Mentális függöny.
Megszokott dolog az, hogy a függönyök segítségével, szabályozni tudjuk az ablakaink fényáteresztő képességét. Ha túl erős a Nap fénye, sötétítő függönyt használunk. Ha pedig, a helyiségen belül nagyobb a fény hatása, akkor azért húzzuk el, hogy mások ne lássanak be hozzánk. Így a szobáink ablakait díszítő függönyeink, nem csupán széppé varázsolják, hangulatosabbá alakítják a saját életterünket, hanem szabályozzák is a fény, amúgy szabad, akadálytalan terjedési lehetőségét.
Az ember, Isten „temploma”. Ez azt jelenti, hogy Isten nem lakik kőből épített templomokban, hanem az emberi test számára az otthon. Így a lélek által, Isten él rajtunk keresztül. Ha azonban, olyan tudatos szellemi életminőséget élünk, amelyik távol áll az Isteni alapelvárásoktól, akkor a lelkünk által bennünk élő Isten, nem a saját templomában, hanem a testünk börtönébe van kényszerítve. Mert nem hagyjuk azt, hogy ő éljen rajtunk keresztül. Így onnan, minél hamarabb menekülnie kell. Ez az egyre rövidebb átlagéletkor alapvető oka.
A karma, a sors körforgásából való szándékos kikerülését jelenti, amely kizárólag olyan módon valósítható meg, hogy az ember, tudatosan felvállalja az Isteni önazonosságát. Istentudatos emberként élve ugyanis, akaratlagos teremtői képességgel bírhatunk. Az ember, csak az elméjében lehet tudatos. Így az elménk képezi azt a személyes magánterületünket, amelyben mentális „helyiségként”, mindenre fény derülhet, ami tudatosodni képes benne. Az elménkben képes tudatosodni minden szellemi gondolatunk, és szintén minden lelki érzésünk. Ha nem szentel figyelmet a szellemi gondolataira, és a lelki érzéseire az ember, akkor azok semmissé válnak, elhalnak számára. Így a lelki érzéseinkre koncentrált figyelem hiánya nem más, mint a mi mentális szellemi függönyünk, amely elzárja az elménk elől az Isteni tudatosodás lehetőségét.
Az elménkben kialakított meditatív csend azt jelenti, hogy tudatosan nem fordítunk figyelmet a folyton tolakodó szellemi gondolatainkra. Mert a szellemi gondolatainkra figyelve, a múltbéli emlékeink ellentmondásait és hiányosságait feszegetve, mindig a múltunkra, vagy az ésszerűen elvárható jövőnkre irányítjuk az elménk figyelmét. Ez azt eredményezi, hogy az ember elméje, képtelen a jelen pozitív lelki érzéseire koncentrálni. Illetve, éppen a kellemetlen szellemi gondolatainkhoz ébresztünk csak, negatív lelki érzéseket. Így a lelki jelenlétünk, amely a belső Isteni mivoltunk aktív érzései által képes megnyilvánulni bennünk, egyszerűen háttérbe szorul az elménkben, nem tudatosodik kellőképpen ott. Vagyis, a pozitív lelki aktivitásunk elsorvad, mert a szellemi adottságainkra jobban figyelünk. Azok pedig, negatív lelki érzéseket váltanak ki belőlünk. Így a gondolatainkra fókuszált figyelmünk, mentális függönyként fedi el előlünk, a lelkünk pozitív érzelmeinek a nagy részét.
A szellemi gondolatok, lelki érzéseket váltanak ki belőlünk, és a lelki érzések, szellemi gondolatokat ébresztenek bennünk. Ezek az elménkben tudatosodnak, és közösített hitté egyesülve, valóságformáló erőt képeznek. A gondolat biztosítja hozzá a formát, míg az érzelem, a hatóképes tartalmi lényeget, a tetterőt. Akkor minősülnek a lelki érzéseink pozitívnak, ha örömöt okoznak számunkra, és az általuk formált valóság, szintén örömérzéseket képes biztosítani számunkra. Amennyiben azonban, a kellemetlen gondolataink váltják ki belőlünk a lelki érzéseket, akkor azok negatív érzésekkel párosulnak, és számunkra negatívként értékelhető valóságot formálnak. Problémákkal terhelt valóságot, amely tele van kellemetlen meglepetésekkel. Amelyeknek a megtapasztalása nem okoz örömöt számunkra. Így a kellemetlen gondolatok által biztosított negatív érzésekkel kialakított hittel, önmagunk ellen élünk. Negatív sorsfordulatokat teremtve magunknak.
