Hoponopono.
Az ezoterikus útkereső emberek számára, egy új mérföldkőnek minősül Joe Vitale könyve, ami a Hoponopono címet kapta. A hoponopono egy olyan Hawaii mentális módszer, amellyel a lelkünk által bennünk élő Istenhez fordulhatunk, hogy az Isteni abszolút szeretet, korrigálja számunkra azt az észlelt relatív hibát, vagy hiányosságot, ami zavarja a lelki békénket. Mert az eddig megtapasztalt eseményeink emlékei által, minden új életeseményt, mi magunk vonzzunk be az életünkbe. Mivel mindig a hitünk valósul meg az életünkben, ezért felelősek vagyunk az észlelhető eseményekért is. Mert a rajtunk kívül álló okokat is, mi magunk generáltuk, az emlékeink által. Így nem létezik, rajtunk kívül álló ok. Nézzünk csak körül, a legelemibb társadalmi viszonyaink között. Ha valamelyik rokonunkat, vagy ismerősünket kritikával illetjük, akkor azzá válik velünk szemben, amit a kritika éppen tartalmazott. Így a hozzánk való viszonyát, mi magunk határoztuk meg. Vagyis, tükrözni fogja a mi hozzáállásunkat.
Nem azért írok a hoponoporól, mert jobban értem, mint Dr. Ihaleakala Hew Len, aki megalkotta azt számunkra, hanem azért, mert megpróbálom az általunk használatos fogalomkészlettel értelmezni, hogy tisztább legyen minden kedves érdeklődő számára. Ráadásul, mivel az elméletet tökéletesnek tartom én magam is, leírom a kedves olvasóimnak azt, hogy a könyv olvasása, milyen gondolatokat hozott ki belőlem. Hogyan értelmezem én magam, a saját részelméleteim függvényében. Sőt mi több, hogyan illeszthető össze azokkal a gondolatokkal, amit én publikáltam eddig. Hogyan passzol az eddigi gondolatmenetembe.
A hoponopono, Dr. Ihaleakala Hew Len tanítása alapján, már nagyon jól terjed a világunkban. Az alapját, az a felismerés képezi, hogy Isten abszolút mágneses lényével szemben, mi emberek, csak relatív, teremtett anyagi, elektromos lények vagyunk. Így a hitünk által, a teremtés vezérlésének Isteni képességével bírva, megyünk a saját fejünk után, és e miatt, nagyon sokszor, olyan relatív eseményeket idézünk elő, amelyek tele vannak hibákkal, és hiányosságokkal. A hoponopono technika alkalmazásával, Istenre bízzuk a helyreigazítást, hogy az adott anyagi létezés eseménye legközelebb már, mint abszolút értékű, hibátlan teremtés jelentkezzen számunkra. Így a hoponopono olyan általános problémamegoldó folyamat, amit saját magunkban vezetünk le, és képes hatást gyakorolni minden megtapasztalható agyagi eseményre.
A hoponopono elvei alapján, a jelenségekben észlelhető problémák nem ellenségeink, hanem lehetőségek arra, hogy a lelkünk által bennünk élő Istenhez forduljunk, abszolút megoldásokért. Az észlelt problémák nem mások, mint a relatív emlékeink által kinyilvánított hiteink, programozott eseményszintű visszagyűrűződései. Mivel mindig a hibákból tanulunk, ezért a relatív emlékeink nem mások, mint a megélt hibáink mentális gyűjteménye. Ezért a relatív emberi bölcsesség, a hibák értelmezésén múlik, és generációról-generációra száll, öröklődik. Így a relatív emlékek, mindanyiunkban ott vannak. A problémáink, a kellemetlen mivoltuk ellenére, ráirányítják az elménk figyelmét arra, hogy milyen keveset ér a hibáinkon alapuló, szellemiségünket képviselő emlékhalmazunk, amelyből a folyton változó relatív hiteink formálódnak. Így a problémáink, rákényszerítenek bennünket arra, hogy Isteni lehetőséget vegyünk igénybe az által, hogy az abszolút szeretet inspirációinak, teret biztosítunk az életünkben. Hogy a megélhető valóságunk már, hibátlan legyen.
