Harmadik szem.
A harmadik szem, olyan léleklátást tesz lehetővé bennünk, amelynek segítségével, az ember Isteni énje, minden információt megkaphat az Univerzumtól, amire csak szüksége van. Továbbá, a harmadik szem tudatos használatával, bármire hatást tudunk gyakorolni az Univerzumban. Így a harmadik szem, kétirányú spirituális képességet tesz lehetővé számunkra. Az ember csak a szívével „lát” tisztán. Az igazán lényeges dolgok, a szemeink számára láthatatlanok. Mert a szemeink képességei, erősen korlátozottak. Ezért van szükségünk ma még, a hitre.
Egyfajta léleklátásról van szó. A lélek az élet energiája bennünk. Mint az Univerzum bennünk elkülönült részenergiája, sohasem szűnik meg, legfeljebb átalakul, és a halálunk után, más anyagi megnyilvánulás részenergiájaként jelenhet meg újra. Vagyis, elpusztíthatatlan adottság, amely képes animálni, éltetni bennünket. A lélek, az örök jelenlét öntudata bennünk, és az érzelmeink, mint energiaimpulzusaink, kialakítója. Így a harmadik szemmel való érzékelés, valójában egyfajta „energialátást” jelent. A harmadik szemmel, a bennünk lévő életenergia, észleli, a rajtunk kívül lévő energiamezőket. Ez az energiaészlelés, az elménkben tudatosodik, éppen ugyanolyan módon, mint a két szemünk által szerzett látási információk.
Energiaként, a léleknek nincsen polaritása, így bármilyen irányba képes hatást gyakorolni. Csupán az a lényeg, hogy tudatosodjon az elménkben, a mentálissá vált folyamat. Vagyis, az elménk figyelmét, erre a harmadik szemre kell koncentrálnunk, azzal a tudattal, hogy most a lelkünkkel „nézünk”, érzékelünk. Ennél fogva, éppen ugyanúgy alkalmas arra, hogy tudatosan kifelé, a világmindenségbe tekintsünk vele, mint az, hogy szintén tudatosan, befelé nézzünk, az Univerzum felől, intuitív formát öltve. Olyankor ugyanis, a hatodik „érzékünk” funkcióját tölti be. Gyakorlatilag úgy lehet elképzelni, mint egy mentális „lámpa” fényét. Amire a lelki tudatunk energikus tiszta, abszolút fényét ráirányítjuk, azt jóval tisztábbnak érzékeljük, mert az értelmünk fénye, minden értelmetlennek minősülő relatív árnyékot, azonnal eltüntet. Ahol az abszolút lelki értelem fénye uralkodik, ott az értelmetlen relatív árnyékok megszűnnek.
A harmadik szem mindenre képes. Mert azzal, a lelkünk által bennünk élő Isten lát, rajtunk keresztül. A jelenben, azaz itt, és most, bárhol lehetünk az Univerzumban, ahol csak szeretnénk lenni. Tudatosan, olyan mentális utazásra vagyunk képesek, amilyenre csak vágyunk. Mert az a lélek, amelyik az Univerzumban éltet egy testet, továbbra is a világmindenség része marad, így lokális értelemben véve, bárhol lehet. Az energia ugyanis, mindenhol jelen van az Univerzumban. Továbbá, bármit megtudhatunk, ami az Univerzum mágneses alapú abszolút memóriájának az ismerethalmazában szerepel. Korlátlanok a lehetőségeink. Mert a lelkünk által, Isten bennünk él. Így a bennünk megnyilvánult Isten kommunikál az Univerzumban meg nem nyilvánult Isteni résszel. Isten anyagi felépítményei, templomai vagyunk, mert van lelkünk. Helyesebben kifejezve, a lelkünknek van teste, és szellemisége. A test arra alkalmas, hogy objektív módon juttassa kifejezésre a lelkünk akaratát, míg a szellemiségünknek éppen az a feladata, hogy szubjektív, azaz értelmes módon fejezze ki, a lelkiségünk szándékait. Így a test, és a szellem természetes funkciója az, hogy szolgálják a lelkünket. Akkor élünk lelki életet, ha hagyjuk, hogy a lelkünk által bennünk élő Isten, éljen, tapasztaljon általunk.