Az általam íródó, „futótűz” című gondolatsor arra alkalmas, hogy ráébredjünk arra, hogy szellemileg kialakított lelki sötétségben élünk. Minél jobban elnyomjuk a szellemi gondolataink által, a pozitív lelki érzéseinket, annál gyengébb az elménk, számunkra hasznos spirituális képessége, és annál sötétebb a mi belső, ezoterikus lényünk az elménkben. Annál futó „tűzállóbb” a szellemiségünk. A túlzott szellemi aktivitásunk, mentális függönyként árnyékban, és sötétségben tartja az elménket. Mert az elménk tudatába, nem jut be annyi pozitív lelki információ, amennyi képes feloldani, a bennünk kialakított szellemi sötétséget. A pozitív lelki örömérzéseink által nyújtható Isteni lelki fényt korlátozza, a túlzott szellemi aktivitásunk. Gyakorlatilag, túl sokat okoskodunk.
A lélek, az életünk energiája. Az energia pedig, az Univerzum szubjektív alaphalmazának mágneses hullámaival közlődik, és a hozzá tartozó információs értékeket képviseli. Így a mentális függönyünket, többnyire olyan szellemi gondolataink képezik, amelyek magukra vonva az elménk figyelmét, meggátolják azt, hogy az Univerzum energiája, közvetlen viszonyba kerüljön, a mi sajátságos lelki energiánkkal. Vagyis, a mi belső Isteni adottságunkkal. Így a szellemi gondolataink, valójában teljesen elkülönítik azt az életenergiát bennünk, amelyik amúgy, az Univerzum energiájának a szerves része. Ha azonban, a szellemi függönyünket „elhúzzuk” végre, és ez által, a relatív gondolatainkat szorítjuk háttérbe, lehetőséget biztosítunk arra, hogy az elménk megvilágosodjon. Ez a megvilágosodás nem más, mint az életenergiánkat képező lelki energiánk, és az Univerzum energiájának az egységérzete, amely az elménkben azonnal képes tudatosodni, ahogy a zavaró szellemi aktivitásunk meditatív módon elcsitul.
A megvilágosodott elméjű ember, nem ítélkezik, mert mindent elfogad olyannak, amilyennek éppen érzékeli. Tudomásul veszi azt, hogy amit megtapasztalható dologként, vagy eseményként észlelhet, az is a létezés jogos része, még akkor is, ha még nem látja az okát. Ezért számára, ítéletre nem szorul az.
A dolgok és események tudatos elfogadása által, mentesül az ember attól, hogy negatív ítéletet alkosson. Az ítélet ugyanis, folyamatosan fenntartja annak a létjogosultságát, amit megítéltünk. Mert az ítéletünk által, mentális viszonyt alakítunk ki a megítélt dolog, vagy esemény létezésével vagyis, gyakorlatilag hozzákötjük magunkat mentális szinten. Mert, ehhez a szellemi szintű ítéletünkhöz, hatóképes negatív lelki érzéseket is biztosítunk. Addig fog hatást gyakorolni reánk a megítélt dolog vagy esemény, amíg tökéletesen el nem fogadjuk azt. Mert a negatív érzéseink által biztosított életenergia, csak akkor egyenlítődik ki az Univerzumban.
A lesújtó ítélkezésünk helyett, célszerűbb inkább az, ha jobbá, ideálisabbá, elfogadhatóbbá képzeljük az észlelt dolgot vagy eseményt. A tudatos elfogadás, vagy a szintén tudatos átképzelés, olyan ideális helyzetbe hozza az észlelt dolgot vagy eseményt, amely miatt, a negatív ítéletünkre már, eleve nincs is szükség. Így a negatív ítéletünk mentális függönyét, nem húzzuk az elménkbe jutó, érzékelt információ elé. Nem vetünk gátat, az észlelt dolog vagy esemény, mágneses hullámai által terjedő információk akadályozásának. Így az Univerzum felől érkező mágneses információk, akadálytalanul juthatnak az elménkbe. Ott tudatosodnak bennünk, és így tökéletesen bevilágítják, az elménk minden szellemi szintű árnyoldalát. Ezzel a megvilágosodással azt érjük el, hogy a relatív szellemi adottságaink, háttérbe szorulnak. Ahol az Univerzum energiáját megtestesítő Istenség, tiszta fénye világítja be az emberi elmét, ott a lélek, mint életenergia, azonos minőséggé válik a bejutó energiával. Az egység érzése szavatolja a legjobban, ezt a csodálatos lelki érzéseken alapuló mentális eseményt.