Dr Hew Len állítása szerint, „Tény, hogy minden egyes másodpercben több millió bit információ áramlik keresztül az érzékszerveinken, ám tudatos folyamataink maximum 40 bitnyit tudnak ebből feldolgozni. Sok millió bit sűrűsödik össze az olyan tudatos megtapasztalásban, ami gyakorlatilag semmi információt nem tartalmaz.” Vagyis, az információáradatból, csak azt vagyunk képesek hasznosítani, amire az elménk figyelme éppen irányul. Az pedig, csak elenyésző töredéke annak, amennyi áramlik felénk. Így az emlékeink, erősen korlátozottak. Pedig, azok alapján vagyunk kénytelenek kialakítani a változó hiteinket. Vagyis, az élettel szemben támasztott reálisnak látszó elvárásainkat. Azok pedig, mint megtapasztalható életesemények, úgy áramlanak felénk, más emberek hit által megtervezett életeseményeivel együtt, hogy azoknak, sok esetben csak az elszenvedői vagyunk. Mert azok, nem a teljes, abszolút információs lehetőségek alapján alakultak ki, hanem csupán, az emberek által észlelt, és értékelt információtöredékek alapján, vagyis erősen relatív módon.
Amikor a genezis időszakában, Isten megteremtette az észlelhető valóságot, és benne az értelmes embert, akkor Ő abszolút teremtést hajtott végre. Ki is jelentette a Bibliában azt, hogy minden, amit teremtett, milyen jó. Az embert pedig, akit a saját „képmására”, tudatosnak teremtett, szabad akarattal ruházta fel. Így a hiteinket, amely alapján élni szeretnénk azon a helyen, ahová éppen társadalmilag tartozunk, mindennemű korlátozás nélkül, mi magunk határozhatjuk meg. Csakhogy, mivel nem láthatjuk át egyszerre a teljes valóságot, ezért az érzékelési lehetőségeink is erősen korlátozottak. Ezzel a korlátozott mentális lehetőséggel kell a hiteinket formálnunk, hogy a megtapasztalható valóságunk jó legyen számunkra. De ez ilyen módon, csak relatív teremtés lehet, tele a személyes emlékeink által felhalmozott hibákkal, és hiányosságokkal.
Ráadásul, mivel minden megtapasztalható esemény, a kifejezésre jutott hitünk alapján érkezik hozzánk, ezért felelősek vagyunk a benne kialakuló cselekvésért, történésért, és létezésért. Továbbá, ha rokonszenv, vagy ellenszenv alakul ki bennünk, bármivel szemben, akkor akaratlanul is megítéljük az észlelt eseményt, vagy a benne szereplőket, és ezzel felelősséget vállalunk azokkal szemben is. Mert a kialakult véleményünk által, osztozunk a sorsukban. Már az észlelés által kialakuló tudatosodás is felelőssé tesz bennünket. Az a tény, hogy figyelmet fordítunk valamire, vagy valakire. Ezt a felelősséget pedig, 100%-ig vállalnunk kell. Nem azért, mert mi magunk vagyunk a felelős szereplők, hanem azért, mert akaratlanul is, mi magunk hívtuk életre. Különben nem is tapasztalhattuk volna meg.
A felelősség kérdése, mindig Istennel szemben jut érvényre. Isten abszolút teremtésével szemben, ma már csak olyan relatív emberi teremtések léteznek, amelyekért kizárólag az emberek a felelősek. Istennek azonban, teljesen mindegy az, hogy éppen ki vállalja fel a felelősség kérdését. A felelősség felvállalása által ugyanis, azt fejezzük ki csupán, hogy a mi relatív teremtésünk helyett, inkább az Isteni, abszolút teremtésnek örülnénk. Így az esemény észlelői közül, bárki tudatosan felvállalhatja a felelősséget büntetés nélkül, hiszen csak arra kéri a teremtőt, hogy a relatív emlékeink által beindított hibás, vagy hiányos esemény programját, tökéletesítse számunkra, abszolút módon. Vagyis, olyan módon, hogy az, minden észlelő ember számára tökéletesen megfelelő legyen. Amikor Isten ezt megteszi nekünk, akkor közben, minden érintett ember tudatalattijából törli a hibás emlék fontosságát, mert már nem lesz arra szüksége többet. Nem, mert már létezik a dologra, eseményszintű Isteni, abszolút értéket képviselő megoldás.