Isten megnyilvánulásaként, szabad akarattal rendelkezünk. Ez a szabad akarat azonban, felelősséget ró reánk. Így csak a hiteinket tudjuk kötetlen módon kialakítani. Ezért mindenki számára, a hit olyan értelmes szellemi cselekedetvezérlő gondolat, amely érzelmi telítettséget nyert a lelkünktől. Hitként érvényesül az olyan fordított, inverz mentális helyzet is, amikor a felszínre törő érzéseknek biztosítunk értelmes gondolatokat. A szellemi gondolataink, értelmes formát biztosítanak a hitünk számára, míg hasznos tartalommal, a lelkünk tölti fel azokat, az impulzív érzéseivel. Ez lesz a mi megnyilvánult szabad akaratunk, azaz a cselekvést, történést, és létezést kiváltani képes hitünk. A hit verbális, azaz szóbeli kifejezése után pedig, azt mondjuk, „ÁMEN”. Azaz, „ÚGY LEGYEN”. Ha pedig, az „Ámen”, vagy az „Úgy legyen” kifejezésekkel, lezárjuk az imánkat, amellyel a hitünket juttattuk kifejezésre, akkor tudatosan is hozzájárultunk ahhoz, hogy végrehajtódjon az életünkben, a szabadon formált akaratunk. Ha tehát, én magam járulok hozzá a hitem teremtéséhez tudatosan, akkor azt, a lelkem által bennem élő Isten mondatja velem itt, és most. Így a kifejezésre juttatott hitünk, mindig Isten akaratát képviselik bennünk, és így a mi tapasztalati szintű anyagi eseményeink várható megvalósulására irányulnak.
Amikor tehát azt mondjuk, hogy „Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy itt a Földön is.”, akkor éppen arra utalunk, hogy a meg nem nyilvánult Isten „szándéka” éppen olyan fontos számunkra, mint a bennünk megnyilvánult Isten akarata, amit a kifejezésre juttatott hitünk jelent. Így a tiszta hittel kifejezett szabad akaratunk, végül is, a lelkünk által bennünk élő Isten szándéka. Mert az értelmes szellemi gondolatainkat, a lelkünk töltötte fel érzelmi tartalommal. Ilyen módon, teremtő impulzussá, hitté formálva azt.
Az anyagi létezés minden formája esemény. Olyan esemény, amely az energia hatása alatt képes létezni, és érezhető formában fennmaradni. Ha most egy atomot képzelünk el, akkor az ő objektív alkotóelemeinek az együttes térfogata, csak egy tízezred résznyi térfogatot képviselnek, a teljes atomtérfogathoz képest. Így az adott atom eseményszintű térfogata tízezerszer nagyobb, mint az eseményét fenntartó protonjainak, neutronjainak, és elektronjainak az együttes térfogata. Mivel pedig, analógiás értelemben véve, minden atom arányai hasonlóak, ezért nyugodtan azt állíthatom, hogy az atomokból felépített objektív anyagi valóságban, éppen az objektivitás a legkevesebb. Az észlelhető valóságnak, csak az egy tízezred része. Ezért képes az energia, bármikor módosítani, az anyagi struktúrák, stabilan észlelhető szerkezeti kialakításán.
A tapasztalataink mentális tárolása úgy működik, hogy az ember tudatalattijában lévő memóriája, lineáris módon, időrendi sorrendben eltárolja az emlékeinket. Különböző, egymástól „elszeparált” tároló „fiókban”. Azokat a tapasztalati tényeket, amelyek az életünk eseményeiből származnak. Ezek az emlékek, relatív emberi igazságokat jelentenek, amelyek igazságértéke ötven százalék csupán. Vagy jó, vagy nem. Így állandó korrekciókra szorulnak. E miatt, a memóriánkban működő szellemiségünket, azok a gondolatok képviselik, amelyek az emlékeink közötti mentális viszonyból származnak. A szellemiségünk ugyanis, éppen a mentális emlékraktárunkat kezeli. Ő a raktáros, az emlékeinket tárolni képes memóriánkban. Így a szellemiségünk, éppen arra törekszik, hogy a memóriánkat jelentő emlékraktárunkban, abszolút tökéletes információk legyenek eltárolva, állandó jelleggel.
