy létesés eseménye, ami tőlünk, a mi tudatos, szabad akaratunktól független. Azok az események, más emberek tudatosságát képviselik az életünkben, és mi csak sodródunk bennük, olykor élve az általuk felkínált lehetőségekkel. De igazi, valós lehetőségeket, csak a tudatosan kialakított saját életeseményeink jelentenek számunkra.
Amíg csak gondolkozunk a kívánt dologról, addig még nem kerülünk rezonáns állapotba, a vágyott eseménnyel. Addig csak azt határozhatjuk meg, hogy a lelki erőimpulzusaik, milyen rezgési paraméterek szintjére változtassák, az agyunk állandóan vibráló állapotát, ha azok majd jelentkeznek végre. Vagyis, a saját agyi rezgésszintünket, a gondolataink által kiváltott érzéseink alapján, a finom érzéseink által, a kívánt dologra hangoljuk, tudatosan. Csak akkor vagyunk összhangban a vágyott dolog valóságával, ha ugyanazt a rezgésszintet produkálja az agyunk, mint amilyen rezgési szinten rezeg az Univerzumban, az általunk kívánt dolog. Így megtapasztalható reális valósági értéket, az nyerhet csak az életünkben, aminek realitást biztosítottunk az elménkben. Kizárólag az képes csak, anyagi megnyilvánulás eseményeként realizálódni számunkra, az Univerzumban.
Ha valamiféle olyan gondolatra figyel az elménk, aminek a megvalósulását nem szeretnénk, akkor sajnos, annak a dolognak a rezgésszintjére hangoljuk rá az agyunkat most, a jelenünkben. Az Univerzum teremtő erejének ugyanis, teljesen mindegy az, hogy mi, számunkra hasznos, vagy éppen káros aspektusból gondolunk egy adott dologra. Mindenképpen megvalósítja azt nekünk, ha a gondolataink által, érzések indukálódtak bennünk. Amely érzések megvalósították, a gondolataink révén beállított agyi rezgésünket. Akkor már, a valóságunkba rendeltük az adott dolgot. Így, amire nemet mondunk, a tudatos gondolataink segítségével, az is megvalósul az életünkben, ha érzésekkel párosul bennünk. Mert élmény szinten megélni, nekünk kell. Ez a negatív hit lényege. Ezért, nem szabad semmi ellen harcolni. Küzdenünk, mindig, valami jó dologért kell.
Amikor az ember arról elmélkedik, hogy milyen nehéz a sorsa, akkor az éppen negatív módon megtapasztalható jelenében rögzíti azt a tudati állapotot, amely amúgy sem esik jól neki. Az Univerzum mindig azt a rezonanciát irányítja felénk megtapasztalható valóságként, amit a jelenben, tudatosan beállítottunk magunknak, agyi rezgésként. Sopánkodásával, nem tesz mást az ember, mint rögzíti a kellemetlenné vált állapot, rezgési szintjét az elméjében. Mert a jelen pillanatát, nem arra használja fel, amire az való. Nem juthatunk el, egy jobb sorsot kialakító pillanat eseményére, ha a jelenünket nem egy elfogadhatóbb, és szebb jövőkép kialakítására használjuk fel. Így az elkövetkező jelen pillanatai is, ugyanazt a sajnálatra méltó állapotot fogják számunkra, tapasztalható eseménnyé formálni. Ha a jelenben tapasztalható negatív rezgésmintákat építjük be az elménkbe, az tudatosodik ott, és kialakítja azt, a megtapasztalható jövőnkben is. Ha az elménk figyelmét, a keserves jelennek szenteljük, akkor nem tapasztalhatjuk meg azt a jövőt, ami más, ami jobb lehet a fájdalmasan megismert jelenünknél. Ahhoz, hogy eljuthassunk egy áldottabb, jobb jelen eseményének az állapotára, ahhoz a mostani pozitív érzéseinket kell értelmesen ráirányítanunk, az elvárhatóan jobb jövőbeli állapot képzeletbeli eseményére. Aki ezt meg tudja tenni, megvalósítja az álmaiban, vágyaiban, vagy a terveiben kialakítható reális elképzeléseit.