Dr. Hew Len szerint, négy egyszerű rövid mondat mantrális ismételgetésével, olyan érzelmi állapotba kerülhetünk, amelyben a gondolat és a felszínre törő érzések, hitté alakulnak. Így az elkövetkezendő események, a hitünk alapján fog alakulni. Ahogyan fejlődünk, a mondatok ismételgetésével hitben, úgy fejlődnek a viszonyaink is, amelyeket megtapasztalhatunk.
Sajnálom. : Ezzel a kijelentéssel, teljes mértékben, vagyis 100%-ban felelősséget vállalunk az észlelt relatív hiba, vagy hiányosság miatt. Isten nem a bűnöst keresi bennünk, hanem a felelősségvállalásunk által, tudatosan is szabad teret biztosítunk számára, hogy most Ő alkosson, javítson számunkra. Mert a teljes felelősségvállalással elismertük azt, hogy mi már, tehetetlenek vagyunk az adott dologgal szemben. Mindazok az emberek, és dolgok, amelyekkel bármilyen viszonyba kerülök, részeseivé válnak az életemnek, így én magam is, az ő életük eseményeinek a részévé váltam. Ezért, teljesen mindegy Isten számára az, hogy egy adott dolog miatt, melyik érintett egyén vállalja a felelősséget. Akár én is megtehetem büntetlenül, 100%-ban. Sajnálom a magamban felgyülemlett relatív gondolatokat, amelyek az észlelt problémámat okozták. Sajnálom, vagyis belátom, hogy ostobaság. Isteni megoldást kérek. Soha ne a felelőst keressük, mert az, mi magunk vagyunk. Mindig a megoldásra szorítkozzunk, lehetőleg Isteni megoldásra.
Kérlek, bocsáss meg. : Ezzel a kéréssel, tudatosan hozzájárulok ahhoz, hogy egy meghatározott helyzetben kialakult relatív emlék, negatív módon megtapasztalt programjának a hibás, vagy hiányos eseményének, kellemetlen jellegétől megszabadulhassak. Továbbá, tudatosan felkérem Istent, és hozzájárulok ahhoz, hogy a konkrét helyzet relatív emlékeit, kitakaríthatja a többi emlékeim közül. A megbocsátás ténye, újra teret biztosít, a kiszorított szeretet jelenlétének. A szeretet pedig, a megüresedett helyre inspirációt, Isteni üzenetet irányít.
Köszönöm. : Ezzel a hálámmal, azt a szabadon választott hitemet fejezem ki, hogy örülök annak, hogy a dolgok Isteni rendben, vagyis abszolút módon, minden észlelő számára, a lehető legideálisabban alakulnak ezek után. Mert Isten kitörölte, vagy kiegészítette az érintettek memóriájában tárolt hibás, vagy hiányos relatív emléket. Ezért hálás vagyok, mert az már többé, nem terhel bennünket.
Szeretlek. : Ezzel tisztíttatom ki magamban Istennel, azt a korlátozó relatív programot, amivel eltorzult emlékként, előidéztem az észlelhető hibás, vagy hiányos relatív eseményt. Felszabadítom az észlelt eseményben megrekedt energiát, hogy az, ismét szabadon áramolva, képes legyen közvetíteni az Isteni szeretetet. Mert az Isteni abszolút megoldás energiája, mindig Isten szeretetét tükrözi. A szeretet, maga a forrás, minden áldás kiindulópontja bennünk, azaz zéró, vagy más néven, lenullázott pontja. Addig kell takarítanunk a „szeretet” szó ismételgetésével, amíg el nem jutunk a zéró állapotunkba, ahol már nem uralkodnak rajtunk a relatív gondolataink. Amikor kimondom, vagy mantra szerűen ismételgetem a „szeretet” szót, akkor a végtelen szeretethez, Istenhez való feltétlen ragaszkodásomat fejezem ki, ezért ennek a szónak, határozott tisztító ereje van az életemben. Tisztít, mert bennünk a végtelen szeretet, nem tűri az ellentmondásos relatív gondolatokat, kizárólag az Ő általa diktált inspirációkhoz ragaszkodik. Az abszolút szeretet inspirációi azonban, nem képesek áttörni, áthatolni, a relatív gondolataink bonyolult szövevényein. A „szeretlek” szó ismételgetésével, gyakorlatilag, az abszolút szeretet hívjuk be az életünk megtapasztalható eseményeibe, vagyis Istent. Amit megtapasztalunk, azt automatikusa tisztítanunk is kell, mert az életünk része lett. Erre jó a „szeretlek” szó ismételgetése.