Az elménk, mindig a megfelelő, számunkra etalon értékű emléket hívja elő a memóriánkból, újabb viszonyítás céljából. Így az elménk nem látja át a teljes memóriasávunkat. Ezzel szemben, a memóriánkban funkcionáló szellemiségünk olyan mentális viszonyokat tart fenn raktárkezelőként a relatív emlékeink között, amelyek mindig megpróbálnak rávilágítani az egyes relatív részemlékeink hiányosságaira, hibáira. Így a teljes emlékspektrumunkat áttekinti, és a gondolatok segítségével, kiegészíteni iparkodik. Így a gondolataink lényege éppen az, hogy abszolutizálni próbálják számunkra, a relatív emlékeinket. Azt azonban, csak az elménkben tudatosodva képesek megtenni, ezért folyamatosan magukra vonják az elménk figyelmét. Amelyik szellemi gondolatunk tudatosodik az elménkben, az új viszonyítási alapot képez az elménk számára. Ezért az elménk, előhívja a hozzá rendelhető aktuális emlékeket, elvégzi rajtuk a mentális korrekció viszonyítását, majd a módosult, „feljavított” emléket tárolja el újra a memóriánkban.
Ha elfogadom végre azt, hogy Isten, az Univerzum értelmes energiája él rajtam keresztül, akkor azonnal természetessé válik számomra az is, hogy a harmadik szemem segítségével, az Isteni értelmem tekint a valóságomra, az elmém tudatán keresztül. Így az Isteni érzékelésemnek, én magam vagyok a haszonélvezője, mert az én memóriámba kerül, az abszolút érzetről kialakult minden új, immár tökéletes információ. Ezért a szellemi gondolataim is megtisztulnak. Ha ugyanis, a memóriámban abszolút igazságokat tárolok végre, szintén időrendi lineáris sorrendben, a relatív emberi igazságaim helyett, akkor a szellemiségem átlátja ugyan az egész emléktáramat, és továbbra is időérzetet indukál bennem, de már nem formál gondolatokat. Mert az abszolút értéket képviselő emlékek között, nyilvánvalóan nem feszülnek javításra, korrekcióra, módosításra szorítkozó mentális ellentétek. Így a teljességre törekvő szellemiségünk, valójában megnyugszik. A szellemiségünknek, a memória-raktárosi munkáját tekintve, áttekinthetőbb, egyszerűbb lesz a feladatköre. A folyton csökkenő szellemi gondolatáramlatok pedig, egyre ritkábban képesek csak elvonatkoztatni az elménk figyelmét, a lelki jelenlétünktől, ami kizárólag itt, és most van. Így a test, mivel mindig követi az elménk állapotát, kiteljesedik végre, életerős és egészséges lesz.
A szemünkkel látjuk a tárgyakat. Ezzel szemben, a harmadik szemünk segítségével, a tárgyakat egyben tartó energiamezőket is érzékeljük, mert lelki energialátást végzünk. Így tökéletes teljességében érzékeljük a körülöttünk található tárgyakat, és élőlényeket. Ennek az a közvetlen módon lemérhető eredménye, hogy amit a harmadik szemünkön keresztül szemlélünk, az elménk koncentrált tudatával, az a lelki energialátásunk eredményeként, elveszíti minden árnyékos, tévesen relatív mivoltát. Vagyis, minden hiedelem, amit gondoltunk az észlelt dologról, szertefoszlik a kitisztult értelmünk energikus fényében. A harmadik szemünk által közvetített abszolút értelmünk világossága, eltüntet minden relatív értelmünkkel kialakított homályt, és árnyékot. Ezért a harmadik szemmel való léleklátás, abszolút érzékelést tesz lehetővé, amelynek segítségével, a bennünk élő Isten tekint a világra.