Az agyunk, mindig az elménk olyan tudatossági szintjének megfelelően rezeg, amit már elértünk, ami már a jelen valóságunkat képezi most. Az elménkben tudatosodott vágy viszont, éppen olyan valóságra utal, amilyen valóságot szeretnénk megélni, a jelenlegi tudati szintünkről tekintve. Vagyis, a tudatos élettapasztalataink azt diktálják számunkra, hogy a hiányként értelmezhető vágyunk eseménye, azért jelentkezik az elménkben, mert már mentálisan érettek lettünk annak az elfogadására. A vágyunk eseményszintű anyagi megnyilvánulása, nem fog különösképpen meglepni bennünket, csupán a tudatos teremtés örömét váltja ki bennünk. Így az elménk figyelmét, a gondolataink, és az érzéseink segítségével, a kívánt jövőkép felé kell irányítani. Vagyis, arra a dologra kell reflektálni, amelynek az elérését szeretnénk megvalósítani. Ezért, amikor gondolati szinten, azokat az érzéseinket fejezzük ki, amire éppen vágyunk, akkor már mentális síkon, rezonánsak lettünk annak a valóságával. Mint elvárható életesemény, megérkezik a jelenünkbe.
De hogyan valósítható ez meg, a gyakorlatban? Mi sem egyszerűbb. Erre való a képzelet. Ameddig ugyanis, a lelkünkben ébredő vágyunkat, tudatosan el tudjuk képzelni, a legrészletesebb mentális formát kialakítva ez által, addig közben, ahogy egyre realizálódik bennünk a mentális kép, úgy ébrednek bennünk érzelmek, az életenergiánkat képviselő lelkünkből. Ezek az érzelmek, tartalommal töltik fel, a tudatos formát nyert szellemi elképzelésünket. Mintegy, beleintegrálódnak abba. Ezért már, a reális elképzelés is örömmel párosul. Ez az öröm ébreszti fel bennünk a jogos reményt, hogy az imába foglalt elképzelésünket, az Univerzum teremtő ereje „meghallgatta”. Vagyis, rezonált az általunk kialakított agyi rezgésmódosulásra. Így a megvalósulás megtapasztalásának a pillanatáig, a remény élteti bennünk, a vágyunkba vetett hitünk rezgési információit. Mert ezek, az energikus rezgésszintünket módosítani képes tudati állapotaink nem mások, mint a mi kifejezésre juttatott hiteink. Nemhiába mondta Jézus olyan sokszor azt, hogy „Legyen mindenkinek a hite szerint.”. A most kifejezésre jutott hiteink alapján változnak meg az életeseményeink, és benne mi, mint stabil észlelők, mindig a jelenben érzékeljük, a felénk irányuló események változásait. Itt, és most.
Pozitív hiteket kell formálnunk az elménkben. Ez röviden azt jelenti, hogy csak az olyan szellemi gondolatainkra kell odafigyelnünk az elménkkel, amelyek pozitív érzelmeket képesek kiváltani a lelkünkből. Azok a gondolataink, amelyek negatív érzelmeket válthatnak ki bennünk, nem valók a szellemiségünkbe, így tudatosan kerülni kell őket. Ki kell nevetnünk őket a szellemiségünkből, az által ugyanis, törlődnek azok a memóriánkból. Mert a nevetés által, tudatosan is, feleslegessé válnak azok. Tudatosan mellőzni kell, az ilyen irányú gondolatokat. Ezek ugyanis, olyan kellemetlen gondolatok, amelyek a negatív érzelmeinkkel társulva, kialakítják számunkra azt a fajta jelent, amelynek a tapasztalati megélése, nem okozhat örömöt nekünk. Ezért, egy jobb világ valóságának a kialakítása érdekében, meg kell tanulnunk, pozitív hitrendszer alapján élni. Annak pedig, előfeltétele az, hogy ne is gondoljunk olyan dologra, amely negatív érzelmeket válthatnak ki bennünk. Akkor az életeseményeink, mindig pozitív élményeket biztosíthatnak majd. Olyan pozitív életeseményekkel gazdagítják a sorsunkat, amelyből minden adott pillanatban, egy még sokkal jobb életesemény vágya rajzolódik ki számunkra.
Csak élnünk kell, az Isten adta mentális lehetőségeinkkel. Mert az emberben, a lelke által Isten él, aki az Univerzum teremtő erejét képes befolyásolni, a folyamatosan változó érdekei szerint úgy, hogy a megtapasztalható életeseményei, boldoggá tegyék. Ez a tudatosan tartóssá tett boldogság, a Paradicsomi létállapot megvalósulása az elménkben.
Matécz Zoltán
2011.12.18.
matecz.zoltan@gmail.com