Dr. Hew Len bevált gyakorlata alapján, ha már kellőképpen megismertük az egyszerű vezérmondatokhoz tartozó értelmezések jelentőségét, akkor már az is bőven elegendő, ha csak magukat az alapmondatokat ismételgetjük folyamatosan, mint egy mantra füzért. Az már bebizonyosodott tény, Dr Hew Len gyakorlatában, hogy a problémával kapcsolatos gondolatainkban szerepelő ellentmondások közömbösítéséhez, a mantrává alakított mondatsor is elégendő. Így gyakorlatilag, tökéletesen leegyszerűsödik a folyamat.
Sajnálom., Kérlek, bocsáss meg., Köszönöm., Szeretlek., ………..(Újra, és újra.)
De, még tovább egyszerűsödik az egész folyamat az által, hogy az alapmondatok, önmagukban is értelmet nyernek. A „szeretlek” szó ismételgetésével, állandóan tisztítja az ember az emlékeit. Ha pedig, tudatosan is, egy meghatározott témakörre fókuszáljuk, akkor azok között az emlékek között végez alapos nagytakarítást. Dr, Hew Len szerint, az emlékek közötti takarítást, sohasem érdemes abbahagyni. Mert mindig jönnek új tapasztalatok, új, szintén hibás és hiányos relatív emlékekkel. A módszeres takarítás feleslegessé teszi a hibás emlékeket, és kiüríti azokat a memóriánkból. Majd az üressé vált memóriaterületre, Isteni instrukciókat, inspirációkat kapunk. Olyan inspirációkat, amelyek amúgy, nem képesek az emlékeink relatív szövevényén áthatolni.
Van a könyvben néhány olyan kijelentés, amely értelmezésre szorulhat számunkra. Én legalábbis, meglepőnek találtam. Itt azt próbálom lejegyezni, hogy én, milyen módon értelmezem azokat.
Ahol a béke elkezdődik. : Az a zéró pont bennünk, ahol megszűnnek a relatív gondolataink, és átadják a helyüket, az örök jelenlétnek. Ebben a pontban születnek meg az inspirációk, mint a bennünk élő Isten személyes üzenetei, amelyek abszolút értékű instrukciók.
A béke velem kezdődik. : Akármilyennek érzékelem is a valóság eseményeit, azok nem mások, mint az én hitem anyagi megnyilvánulásai. Ha békés eseményeket szeretnék megtapasztalni, akkor azokat nekem kell most kialakítanom a jelenben, mint kifejezésre juttatott hiteimet. Így a béke olyan módon kezdődik velem, hogy ha magamban kialakítom annak az eszméjét most, akkor várhatom csak el, annak a megtapasztalható eseményszintű megvalósulását.
Az én békéje. : Azt jelenti röviden, az én szeretetem. Az én békémben ugyanis, Isten uralkodik, minden zavaró relatív gondolat nélkül. Így az abszolút szeretet áramlását, semmi sem befolyásolja bennem. A szereteten alapuló béke, úgy jön létre a lelkünk zéró pontjában, hogy minden relatív gondolatot mellőzünk közben, vagyis ilyen módon, minden emberi relatív értelmet meghalad.