Ahhoz, hogy a harmadik szemünkkel léleklátást tudjunk végrehajtani, alapvetően arra kell koncentrálnunk, hogy az érzékelési folyamatban, a lelkünk kapja a domináns szerepet. Az abszolút lélek ugyanis, mindig csak itt, és most, a jelenben képes funkcionálni. A relatív szellemi gondolataink, a memóriánkban tárolt múltbéli emlékeinkből nyerik a létjogosultságukat, ezért többnyire éppen a jelen pillanatától vonatkoztatnak el bennünket. E miatt, ha az érzékelésünk részletei, a szellemi gondolatainkkal társulnak, akkor akaratlanul is, eltávolítanak bennünket a lelki jelenlétünktől. Ezért a szellemi ember, az időérzete rabságában él. Így arra kell törekednünk, hogy a múltunkra irányuló gondolataink, távol maradjanak az elménk figyelmétől. Ezt úgy lehet csak elérni, ha kizárólag a jelenben érezhető lelki érzelmeinkre figyelünk az elménkkel. Ez által, függetleníthetjük magunkat, a relatív szellemi gondolatainkkal fenntartott időérzetünktől.
Így az észlelések, tudatosodnak az elménkben, és társulnak az általuk kiváltott érzelmeinkkel. Ilyenkor az ember, kizárólag lelki életet él. Ha ez a tudatos lelki folyamat, már beindult az életünkben, akkor foglalkozhatunk érdemben a szellemiségünkkel is. A szellemiségünknek kizárólag azt a feladatot adjuk, hogy értelmesen fejezze ki, az érzékelés során sorban felszínre törő lelki érzelmeinket. Amennyiben a szellemiségünk csak ezt teszi, nem kalandozik el a múltunkban, és nem vonja el az elménk tudatának a figyelmét, a jelen észlelés tényszerűségéről. Az a cél, hogy minél tovább maradjunk a jelenben, itt és most, amikor a lelki érzékelés történik. Ha rendszeresen hozzászoktatjuk az elménket ahhoz, hogy a figyelme centrumában, a jelenünk lelki észlelései tudatosodjanak állandóan, akkor egy új minőségű embert alakítunk ki magunkban. Egy Istentudatos embert, aki a lelke által benne élő Isten, abszolút lehetőségeivel rendelkezhet. Mégpedig, az Isteni abszolút szeretet jegyében.
A harmadik szemmel való rendszeres információgyűjtés, képes pozitív irányban megújítani, abszolutizálni az ember szellemiségét is, így ez a mentális lehetőség a Szentlélek szimbólumát valósítja meg bennünk. Minél több relatív emléket tárol a memóriánk, annál több gondolati viszony alakul ki benne, mint szellemi termék, mint belső raktárosi információ. Ráadásul, mivel a szellemiségünk foglalkozik a memóriánkban, az emlékek egymáshoz fűzhető viszonyaival, a gondolataink által, ezért „raktárosként” tökéletesen áttekinti a teljes emléktárunkat. Így az időegységekhez kapcsolt lineárisan tárolt emlékeink, időérzetet képviselnek a szellemiségünk számára. E miatt, amikor a szellemiségünk gondolataira fókuszáljuk az elménk figyelmét, akkor gyakorlatilag, tapasztalati tényként érzékeljük az időt, ami csak a szellemiségünk által létezhet. Vagyis, aki gyakorlatilag az időre koncentrálja az elméje figyelmét, vagy az időt felszínre hozni képes szellemi gondolataira, az idő rabságában él. Korosodik, idősödik, mert nem képes megszabadulni az idő érzetétől. Így él, minden szellemi szintű átlagember. Ezzel szemben, a lelki ember, mindig a jelen érzéseinek szenteli az életét. A szellemi képességeit csak arra használja, hogy értelmesen juttassa általa kifejezésre az érzéseit. Így a szellemi időérzet helyett, az örök jelenlétnek él. Vagyis, az életvitele, független az időtől.
Tudomásul kell vennünk azt, hogy a memóriánkban tárolt emlékeink, lokalizáltak. Tudatosan helyhez, és a viszonyítás időpillanatához csatoltak. Csak ilyen módon képes a memóriánk szakszerűen, precízen, lineáris sorrendben tárolni őket. Így a memóriánkban kialakuló szellemi gondolataink, mindig a múltra irányítják az elménk figyelmét. Mert az emlékeink a múltunkban lettek eltárolva. E miatt, minden esetben, elvonatkoztatják az elménk figyelmét a jelenben megtapasztalható lelki érzéseinktől. Márpedig, nem lehetünk egyszerre a jelenben is, és a múltban is. Aki a lelki jelenlétet választja, tudatosan lemond a szellemi múlt relatív emlékeiről. Így a jelen lelki érzéseire koncentrálja az elméje figyelmét. Ezért kikerül az időérzete rabságából.