A mágia képessége által, az átok és az áldás, a másik irányú szellemi függönyt jelenti az elménkben. Amikor a bennünk tudatosodott információ áramlik ki szabadon az Univerzum felé. Ilyenkor a mentális függönyünk szellemi hatását, a lelki szeretetünk érzései szabályozzák a legideálisabban. Amikor ugyanis, szeretetet gyakorolunk, akkor gyakorlatilag, pozitív lelki aktivitásunk van, mert áldást osztunk. Az áldásaink, áldást eredményeznek a mi életünkben is. Ez az Univerzális kölcsönhatás lényege. A belső lelki aktivitásunk, spirituális jelleget ölt az elménkben, és az érzelmeink tudatosodásával arányosan, a szellemi gondolataink által diktált kísértéseinket és sugalmazásainkat háttérbe szorítjuk. Így a mentális szellemi függönyünk, szabaddá teszi az elménk ablakát, amelyen keresztül, a lelki érzéseink energiaimpulzusokként, szabadon áramolhatnak az Univerzum mágneses alaphalmaza felé.
Nem kell félnünk, a pozitív lelki érzéseinktől. A lelkünk, az életünk energiája. Ennél fogva, informatív értéket is képvisel. Valamint alkalmas arra, hogy az Univerzum mágneses alaphalmazában terjedő energiák informatív értékeivel kapcsolatba lépjen. Amikor ez megtörténik, az a megvilágosodás pillanata. Az elménk olyankor ugyanis, a szellemi gondolataink relatív informatív értékei helyett, az univerzális Elme abszolút információira fókuszálja a figyelmét, amit az Univerzum mágneses alaphalmaza közvetít. Az abszolút információ tudatosodása pedig, feleslegessé teszi az elménkben, a szellemi gondolataink által nyújtható, sajátságos relatív információinkra irányuló törekvésünket. Oly annyira, hogy az abszolút információk birtokában, az elménk abszolút tudáshoz jut, és azt eltárolható emlékként, a memóriánkba irányítja. Oda, ahol a szellemiségünk, az emlékeink raktárkezelője. Így a memóriánk abszolúttá vált tudati tartalmai, amit az új emlékeink képeznek, nem tükröznek olyan relatív hiányosságokat és hibákat, amelyeket a szellemiségünk, az elménk felé irányíthatna, tudatosodás céljából. Vagyis, a szellemi aktivitásunk teljesen elcsitul. Mert a memóriánk tudati tartalma abszolúttá vált, és nem ébrednek benne ellentmondásos relatív gondolatok. Így a mentális függönyünk, már nem takarja el az elménk ablakát. Ezért az elménk figyelme, a pozitív lelki aktivitásunk, jelenben zajló érzéseire szorítkozhat végre.
Szellemi ember helyett, lelki emberré válunk, aki számára, a lelke által benne élő Isten, az elméje ablakán keresztül, az Univerzum tiszta energiájába tekinthet. Gyakorlatilag önmaga teljességébe. Mert azonos mentális minőséggé válik azzal. Így az emberi elmét, az Univerzum abszolút Elméjének a tiszta fénye ragyogja be. Az ember által megnyilvánult Isten, olyan lelki aktivitásban vesz részt, amely által, a szellemiségünk negatív sugalmazásai és kísértései, tökéletesen hatástalanokká válnak. Mert relatív emberi igazságokat tartalmazva, nem vehetik fel a mentális versenyt, az Univerzumban terjedő abszolút igazság megtapasztalásának az igényével. Ami szintén az elménkben képes csak tudatosodni.
Így az elménkben csak akkor képes tudatosodni bármilyen abszolút információ, amely az Univerzum mágneses alaphalmaza felől hat, ha a relatív szellemiségünk mentális függönye nem homályosítja el. Amíg a relatív szellemiségünk okoskodásaira hallgatunk, addig főképpen csak olyan formát vagyunk képesek biztosítani az elvárható jövőnknek, amelyekhez negatív érzések párosulhatnak. Így pedig, kellemetlen lesz azok megtapasztalása továbbra is.
Ha változtatni szeretnénk a megtapasztalható sorsunkon, akkor módosítanunk kell a mentális hozzáállásunkat. Kizárólag a pozitív lelki érzéseinkre kell az elménk figyelmét korlátozni. Amikor tudatosodik bennünk egy pozitív érzés, akkor adjunk hozzá valamilyen értékes mentális formát. Azaz, számunkra hasznos szellemi gondolatokkal fejezzük ki a pozitív érzéseinket. Így formába sűrítve az érzelem, kizárólag olyan élettapasztalatokat fog eredményezni számunkra, amelyek örömteli érzéseket képviselnek. Igazolva ez által azt, hogy az elménket helyesen használtuk. Úgy alkalmaztuk ugyanis, hogy annak révén, a lelkünk által bennünk élő Isten akaratát fejeztük ki. Ez a lehető legeredményesebb életvitel.
Matécz Zoltán
2012.06.30.
matecz.zoltan@gmail.com