Az Univerzum akkor kezdődött, amikor a semmi meglátta magát a tükörben. : Az Univerzum mágneses alaphalmazában kialakult longitudinális hullámok, abszolút értékű gondolatokként, Isteni inspirációkként, csak egymásra tudtak hatást gyakorolni. Majd kialakult a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeiből, az összetett elektromos objektív anyagi valóság. Mint a mágneses valóság visszatükröződése. Ami abban nyilvánult meg, hogy az értelmes energia, értelmezhető anyagi struktúrákat alakított ki. Benne a viszonyításra képes értelmes embert. Így az ember által, a mágneses értelem, mint az objektív „semmi”, meglátta önmagát, mert már viszonyítani tudta a kialakult objektív valóságot. Azt az objektív valóságot, amelyben minden elektromos anyagi megnyilvánulás viszonyítható adatai, a mágneses energia által közölt információs értelmet képviselik. Ez az helyzet, az abszolút létezést visszacsatolt állapotban tartja, és ennek köszönhetően, mint egy intelligens organizmus, önmagára talált. Vagyis, a mágneses hatás, „meglátta”, viszonyítani tudta önmagát, a megnyilvánult elektromos anyagi eseményekben. Ez a „meglátás” nem más, mint az indukció jelensége a mágneses, és az elektromos viszonyok között. Az ember esetében úgy valósul meg, hogy az Univerzum mágneses alaphalmaza, mindig a hitünk által kialakult agyi rezgésállapotunknak megfelelően rezonál, és irányítja felénk, az agyi rezgéseinknek megfelelő, megtapasztalható anyagi eseményeket.
Isteni. : A lélek által, Isten éltet bennünket. Így a mi Isteni részünk, a relatív gondolataink befolyásától tökéletesen mentes lelkünk, amely a szeretet biztosította szellemi nullpontunkon, az Isteni instrukciókat, mint abszolút értékeket képviselő inspirációkat, képes közvetíteni, a figyelmes elménk felé. Hogy ott tudatosodjanak azok. Amikor tehát, mentesülünk a relatív emlékeink zavaró terhei alól, akkor az elménkkel a zéró pontunkra reflektálva, úgy érezhetjük, hogy végre, az Isteni önvalónk vagyunk, ahogyan azt Isten megteremtette, még a genezis időszakában. Amikor még nem léteztek torz relatív emlékeink.
Dr. Hew Len, az általunk észlelhető eseményeket, számítógépes programokhoz hasonlítja, amelyben az észlelt problémák olyan vírusok, amelyeket a hibás, vagy hiányos relatív emlékeink hívtak életre. Az a tény pedig, hogy észleltük a jelenség hibás, vagy hiányos voltát, azt jelenti számunkra, hogy a vírust észleltük az anyagi rendszerben. Tulajdonképpen elkaptuk a vírust, mert megértettük a probléma ellentmondást előidéző jellegét. Ezért nem elég az elménk memóriájában elkülönített „lomtárba” helyezni, mert akkor az még tovább fut programként, a tudatalattink háttértárolójában, és ez által, az anyagi rendszerek eseményeiben. A problémát előidéző emlék vírusát, tökéletesen ki kell törölnünk a memóriánkból, hogy mint emlék, már hatástalan legyen az életünk eseményeiben. Hogy ne legyen képes több programunkba beépülve, zavart kelteni.
Éppen azon gondolkoztam, hogy milyen módon kellene befejeznem ezt az írást, ami nem az én elmémben fogant meg, amikor egy Isteni inspirációt észleltem. Megvilágosodott az elmémben az észrevétel, hogy ha a „szeretet” szó állandó kijelentésével, minden észlelhető dologban, semlegesíteni tudjuk a relatív viszonyok, negatívnak ítélhető hatásait, akkor a „nem szeretem”, vagy a „nem szeretlek” kifejezések által, éppen ellentétes eredményeket váltunk ki. Vagyis, mint egy takarót, magunkra húzzuk azokat a negatív dolgokat, amelyekre azt mondjuk, hogy „nem szeretjük”. Azért, hogy amikor újra az életünk eseményeiben jelentkeznek azok, ismét legyen egy lehetőségünk megváltoztatni a véleményünket. Mert egyáltalán nincsen jogunk arra, hogy bármit is negatívan megítélve, kirekesszünk az életünkből. Amit tudatosan kirekesztünk az életünkből, az is az abszolút létezés, vagyis Isten része. Ezért, meg kell barátkoznunk velük. Addig, amíg nem szeretjük őket, mindig aktívan jelen lesznek az életünk eseményei között, mint negatív tapasztalatok. Ezért én azt javaslom, hogy bármire, vagy bárkire, akivel összehoznak az életeseményeink, már a megjelenésük pillanatában, azt érdemes mondanunk, hogy „szeretlek”. Akkor, automatikus tisztítást végzünk. Eleve, be sem engedjük az elménkbe, mint negatív tapasztalati ismeretet. Így nem válik az élmény, negatív emlékké bennünk.