A harmadik szemmel való látásmód, velünk született adottságunk, és körülbelül három éves korunkig, zavartalanul működik is. Majd egyre erőteljesebb szellemi életet kezdünk el élni, a relatív neveltetési módszereknek köszönhetően, és így, abszolút lelki emberkéből, relatív szellemi emberré válunk. Egyre távolabb kerülünk a lelki jelenlét állandó pillanatától, ami itt, és most van, amikor éppen érzékelünk. Ennek az átalakulásnak az eredménye nem más, mint az, hogy elveszítjük a teljesebb, léleklátási képességünket. Ezt az átalakulást követi a gyermek állandó kérdezősködése. A „Miért?” korszaka. Addig nem kérdezett ilyent, mert a teljes látás birtokában, nyilvánvaló volt számára a teljes észlelt esemény. A relatív viszonyítás során azonban, már csak részleges, azaz relatív az észlelése, ezért a teljesség igénye miatt kérdezősködik. Majd az észlelt eseményekről sajátságos, viszonylagos elképzeléseink alakulnak ki, amelyek erősen beárnyékolják számunkra, az objektívnek elfogadott valóságot. Így nekünk a valóság, nem az ami, hanem csupán az, amit képzelünk róla. Ha azonban, a harmadik szem használatát újra megtanuljuk, akkor a valóság torz képzeteinek relatív árnyékai, eltűnnek végre előlünk. A szellemi formát, és a lelki tartalmat együtt érzékelve, ok és okozat nyilvánvalóvá válik számunkra, a teljes érzékelésünk képessége által.
Erre mondta Jézus a tanítványainak azt, hogy „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, és nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” Jézus éppen azt élezte ki ebben a tanításában, hogy csak az olyan ember alkalmas Isten országát megtapasztalni a Földi életében, aki abszolút lelki emberré válik, és mellőzi a szellemi gondolatait. A harmadik szem, abszolút érzékelést biztosít, és ezért, Isten országának a megtapasztalását eredményezi az érzékelő emberben. Mert a teljes látás birtokában, tévedhetetlenné válik.
A harmadik szemét használja az olyan ember is, aki mentális képi formát alkot az elméjében, a képzelete által. Akkor ugyanis, olyan képet látunk, amit nem a két szép szemünkkel érzékelünk. Amíg a képzelőerőnk által mentális képet formálunk, addig szellemi formát biztosítunk az értelmes gondolatainkkal. Közben pedig, érzelmek szabadulnak fel a lelkünkből, és beleintegrálódnak, belesűrűsödnek ebbe a képi formába. Azaz, tartalommal töltik fel azt. Minél realisztikusabb, azaz minél valóságszerűbb a mentális képzeletünk, annál több érzelem befogadására lesz képes. Annál valószínűbb az, hogy hatást képes gyakorolni, a sorsunkként megtapasztalható anyagi eseményeinkre.
Amikor együttérzést tapasztalunk, akkor egyfajta energia szintű lelki adó-vevőként működünk. Egymás lelki érzelmeinek a rezgéseire vagyunk rezonánsak, azaz érzékenyek. Azokkal az élőlényekkel szemben, amelyekkel lelki közösségben élünk. A legtisztább, és legnemesebb örömérzést a szeretet, és a szerelem biztosíthatja számunkra.
A lelki ember, maga irányítja a megtapasztalható sorsszerű eseményeit. Továbbra is részese a mások akarata által indukált életeseményeknek, de már úgy vehet részt bennük, hogy hasznára váljanak azok. Mert az abszolút szeretet, a relatív szeretethez viszonyítva, nem üres, formális dolog csupán, hanem érzelmi tartalommal teljes megnyilvánulási forma. Vagyis, érdekektől független cselekvés, történés, és létezés. Erre kötelez bennünket a harmadik szem használata, amely Isteni léleklátást tesz lehetővé számunkra.
Matécz Zoltán
2012. 03. 13.
matecz.zoltan@gmail.com