Jó-jó, de bárki mondhatja most azt nekem, hogy én például, a mákos-lecsót tényleg „nem szeretem”. Valójában arról van szó, hogy amit kerülni szeretnénk, azt sem kell utálnunk, és a „nem szeretem” kifejezéssel illetnünk. Bőven elegendő az, ha határozottan kijelentjük azt, hogy most nem kérjük, nem tartunk rá igényt. Ahogy a „szeretet” szó hatástalanítja az elménkben a hibás emlékeket, úgy a „nem szeretem” kifejezés, éppen fordítva, aktivizálja azokat. Ezért, amire, vagy akire azt mondjuk, hogy „nem szeretem”, az a dolog, vagy személy, állandóan az életünk negatív tapasztalatainak a része marad. Isten, csak a szeretett anyagi események negatív hatásait közömbösíti számunkra, hogy továbbra is szeretni tudjuk azokat.
Amikor kimondom azt, hogy „szeretlek”, és pozitív érzéseket társítok hozzá, akkor azt most teszem, így a „szeretlek” szó állandó ismételgetése, a jelenben tartja az elmém figyelmét. A reálisan elvárható jövőm pedig, ebből a jelenben érzett szeretetből fejlődik ki, mint megtapasztalható esemény. Így az elvárható jövőmnek, legbiztosabb alapot, a jelenben érzett szeretetem biztosít. Akármilyen esemény fejlődik is ki erről a szeretetalapról, biztosan örömöt fog okozni. Ez azért működik így, mert mindaddig, ameddig azt mondom, válogatás nélkül az észlelt jelenségekre, hogy „szeretlek”, tudatosan kivonom azokból a relatív mentális szférákból azt, amit a negatív szellemi emlékeim jelenthetnek, és egyből Isten, az abszolút szeretet hatáskörébe rendelem.
Régóta keresi az ember, a szeretet szó értelmét, Valójában arról van szó, hogy amit szeretünk, abban eleve nem is keressük a hibát. Szeretettel a szívünkben, mindent hibátlannak látunk. Ezt teszi Isten is, amikor abszolút módon szereti az embert, mint önnön megnyilvánulását. Nem látja bennünk a hibát. Ezért kell, nekünk kimondani azt, hogy „szeretlek”, minden olyan dologra, amivel az abszolút létezés valóságában kapcsolatba kerülünk. Amire ugyanis, eleve azt mondjuk, hogy „szeretlek”, azt nem fogjuk megítélni. És itt lép a képbe Jézus 2000 éves tanítása, mi szerint, „ne ítélkezz”. Az időszámítás korában élő emberek, nem értették volna meg, a mai fogalmakkal kifejezett tanításokat, de a mai korok embere már világosan átláthatja, az akkori fogalomrendszerrel értelmezett tanok értelmét is. Mivel pedig, Isten nem látja bennünk a hibáinkat, ezért a „Sajnálom.”, a „Kérlek, bocsáss meg.”, és a „Köszönöm.” alapmondatokkal, éppen nekünk kell felhívni az abszolút Elméje figyelmét arra, hogy hol, és miért kérünk Isteni segítséget.
Itt kristályosodik ki a szabad akarat kérdése. Mert szabadon dönthetünk úgy is, hogy a jelenben folyamatosan kialakított hiteink alapján alakuljanak, a saját jövőnket képező életeseményeink, vagy Isteni segítséget veszünk igénybe. Isteni segítséggel, nem érhet kellemetlen csalódás bennünket. A titok egyszerű, adjunk mindenre szeretet olyan módon, hogy amikor észleljük az eseményeket, mondjuk azt mindenre és mindenkire, hogy „Szeretlek.”, és érezzük a szeretet könnyed, terhektől mentes, súlytalan élményét. A hoponopono kulcsa tehát, az én személyes véleményem szerint, a szeretetben való tartózkodás, és az abból való eseménykialakítás a jelenben, amelynek a megtapasztalása boldoggá tesz.
Matécz Zoltán
2011.12.30.
matecz.zoltan@gmail.com
